Esztergom és Vidéke, 1994

1994-12-08 / 49. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Iskolaigazgatóink Maintalban Szinte Esztergomban, a Bánomban éreztük magunkat, amikor ellátogat­tunk Maintal Bischofsheim városré­szébe, ahol egy lakótelep szélén há­rom egymás mellett épült iskolát te­kintettünk meg. Az alapiskola, az általános iskola és a gimnázium egymás szomszédságá­ban épültek. Első utunk az Erich Kástner Iskolá­ba vezetett, ahol egésznapos progra­munk szervezője, az iskola igazgatója, Wolfgang Hombach fogadott bennün­ket. Ebben az iskolában 5-10. osztály­ban tanulnak a gyerekek. Az iskola folyosóiról a gyermekek alkotásai - a névadó író népszerű hő­sei - tekintettek ránk. A tantermeket is gyermekalkotások díszítik, eredeti módon, posztmodern stílusban. Német kollégáink tanóráikon is szí­vesen fogadtak bennünket. A legtöbb osztályban kisebb csoportokban, egyénre koncentráltan folyik az okta­tás. Az önálló munkának, azönkorrek­ciónak van a legnagyobb szerepe az oktatásban. Az igazgató tág teret biztosít a taná­rok ötleteinek, egyéni kezdeményezé­seinek. Az Erich Kástner Schule után utunk az 1-4 osztályos alapiskolába, a Villa Kunterbuntba vezetett. Az épüle­tet tiritarka színéről a gyermekek ne­vezték el. Az iskola igazi paradicsom a gyer­mekek számára. Az 1. és a 2. osztályo­sok termei 120 négyzetméteresek. Bő­ven van helyük a csoportos foglalko­zásra, az egyéni elhúzódásra és a pihe­nésre is. A tanítók nagy gondot fordítanak a tanulók felzárkóztatására, a viselkedé­si zavarok korrigálására. Nincs könnyű dolguk, mert a meg­látogatott két iskola falai között 25 nemzet gyermekei tanulnak. Különö­sen megható volt számunkra annak a kislánynak a sorsa, aki Ruandából ér­kezett az iskolába, miután szüleit el­vesztette. Az 1-4 osztályos alapiskolát befe­jezve a gyermekek vagy az Erich Kást­ner iskolában vagy az Albert Einstein gimnáziumban folytathatják tanul­mányaikat. Ide hat iskolából ajánlják a tanuló­kat, akik a 6-7. osztálytól érdeklődé­süknek megfelelően maguk választják meg a tantárgyaik legnagyobb részét, amelyhez a szaktantermek mellett mű­helyek, laborok, filmstúdió állnak a rendelkezésükre. A program délután ismét az Erich Kástner iskolában folytatódott. Megismerkedhettünk Hesse tarto­mány iskolarendszerével, ahol az alapiskola illetve az általános iskola elvégzése után számos különféle isko­latípusban gondoskodnak a gyerekek továbbtanulásáról. A gazdag tapasztalatokat nyújtó nap befejezéseként testvérkapcsolatok ki­alakításáról folyt a szó a helyi és az esztergomi iskolavezetők között, (k) s der Partnerstadt Esztergom mit Gastgebem vor dem Rathaus in Maintal-Bischofsheim. Rendőrségi hírek BMW 520, perzsabunda, alumínium táblák V. László esztergom-kertvárosi la­kos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki ajtókifeszítés módszerével behatolt a Palatinusz-tó partján lévő horgász bungallójába, ahonnan 2 da­rab Junoszty tévét, 2 darab horgászbo­tot, valamint horgászfelszerelést tulaj­donított el. A Budapesti Bányász Szakszerve­zet feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a Palatinusz-tónál lévő üdü­lőjükből két paplant és tíz evőeszközt vitt el. A Rákóczi tér 5. szám alatti „Zöld Leopárd" butikba ismeretlen tettes ab­lakbetörés módszerével behatolt és onnan 2 darab fekete színű, 3/4-es, egészbőrős perzsabundát, 2 darab vö­rös színű, 3/4-es pézsmabundát, vala­mint 4 darab szürkés színű, nyírott pézsmabundát tulajdonított el. A prímás-szigeti Hotel Esztergom előtt lezárt állapotban lévő GL-M146 BMW 520 injektoros, fekete metál színű személygépkocsit ismeretlen tettes „elkötötte". Az Esztergom és Dorog közötti hő­táv vezetékről ismeretlen elkövetők ismételten alumínium lemezeket lop­tak. Bizonyára nem gyalogosok lehet­tek, mivel a 2 négyzetméteres leme­zekből 29 darabot vittek el. A búbánat-völgyi hétvégi házak egyikébe is betörés történt, ahonnan az ismeretlen tettes egy darab kikészített vaddisznóbőrt, egy elemes asztali órát, egy 11,5 kg-os pb. gázpalackot, egy műanyag asztalterítőt, valamint 