Esztergom és Vidéke, 1996

1996-07-18 / 29-30. szám

Esztergom es Vidéke A Palásthy-család levéltára 1996. július 18. A Palásthy-család 4,5 folyóméter iratanyaga 1950-ben került a Megyei Levéltár őrizetébe, ahol máig az egyetlen családi levéltárként szerepel a nyilvántartásban. E felvidéki eredetű - elsősorban Hont vármegyében őshonos - család azon kis számú középnemesi családok egyike, amely a kora középkortól kezdődően, évszázadokon keresztül szinte hiánytalanul ki tudja mutatni leszármazása folytonosságát. Vagyoni helyzetéből eredően, tagjai országos méltóságokat nem viseltek, azonban - főleg Hontban megyei kereteken belül több ízben választottak közülük alispánt, jegyzőt, adószedőt, s más, kisebb hivatalokra is. A Palásthy-család nemességét a 13. században szerezte, a Korpona patak mentén fekvő Palást helységgel mint adománybirtokkal együtt. A családi hagyomány - s hozzátehetjük, a történeti irodalom egy része is - úgy tartja, hogy az eredeti nemesítő diplomát II. Andrástól kapták 1217-ben, amikor a király, szentföldi hadjárata során, bizonyos hadiérdemek miatt, a váradi (Hont vm-i) Beés bán fiának, 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés Erdély területének 2/5-ét Észak-Erdélyt-visszacsatolta Magyarországhoz. A Romániának meghagyott Dél-Erdélyből tömeges menekülés vette kezdetét: a félmillió ottani magyarból 1944 februárjáig mintegy 190.000-en hagyták el szülőföldjüket önként, vagy a román hatóságok terrorja következtében, Magyarországon keresve menedéket A mindenükből kifosztott, egy szál ruhában érkező erdélyi menekültek megsegítése széleskörű társadalmi összefogást igényelt. Országszerte gyűjtési akciók zajlottak: a gróf Teleki Pálné elnöklete alatt működő, menekülteket segítő bizottság például „Erdélyért" feliratú, kék mezőben Erdély címerét ábrázoló jelvényt hozott forgalomban, darabonként 20 fillérért. Az akció nagy sikert aratott, az eladásból összesen 70.000 pengő tiszta bevétel folyt be. A „legdivatosabb gomblyukdísznek" számító kis fémlapocskát Esztergomban is meg lehetett vásárolni a Városházán, a közgyámi hivatal irodájában. Ebben a helységBorsnak adományozta Palást helységet. A királyi adományról ott helyben, a Tábor hegy alatt kiállították az oklevelet, mely azonban sajnálatos módon, valószínűleg a 18-19. századok fordulója táján elkallódott. Egykori létezése melletti bizonyítékként szoktak hivatkozni Werbőczy Hármaskönyvének egyik passzusára: ,£nnek az András királynak a Tábor hegyén (Urunk és Üdvözítőnk színeváltozásának helyén) bizonyos birtokadományozásról kelt és készített kiváltságlevele Hont vármegyében még mai napság is megvan." (II. r. 14.c. 13.par.). Harmadfélszáz évvel később, Schwartner Márton diplomatikai Bevezetésében pedig utal rá, hogy az I790-es években Koppy páter még látta a Palásthyak tabui ári urnában. Ennek ellenére a családi levéltár így is igen jelentős mennyiségű, 234 db Mohács előtti oklevelet őrzött meg az utókor számára. Közöttük a legkorábbi IV. Béla 1256. évi diplomája, mely Németi és Hont várával kapcsolatban intézkedik, s mely egy későbbi, 1293. évi, III. András által kiadott átiratban maradt fenn. A legkorábbi eredeti oklevél 1279-ben keletkezett, ebben a családtagok felosztják egymás között Palástot. Az oklevél kiállítója a sági premontrei prépostság konventje, amely - mint ismeretes hiteleshelyi levéltárával egyetemben a hódoltság alatt elpusztult, de találunk néhány oklevelet a hasonló sorsra jutott - Nyitra melletti - zobori apátság konventjétől is. Az iratanyag nagyobb részét teben gyűjtötték a menekülteknek szánt, használt ruhaneműt és lábbelit is; pénzbeni adományaikat a helyi Takarékpénztár folyószámláján, vagy a városi pénztárban helyezhették el az esztergomiak. Kulturális műsorok szervezésével is próbáltak segíteni városunkban a menekülteken. 1940. október 22-én és 23-án jótékony célú filmvetítést rendeztek az esztergomi „Kult ur Mozgóban . A „Ketten egy jeggyel" akció keretében a Budapesten már közönségsikert aratott Gül Baba című „bűbájos magyar filmet" lehetett megtekinteni 10, illetve 5 filléres felülfizetés mellett. A menekültügyek intézésére időközben egy országos kormánybiztosság alakult, amely fölszámolta a menekülttáborok többséget, és kötelezte a vármegyéket, fogadjanak be egy bizonyos számú dél-erdélyi menekültet, majd állítsák munkába őket. Esztergomban 1941 júliusáig „a szik ki a Mohács utáni 16-19. századi iratok. Ezek forrásértékét csak növeli, hogy bennük jelentős dokumentációt találunk a hódoltság