Esztergom és Vidéke, 1993

1993-03-25 / 12. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE é*^ : 3 • ^ ^ IDOLAPOZÓ mmm& A magyar vármegye egyedülálló jelenség az európai közigazgatás történetében. Hosszú és bonyolult fejlődése folyamán mindvégig megmaradt középszintű joghatóságnak és mindvégig megőrizte közjogi jellegét, amely a „szentkorona-eszme" középkorban kialakult felfogásából eredt, t.i. hogy a hatalom a király és a nemzet között oszlik meg. Ez utóbbit képviselte évszázadokon át a vármegye. Kezdetei a 13. századra nyúlnak vissza, amikor a királyi várbirtokrendszer felbomlásával kialakuló köznemesség jogokat szerzett a királytól a megye területén történő bíráskodásra. E jogok hamarosan kötelességgé váltak, s a középkor későbbi századai folyamán továbbijogokkal bővültek. A 15. századtól ugyanis a bandériumállítás kötelezettsége, az ezzel járó összeírások, a mulasztások ellenőrzése, a bírságolás komoly megterhelést jelentő adminisztrációját már önálló hatáskörben intézték a vármegyék. További hatásköri bővülésnek vagyunk tanúi a 16. században, amikor a törvények sora biztosítja a megyének az adók behajtásában való részvételét. Mivel az adószedés nem volt királyi felségjog, hanem az országgyűlés szavazta meg időről-időre s ezen a megyék követei is részt vettek, ily módon nyflt lehetőség a rendi ellenállásra, amely különösen az idegen uralkodók alatt kapott nagy jelentőséget A török hódoltság súlyos másfélszázada ugyan szétzilálta a megyei önállóság addig kialakult kereteit, s megszakította a fejlődést, de a megyei intézmény szilárdságát jelzi, hogy a hódoltsági területek megyéi - habár „emigrációban", más, a török által nem dúlt vármegyékben - tovább folytatták működésüket, míg a török harcok nem érintette - pl. a felvidéki - vármegyék adminisztrációja éppen ekkor indult igazán virágzásnak. A fentiekben említett, s a 16-17. századokra alapvetően kialakult és megszilárdultjogköreit a vármegye, két legfontosabb fórumán, a közgyűlésen (congregatio) és a törvényszéken (sedria) gyakorolta. A közgyűlésen a 14. században még a nem nemesek is részt vehettek, de csakhamar kiszorultak onnan, és Zsigmond kora óta a megye közönsége (universitas nobilium) nem csak nevében, de ténylegesen is a nemesség egyeteme. Minden fontosabb, a vármegyét érintő ügy a közgyűlés elé tartozott, melyen a „kebelbéli" nemesség - eleinte bírság terhe mellett-köteles volt megjelenni. Itt olvasták fel a törvényeket, az ország központi hatóságainak rendeleteit, más vármegyék leveleit, magánszemélyek folyamodásait, itt hirdették ki a szabadságjogokat biztosító kiváltságleveleket és armálisokat A közgyűlés választotta a megyét képviselő országgyűlési követeket, akiket gyakran igen részletes - utasítással látott el. Esztergom vármegye a 17. sz. közepén, az 1655-ös országgyűlésre Százady Ferenc alispánt és Korody István jegyzőt választotta és küldte, napidíjukat is megszavazta, azonban, mint a későbbi jegyzőkönyvi bejegyzésekből kitűnik, napidíjukat évek múlva, s több részletben kapták meg. Mint említettük, követei révén a megyék a törvényhozásban is részt vettek. Emellett, saját hatáskörükben statútumokat, jogszabályokat is alkothattak, amelyek a mindennapi élet azon területeit voltak hivatva szabályozni, melyekre a törvények figyelme nem terjedt ki. Ilyenek voltai pl. a rendészeti ügyek, árszabások stb. Ezekre a jogszabályokra nézve a legfontosabb elv az volt, hogy nem ellenkezhettek az országos törvényekkel, csak a megye területén voltak érvényesek, s ott-minden lakosra kötelező érvénnyel bírtak. 1646-ban, a - török miatt - Érsekújváron székelő megyei közgyűlés szigorú intézkedést hozott a káromkodók ellen, melyet a közérthetőség kedvéért a jegyzőkönyvbe is magyarul vezették be. Eszerint „valakik Eördög teremtettével, Ordögh Lölküvel, anniával és egyébbként Isteni káromlásokkal szitkozódnak,... ni elve ki mezessék, s feje vetessék... Leányok pedigh és gierekek, kiknek annira való elméjük ninczen az pilegóngérbe vétessenek s ott megveszőztessenek vastagon". 