Esztergom és Vidéke, 2001
2001-12-20 / 50-52. szám
Alapíttatott 1879-ben Újraindult 1986-ban XVI. évf. 2001. október 4. 39. szám Ára: 75 Ft Tisztelettel meghívjuk Önt az Aradi Vértanúk emlékére rendezett esztergomi ünnepségekre 2001. október 5-én (pénteken) POLGÁRI HETILAP Emlékezés vértanúinkra Október 5-én, pénteken 13 <>/</kor - a kegyeleti staféta beérkezése után - Meggyes Tamás polgármester beszédével kezdődik az ünnepi megemlékezés az Aradi vértanúk terén. A szabadságharc hőseinek emlékére a József Attila Altalános Iskola diákjai rövid műsort adnak, mely után az emlékezők virágokat helyeznek el és mécseseket gyújtanak az emlékműnél. Este hatkora Belvárosi templomban szentmisével, majd hangversennyel folytatódik a kegyeleti ünnepség. Itt a Városi Szimfonikus Zenekar és a Balassa Bálint Vegyeskar Haydn Stabat Mater című művét adja elő, közreműködik Dunai Éva, Bakos Kornélia, Régenhart András és Laborfalvy Soós Béla, vezényel: Reményi Károly. Hazaváró találkozó „Esztergom nélkül nincs Magyarország" (Pálos) Minden várakozáson felüli érdeklődés kísérte a városunkból elszármazottak és a ma is itt élők találkozóját. Már évekkel ezelőtt felvetődött egy ilyen rendezvény gondolata, ám a döntést a millennium páratlanul gazdag ünnepség-sorozata segítette. Ezért is került ez a találkozó szeptember végére, hiszen eddig szinte minden hétre jutott valami országos jelentőségű rendezvény. A szeptember hónapot végigkísérő hűvös, esős idő is jóra fordult, csütörtökön délben napfürdőzhettek a királyi vár udvarán a határon túlról és az ország minden részéből érkezett egykori esztergomiak. Több mint kétszázan voltak már a vár dísztermében, amikor Meggyes Tamás polgármester és Beer Miklós püspök, rektor, érseki helynök köszöntötte a hallgatóságot. Bárdos István főtanácsos a Balassa Társaság vezetőségi tagjaként - a rendező civil szervezetek nevében is - vezette le a kora estébe nyúló programot. Vendégelőadó lépett elsőként az. emelvényre: a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében R. Várkonyi Ágnes Széchenyi-díjas professzor a napjainkban oly aktualitássá lett témakörről, "A híd szerepe KözépEurópában" címmel tartott előadást. Őt követte Beke Margit történész, a Prímási Levéltár korábbi igazgatója „Esztergom város története és nagy épító'i" című előadásával. Ezt a két, múltat idéző tudományos értekezést szünet követett, így a szervezők időt adtak a vendégeknek az. annyira várt baráti találkozásokra is. Méhkashoz hasonlított a hatalmas terem, kisebb-nagyobb csoportokban régen látott barátok, diáktársak találtak egymásra. Nem csoda tehát, hogy a tervezett szünetet jócskán túllépték. Esztergom város fejlesztésének jelene és jövőbeli tervei címet adta polgármesterünk gondolatai összefoglalójának. Persze, ő sem tudta - de nem is akarta - megkerülni a történelmi gyökerekre való utalási, de míg az előtte szólók a középkorig mentek vissza, addig Meggyes Tamás a XX. század trianoni. valamint a diktatórikus rendszerek sorscsapását emlegette. A helyzet megfordult, városunkban az emberek felemelték fejüket, tettrekészek, energikus fejlődésbe léptünk - mondta. Ehhez a külső körülmények is hozzájárulnak. A Mária Valéria híd újjáépítésével a Felvidékről harminc, a Duna jobb oldalán tizenöt település fog egy határmenti régiót képezni, melynek Esztergom lesz a méltó központja. Szomorúan említette polgármesterünk azt a parlamenti politikai csatározást, melynek egyenes következménye lett, hogy nem sikerült megszereznünk a megyei jogú városi státuszt. Ennek ellenére a XIX. századvégi nagy beruházásokhoz hasonló munkák folynak városunkban. A híd folytatásaként a Szigeten a levezető forgalom kiszolgálására 1,2 milliárdos útépítésbe kezdtünk. Kapu leszünk a Felvidékre, elsőszámú határátkelő észak-nyugaton. Forgalomtervezéshez értő szakemberek szerint Pozsony és Budapest között ide irányul majd a közúti forgalom jelentős része. Belejátszik ebbe atörténelmi, kulturális és idegenforgalmi látnivaló is. Szólt polgármesterünk arról az egyedülálló induló városi elkerülő út építéséről - a Kölcsey utca. Szenttamás út, Bánomi út térségében -. melyet a közlekedési kormányzat támogat. Az érdeklődők figyelme méginkább fokozódott, mikor városi belső energiánkra utalóan szólt polgármesterünk az ipari park fejlesztéséről. meglévő gyáraink bővítéséről, a most kibontakozó kereskedelmi övezetről. épülendő áruházról, a belvárosi tervezendő beruházásokról. Polgármesterünk ötleteket javaslatokat, közreműködést kért a Széchenyi tér, az Erzsébet park, a Víziváros megújításához. Hallottunk a kertvárosi egykori laktanyaterület megújításáról, továbbá a Dobogókői út térségének megváltozásáról. A közművesítés már erre utal. A nagyléptű városfejlesztésekkel együtt jár az oktatás bővítése is, méltón követve iskolavárosi rangunkat. A Várhegy középületei - példaként a Kőrösy kollégium újjávarázsolt épületét látjuk kínálják az egyetemi, főiskolai alkalmatosságot. A tartalmat és a minőséget kell megválasztani