után Komárom és Esztergom vármegyék, valamint Esztergom városának újratelepülő, jelentős részben a felvidéki megyékből érkezett lakosságára, házassági, társadalmi kapcsolataikra vonatkozóan, különösen a közép- és kisnemesi rétegek esetében. A levéltár egyes iratdarabjai időrendben sorakoznak, s miután csak egy régi jegyzék áll rendelkezésre, nehezen kutatható. A Palásthyak levéltára az 1750-es években Palásthy Borbála és Nedeczky Kristóf házasságkötése folytán került át a Nedeczkyek birtokába, akik nem csupán megőrizték azt, hanem akkurátusan rendezték és saját családi irataikkal bővítették. Az iratanyag jelentős részét és a Palásthyakra vonatkozó, egyházi és világi levél tárakban feltalálható iratokat a család zempléni ágának egyik tagja, dr. Palástliy Pál címzetes püspök és esztergomi kanonok adta ki három kötetben, 18901891-ben. A forráskiadvány hibáira és hiányosságaira maga a püspök adott választ az előszóban: „Csekélységem nem okmány ki adó,(...) hanem csak a családnévre vonatkozó okmányok gyűjtője." Másutt: „legyen ez tisztelet a már 670 évet meghaladott magyar nemes család emlékének a magyar hazában." Ugyanő kezdeményezte a családi levéltárnak - mely akkor a Paláston lakó Nedeczky testvérek birtokában volt - a káptalani levéltárban letétbe történő elhelyezélegjobb szándék és akarat, valamint a legnagyobb utánajárás" dacára sem sikerült a bátorkeszi táborból érkezett menekültek egy részét elhelyezni. Szerepet játszott ebben a nagy lakáshiány, a menekültek foglalkoztatási megoszlása (többnyire kisiparosok, munkások voltak), valamint - a polgármester szerint - az a körülmény, hogy kisebb részük „munkakerülő, könnyelmű, komoly munkát végezni nem akar". Rossz hírük „futótűzként terjedt cl a városban", sokan emiatt nem alkalmaztak erdélyieket - hangzott az indoklás. A vármegyénél azonban nem talált meghallgatásra a fenti érvelés. Reviczky alispán fölszólította a polgármestert, sürgősen gondoskodjék a menekültek elhelyezéséről, mivel „mégiscsak abszurdnak látszana, hogy egy közel 24.000 lakosú város, amely gazdasággal, iparteleppel is rendelkezik, (...) ne tudjon 60-70 sze7 sét. Ez végül - a családtagok tulajdonjogának fenntartása mellett - megtörtént. Palásthy püspök végrendeletében sem feledkezett meg a család „ősi fészkéről": a korábban saját költségén emeltetett palásti templomnak hagyományozta összes festményét. Nem csekély vagyonából még az esztergomi Simor kórháznak is juttatott három ezer koronát, melyet a Kórházbizottság döntése szerint a kórházi vízvezeték bővítésére és a prímási vízvezetékkel való összekapcsolására fordítottak. A püspök halála óta eltelt évszázadban a családnak újabb fáradhatatlan kutatója akadt Palásthy Ferenc volt belügyi tanácsos személyében, aki évtizedeken keresztül gyűjtötte részben másolatban, részben regeszta formájában kivonatolva - az Országos Levéltárban, a megyei levéltárakban, különféle egyházi és magángyűjteményekben a Palásthyakra vonatkozó iratokat. Páratlan munkálkodásának több, vaskos kötegre rúgó eredményét a Komárom Megyei Levéltárnak adta át, ahol a családi iratokkal együtt őrzik. A kiterjedt Palásthy-család ma élő tagjai közül többen is odaadóan ápolják származásuk, együvétartozásuk tudatát, s ennek jegyében olykor még külföldről is elzarándokolnak családi levéltárukhoz. Ennek fennmaradásáért azonban legtöbbet Palásthy Zsolt áldozott, aki az utóbbi években saját költségén restauráltatta a család közel nyolcszáz éves levéltárának legrosszabb állapotban lévő iratait, megmentve őket ezzel az enyészettől. Kántor Klára mély foglalkoztatásáról gondoskodni." Az ezt követő gyors és hatékony intézkedések rövidesen meghozták a várt eredményt: 1941 októberére a városban tartózkodó erdélyi menekülteket - 141 családfőt - sikerült munkába állítani. Többségük a dorogi bányánál nyert elhelyezést, ők Esztergom-Kertvárosban laktak; a többieket a vízivárosi zárda, a szentgyörgymezei árvaház, valamint a Petz és Knorr gépgyárak alkalmazták. Nagyot változott a menekültekről alkotott vélemény is. ,.Néhány esetet kivéve - áll dr. Etter Jenő polgármester újabb jelentésében - az erdélyi menekültek magaviselete ellen kifogás nem merült fel, szorgalmas, rendes emberek, akik, amint állandó munkához juthattak, szívesen állottak munkába, és ott kifogástalanul működnek is." A dél-erdélyi menekültek „talpraállítása", a gazdasági-társadalmi életbe való bevonása városunkban is sikerrel járt... Balogh Béni „ERDÉLYÉRT" Dél-erdélyi menekültek Esztergomban 1940-1944 között