1655ben ezt a jogszabályt megerősítik, hozzátéve, hogy a káromkodások miatt van rajtunk Isten haragja. Hasonló szigorral Bucsun, Bottyán János úr házában, a Káptalan és az Érsek házában. 1714-től pedig a vízivárosi megyeháza állandó színhelye a gyűléseknek, de itt őrizték a levéltárat is, valamint 1717-től a vármegye pecsétjét is. Ugyancsak a megyeházán volt a tömlöc, ahol a köztörvényes bűnözőket tartották fogva. A közgyűlések gyakoriságát illetően, úgy látszik, hogy a 17. század zavaros viszonyai közepette valóban a szükség diktálta, míg a 18. században rendszeresebben, átlag havonta hívták össze. Amennyiben sok elintézendő ügy akadt, úgy akár napokig együtt maradt a congregatio, ha nem, akkor csak részgyűlést tartottak, ahol néhány tisztviselő jelent meg. Az ülések időtartamáról mindössze két adat áll rendelkezésünkre. Legkorábbi - amúgy szűkszavú - jegyzőkönyvünk említésre méltónak tartotta azt az esetet, amikor 1656. május 20-án, Finta Tamás délután 4 órakor már lekéste a közgyűlést, s mivel csak az ott időző alispánt és jegyzőt találta jelen, nekik nyújtotta át armálisát azzal a kéréssel, hogy a következő közgyűlésen hirdessék ki. Másik adatunk: Esztergom vármegye és tisztikara a 17-IS. században I. A vármegye jártak el 1645-ben a közgyűlésekről ok nélkül, makacsságból hiányzó nemesek ellen: 4 Ft bírságot kellett fizetniük, melyből - sikeres behajtás esetén - az alispán a felét, a szolgabíró és esküdtjei a másik felét kapták. A megyei közgyűlés intézkedett az országos adók beszedéséről, ill. hajtotta végre az adózás alapját képező porták összeírását járásonként, s azon belül falvanként, mely munkára saját tisztviselőit küldte ki. Emellett a vármegye önadóztatási joggal is rendelkezett, ez képezte alapját a házipénztárnak, melyet az adószedő kezelt, elkülönítve egyéb, beszedett adóktól. 1784-ben a házipénztárból 6 Ft 36 dénárt fizettek ki a megrendelt erős vászonanyagért, melyből a hadiadó. ba begyűjtött nagy mennyiségű rézpénz tárolására alkalmas zsákokat varratták. A házipénztárból fedezték a megye tisztviselőinek fizetését is. 1639-ben a közgyűlés az alispán, jegyző és a szolgabírák számára 1 Ft 10 dénárt szavazott meg portánkért, habár a háborús viszonyok közt sokszor behajthatatlan adó bizonytalan jövedelmet jelentett. A 18. század konszolidáltabb viszonyai közt pedig már rendszeresen és egy összegben kapták fizetésüket a tisztviselők, így a közhivatali pálya sokak számára nem csak tisztes megélhetést, de a társadalmi felemelkedés lehetőségét is nyújtotta. A közgyűlésen tárgyalt ügyekről jegyzőkönyvet vezettek, melyek nyelve - néhány ritka kivételtől elteídntve-a 17-18. századok folyamán a latin. A vármegye kezdetben változó helyen és időpontban ülésezett. Legkorábbi jegyzőkönyvünk tanúsága szerint 1638-1659. között Érsekújváron, majd annak eleste (1663) után Komáromban, igaz, ebből az időszakból nem maradt fönn jegyzőkönyv. 1691 -tői már a megye területén, Esztergom-Belsővárosban, Bátorkesziben, 1781. január 18-án - Mária Terézia halála miatt - reggel nyolc órára jelent meg a tisztikar az ünnepélyes közgyűlésre. A vármegye másik fontos fóruma a törvényszék volt. ítélkezési jogát a megyei nemesség - mint láttuk - már kezdetektől fogva gyakorolta. A törvényszék hatáskörébe tartoztak a megye területén élő vagy ott birtokkal rendelkező nemesek - első fokon; polgári és büntető ügyekben egyaránt. Kivételt ez alól csak a felségsértési és hazaárulási perek képeztek, melyeket eleve a Királyi Kúria elé utaltak. Az úriszéket nem tartó birtokos nemesek jobbágyai fölött is a törvényszék ítélkezett első-, illetve az úriszéktől fellebbezett ügyekben másodfokon. Jobbágyok számára korszakunkban további fellebbvitel nem létezett A per tárgya, mint polgári, mint büntetőperekben, a legnagyobb változatosságot mutatja. Bűnügyekben leggyakrabban a lopás fordul elő, de találunk gyilkosság, bigámia, fajtalankodás, pénzhamisítás stb. miatt indított pereket is. A vallatási jegyzőkönyvek olykor érdekes bepillantást engednek a korabeli emberek mindennapjaiba, kacskaringós életútjába. 