Esztergom és Vidéke, 1940

1940 / 36. szám

1940. május 12. ESZTERGOM és VIDÉKE S Fürdőmegnyitás. Az Esztergomi Szt. István Artézi Fürdőtelep mai nappal megnyílt, összes bérletjegyek úgy az uszodákra mint a strand­fürdőre már beszerezhetők. A bér­letjegyek igen kedvezményes áron kaphatók. Az 5 hónapig tartó szezon­nak minden egyes napjára érvényes idényjegy ára a családfő részére 25 pengő. Ha a családfő a jegyet meg­váltotta, úgy felesége után ily jegyért már csak 10 pengőt és a 18 élet­évüket be nem töltött, önálló ke­resettel nem bíró gyermekei után pedig személyenként 5 P-t kell fizetni. Tanulmányi kirándulás Buda­pestre. Mint már jelentettük, a vár­megyei Népművelési Bizotság május hó 19-ón, vasárnap tanulmányi ki­rándulást rendez Budapestre. A ki­rándulás célja a város nevezetessé­geinek, valamint Somogyvári Gyula „Frontharcosok“ cimű színművének megtekintése, amely délelőtt fél 11 órakor kerül színre díszelőadásban a Városi Színházban. Délután séta a Dunaparton, a Várban, majd ki­rándulás a Margit-szigetre és este 8 óra 12 perckor indulás vissza Esz­tergomba. A kirándulás költsége 5 P 50 fillér. Tekintve, hogy csak korlátolt számmal áll [színházi jegy a Bizottság rendelkezésére, ajánlatos minél előbb jelentkezni a Bizotság titkári hivatalában. (Hévviz-utca 20.) Tánc a Legényegyletben. Az Esztergomi Kát. Legényegylet f. hó 12-én, pünkösdvasárnap családias táncestét tart­Zeneiskolai növendékhangver­seny Dorogon. Az államilag enge­délyezett Dorogi Zeneiskola (az Esz- targomi Városi Zeneiskola Fiókin té- zete), mely a múlt év szeptemberé­ben nyílt meg a bánya-elemiiskola egyik tantermében, április 27-én d. u. 6 órakor tartotta első növendék­hangversenyét a dorogi bányakaszi­nóban, szépszámú díszes közönség előtt. Ezen tanévben még csupán a zongoratanszakon folyik a tanítás, melyet Vörös Lajosné zongoratanárnő lát el. Növendékei közül Barcza Irén, Búkor Gyula, Juhász László és Lenke, Mézes Mária Flóra, Rády Mihály, Sághy Ilona, Szente Ágota és Tilesch Éva szerepeltek. Továbbá Müller Endre az Esztergomi .Zene­iskolából. A műsor változatosabbá tétele végett az Esztergomi Városi Zeneiskolából három ének és három hegedűnövendék is közreműködött. Nóvszerint: Blattny Erzsébet, Franki Pál és Navratil Anna — Dr. Sztár- csevich László igazgató — énektanár növendékei; továbbá Czirok Ferenc, Fáter Béla és Pusztai Árpád — Tóth Endréné hegedűtanárnő tanítványai. Á hangversenyt követő társasvacsora után egész éjfélig táncolt a fiatalság. Járási értekezlet Párkányban. Május 1-én járási értekezlet volt Pár­kányban a községházán dr. vitéz Zsiga János járási főszolgabíró el­nöklete alatt, amelyen a járás köz­ségi és körorvosai, vezető- és kör­jegyzőin kívül megjelentek és elő­adást tartottak dr. Móricz Miklősné járási szociális előadó, Fehér Géza alezredes, légoltalmi parancsnok, Ba­logh Pál gazdasági felügyelő, Varga Lajos járási tűzrendészeti felügyelő, Vitái József vm. főlevéltárnok és Szekeres László, a Falu Orsz. Föld­műves és Gazdaszövetség igazgatója. Az értekezlet után a résztvevők és hozzátartozóik, valamint több köz­ség bírája és elöljárói, mintegy öt- venen Budapestre mentek, ahol dr. Vásárhelyi János egyetemi magán­tanár vezetésével megtekintették,az Orsz. Közegészségügyi Intézetet. Az intézet igazgatója dr. Tomcsik Jó­zsef egyetemi tanár tartott igen ér­dekes és tanulságos vetitettképes előadást, amelynek befejeztével dr. vitéz Zsiga János főszolgabíró mon­dott köszönetét az előadásért és az intézet megtekintésére vonatkozó en­gedélyért. A pesti tanulmányút si­keres előkészítése dr. Varga Lajos járási tiszti orvos