Esztergom és Vidéke, 1943
1943 / 96. szám
4 ISZTERGOM é> VIDÉKI 1943. december 4 SPORTROVAT MESE-Pefi — Csepeli MOVE 4 :0 Az elmúlt vasárnapon játszotta a MESE utolsó bajnoki mérkőzését. Ellenfele a Csepeli MOVE nagyszerű csapata volt, amelyet igen szép játékkal köny- nyedén győzött le. Az erősen felázott, mély talajú pályán nagy küzdelem folyt a győzelemért, mely az őszi második helyet jelentette. A MESE minden részében jobb volt ellenfelénél. Védelme a támadások tömegét utasította vissza. Csatársora pedig egymásután teremtette a helyzeteket az ellenfél kapuja előtt és góljait tetszés szerint érte el. A gólarány nagyobb is lehetne a helyzetek alapján, a MESE csatársor azonban nem állott jó lábon a szerencsével. Góllövők : Kopányi K. 2, Juhász és Mundi. Ezzel a mérkőzéssel befejeződött az őszi évad, melyben a MESE 22 pontot szerzett és a második helyen végzett a Pestszentimrei SE után, melynek 24 pontja van. Ez a két pont előny nem jelent komoly akadályt tavasszal az elsőség megszerzése szempontjából. A- mennyiben a mostani gárda együtt marad, minden remény meg van a bajnokság megszerzésére, ami az NB III, osztályba történő sorsolást jelenti. FAPRÓHIRDETÉSE® Elcserélném soproni 3 szobás, összkomfortos, régibérű lakásomat hasonló (esetleg 2 szobás) esztergomi lakással. Felvilágosítás délelőttönkint a kir. közjegyzői irodában. Gyümölcstermelők figyelmébe i Ha szép gyümölcsöst akar, vagy beteg, férges gyümölcsfáit meg akarja menteni, úgy mielőbb forduljon Zakály Antal elismert szakemberhez Esztergom, Szent Imre-u. 12. szám alá. Bejárónőt azonnal felveszek. Cim megtudható a kiadóhivatalban. Tanulót felvesz fizetéssel Koppányi asztalosüzeme Kossuth-utca 52. szám alatt. íróasztal eladó. Megtekinthető d. e. 11 órától d. u. 2 óráig. Cím a kiadóban. Vennék íróasztalt és egyéb irodai berendezést. Cím : Rudnay-tér 12. söriroda. Nyugalmazott tanítót vagy tisztviselőt keres délutáni felügyeletre a városi Szt. Imre gimnázium igazgatósága. Értekezés 11—1 között, Deák F.-u. 2. sz. alatt. Szép, fess, 35 éves húgomat 500 P havi biztos jövedelemmel, nagy összeköttetéssel, szép kelengye és berendezéssel, férjhez adnám hozzáillő komoly úriemberhez. Társaságában nem találja az igazit. Lehet elvált vagy özvegy is. Csak teljes című leveleket kérek „Komoly asszony” jeligére a kiadóba. Kiadnám két és fél katasztrális hold zsidódi földemet több évi haszonbérbe. Cím : Szentgyörgy-utca 5. szám. Jókarban lévő keményfa szekrények, ág.yak és cimbalom eladók Párkányban, Simor-utca 29. szám alatt (a hídnál) a háztulajdonosnál. Eladó egy hathónapos fehér hússertés. Érdeklődni lehet Szentkirályí-u. 10. sz. Két szobás lakást keres egy idősebb gyermektelen házaspár május 1-re lehetőleg a Belvárosban. Cím a kiadóban. Gyermeksportkocsi, jó állapotban lévő, eladó. Ugyanitt egy zománcozott fürdőkád megvételre kerestetik. Cim a kiadóban. Eladó egy kilencfiókos íróasztal. Cím a kiadóban. Eladó egy vemhes tehén Klebelsberg- utca 9. sz. alatt. Eladó egy hasas anyasertés, mely három hét múlva leellik.Továbbá eladó a kusztusi dűlőben egy szántó és egy kaszáló. — Bővebbet Móczik Mihálynál, Andrássy-u. 8. (Szentgyörgymező). Átadnám vidéki város legforgalmasabb utcáján lévő úrífodrász üzletemet. Cím a kiadóban. Fizetéssel varró tanulóleányt felvesznek Kálvára-utca 9. szám alatt. Ugyanitt egy tüzelyláb, vasplattni, rostély és egy kidolgozott kecskebőr eladó. Fegyvertok, puha, bélelt, kulccsal bezárható, elég jókarban lévő eladó Vil- lanytelep-utca 26. szám alatt. SzUrefelőkád, síig használt, eladó Nyit- rai-utca 5. szám alatt. Polgarista vagy alsó középiskolás gyermekek tanítását vállalom. — Cim : gróf Batthyány Lajos-utca 17. szám. Pénzre van szüksége, szedje össze használt cipőit, ruháit, fehérneműit, én a mai árat fizetem értük. Hívjon jövök ! SZILI JÁNOS, Esztergom, Kossuth L.- utca 78. szám. Keménytaágy új, sötétre fényezett eladó. Kosusth-u. 76. sz. III. ajtó. Megbízható rendes leányt keresek egy éves gyermekem mellé, egész napi elfoglaltsággal. Cím : Farkas Gyula Deákutca 46. szám. Tanuló fizetéssel felvétetik Kneiszel István épület- és bútorasztalos mesternél Jókai-utca 13. szám alatt. Vöröshagyma nagyban eladó. Cím a kiadóban. Műszerész tanulót fizetéssel felveszek. Stugel Mihály írógép- és műszerész mester Széchenyi-tér 5. szám. Bérbeadó egy rövid, kereszthúros zongora. Cím a kiadóban. Ugyanitt egy pár csizma is eladó. Hét hónapos, igen szép, fejlett malac, mely tenyésztésre igen alkalmas, eladó Honvéd-utca 35. szám alatt. Ugyanitt pár ezer vályog és egy prima 250-es Zündapp motorkerékpár is eladó. Házi disznóölést és füstölést vállal Király Lajos hentes Deák Ferenc-utca 40, szám alatt. Eladó 1 egykocsiba való ló Barkóczy Ferenc-utca 33. szám alatt. Eladó kombinált fehér barokk leányszoba bútor, szalonnak is alkalmas .Cím : Esztergom, Kenderesi-dűlő, Illés-villa. Eladó egy nagyhasú fejős kecske Szentkirály-utca 3. szám alatt. Eladó egy erős csatlólánc és egy éléstárajtó Vörösmarthy-utca 9. sz. alatt. Használt mézpergtőt vennék kis boco- nádi méretre. Cím : Szenttamás-utca 8. Egy 1 éves sertés eladó Horthy Mik- lós-út 31. szám alatt, Szalongarnitura (biedermeier) 1 kanapé és 4 fotöly, jókarban lévő eladó. Bővebbet Villanytelep-utca 28. (Villanytelep.) Egy teljesen új Singer varrógép sürgősen eladó Miklernél Jókai-utca 53. szám. Kb. 250 négyszögöles szérű a Nagyvároson eladó. Bővebbet Miklernél Jókai- utca 53. szám alatt, 900 négyszögöles tavaly bevetett here- röld, melyben a here elsőrendűen bevált, eladó Miklernél Jókai-utca 53. szám. 5 egészséges, erős család méh Boczo- mádi 42-es kaptár rendszerű, eladó. Garancia mellett kiteleltetve. Bővebbet Miklernél, Jókai-u. 53. Szőlő eladó a Diósvölgyben, 560 négyszögöl 8 éves direkttermő, 10 drb. termő gyümölcsfával. Bővebbet Miklernél, Jókai-utca 53. szám. Eladó egy ház a Flonvéd-utcában nagy telekkel és kerttel. Bővebbet Miklernél Jókai-utca 53. szám alatt. Eladó a körtvélyesi szigeten 4600 négyszögöles kaszáló rét. Két végén erdő, mely nincs kitermelve. Érdeklődni lehet Miklernél, ingatlan és ingóságok forgalmi irodájában, Jókai-utca 53, KARÁCSONYRA készíttessen egy tökéletes DAUERT Kiss János fodrászraesternél Lőrinc-utca 1. Telefon: 235 HIRDETMÉNY Budapesti pályaudvarokon felvételt nyerhetnek férfi és női munkások árú- raktári szolgálathoz. Jelentkezés bármely budapesti pályaudvar raktárfőnökségénél. Férfi munkások órabére : 76 fillér, női munkásoké : 61 fillér. Budapest északi üzletvezetőség. Gyümölcspavilloa megnyitás! Tisztelettel értesitem a n. é. közönséget, hogy Esztergomban a Kossuth Lajos- utcában a Nelhübel üzletek előtti állandó elárusító helyemen egy fővárosi Ibusz- pavillon megvásárlásával gyümölcs-, zöldség-, cukorka- kereskedést létesítettem. Üzletem kibővítése mellett fenti árúkészletemet is nagyobb mennyiségben tudtam raktározni és igy módomban áll mindenkor olcsó és elsőrendű árúval a n é. közönséget kiszolgálni. A n. é. közönség szives támogatását továbbra is kérve maradok kiváló tisztelettel Kiffer Gyula gyümölcs- zöldség- és cukorka kereskedő. NAGY KARÁCSONYI VÁSÁR kezdődött Vármegyénk legnagyobb keresztény szaküzlete ! Esztergom, Szt. Lőrinc-utca 3. Óriási választék karácsonyfadíszek és gyermekjátékokban. SZEREDI KÁROLY (Glegler utóda) JÁTÉK- ÉS HANGSZER üzleteben. H TÄNCKURZUS kezdődik dec. hó 7-én, kedden este 7 órakor a „MAGYAR KIRÁLY“ tánctermében. Beiratkozni csütörtökön 7-9, vasár- és ünnepnapokon 5—9 óráig az alatt lehet. Szives pártfogást kér STRUBEL VALÉRIA az 0) sz. Tánc- és ffiozdnlat- müveszeti képzőn képesített oki. tánctanárul). Férfi ruhaszövetek melyekből öltönyöket a legkényesebb igényeket kielégítően olcsóit készít Schweizer Vilmos férfissaóó üzletében Kossuth L.-u. 5, sz. a Takarékpénztár épületében, a Három Szereden vendéglővel szemben . Értékes ingóság autó, motoröíoikli, varrógép, rádió, traktor, cséplőgépgaraiUira, zongora, mindennemű bútorok és egyéb Ingóságok vétele és eladása IKLE Esztergom, Jókai-utca 53. szám. PICK SÜTÖD! A AVIA FINOM KENYERE, ELSŐRENDŰ SÜTÉSE KÖZISMERT! KOSSUTH LAJOS-U. 8. iasigé Pali és cigányzenekara hangversenyez esténként a Kék Hordóban Ingatlan8»eimE8sts^jrmeBtraBS26öm8BiBÄSHiacsHi közvetítői iroda BEHS3B I 111 »Ilii ■■IIWn'ilMIJKg«d>TO;a«BMM»BBlga«roa VAL0VITS GYULA íiákóczi-tér 2. j-fáborúban békében ffABEn bazárban ( Széchenyi=tér) olcsó, megbízható karácsonyi aj ám dékot vásárolhat! IKLER INGATLANKÖZVETÍTŐ Esztergom, Jókai-u. 53. Hivatalos órák 12—2-ig. Ingatlanát felbecsüli, vételnél tájékoztatást nyújt Becslés díjtalan! 67a százalékos bankkölcsönt közvetít ingatlanfedezetre. Mikulásra olcsó finom likőröket, csemegeborokat és sok-sok más ajándékot Harangozó R. csemegeüzletében vásárolhat ! Kossuth Lajos-utca 22. sz. alatt KULTUR MOZGÓ Szombaton és vasárnap hétfőn és kedden Csak 16 éven felülieknek! Arany páva A tiszta szerelem és a bűnös szén vedély összeütközése egy izgalmas, lángoló drámai történet keretében. Páger Antal művészi alakítása Magyar Híradó Kaszás virágüzletben Mindennemű ingatlanok vétele és eladása legelőnyösebben. ŰZŐK, GYÓGY- HASKÖTŐK békebeli anyagokból tökéletes kivitelben C SÁMFÁIMÉ 1 fűzőszalonjában, Kossuth-u. 5. BOTTYÁN MOZI Szombaton, vasárnap FRUSKA Huncut film egy huncut kislányról esküvőtől-esküvőig. Magyar és Ufa híradó. belelő* szerkesztő é* kiadó Laiszky Káztnér. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában, tsítergorn (Feleld LaUzky Kázmór).