1738-ban Stulcz Ferdinándot azzal vádolták, hogy Dömösön jártában a Zöld Györgynél megszállván, éjszaka rátámadt házigazdájára és megsebesítette. A vallatás során, a bilincsben előállított rab elmondta, hogy Csehországból származik, kb. 60 éves, húsz évig szolgált katonaként a császári seregben, majd Belgrád ostromát követően obsitot kapott, igaz, obsitos levelét elveszítette. Azóta évekig élt Gyöngyösön és Egerben, ahol meg is nősült, majd feleségével, aki dióhajakkal bizonyos játékos mesterséget űzött, elköltözött Brassóba, onnan Szegedre, s miután a felesége az aradi vásárban meghalt, örökölvén tőle ama játékos mesterséget, járta a Dunamenti városokat, mígnem elméje is elborult Mikor Dömösön megszállt, éjszaka úgy tűnt neki, mintha a szoba fekete emberekkel telt volna meg, ezért kezdett el vagdalkozni. A polgári perek „tematikája" is széles skálán mozog: vitatott nemességi ügyek, gyámsági, zálog és hitel ügyek éppúgy szerepelnek köztük, mint határviták, birtokperek, rágalmazási és örökösödési perek. Helyszűke miatt ismét csak egyet emelünk ki közülük. 1693-ban Horváth Erzsébet asszony, Fittos Ferenc úr felesége pert indított Komkoly László alispán ítélőszéke előtt Bottyán János és felesége, Lakatos Judit asszony ellen rágalmazás miatt, mivel rossz hírét költötték. A felperes ügyvédje előadta, hogy Szent András havának 24. napján Lakatos Judit Esztergom-Belsővárosban, Szűcs János házánál a következő becsmérlő szavakkal illette a felperest: „Édes komám asszony az mit az Ur megh izent a szolgálóiul megh is mondotta: attam az ördög atta Lélek kurvának edeseris mászoris eöt száz forintokat, es azt bánnya most is hogy hozzá nem járok." A felperes azt kérte, hogy Bottyán János urat a Hármaskönyv II. rész 72. cikkelye szerinti nyelvváltságra büntessék A törvény ezt az 1694 tavaszán tartott ülésén meg is tette, ráadásul azért is elmarasztalta a generálist, mert Synka György szolgabíró idézése dacára sem jelent meg a bíróság színe előtt. Törvényszéket a megye ugyancsak havonta tartott de előfordult, hogy a már amúgy is együtt lévő közgyűlés átalakult sedriává Általában az alispán elnökölt, vagy pedig valamelyik szolgabíró, akik mellett esküdtek voltak jelen, továbbá a tiszti ügyész (bűnügyekben ő volt a közvádló) illetve a jegyző, aki a jegyzőkönyvet vezette. A 17-18. században a törvényszéki bíráktól még nem követelték meg a jogi végzettséget, de az írástudást, a latin nyelv ismeretét, valamint a jogban való jártasságot igen. Hivatali tisztük vállalásakor ők is ünnepélyes esküt voltak kötelesek tenni a közgyűlés színe előtt Az alábbiakban - fordításban - közreadott törvényszéki ülnökök esküje egyben Esztegom vármegye legrégibb, 1696-os, latin nyelvű, hivatali eskümintája. „En, T.T. esküszöm az élő Istenre és szülőanyjára. Szűz Máriára, minden szentekre és Isten választottjaira, hogy minden elébem kerülő perben és hivatalomat érintő mindenféle ügyben. Isten és az ő igazsága szerint félretéve szeretetet, gyűlöletet, félelmet és kedvezést és érdeket, gazdag vagy szegény személyekre tekintet nélkül, igazságos és helyes ítéletet hozok, hivatalomhoz tartozó ügyeket tehetségem szerint elvégzem, a törvényszék titkait sem főbólintással, sem más jel alatt ki nem adom, az irományokat becsülettel elkészítem. Isten engem úgy segítsen, és minden szentjei." Kántor Klára