Esztergom és Vidéke, 1942

1942 / 4. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKÉ 1942. január 14. Halálozás. Medien István nyug. párkányi esperes-plébános folyó hó 9-én hosszas betegeskedés után 79 éves korában elhunyt. Temetése í hó 12-én délelőtt 10 órakor tartott gyászmise után volt a párkányi plé­bániatemplomból. Havi szentségimádás lesz a Sz. Anna templomban január 18-án, va sárnap a következő programmal: szentségkitétel reggel a fél 7 órai szentmisén. Utána szentmisék lesz­nek fél 8, fél 9 és 10 órakor. D. u. 3 órakor a gyermekek szentségimá- dása, d. u. 6 órakor pedig befejező szentbeszédet mond Körmendi Ist- \án karkáplán. Utána litánia fejezi be a szentségimádást. Gyermekfelruházás. Az Esztergo­mi Polgári Egyesület, f. hó 11-én, vasárnap délután 5 órakor tartotta gyermekfelruházását a Magyar Ki­rályban, melyen megjelent dr. Kés­márki Erey Vilmos főispán is. Az ünnepi beszédet Béres István szent­széki biró, theológiai 4tanár tartotta. Ez alkalommal 15 szegény iskolás­gyermek kapott erős cipőt, melyre az egyesület mintegy 500 pengőt fordított. Az vezetőség ezúton is kö­szönetét mond Sörös Edénének, aki a gyermekeket uzsonnán látta ven­dégül és Szatzlauer Gyula cukrász mesternek, ki ehhez diós és mákos kiflikkel járult hozzá. minden magyar hősi halott külön sírba kerül. Hazatérő hős honvé- deink beszélik, hogy minden hősi halott bajtársukat külön sírba te­metik és az illő végtisztesség mel­lett síremléket is rögtönöznek ré­szükre, melyet le is fényképeznek, így annakidején meg lesz a lehető­ség arra, hogy hősi ha lót tain k sír­jait meglelhessük. A Kisalföldi mezőgazdasági Ka­mara február 23-iki kezdettel 3 he­tes traktor és mezőgazdasági gép­kezelői tanfolyamot rendez Győrött. Részvételi díj 20 P, elszállásolási díj 8 P. A tanfolyamon résztvenni szándékozók a Kisalföldi Mezőgaz­dasági Kamara Kirendeltségénél Győr, Vármegyeháza ; február 10-ig jelentkezhetnek. A „Budapest fürdőváros“ ván­dorkiállítást az idén is folytatják. Mint annakidején az egész magyar sajtó megemlékezett róla, a Buda­pesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság tendezésében tavaly nagy szabású vándorkiállítás zajlott le, mely a főváros gyógyfürdőit a vi­dékkel, 17 nagyobb városban meg­ismertette. A siker arra késztette a Gyógyhelyi Bizottságot, hogy további 30 magyar városba el­vigye ezt az Európában elsőnek megvalósított mozgó fürdőkiállitást. A kiállítás 1942. év folyamán : Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Ka­locsa, Szekszárd, Baja, Szabadka, Zenta, Újvidék, Zombor, Mohács Pécs, Kaposvár, Nagykanizsa, Zala­egerszeg, Szombathely, Kőszeg Sopron, Győr, Pápa, Veszprém, Székesfehérvár, Esztergom, Komá­rom, Érsekújvár, Balassagyarmat, Léva, Salgótarján, Eger, Gyöngyös és Jászberény városokat keresi fel. Az érdekes, egyedülálló kiállítás iránt az érdekelt városokban máris általános az érdeklődés. Farsangi összejövetel. Dr. Kés­márki Erey Vilmosné elnöklete alatt működő szociális munkaközösség a nyári gyermeknyaraltatási akció cél­jaira f. hó 17-én, szombaton d. u. 6 órai kezdettel a Kaszinó helyisé­gében tán cal egybekötött farsangi összejövetelt tart. melyre mindenkit szeretettel hív és vár a Vezetőség. Ajándékozzunk meleg ruhákat katonáinknak. A II. Hadtest harc­téren küzdő csapataink dandár- parancsnoka, vitéz Kolozsvár\> Imre vezérőrnagy, az orosz harctérről küldött levelében köszönetét fejezte ki azért az eredményes gyűjtési munkáért, melynek lefolytatása le­hetővé tette, hogy a parancsnoksága alatt álló csapatokat szereíetadomá- nyokkal lássák el és derék honvé- deink karácsonyi ünnepeit szebbé tegyék. A dandái'parancsnok levelé­ben közli, hogy a csapatok az adományokat nagy örömmel fogad­ták és kéri, hogy köszönetíiket tu­dassuk az adományozó magyar testvérekkel is. Amidőn a dandár­parancsnok köszönetét közöljük, fel­kérünk mindenkit, hogy amennyiben anyagi ereje megengedi, vegyen részt a most meginduló gyűjtési akcióban is és adományait juttassa e! a területileg illetékes főszolga­bírói hivatalhoz, illetve Esztergom város polgármesteréhez. Jelenleg kizárólag meleg ruházati cikkekre van szükség. Tekintettel arra, hogy- az összegyűjtött adományokat ja­nuár hó 18-án át kell adni az el­szállítást végző katonai parancs­nokságnak, az adományok legkésőbb folyó évi január hó 17-ig jutlatan- dók el a polgármesteri, illetve fő­szolgabírói hivatalokhoz. Kitünően sikerűit a Petz-est. A Petz-est, melyet az elmúlt szomba­ton tartottak meg a Fürdő Szálló­ban, mint eddig mindig, most is osztatlan sikert aratott. Az estélyen a vármegye, s a város előkelősé­geivel az jélén, minden társadalmi réteg képviselve volt és lelkesen tapsolt a kitűnő műsornak, melynek rendezője Dolovay József valóban dicséretes munkát végzett. Az est szereplőinek sorában meg kell em­lékeznünk a kis Sipeky Rózsi káról, aki a szinrekerült darab főszereplője volt és Petráss Sárikáról, aki most is kedvesen konferált. De kiváló teljesítményt nyújtottak a vegyes­kar, a vendégszereplő Delhin Guidó, Prey Emil, valamint Kapisztóry Fe­renc, Ligety László, Sárhány Kálmán, Bors Vilmos és a műsor főbb sze­replői is. Patahy Károly és Schäffer Gusztáv az idán is alaposan ki­vették részüket az est sikeréhez vezető munkából. Katonai állomásparaiicsnokság átköltözése. A m. kir. esztergomi katonai állomásparancsnoksag jan 15-ével az utász-laktanyából a volt tiszti üdülő 52. és 53. sz. helyisé­gébe költözött át. A sebesültek látogatóinak uta zási kedvezményeket engedélyez­tek a vidéki honvédkórházak meg­látogatására Nagyváradon a honvéd és vöröskereszt-kórházban ápolt betegeket havonta meglátogathatja a beteg apja, anyja, felesége, vagy menyasszonya, s mint Nagyvárad váios polgármesteri hivatala közli, a szállodai költség cimén is 3 P-t térítenek meg a vasúti jegy fele költségén feml. Egy betegnél ha­vonta két-két látogató veheti a ked­vezményt igénybe. Magánnyomozó írod*. Szabó Albert ayug. detektivíelügyelő m. kir. államren­dőrség által eag. magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc-utca 15. ez alatt. Megfigyel, informál, kénye» termé­szetű ügyekben nyomoz, okmányokat be­szerez, ismeretlen helyen tartózkodó nagy eltűnt egyéneket felkutat, mind bel- niind pedig külföldön. IRODALOM Arábia Napóleonja az a legendás Ibn Szaud király, aki pár évvel ezelőtt meg­teremtette a Kelet egyik leghatalmasabb birodalmát, Szabad Arábiát. Lelkes, de vakhitű katonái élén foglalta el az Isz­lám szent helyeit és ma ő diktál közel Keleten. Kalandos életpályájáról érdeke­sen számol be Tolnai Világlapja új szá­ma, amelyben ezenfelül ragyogó képso­rozatok mutatják be a szovjet-front és az észak-afrikai hadjárat eseményeit. Pom­pás és könnyen áttekinthető térképekkel kisérjük a Csendes-óceáni háború válto­zatait. A legkitűnőbb magyar írók novel­lái, valamint az illusztrált cikkek egész sorozata egészíti ki Tolnai Világlapja új számát is. Ez a legnépszerűbb, gazdag tartalmú és számtalan képpel ékített fo­lyóirat számonkínt ma is csak 20 fillér. Szenzációk sorozata a Film Színház Irodalom e heti új számában : nagy képes riport Bethlen Margit grófnővel, Egyed Zoltán színházi levele a Nemzeti Színház újdonságáról, perek és bonyodalmak a ,(Marikám" körül, ki az a Hidvéghy Va­léria, akit agyonprotezsáltak, de akinek sikere van. Ajtay Andor : ,,Az én olda­lam", a síelő Bordy Bella, Egyed Zoltán cikke Tolnay Kláriról, Hunyadi Sándor, Edelsheim-Gyulay Ella, Perczel Juliska, Balassa Imre cikkei, képes riportok a Vígszínház, a Fővárosi Operett Színház és a Madách Színház próbáiról, páratlan gazdag divatrovat, Jack London novellá­ja, Jávor Pál regényfolytatása, Pipi újabb kalandjai, gyönyörű filmképek, viccek, könyvkritikák, keresztrejtvény. Az új szám ára csak 50 fillér. Gyümölcsfák téli gondozásáról, a leg­jobb fátisztogató eszközökről, a cinkék­nek alkalmas verébmentes