Esztergom és Vidéke, 1941

1941-01-18 / 6.szám

kiépítésére és a lábatlani patak szabályozására. A földmívelésügyi miniszter pe­dig 86.000 P államsegélyt adott különböző vízrendezési feladatok elvégzésére. Esztergom város rendkívül nyo­masztó gazdasági helyzetében igen nagy segítséget jelent a város részére juttatott 30.000 P államse­gély. Beszámolt ezután az alispáni jelentés a Kolos-kórház területén tervbevett rendkívül nagyarányú munkálatokról. (Ezekről már megemlékeztünk lapunk hasáb­jain). Továbbá az új esztergomi diákszállóról, a vármegye Tűz­oltó Szövetségének tűzoltó-altiszti tanfolyamáról. A vármegye területére 400 er­délyi menekült érkezett, akiket részben Bátorkeszin, részben Du­namocson helyeztek el. A vármegye lakosságának han­gulatáról szólva kiemelte az alis­páni jelentés, hogy a lakosság nyugtalan, mert a liszt, zsír, pet­róleum és cipőtalpbőr tekinteté­ben hiányok mutatkoznak. Zava­rólag hat a helyzetre az is, hogy az árak emelkednek, aminek egyik oka a közönség fegyelmezetlen­sége, mert a hatóságilag megálla­pított árakat sem az eladók, sem a vevők nem tartják meg. A lisztellátás tekintetében az a helyzet, hogy a vármegye szükség­letét a törvényhatóság fogja meg­kapni s így ennek a feladata lesz a szétosztás. A zsírellátás tekinte­tében nagyobb bajok nincsenek, tavasszal azonban a szükséglet va­lószínűleg emelkedni fog, amin a vármegye úgy kíván segíteni, hogy megfelelő hízlalási szerződéseket köt. Megnehezíti a helyzetet az is, hogy a hízó disznó ára maximálva van, a hizlalandó állatoké pedig nincs. Esztergom város nagyszabású sertéshizlalási akcióba kezdett, s ezáltal igyekszik magát függetle­níteni a zsírviszonyok alakulásá­tól. A vármegyei gazdasági fel­ügyelő jelentése szerint a decem­ber hónap erős hideggel köszön­tött be. A hőmérséklet maximuma a talaj mentén elérte a 20 fokot is A mezőgazdaság szempontjából a decemberi időjárás nem volt kedvező. A novemberi esős időjá­rás miatt elmaradt őszi szántáso­kat decemberben sem lehetett el­végezni a mélyre fagyott talajban Az őszi vetéseket a fagy hóta­karó alatt érte, úgyhogy kifagyási károktól nem kell tartani. Az állatállomány takarmányo zása körül nehézségek vannak, ami az állatok gyenge kondíciója ban és a tejtermelés visszaesésé­ben érezteti hatását. Beszámolt a jelentés még arról, hogy a baromfitenyésztés fejlesz tése céljából a földmívelésügyi mi niszter 400 drb vörös izlandi te nyészkakast osztott ki. A havi jelentések letárgyalása után még különböző albizottságok üléseztek. Leventéink szinelőadása Igazi kulturélményt jelentett a Levente Egyesület által vasárnap este a Kat. Le­gényegylet dísztermében nagy sikerrel bemutatott Nyirő: „Jézusfaragó ember című drámája. A gyönyörű színjáték le ventéink pompás előadásában mély ha tást gyakorolt a megjelent nagyszámú közönségre. Külön ki kell emelni a dráma haza fias szellemének kitűnő nevelő hatását amely leventéinknek utat mutatott arra hogy kisebbségi sorsban is lehet szol­gálni a hazát és a nemzeti öntudatot. Tóth-Major Márton, Müller Ferenc, Éltes Dávid, illetve Artó Mihály alakját elevenítették meg kitűnően. Dubecz József, Hrablik Rezső, Haraszti András Lencsés János, Trexler Sándor, Iványi Károly a székely faragók szerepében mutattak zamatos alakítást. Ki kell emelni Kiffer János és Réti Ferenc őszinte játékát. A hölgyszereplők közül gen nagy sikert aratott Barián Mária a többi szereplők: Haller Gizike, Szabó Rózsika és Molnár Rózsika is igen ügye­sen mozogtak a színpadon. Az előadást Kertész József rendezte nagy szeretettel és hozzáértéssel, ugyan­csak ő alakította átütő erővel s igazi művészettel a szobrász-művészt. A nagysikerű előadás után leventéink reggelig tartó vidám táncmulatsággal kedveskedtek a megjelent közönségnek. L/j rigmusok Két úr megy az utcán : Ürbán meg az Orbán, Közben diskurálnak A világnak sorsán : Angolországnak már Nincs otthon aranya. — Óvóhelyre vitték — Üsse meg a ragya ! Délkelet Balkánon Ágyúkat hangolnak, Talán symphoniát Adnak az angolnak ? Vizitelnek angol Tisztek Ankarában, Miért most e vizit ? Miért