5 kg. Stollvverk szaloncukrot vett magá­hoz. Sikerét megünnepelvén elfo­gyasztott kb 2 liter (!) különböző mi­nőségi röviditalt és a helyszínről felte­hetően pityókásan távozott. A Rendőrkapitányság kéri a lakos­ságot, hogy akik a fenti bűncselek­ménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek, azok jelentkezzenek a Rendőrkapitányság ügyeletén vagy a 07-es, illetve 312-100-as telefonszá­mon. (P) A Rumpold Kft. a hagyományokhoz híven immár harmadik alkalommal rendezte meg környezetvédelmi vetélkedőjét Idén a 4. osztályos tanulók adhattak számot tudásukról. December l-jén 13 lelkes és felkészült csapat versenyzett a Somogyi Béla Altalános Iskolában. Nem jelentett gondot számukra a környezetbarát tennékek felismerése, a veszélyes hulladékok megnevezése, a szelektív hulladékgyűjtés jellemzése. A változatosan összeállított és játékos feladatokban kivétel nélkül bizonyították felkészültségüket, és azt is, hogy nyitott szemmel figyelik környezetüket. Jó lenne, ha a felnőttek is ilyen alapossággal ismernék a környezetvédelmi gondokat A vetélkedőt Csernusné Láposi Elza vezette. A zsűri: Kiss Tamás, Sáros Ilona, Koditek Pálné szoros küzdelem bírája lehetett. Első helyezett az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskola lett, második a Klotildligeti Általános Iskola (Piliscsaba), a harmadik díjat a Kesztölci Általános Iskola negyedikesei kapták. Gratulálunk a gyerekeknek és az őket felkészítő pedagógusoknak. Despoth Gáborné Mirci Murci és a választások Neves kandúrunk éppen filozófiai művet olvasott, amikor megszólalt a telefon. - Halló, ön az, ördög úr?... Hol találkozunk? A Maláta sörözőben? Ki­tűnő! Macskánk gyorsan kikefélte bundá­ját, és rohant a találka helyszínére. Az ördög már szivarozva várta. Szívélye­sen üdvözölték egymást és intettek Luciának, a csaposlánynak, aki rög­vestjött is. A kandúrt már ismerte, az ördögre viszont gyönyörű szempillái mögül gyanakvó pillantásokat vetett. - Mit kérnek az urak? — Az ördög úrnak nagyfröccsöt, magamnak két deci tejet! - dorombol­ta Mirci Murci. -Sajnos, tejünk nincs, igyon inkább fröccsöt! - Kénytelen leszek!! - sóhajtott derék állatunk, de látszott rajta, hogy a helyzetet nem tartja tragikusnak. - Ugye milyen csinos lány? - kér­dezte kandúrunk ravasz képpel. - Igen, valóban az, a hasonló lá­nyok általában jó szolgálatot tesznek nekünk- mosolygott kajánul az ördög. - De beszéljünk komolyabb dol­gokról, nyakunkon a választások... Balogh, Könözsy, Rozgonyi, Varga... Ki lesz a polgármester? Mi erről a véleménye, ördög úr? - Mi pontosan tudjuk a választások eredményét, hiszen minden előre ele­ve el van rendelve, csak az emberek nem látnak ajövőbe! -érti, Mirci Mur­ci úr? - Hogyne, természetesen, de most az egyszer, könyörgöm, ördög úr, árul­ja el, ki lesz a polgármester? Ügy fúrja az oldalam, hogy el sem tudja képzel­ni... Az ördög elnevette magát. - Néz­ze, macska úr, már többször elmond­tam önnek, hogy mi csak viszonylago­san lehetünk őszinték az emberekkel, bocsánat, az ön esetében az állatokkal. Tehát menjenek, szavazzanak lelkiis­meretük szerint. Most minden ember felelős a kialakult helyzetért, nem úgy, mint anno. Felteszem önnek a kérdést: Ha mi mindent őszintén elmonda­nánk, lehetnék-e olyan hatékony szer­vezet, mint amilyenek vagyunk? Ugye nem, ezt ön is elismerheti. A kandúr kiábrándultan nyávogott. - Értem, hogyne, igaza van. De ugye megért engem is, hiszen a kíván­csiság állati dolog! - Mirci Murci úr, elnézését kérem, de választási ügyekben távoznom kell. Hiába, nélkülünk nem megy! - S gyor­san elhagyta a sörözőt. Macskánk bambán bámult utána Luciáról nem is beszélve... Barcsai Tibor „ÉN TÜKRE VAGYOK MINDEN MOSOLYNAK" A Keresztény Múzeum Gobelin termében december 11-én, vasárnap délután 3 órakor Durzák Anna előadásában Mécs László verseiből hallhatnak összeállítást. Bevezetőt mond: Ocskay Gyula Közreműködik: Hornicsár Tihamér (hegedű) és Marosi Miklós (zongora) A múzeum barátait és minden érdeklődőt szeretettel vár a Keresztény Múzeum.

Next

/
Oldalképek
Tartalom