Esztergom és Vidéke, 2001

2001-04-12 / 15-16. szám

12 Esztergom és Vidéke 2001. április 12. Millenniumi beszélgetések Dr. Horváth Gáborné nyugalmazott főiskolai tanár, irodalom- és művelődéstörténész, nyelvész és tankönyvíró - a 75 esztendeje alapított (majd bő negyedszázad után újraalakult) Balassa Bálint Társaság egyik legtevékenyebb tagja. Sokfelé utazgatva, kapcsolatokat építgetve Esztergom hírét-nevét is öregbíti. Lapunkban szintén rendszeresen publikál, főként tárlatismertetőket, illetve irodalmi és gasztronómiai témájú cikkeket. Legutóbb 1999. december 2-án beszélgetett vele e hasábokon Szánthó Barna, már a millenniumi készülődés jegyében. - Én most arra volnék kíváncsi: mi történt azóta? - Készülődésem oka az volt, hogy a huszadik századból szép kort, kétharmad részét éltem meg. Nyugdíjas lévén most már sokkal több szabadidőm van, és hat társaságnak vagyok a tagja. Meggyújtott élettapasztalataimat, témáimat, írásaimat a társaságok célkitűzéseihez, részben pedig a millenniumi év meghirdetett pályázataihoz igazítottam. Szerencsémre, a közzétett írásaim másokat is érdekelnek. Továbbélnek, bővülnek, s újabb ismerkedést, találkozásokat, publikációt biztosítanak. - Nézzünk szét a saját házunk táján, a Balassa Társaságban. - A Millenniumi Országjáró (Országos Programajánló és Kulturális Magazin) idei első számában örömmel lapoztam rá egy listára. Ez „Könyvek, amelyek Millennium nélkül nem lennének " címmel sorolja a támogatott kiadványokat, köztük az Esztergom Évlapjait is. E kötetben jelent meg a virágnevekről, női nevekről szóló tanulmányom. Büszke vagyok rá, hogy Bodri Ferenc kolléga úr mint az Evlapok 2000 recenzense „gyönyörű keresztnevekből font bokrétának" nevezte az Esztergom és Vidéke lapjain (2000. szept. 14.). Köszönöm szépen, névnapi csokornak vettem... - Hallottam, hogy írásásodnak ,, utóélete" is volt... - Nemrégiben tudtomra hozták, hogy régiónkban az azóta született leánygyermekek közül néhányan már a virágneveimet viselik. Másrészt, a Millenniumi Országjáró segítségével megküldtem a kivonatot Csurgó város polgármesterének. Ott ugyanis a magyar virágok jegyében ülték meg a millenniumot, és virágnevű hölgyeket hívtak meg díszvendégnek. - Ez igazán érdekes! És tudományos vonatkozása van-e a virágaidnak? - Igen, van folytatása. A harminckét év alatt megfáradt pedagógus-hörgőimet jósvafői barlangterápiával javítgatom. Teszem ezt nyaranta, az ottani Falunapok idején. így a hajdani nyíregyházi, főiskolás tanítványaimmal s a Világörökség címet elősegítő, múzeum* és képtáralapító, néprajzkutató kollégákkal is találkozom. így lettem a Jósvafői Helytörténeti Füzetek egyik tanulmányszerzője, a helyi virágnévflóra elemzője. Közben a kulturális kapcsolatokat is építgetem. Ott ismertem meg például Szablyár Zsuzsanna festőművészt, ajánlásom nyomán a Dobó Galéria rendezte meg tavaly a kiállítását. - Mi újság a szakmai társaságokban ? - Tény. hogy az idegennyelv-tanítás a rendszerváltás után nyugati irányba fordult. Az EU-csatlakozás folyamata azonban várhatóan vissza fog vezetni a kisebb szláv nyelvek (szerb, horvát, szlovák, szlovén, lengyel stb.)oktatásának szükségletéhez, ezáltal bázisnycl\ ükhöz. az. oroszhoz. A nyíregyházi tanárképzőben már régóta működik ukrán tanszék, Pécsett pedig alakulóban van a délszláv nyelveké. A Debreceni Egyelem Szláv Filológiai Intézetében pedig magasszintű lengyel és bulgár nyelvű szakképzés folyik. - Tehát ved ójában nem szakadtál el a