etetőkről, a leginkább ajánlható télikörtefajtákról, a fák trágyázásáról a szőlő-, zöldség- és virágtermesztés, a méh- és baromfite­nyésztés aktuális kérdéseiről ír a Magyar Gyümölcs legújabb száma, melyből egy mutatványszámot, lapunkra hivatkozva, díjmentesen küld a kiadóhivatal, Buda­pest, V., Vilmos császár-út 76. APRÓHIRDETÉSEK Eladók: luxus-szánkó, ródlik, batár és Eszterházy kocsik, továbbá minden­féle kész bognármunkák fiősök-tere 7. szám a'att. Keresek egy szoba-konyhás, eset­leg kétszobás lakást azonnalra. Cim : Nagy Béla, Jókai-utca 49. sz. Megbízható komoly nőt keresek háztartás ellátására. Cim: Budapesti- utca t. szám. Eladó öregség miatt a Posványi dű­lőben egy kát. hold föld, melynek fele szőlő és kút is van benne. Érdeklődni lehet Bábszki Jánosnál Horthy-út 51. 15 éve fennálló borbélyüzlet ha­láleset miatt eladó. Cim : özv. Biró Józsefné, Zseliz. Eladó 2 nevelni való malac és egy anyadisznó Szentgyörg/-utca 7. szám alatt, Eladó a várostól 10 percnyire 1378 négyszögöles gyümölcsös 5 szobás kom fortos házzal együtt. Érdeklődni lehet Valovits G>ula Ferenc József-út 8. sz. Eladó a Parcella-dűlőben félhold föld gyümölcsössel. Cim : Lépcső-utca 7. szám. Eladó a Kusztusi dűlőben 2036 négyszögöles sz lő nemes gyümölcs­fákkal. Bővebbet Kálvária-utca 18. alatt. Főzömindenes azonnali belépésre kerestetik. Ugyanott egy kisméretű barna cserépkályha eladó. Cim a kiadóban. Oskeresztény 30 éves gyakorlattal biró könyvelő áru- és bankszakmában jártas, délutáni elfoglaltságot vállal. Cim a kiadóban. Bútorozott szoba kiadó ellátással Simor János-utca 18. szám alatt. Eladó a belvárosi Mély-útban egy kettős pince présházzal, 2 szobával, mely lakásnak is alkalmas 1 magyar hold szőlő- és gyümölcsössel. Ezenkí­vül az Urbán-kápolna mellett egy gyü­mölcsös rajta épült nyárilakkal. Cim a kiadóban. Lakótársnöt keresek kényelmes komfortos lakásomba, igen jutányos ár mellett. Cim : Imaház-utca 4. sz. Eladó továbbhizlalásra egy sertés és egy borjas tehén Andrássy-utca 6. szám alatt Szentgyörgymezön. Eladó egy jókarban lévő tábori ágy Villanytelep-utca 26. szám alatt. Tanulót felvesz Izsák Rt. Eszter­gomi fiókja, Kossuth Lajos-u. 12. Keresek megvételre 16- os, vagy 20-as kaliberű engedélyezett vadász- fegyvert. Cim Deák Fereuc-utca 12. Továbbhizlalásra két sertés eladó. Cim a kiadóban. Fűszerüzlet, jómenetelű olcsó, bér­rel, átadó más elfoglaltság miatt. Cim a kiadóban. Eladó egy magányos ház, mely áll egy szoba, konyha és kamrából. Cim: Honvédtemető-út 1 . Szentgyörgymező. Eladó egy pár befogni való tinó. Cim: Csernoch János-út 61. szám. FÉRFI RUHASZÖVETEK, melyekből öltönyöket, téli­kabátokat és bundákat a legkényesebb igényeket ki­elégítően olcsón készít nagy választékban SCHWEIZER VILMOS férfiszabóüzletében Kossuth L.-u. 5. sz., (a Takarékpénztár épüle­tében, a „Három Szerecsen“ vendéglővel szemben). H. Szabó Margit művésztriója minden este a Fürdőszállóban hangversenyez TÁNC! TÁNC Értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, hogy Szentgyörgymezőn, Hunyadi-utca 1. szám alatt cipőkereskedést nyitottam, hol kaphatók bőrtaipú cipők utalványra. Kérem a n. é közönség szíves pártfogását. Kiváló tisztelettel: Petróczy Gyula hatóságilag kijelölt cipőkereskedő. Önkéntes árverés. Tóth József örökösei tulajdonát képező Diósvölgy, Galagonyás, Borz­hegy, Kőalja és Szérűk dűlőbeni szántók folyó év január 18-án délelőtt 10 órakor dr. Kőmíves László ügyvéd irodájában az eladók döntési jogának fenntartásával el fognak adatni. Felvilágosítás ugyanott nyerhető. KULTUR MOZGO Csütörtök, péntek, szombat és vasárnap Csupa hangulat Csupa vidámság Csupa muzsika RÉGI KERINGŐ Szörényi, Szilassy, Páger, Bilicsi, Lánczy, Zsilley, Kökény, Vágóné és Eöldényi MAGYAR ÉS UFA HÍRADÓK Felelős szerkesztő és kiadó Laiszky Kázmér. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában, Esztergom (Felelős Laiszky Kázinér).

Next

/
Oldalképek
Tartalom