Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Belföld - Liptó Szt.-Péter

•387 hogy sorsuk mostoha, hogy gyermekeiket róm. kath. tanítók nevelik és ebbó'l azt következteti, hogy eró'sebb szervi összeköttetésbe kell lépniök, esperességgé, esetleg superintendencziává szervezkedniük .... Ne ámítsuk magunkat ! Ha az a horvát-szlavon szuperintendenczia csakugyan létre jönne, — a mitől az Isten bennünket megóvjon ! — hát az a gazdag, fényes horvát-szlavon róm. kath. egyház, — a melyről nt. Belohorszky főesperes úr emlitést tesz, — bizony az által mitsem veszítene fényéből és a mi egyházaink annak tündöklő fénye mellett, akkor is, csak olyanok volnának, a milyeneknek nt. főesperes úr mostan látja és ismeri , őket : „magokra hagyottak, utáltak" tegyük hozzá: földhöz ragadt szegények, s a jelzett újés ó-pázuai róm. kath. tanítók közül pedig az újonnan létesült evang. szuperintendenczia kedvéért, vagy miatt, nem hagyná el helyét egyetlenegy is. Sőt többet mondok : ha sorsunk most is, midőn a hatalmas magyaregyház tagjai vagyunk és annak pártfogását élvezzük, oly „mostoha;" ha az uj-pázuaiak és ó-pázuaiak, most midőn nagyrabecsült íőesperesünk kegyét és pártfogását oly nagy mértékben bírják, evang. tanítóra szert tenni nem tudnak, vagy a mi valószínűbb nem akarnak : mi lesz akkor velők és velünk, ha netalán az „itt divó törvények (értsd 1859 pát.) alapján szervezkednek és a már hallomás szerint megbeszélt 20.000 forintnyi segélyben (!) egy tiszta kath. tartományi gyiilés, illetőleg kormánytól részesülnek ? Hát — TJj-Pázua. O-Pázua nem, mert ők gazdagok — de a többi egyházaink annak daczára szegények maradnak és aligha nem az Őket segélyző kormány szolgáivá törpülnek : mert a ki valakitől fizetést fogad el, az szolgája is annak a ki őt fizeti. Gyártson tehát, csak gyártson memorandumokat az a bizonyos „magyar érzelmű" párt, a melynek élén Kruttschnitt és Húrban urak állanak: én nem kérek belőle. Az én egyházam marad, a mi volt : a magyar autonom egyházak autonom része, — magam pedig, ha az u. n. Kruttschnitt-Hurban-féle „magyar érzelmű" párthoz nem is tartozom, — voltam, vagyok és leszek a magyarhoni protestáns rokonokkal életem végperczéig — egy szív, egy lélek. A memorandumhoz, ha csakugyan elkészül és benyujtatik, később hozzá szólok. Stencsel Károly, ev. lelkész. Liptó-Szt-Péter 1891. november 4. Nagytiszteletű Szerkesztő úr! Vidékünkön nem régen következő eset adta elő magát. Egy szolgabírói hivatal — a neveket elhallgatom — hivatalos átirattal megkeresett egy bizonyos lelkészt, hogy ezen meg ezen baptista házasokat, a kik állítólag a baptista imaházban kihirdettettek, s a baptista hitszónok által megeskettettek saját egyházának esketési anyakönyvébe vezesse be. Megjegyzendő, hogy a fentemlített állítólagos házasok közül a vőlegény a törvény értelmében ágost. hitv. ev., a mennyasszony pedig róm. kath. vallású. A megkeresett lelkész ezen hiv. fölhívásnak eleget tenni vonakodott, s ezen házasoknak az anyakönyvbe való bevezetését egyenesen megtagadta. Ez a tényállás, mely első tekintetre igen egyszerűnek látszik, de ha a dolog mélyére hatolunk, e szolgabírói megkeresés fontos következményeire könnyen rátalálunk. Egyik mostanáig érvényben álló 1875. évi január hó 13-kán 563. sz. a. megjelent miniszteri rendelet értelmében a baptisták minden ténykedésére nézve a politikai hatóságok illetékesek; politikai hatóságoktól az illetékes lelkészekhez ezen ügyben átküldött hiv. megkeresések pontosan teljesítendők. Legalább az imént idéztem miniszteri rendeletnek ez az értelme. Tehát megtörténhetett volna — a mi ugyan meg nem történt, — hogy a megkeresett lelkész a baptista hitszónok által megesketett jegyeseket az esketési anyakönyvbe bevezette volna, és a hivat, megkeresést leendő igazolása czéljából elteszi. Mik volnának ezen baptista házasságnak lehető következményei ? Hogy ezt lássuk, nézzük a dolgot tovább mint valami realisztikus irányú regényt; nevezzük a vőlegényt A.-nak, a menyaszonyt B.-nek. Tehát A. és B. együtt élnek mint valódi, az egyház által elismert házasok. Bizonyos idő múlva születik egy figyermekök ; azt bejelentik illetékes hatóságuknak, a szolgabiróság megkeresi az illetékes lelkészt, hogy a figyermeket saját ev. egyházának keresztelési anyakönyvébe vezesse be. Mit tegyen a lelkész ! Miután elismerte a baptista házasokat mint törvényeseket, el kell ismernie gyermeköket mint törvényest, s beanyakönyvezi ; óvatosságból azonban a szolgabírói megkeresést az akták közzé elteszi. Eddig hát a dolog hagyján van. De most következik a regénynek másik és pedig érdekesebb része. A. baptista férj megunja B. baptista nejét, mert más nőbe lesz szerelmes, és előbbi nejétől válni akar. Ezen czél elérhetése végett elhagyja lakóhelyét, és elmegy mondjuk p. o. Budapestre. A baptistából megint evangelikus lesz, a mi, ha meggondoljuk, hogy a baptista egyesületből való kilépésre, vagy abba való belépésre semminemű törvényes formák nincsenek megállapítva, nem jár nehézséggel; — ha egyszerűen evangélikusnak vallja magát, lesz evangelikus, a mint az előtt baptistának vallotta magát, s lett baptista. Sürgeti tovább ügyét, elmegy valami ügyvédhez tanácsot kérendő tőle. Az ügyvéd lapozgatván különféle törvényekben, kis habozás után ilyen tanácscsal szolgál neki : „hallja-e kend, kendnek nincs szüksége valópert kezdeni ; mert kend nem is házas, eddig is csak vadházasságban élt, mert a baptista hitszónok által végzett esketés semmis és érvénytelen." A baptista, erre elmondja, hogy volt egy figyermekük is, a ki a kereszt, anyakönyvben nevére van beírva. „Ezen is segítünk, válaszolja az ügyvéd, a gyermek kitörültetését az anyakönyvből bíróság útján fogjuk kérelmezni ; bepanaszoljuk a papot, hogy kendet B-baptistanővel, a rendes esketési anyakönyvbe bevezette; holott a József-patens értelmében nyilvános gyülekezet előtt az evang. és kath. templomban ki sem hirdettettek s igy az anyakönyvvezető lelkész, nem is lehet a kath. lelkész hirdetési bizonyítványának birtokában. Es továbbá bepanaszoljuk a papot, hogy a törvény szerint törvénytelen gyermeket az anyakönyvbe mint törvényest vezette be. Kend pedig tagadja azt is hogy valaha baptisták közzé számította magát." Ezt én regénynek neveztem, de nem lehetne-e s évek múlva nem lesz-e ebből valóság? És ha valóság lesz, ebben vagy más formában, és az ügy bíróság elé kerül, hogy fog védekezni az illető anyakönyvvezető pap. fognak e mentségére s igazolására szolgálni a szolgabírói megkeresések ? Véleményem szerint nem, a bíróság őt joggal elítélheti, ha csak nem lesz te-