nem korábban ? Bulgáriának nem Kell a Dardanellák, Csak ne szorítanák Öt a poros csizmák ! Berlinbe utazott Horia Sima, Legyen ez az útja Egyenes és sima ! Rossz időket élünk, Rossz csillagok járnak, Azért vonatjaink Gyakran meg-megállnak. Akár jobbról kapunk, Akár balról pofont, Az magán a tényen Nem javít és nem ront. Most a két öreg úr Komoran fog kezet, Aggódva várják a Következő hetet! A bíboros hercegprímás ú Ottninencidja mindazon esnie; gomi híveinek, akik a palota' ban kitett iven jókivdnataikai fejezték ki a karácsonyi ünne pek és aa újév alkalmából, kö­szönetét fejezi ki és ezúton vi szonozza. Templomgondnoki kinevezés. A lőegyházmegyei hatóság az eszter­gomi belvárosi p ébánia templom­gondnokává Serédi Sándor ny. Máv állomásfőnököt nevezte ki. Gyászhír. Dr. Horváth Henrik a fővárosi muzeumok központi főigaz­gatója, a Tudományos Akadémia tagja, egyetemi tanár, az esztergom Balassa Társaság tagja, f. hó 15-én elhunyt. Orvosi kinevezés. A m. kir. bel ügyminiszter a dr. Varga Lajos m. kir. tiszti orvos távozásával a párkányi járásban megürült állásra dr. Kristoff László székesfehérvári orvost nevezte ki, aki a napokban jelentkezett szolgálattételre. Hivatal működését jan. 20-án kezdi meg. Jegyzői értekezlet. A párkányi járási jegyzői kar január 15-én ér­tekezletet tartott Párkányban dr. v Zsiga János járási főszolgabíró el­nöklete alatt, amelyen a jegyzői karon kívül részt vett és felszólalt dr. Stocktnqer János m. kir. tiszti főorvos, dr. Bárányi János törvh m. kir. főállatorvos, Klész Ferenc az esztergomi m. kir. adóhivata főnöke és dr. Vass Sándor pénz ügyigazgatósági titkár. Búcs község őnnállóvá vált. A belügyminiszter hozzájárult ahhoz, hogy Búcs község kiválhasson a bátorkeszii körjegyzőségből. Dr. vi­téz Zsiga János, járási főszolgabíró január 14-én hajtotta vágre Búcson a miniszteri rendeletet, melynek kapcsán helyettes vezetőjegyzővé Vályi István oki. jegyzőt rendelte ki. A Bakács-kápolnai női Mária­kongregáció f. hó 19-én, vasárnap tartja szokásos havi gyűlését a Ba­zilikában. A gyűlés kezdete d. u. 4 óra. A Szent Ferenc-rend által hirde­tett hangverseny az új orgona ja­vára a közlekedési akadályok miatt elmarad. A dorogi bányakaszinó január hó 25-én, szombaton este farsangi es­télyi rendez. Eultúrest a Belvárosi Kat. Ol­vasókörben. A legközelebbi kultúr­est jan. 19-én, vasárnap esti 7 órai kezdettel folyik le a Simor János utcai székház dísztermében. I. elő­adás: „A magyar hivatástudat." Előadó Kereszthegyi Gyula szent­annai káplán. II. előadás: „Szent László Erdély védőszentje." Előadó Aagusztin János tanító A kísérő­műsorban a Boldog Margit Leány­kongregáció tagjai szerepelnek, kik ez alkalommal „Az ökrössy nem­zetség famíliája" cimű vígjátékot adják elő. magyar szociális népmozgalmi munkásünnepélyt rendez az eszter­gomi EMSzO f. évi január 26-án, vasárnap d. e. fél lí-kor a Kat Legényegyletben. A Szenttamás - vízivárosi ifjú­sági egyesületek műsoros tánces­télye február 8-án lesz a Kat. Le­gényegyletben. A helyőrségi és vitézi bál, me­lyet a Fürdő-szálló termeiben febr 15-én tartanak, az előjelek után Ítélve tekintettel a nagy érdeklő désre, fényesnek és jól sikerültnek ígérkezik. A tisztikarból és a vité­zekből álló bizottság ülésein meg­beszélték már az egyes részleteket Kívánjuk, hogy jól sikerüljön anya­gilag is, hogy a szegénysorsú vi tézi gyermekeknek minél több jus­son. Állategészségügyi tanfolyam. Ja nuár 20-tól 25-ig ingyenes állat­egészségügyi tanfolyam lesz a Szent györgymezói Olvasókörben. Az elő­adásokat esti 7 órai kezdettel dr Bárányi József vm. főállatorvos fogja tartani. Az állatbetegségek megelőzése, felismerése és keze­léséről fognak szólni az előadások melyeket megbeszélések és hozzá­szólások fognak követni. A tanfo­lyam iránt nagy érdeklődés mutat­kozik. Ujabb vonatkorlátozások. A helyi vasútállomás főnöksége értesíti a közönséget, hogy a további intézke désig Esztergomból Budapestre csak a reggel 4.56 órás (csak hétköznap) és az 5.30 órás vonatok mennek, visszafelé pedig Budapestről a dél után 16.50 és a 20.12 órai