szakmai élettől. - Tartom a kapcsolatot a szervezetekkel és várakozással tekintek a 2003. évi. szentpétervári világkongresszus felé. Szeretnek bemutatni pár kultúrtörténeti érdekességet a magyar-orosz „mindenféle" kapcsolatokból: pl. hogy a szentpétervári egyetem első rektora s a cár akkori orvosa magyar ember volt, hogy Nagy Péter, elunván a tokaji borért való évenkénti szállíttatást, magyar vincellérek segítségével magyar szőlővesszóket telepíttetett Krímben, egy évvel a tatárok kiűzése után... - így tehát a híres-neves orosz pezsgő bölcsője magyar. És mi történt a gasztronómiai témáiddal? - A magyar és a kaukázusi konyha összevetését a Magyarok Világszövetsége és az Őstörténeti Társaság megbízásából Nagyenyeden, Körösi Csorna Sándor egykori kollégiumában is megtarottam. S ha már arra jártam, jó sok helyi receptet is begyűjtöttem. A debreceni Egyetem Történeti Intézete Erdély-Alapítványának millenniumi pályázatára az erdélyi konyhával bővítettem ki ezt az összevetést. Mellékeltem hozzá 45 eredeti, szakácskönyvekben egyáltalán nem található receptet. Sok jó könyvet, szép oklevelet, biztató bírálatokat kaptam jutalmul. - Ez esetben is voltak további fejlemények? - A pályaművet, a recepteket és a humoros gasztronómiai novelláimat dr. Draveczky Balázs, a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója a múzeum irattárába letétbe helyezte. Várható, hogy hamarosan valamilyen gasztronómiai történelemkönyvbe is belekerül. A másik: dr. CeyBert Róbert, a Gasztronómiai Világszövetség elnöke most szervezi Siófokon a székesfehérvári Kodolányi Főiskola Kihelyezett Tagozatának Gasztroj nómiai és Szállodaipari Tanszékét. Ő pedig vendégelőadónak hívott meg. Az Őstörténeti Társaság folyóirata, a Túrán pedig rendszeresen közli a receptjeimet. - Amúgy milyen kapcsolatban állsz az Őstörténeti Társasággal? - Tagja vagyok, bár nem a szakmám. Magyar szakomból eredően amolyan krónikás-féle szolgálatom van: könyvrecenziókat írok, mostanában pl. az 1895. évi kaukázusi Zichy-expedíció útinaplóját, pontosabban az „étlapjait" elemzem. Az esztergomi-párkányi diákok Körösi Csorna Sándorról szóló millenniumi pályadolgozatait is ismertettem. A következő számban pedig Kunkovács IMSZIÓ etnofotográfus Puszták, tanyák, faluszélek című budapesti kiállítását értékelem. Valami írnivaló mindig akad... Másrészt pedig szívesen továbbítom a folyóirat szerkesztőségének az ismerős alkotóművész-kollégák őstörténeti és honfoglaláskorabeli tárgyú műveit, például Csikász. István balassagyarmati költő verseit, Szentessy IAszló tatai művésztanár és a „földinknek" számító Czirok Ferenc grafikáit. - Kezemben tartok és nézegetek egy díszes antológia-kötetet és egy millenniumi bronz.fokozatot tanúsító, nevedre szóló oklevelet a Cserhát Művészkör aláírásával és pecsétjével. Mi ez. a kör? - A harminc évvel ezelőtt Veszprémben, Cserhát József költőről elnevezett, immár országos hatókörben működő alkotói társulás: íróké, költőké, festőké, előadóművészeké, irodalmároké, esztétáké. Megyénkből Tátról, Tatabányáról és személyemben, Esztergomból vannak tagjai. A kör fő célkitűzései: a Batsányi-hagyományok ápolása, a fiatal tehetségek felkarolása, művész-találkozók, évfordulók, előadóestek, pályázatok szervezése. Mindez hazafias és vallásos szellemben. Országos pályázatukra jómagam Batsány/-dokumentumokkal jelentkeztem: hogyan találkoztam e rég elfeledt költővel a huszadik század végén. Díjat kaptam, aztán meghívtak tagnak. E minőségemben mutattam be az Esztergom és Vidéke olvasóinak művészeti vezetőnk, Simon M. Veronika székesfehérvári festőművész esztergomi tárlatát - megnyitója a Zsigmond-kútja Fogadó Galériájában volt -, illetve Lékai bíboros úrról festett nagy méretű portréját, amelyet a Bazilika Kincstárának ajándékozott. (EVID, 2000. szept. 24.) - Végül: mi volt a millenniumi ajándékod a körnek és magadnak? - A Délibáb 2000 című antológiában a Cserhát művészkör tagjai a maguk általjavasolt, saját írásukat publikálták. Én Balassi Bálintot válaszottam. A Batsányi-írásom pedig egy székesfehérvári gyűjteményes kötetben várja a sorsát. Az országosan meghirdetett irodalmi pályázat egyik témaköre a régi paraszti élet bemutatása volt. Mivel mindkét nagyszülőm tanyán (a maiakhoz alig hasonlítható tanyán) lakott, úgy döntöttem: megírom. Millenniumi bronz-díjat nyertem vele. Műfajnak a magam által kitalált „érzelmes szociográfiát" választottam: nagyszüleim alföldi világát, életmódjukat, hagyományaikat mutattam be a saját életrajzom vetületében. Nagyfalusi Tibor Kortárs magyar művészek kiállítás-sorozata Phare CBC Program Esztergom - Érsekújvár - Esztergom A két szomszéd-(valaha vég)vár neve között, ha teljességre törekednénk, még hat helyszínt kellene felsorolni - a közeli Felvidékről, Párkánytól Nagykérig, Szimó'től Komáromig -, hiszen vándorkiállításról van szó. A kiemelés indoka, hogy 1999. november 19-én városunkban, a Szabadidőközpontban és a kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban „állt pályára" ez a vállalkozás; most pedig, a jövő hét végén ismét ide, a Sugár Galériába érkezik meg. (Ahogy az elsőt, ezt is Barcsai Tibor nyitja meg.) Ami pedig Érsekújvárt illeti: legutóbb az ottani CSEMADOK fogadta barátságos hajlékába a kortársi vándorcsapatot; közös tárlatukat március 14-én dr. Csicsay Alajos, a magyarok kulturális szervezete területi választmányának elnöke nyitotta meg. Ruda Gábor és Barcsai Tibor Érsekújvárott A magyarokat magyarokkal és szomszédainkkal „határok nélkül" találkoztató program ötletgazdája és tervszerű mozgatója a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület. Főként és személy szerint: a Pilisvörösváron élő-egyébként magyar-német állampolgár - Ruda Gábor fotóművész, aki ennek a civil szervezetnek is életre hívója volt. Régi jó ismerőse Barcsai Tibornak, az ő segítségével talált el az esztergomi művészekhez, illetve befogadó intézményekhez. A szlovén Mura-vidéktől kezdve ahová erős személyes kötődése van valóságos toborzó körúton járta be a Kárpát-medencét, hogy céljához szövetségeseket gyűjtsön egybe. Nemcsak művésztársakat, hanem - ami az utóbbi időben legalább ugyanennyire fontos - anyagi támogatásra is hajlandó pártfogókat. Megyei és helyi önkormányzatokon, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumán kívül, minden pályázati lehetőséggel élve, sikerült megnyernie a legtekintélyesebbet is, amelynek neve nemcsak a biztos tőkeerőre, hanem a szellemi érték rangjára nézve is „mérvadó". A kiállítás-sorozat e legfőbb támogatója: az Európai Unió Phare CBC Magyarország-Szlovákia Programja. A soron következő (9.) esztergomi „repriz" kiállító művészei között hazánkat heten képviselik: Barcsai Tibor, Kántor János, Turányi Sándor, Berentz Péter, Bodnár Imre, Győrffy Sándor és Vitéz Judit (az első három helyre - talán megbocsátható önkénnyel - az esztergomiakat sorolva). Nemzetünk kisebbségi részeit pedig Bugyács Sándor, Gyűgyi László, Kocsis Ernő, Lábik János, Ottmár Sándor (Szlovákiából), Hagymás István (Szlovéniából), Dormán László és Péter László (Jugoszláviából), Iszák István (Ukrajnából), valamint Hermann Levente és Sólyom Attila (Romániából). Az április 20-án, pénteken 16 órakor, a Somogyi iskolában (Sugár u. 24.) megnyíló tárlaton azt a hagyományt is követik, hogy a szomszédoló vándorok egy-egy író, költő-követet szintén megszólaltatnak. Ez alkalommal (az ugyancsak magyar-német állampolgárságú), néhány év óta Esztergomban élő Wernke Bernátot. N.T. Mi is volt egykor a táncház-gazda szerepe? Két évvel ezelőtt az Esztergomi csárdás Párizsban" című cikkben már bemutattuk Németh Kálmán néptán coktatót. Most a táncház -gazdát kérdezzük jófajta esztergomi házibor mellett, miközben a családias tűzhelyen finom illatú húsleves fődögél, hogy mi történt az. elmúlt két évben, hogyan áll a tánc-házmozgalom ügye Esztergomban ? - Változatlanul „kétlaki" életet folytatok. Két-három hónapig Párizsban. illetve Franciaországban tartózkodom, közben táncházakat is tartok francia barátaimnak, meghívásos alapon. De az év nagyobbik felét azért itthon, Esztergomban töltöm. 1999 ősze óta - mint arról az EVID is gyakorta beszámolt - a szentgyörgymezői Olvasókörben havonta tartunk táncházat a párkányi Tücsök zenekar közreműködésével. Idén januárban megalakult az esztergomi néptáncegyüttes, ennek szintén tagja vagyok. Ezenkívül néptáncot tanítok a Somogyi iskolában, valamint az Aranyhegyi Óvodában is. Idén februárban két táncos gyermekfarsangot tartottunk a Belvárosi Plébánia tanácstermében, de tervezünk más esztergomi helyszíneken is táncházakat, és egyéb, például irodalmi rendezvényeket. - Ön sokat jár Erdélyben. Össze lehet-e hasonlítani a régi széki, mezőségi, kalotaszegi táncházakat a mai esztergomiakkal? - Nagy Olga néprajztudós a „Törvény szorításában " című könyvében részletesen leírja, de személyes tapasztalataim szerint is állíthatom, hogy a regi magyar tánc és néptánc egyszerre volt erkölcsileg nagyon kötött, törvénytisztelő, ám ugyanakkor rendkívüli felszabadulást, örömet is jelentett résztvevőinek. A közös öröm és a szeretet, valamint az erkölcsi tövény tisztelete tartotta egybe a régi falusi közösségeket, különösen Erdélyben, de a polgárosultabb Magyarországon. így nálunk, Esztergomban is. - Szavaiból arra következtetek, hogy vannak még hiányosságok a mai magyar táncházakban. - Sajnos, a mai táncházakban már szinte ismeretlen fogalom a táncházgazda, az ún. „kezes". A táncház-gazdák, a kezesek régen mindenkinek segítettek a táncban. Nemcsak a tánc technikai részét tanították, hanem gondjuk volt arra is, hogy senki „ne áruljon petrezselymet a padon", hanem mindenki felszabadultan élvezze a közös együttlét minden örömét. Én ezt a régi, szép, ember- és természettisztelő hagyományt szeretném föleleveníteni, ugyanis jelenleg a táncházakban még görcsös erőlködés tapasztalható, olyan a légkör, mint egy rossz tornaórán. Elméleti, szellemi, mitöbb: erkölcsi oktatás sincs. Mint újkori táncház-gazda, ezen a „kórszerű", erősen technokrata szemléleten szeretnék változtatni, visszaadni a tánc és a közösségi élet örömét... - Melyik magyar népdal felidézésével tudná tömören kifejezni célját, életfilozófiáját? - Egy szép erdélyi, pontosabban mezőségi, ördöngösfüzesi népdal jut eszembe: ,,Szabad élet, szabad madár... Jaj de szép, ki szabadon jár Járnék én is, ha járhatnék, Ha magammal szabad lennék. Nem vagyok magammal szabad, Kezemen, lábamon lakat..." D.L.