hozzá, amihez már felkeltette a városvezetés a külső érdeklődést. Az Esztergom jövőképét felvázoló polgármesteri beszéd nagy sikert aratott. A pulpituson őt Prokopp Mária professzor követte, aki „Esztergom művészeti és kulturális emlékei" címmel tartott előadást. Amire az előző előadók többször utaltak, ő nem kis büszkeséggel ki is mondta: „Esztergom nélkül nincs Magyarország!" A vendégek láthatóan kitűnő hangulatban töltötték el az esti órákat a volt Megyeháza dísztermében rendezett önkormányzati fogadáson. Pénteken reggel Horváth István régész, megyei múzeumi igazgató a Balassa Múzeum kiállítótermében fogadta a találkozó résztvevőit, majd tíz órától a Megyeháza dísztermében a résztvevők jutottak szóhoz. Mondandójukból sugárzott a városszeretet és tenniakarás. Felhívták a figyelmet patinás utcáink építészeti hagyományainak megőrzésére. a Kossuth Lajos utca helyenként omladozó bontási területeire, a piac, a Simor János utca rendezésére, az egykori bencés gimnázium elfelejtett freskóira. Hatalmas tetszés fogadta Antoni Gábor fővárosi ügyvéd felajánlását, mely szerint vállalja - városszeretetből díjtalanul! - a Fürdő Szálló peres ügyét, később befektetőket is ajánl. Az eseményeket percről percre végigkövető tudósító meggyőződhetett arról, hogy a találkozó gondolata a legjobbkor. a legalkalmasabb időben vált valósággá. Mind a házigazdák, mind a vendégek élményekkel feltöltődve búcsúztak abban a reményben, hogy néhány év múlva még többen hazajönnek, találkoznak. Rendkívüli ülésen a Strigonium Rt.-ról tanácskoztak a képviselóTc Az esztergomi képviselő-testület szeptember 26-án, este hat órakor kezdődött rendkívüli ülésén a városatyák egyetlen napirendi pont tárgyalását tűzték célul. A testület legutóbbi, szeptember 20-ai ülésén ugyanis megállapodtak a képviselők, hogy a városgazdálkodási, városüzemeltetési feladatokkal megbízott Strigonium Részvénytársaság működésének átalakításáról - az ügy fontossága miatt - külön ülésen szükséges tanácskozni. A város százszázalékos tulajdonában álló, ám önálló gazdálkodású és az önkormányzattól független vezetésű részvénytársaság tevékenységében az elmúlt idegben kisebb-nagyobb problémák mutatkoztak. Az este fél tízkor véget ért ülésen a képviselők végül abban egyeztek meg, hogy a korábban elhatározott szándékukat, amely szerint vezérigazgatói páylázatot írnak ki, megerősítik. Gulya István PALYAZAT Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet az önkormányzati tulajdonú Strigonium Rt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére A Strigonium Rt. ingatlankezelésre, üzemeltetésre és városfejlesztési feladatok ellátásra létrehozott részvénytársaság. Pályázati feltételek: - felsőfokú gazdasági vagy műszaki vagy jogi végzettség, - legalább kétéves vezetői gyakorlat, - büntetlen előélet. A pályázathoz mellékelni kell: - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, - részletes szakmai önéletrajzot, - végzettséget igazoló okiratot, - nyelvvizsga esetén annak igazolását tartalmazó iratot. Bérezés: megállapodás szerint, kérjük, mellékelje a bérezési és egyéb igényeit tartalmazó nyilatkoztatát. A munkaviszonyt határozott időre, három évre hirdetjük. A tisztség betöltésére 2001. október 20-tól kerül sor. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. október 16., 12 óra. A pályázatot Meggyes Tamás polgármesterhez címezve kell benyújtani, cím: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1., telefon: 06 (33) 542-001. Hídköszöntó' borfesztivál MAGYAR PRÍMÁSÉRSEKEK BORAI HAGYOMÁNY SZÜLETIK ? (G.I.) Mint már közöltük, október 12-e és 14-e között Esztergom Város Önkormányzata és a Zsigmond Király Borlovagrend hagyományteremtő szándékkal „Magyar Prímásérsekek Borai" címmel borfesztivált rendez a királyvárosban - a Mária Valéria híd avatási ünnepségeihez kapcsolódóan. A rendezvény védnökei: GlattfeIder Béla, a Gazdasági Minisztérium államtitkára, dr. Arnold Mihály altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetője, valamint dr. Csorna Zsigmond, a Kertészeti Egyetem tanára, a Bortörténeti Társaság elnöke. Október 12-én, pénteken 13.45 órakor veszik kezdetüket a programok: ekkor köszöntik a borlovagrendeket az esztergomi városházán. Délután két órakor indul a borlovagrendek felvonulása a következő útvonalon: Széchenyi tér - Lőrinc utca - Kolping-pálya. Fél háromkor kerül sor a borlovagok ünnepélyes avatására a Prímás-szigeti Kolping-pályán, majd háromkor kezdődik a nemzetközi borverseny eredményhirdetése és a díjak átadása. 16.15-kor nyitja kapuit a Borfesztivál és a Bortörténeti kiállítás, fél öttől mutatják be a díjnyertes borokat, öt órától pedig a miseborokat. Szombaton „Szlovák", vasárnap „Magyar" napot tartanak a szervezők. Mindkét napon délelőtt tíz órától bor- és ételbemutatókra, kézműves vásárra és népzenei programokra kerül sor az esztergomi Kolping-pályán. KÖSZÖNTJÜK NÉVNAPJUKON Ferenc, Aurél, , Renáta, Amália, Koppány, Dénes, Gedeon, Brigitta, Gitta nevű kedves olvasóinkat!