vonatok jönnek. Komáromból reggel 5 óra­kor jön egy vonat Esztergomba amely innen 18.26 órakor indu vissza. A munkásvonatok továbbra is a rendes időben közlekednek. A székesfehérvári Bory-várban penzió lesz. Az esztergomiak közű is sokan ismerik a híres székes­fehérvári Bory-várat, amelyet két évvel ezelőtt a tanügyi kiállításon járva látogatott meg az esztergom pedagógusok egy nagy csoportja dr Balogh Albin, bencésgimnáziumi igazgató, tanügyi főtanácsos vezeté­sével. Az ő ismeretsége révén jut­hattak hozzá az esztergomi kirán­dulócsoport tagjai ahhoz a szeren­csés alkalomhoz, hogy a Bory-kas­tély kapuin beléphettek és megte­kinthették az ott összehalmozott érdekességeket és művészi értékeket. A Bory-vár, mely méltán nevezhető a művészet várának, a maga nemé­ben egyedülálló az országban és már maga az épület és környéke is szinte magához köti a szemlélőt. Bory Jenő szobrász- és építész­művész csodálatos alkotása ez a várkastély, amely a legmodernebb anyagokból épült ugyan, de úgy, hogy egy romantikus, festői közép­kori várkastély képét nyújtja és aki benne jár, valamely történelmi ma­gyar vár szobáiban, folyosóin való barangolás illúzióját élvezheti, köz­ben pedig a termekben, fordulóknál, a lépcsőjáratok fordulóinál berende­zett meghitt sarkokban a szobrászat és festészet gyönyörű, művészi al­kotásainak csoportjait szemlélheti. A vár külsejében és belsejében ér­tékes idegenforgalmi nevezetesség, de eddig aránylag kevesen tudnak róla. Még a székesfehérváriak sem látták mind, főként az odavezető rossz út miatt, de azért naponta látogatják az érdeklődők. Bizonyos, hogy aki egyszer ott járt, alig várja, hogy ismét ellátogathasson oda. Bory Jenő, a várúr, tovább építi alkotását, amelyben máris száznál több szoba van — és mint az Or­szágjárás irja — ha elkészül, az épület egy részét penziónak rendezi be, persze a várszerű penzióban villany, hideg-melegvíz stb. is lesz. Az Esztergomi Gredo Egyesület ma, 19-én, vasárnap délelőtt 11 óra­kor a Belvárosi Katolikus Olvasó­körben gyűlést tart. Előadó dr. Szappanyos Béía A. C, főegyház­megyei titkár. Karácsonyi-akció Szentgyörgy­mezőn. Szép sikerrel végződött a szentgyörgymezői Egyházközség és az ottani Kat. Olvasókör karácsonyi akciója. Szegénysorsú iskolásgyer­mekek részére befolyt összesen 35.93 P, felnőtt hívek segélyezésére 141.50 P, összesen 177.43 P és nagymennyiségű természetbeni ado­mány. Kiosztatott összesen 5 pár bakancs, 12 pár harisnya, 1 pár kesztű, 65 kg kenyér, 95 ítg nullás­lisz, 20 kg zsír, 5 kg szalonna, 13 kg sertéshús, 45 kg bab, 145 kg burgonya. Segélyben részesült 18 iskolásgyermek, továbbá 40 szegény­sorsú család. A kegyes adományo­kért az Egyházközség és Kat. Ol­vasókör ezúton mond hálás köszö­netet. Értekezlet a városházán a nép­számlálás ügyében. F. hó 15-én szerdán délelőtt 10 órakor a nép­számlálás ügyében a városháza nagytermében fontos tájékoztató értekezlet volt, amelyen a m. kir. Központi Statisztikai Hivatal kikül­dötte adta meg az irányítást és mondotta el a bőséges tudnivalókat a népszámlálással kapcsolatos kér­désekről. Az értekezleten megjelent Reviczky Elemér alispán, a katonai parancsnok, dr. Brenner Antal pol­gármesterhelyettes, Maros Antal, az esztergomi járás, vitéz dr. Zsiga Já­nos a párkányi járás főszolgabírája, a községek vezető jegyzői, továbbá az összes számlálóbiztosok és felül­vizsgálók Esztergom városból és a vármegyéből. Reviczky Elemér al­ispán nyitotta meg az értekezletet, aki megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy milyen nagyfontosságú nemzeti érdekek fűződnek ahhoz, hogy a népszámlálás eredménye pontos és minden tekintetben kifo­gástalan és helyes legyen, ezért komoly, lelkiismeretes munkára hívta fel mindazokat, akik a nép­számlálást vezetik, végrehajtják és ellenőrzik. Ezután a Központi Sta­tisztikai Hivatal kiküldött tisztvise­lője mindenre kiterjedő, alapos meg­beszélést folyt, amely csaknem 4 óra hosszáig tartott. Általánosságban külön felhívta a népszámláló bizto­sok figyelmét arra, hogy a meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom