Esztergom és Vidéke, 1991

1991-09-27 / 38. szám

6 ESZTERGOM ES VIDEKE Némelyek nagy jövedelmeiről A nagy francia klasszikus, Balzac írta le egyik regényében, hogy minden lelkiismeret mélyén meghúzódik egy ötfrankos. Bármennyire is szeretnénk vitatkozni Balzackal, végülis kénytelenek vagyunk igazat adni neki. Mert az emberek nagyobbik felét igenis a pénz irányítja. Lásd: nálunk, és különösen most. Amióta ember él a földön, kitartóan és csökönyösen irigyeli a másét. Persze többnyire csak akkor, ha a másiknak egy paraszthajszálnyival többje van. Hát még ha nagyon sokkal többje van! És ilyenkor bizony nagyon keveseknek jut eszébe, hogy nem minden nagy jövedelmű ember hangtalan kis táncdalpacsirta, hanem bizony a kiemelkedő tehetsége, a ritka képességei „fizetődnek ki" az átlagost messze túlszárnyaló anyagi megbecsültségében. Amint ez az itt következő kis történetekből is kiderül. Mindenki ismeri azautószerelős viccet. A kuncsaft háborog, hogy egyetlen kalapácsütésért kétszáz forintot kér a mester. Mire az autószerelő: -Uram, ön nem a kalapácsütésért fizet ennyit, hanem mert kettőnk közül és tudom, hova kellett ütni! Nemrég elhunyt népszerű színészünk, Alfonzó - azaz: Markos József - egyszer a közönsége egyik tagjának jelenlétében vette fel a tiszteletdíját. A fiatalember nem kevés éllel kérdezte meg a művészt: - Maga húszpercnyi marháskodásért annyit kap, mint amennyi az én félhavi fizetésem?! Alfonzó megérdeklődte a fiú foglalkozását, és megkérdezte, hogy az országban szerinte hány ilyen szakember van. A fiatalember azt mondta, hogy körülbelül tízezer. Erre a komikus így zárta le a jövedelmi vitát: - Na látja, magának akkor lenne igaza, ha az országnak legalább tízezer jó komikusa volna. De most még csak körülbelül tíz ilyen van! Egy másik, a maga nemében nagyon is jellegzetes, odamondogatós „jövedelemmegbeszélés" minden idők egyik legnagyobb ökölvívója, a mi Papp Lacink személyéhez fűződik. Az állami sportatyaistenek nagy nehezen szemet hunytak afelett, hogy Laci - öntudatos szocialista sportember létére - egyszercsak a fejébe vette: profi ökölvívó-világbajnoki címet szerez. Ma is átkozhatjuk azonban az egyik illetékes, hatalmi tébolyult vezetőt, aki a mind a mai napig egyetlen ilyen magyar lehetőséget meghiúsította, mert úgy „döntött", hogy Papp Laci szavaiért joga van megsértődni. Történt pedig a következő. Nagyszerű ökölvívónk a soron következő kiutazása előtt elment az útleveléért a Nagy Sportvezető színe elé. így szólt a nagy ember: - Mondja, Papp elvtárs, rendjén való az, hogy maga egy meccsért többet kaszál be, mint egy csepeli munkás egész évben?! Erre Papp Laci, a szókimondó, a fenegyerek: - Es az rendben van-e, hogy az elvtárs a csepeli munkás fizetésének ugyancsak a többszörösét emeli fel, pedig világbajnoki ringnek még a tájékán sem járt?! Ennek a kérdésnek az elhangzása sajnos a végét jelentette Papp Laci még alig elkezdett hivatásos öklözői pályafutásának, mert a sportcsinovnyik annyira találva érezte magát, hogy nagyszerű sportolónkat érdemtelennek nyilvánította az útlevélre. Ennek híján a külföldi mérkőzést pedig csak elveszíteni lehetett! (Megjegyezendő: Papp Laci - megkésve ugyan - elégtételt kapott a kiérdemesült sportvezető szánalmas önkényeskedéséért, mert utólag profi világbajnokká nyilvánították. Amikor kiemelkedő sportolónkhoz elérkezett ez a megtisztelendő hír, a maga jellemző szerénységével csak annyit mondott, hogy sokkal jobban Hiedelmek Mi az a hiedelem? Téveszme, tévhit, tévképzet, amely arra kényszerít bennünket, hogy valóságosnak higgyünk olyasmit, ami bizony nagyon messze esik attól. Kádárt sokáig nemzetünk puritán atyjának hittük. Valóságos nemzeti szentnek. Aztán kiderült, hogy... Dr. Vida Ferencről, a Nagy Imre halálos ítéletét kihirdető bíróról pedig ki gondolta volna, hogy még arra sem „emlékszik", melyik egyetemen szerezte a jogi „doktori" címét?! Berkesi Andrást évtizedekig az ország talán legnépszerűbb regényírójaként ismertük. Ki merészelt volna arra gondolni, hogy a híres és sikeres író annak idején éppen AVH-s tisztként szerzett a későbbi könyveihez élményanyagot; vagy hogy az 1945 utáni években ő volt az a hírhedett Thompson kapitány, HOGYAN VÁLJUNK ÁLLAMPOLGÁRRÁ? tudott volna örülni a profi világbajnoki címnek, ha azt a ringben szerezhette volna meg.) Vég nélkül folytathatnánk a fentiekhez hasonló történetek sorolását. Sajnos, akad belőlük bőven. De talán szűrjünk le néhány tanulságot az elmondottakból a mai magyar valóságra vonatkozóan. Az a legvastagabb tanulság, hogy manapság - ha tetszik nekünk, ha nem - az adásvételeket, a kereslet és a kínálat egymáshoz való viszonyát mindinkább a piac farkastörvényei irányítják. Ezt pedig úgy lehet egyszerű emberi nyelvre „lefordítani", hogy mindennek az árát az iránta megnyilvánuló kereslet határozza meg. Csakis így fordulhat elő, hogy a könyvpiacon például fércművecskék kelnek el hatalmas példányszámban, és persze a csillagászati magaslatokat megközelítő áron. Természetesen Alfonzó és Papp Laci „árát", azaz a jövedelmét is a személye iránti kereslet határozta meg. No de mindkettőjük értékét kivételes tudásuk emelte a többi ember fölé. Éppen ezért kívánom magamnak: adná a magas ég, hogy az ilyen szitű kivételes egyéniségek és a népszerű fércművecskék szerzői közötti különbséget - mondjuk - egy Steinway- vagy Bösendorfer-zongorán tudjam hallhatóvá tenni! így a világ legnagyobb zongoristájává emelkednék, holott most nem tudok játszani ezen a hangszeren! aki sok-sok ártatlan embernek férkőzött „amerikai tiszt"-ként a bizalmába, és tömegével jutatta őket az ÁVH karmaiba?! Egyik volt könyvkiadó-igazgatónkat, a nemrég bekövetkezett haláláig, az őszinte szeretet és nagyrabecsülés hangján emlegették munkatársai és beosztottai. Valóban rengeteg rászorulón segített. Ezért nem áll itt a neve. De évekkel előbb (1946-47-ben) ő volt a Magyar Testvéri Közösség pere vizsgálati szakaszának az AVH-s fővizsgáló tisztje, amint erről Magyar Bálint „Koronatanú" c. önéletrajzi könyvéből is meggyőződhetünk. (Nem árt tudni: a Magyar Testvéri Közösség működését Rákosiék azért minősítették összeesküvésnek, mert ilyen módon az akkor legerősebbnek számító Kisgazdapártot teljesen szétverhették, és így a választásokon „diadalmaskodhatott" a kommunista párt. A Közösség vezetői hazaárulóknak kijáró ítéleteket kaptak. A fővádlott halálbüntetést, a többiek életfogytiglani és nyolc-tízéves szabadságvesztéseket.) Vannak olyan hiedelmeink, amelyekről nem tehetünk. A fentebb említett emberek múltjáról tilos volt tudni a be nem avatottaknak. De érdeklődniük, netán kutatniuk sem volt szabad! Ám vannak olyan hiedelmeink is, amelyek azért jellemzőek ránk, mert a kényelmességünkből fakadnak. Tisztelt Olvasó! Várjuk az Ön tapasztalatait, észrevételeit, tanácsait is! Hányan, de hányan vannak olyanok, akik gondolkodni, kutatni restek olyan dolgokban is, amelyekben senki sem zárja el előlük az elmélkedés, a felfedezés, az igazságról való meggyőződés útját. Csak a saját kényelmük Mert ugye milyen kényelmes dolog, ha mások gondolkodnak - persze egyáltalán nem önzetlenül - helyettünk, mások írják elő, hogy mi a jó, mi a szép, mi az érték. Ezt a helyettünk és rólunk való gondolkodást úgy is szokták nevezni, hogy manipulálnak bennünket. Azaz - tudatosan befolyásolnak, megtévesztenek. Pontosabban: megtévesztik azt, aki hagyja magát, aki az önálló gondolkodást, a szabad véleményalkotást fölösleges erőfeszítésnek vagy nyűgnek érzi. Ha végigtekintünk művelődésünk néhány területén, kimondhatatlanul szomorú kép tárul elénk. Elszabadult a pokol. Szedi az áldozatait az értéktelen - de méregdrága - bóvli. Az emberek teljesen magukra hagyatva, iránytű nélkül tévelyegnek. Amit a tömegtájékoztató eszközöktől kapnak, azt akár úgy is nevezhetnénk, hogy a fizetőképes kereslet hosszabb távra nem tekintő befolyásolása, amely nem is mentes bizonyos, eléggé vitatható „meggyőzési" eszközöktől. Ebben az országban immáron több olyan korosztály nőtt fel, amely az igazi művelődési-műveltségi értékeket csak meglehetősen megszűrve ismerhette meg, mint ahogy például a történelem igazi mozgatóerőit is. A levitézlett korszak okozta művelődéspolitikai károkat most csak nagyon hozzávetőlegesen tudjuk felmérni. Azt azonban már manapság is láthatjuk-hallhatjuk-érezhetjük, hogy az elmúlt harmincnegyven év merev és szemellenzős tiltásainak a hatása irtózatos. Állampolgáraink többsége szédítő gyorsasággal akar pótolni minden elmulasztottat, mindent, amihez nem juthatott hozzá hosszú-hosszú évekig. De ez a hirtelen ránk virradt szabadság a bőség zavarával áldott meg bennünket. Ilyen irdatlan tömegben könyvet, filmet, hanglemezt, kazettát, videót még nem látott ez az ország. De mi lesz akkor, ha az ezredforduló táján már csak Cronin, Cook, Bromfield stb. képviseli a világirodalmat?! Mi lesz, ha az utódaink a világirodalmi szintű magyar költőóriások sora helyett csak Lőwy Árpád pajzán verseit olvassák?! Mi lesz, ha a világhódító zenei műveltségünkből alig-alig hagyományozódik át valami kevéske a következő nemzedékekre?! Mi lesz, ha nem ismerjük, elfelejtjük a gyökereinket?! Bizonyára többen berzenkednek: nem kell itt a harangot félreverni! De magyarok maradunk-e akkor, ha elfelejtjük, egyre kevésbé Ismerjük a hagyományainkat?! - ti - án