érdeme. Orvosi hir. Dr. Rajner János kórh. oszt. főorvos, belgyógyász és tüdőszakorvos, katonai szolgálatából visszatérve, rendeléseit április 27-től újból megkezdte. Rendel naponta d. u. 3—5 óráig. Telefon 53. Főzőtanfolyami záróvizsgák a párkányi járásban. Április 25-én volt Magyarszőgyénben dr. Mihá- lyiné vezetése alatt működött, az is- kolánkivüli népművelődósi bizottsá­gon kívül rendezett főzőtanfolyam záróvizsgája, amelyen a község egy­házi és világi vezetőségén kívül a környékből is számosán vettek részt. Dr. Haiczl Kálmán kormányfőtaná­csos, plébános üdvözölte a vendége­ket, akiknek nevében dr. vitéz Zsiga János járási főszolgabíró válaszolt és szögezte le, hogy a tanfolyamon a növendékek mily buzgó és eredmé­nyes magatartást tanúsítottak, ami elsősorban a vezetőnő érdeme. Az elmúlt vasárnap zárult a dunamocsi tanfolyam, amelynek záróünnepólyén szintén sokan vettek részt. Ormódy Gizella, a tanfolyam vezetőnője és Soós Károly ref. esperes üdvözölte Reviczky Elemér alispánt és dr. Beér Gyula vm. főjegyzőt. A vizsga vé­gén az alispán osztotta ki a bizo­nyítványokat, majd dr. vitéz Zsiga János szolgabiró üdvözölte a tanfo­lyam vezetőjét és hallgatóit. A papírárak felemelése. A cel­lulózé és a papírgyártás egyéb nyers­anyagainak drágulása következtében az árkormánybiztos a papírárak bi­zonyos felemelését engedélyezte. A felárak az úgynevezett iró és nyo­mópapírok csoportjában aránylag a legalacsonyabbak. A tankönyvek, ir­kák előállításánál használt papírok és iskolai vázlatlapok áránál az ár­kormánybiztos nem engedélyezett emelést. A nagykereskedők az en­gedélyezett felárakat 13 százalék fá­zisadó felszámításával magasabb ösz- szegben háríthatják át. A papirfel­dolgozó üzemek az áremelésből annyit háríthatnak át vevőikre, mint amennyi a kószárúba foglalt nyers­anyag mennyisége alapján az eladott árucikkre esik. Meglőtte testvéröccsét. Makler László 10 éves és Mekler József 9 éves esztergomi fiúk atyjuk revolve­rével játszottak és nem tudták, hogy az meg van töltve, közben elsült. A gólyó Mekler László mellébe fúró­dott és a hátán jött ki. A szeren­csétlen fiút kórházba szállították. Futballhirek. A Move Eszter­gomi Sport Egylet hiven maga elé tűzött nagy programmjához, pünkösd két napján nagyszabású körmérkő­zést rendez pályáján. Országos vi­szonylatban is elismert nagy csapa­tokat vonultat fel ez alkalommal, hogy megvívják harcukat a dr. Bren­ner Antal főjegyző nevét viselő ser­legért. A küzdelemben résztvesz a MÁVAG, az NBB alföldi csoportjá­nak bajnokságra törő egyesülete, amelyik a második helyen áll a baj­nokság sorrendjében. Résztvesz a tornán a Dorogi Atlétikai Club, va­lamint a Párkányi Torna Egylet. A serlegen kívül a győztes csapat 'min­den tagja érmet kap, a többi csa­patok játékosai pedig emlókplakettet, amelyeket Petz Lajos, az egyesület diszelnöke ajánlott fel. Az országos viszonylatban is nagyszabású sport- eseményre fölhívjuk közönségünk figyelmét, remélve, hogy nagyszám­mal jelennek meg a versenypályán és a nagy ellenfelekkel küzdő esz­tergomi fiúkat biztatni fogják a győ­zelemre. A mérkőzések mindkét na­pon 3 és 5 órakor kezdődnek. „Ha eljön a holnap." Két olyan művész áll az amerikai filmújdon­ság élén, mint Iréné Dunne és Char­les Bayer. A kettőjük neve ma már fogalom. A lélek és a szív filmje ez. Két ember keresi egymást. Ha el­jön a holnap .. . egy tragikusan rö­vid, de mélységesen szép és örök emlékű szerelem után tesz pontot. Ezer szó kevés volna az elmondá­sához, ezt látni kell mindenkinek, ki szerelmes vagy szeretne az lenni. A filmet szombaton, 7- és 9-én, pün­kösd vasárnap, 3, 5, 7 és 9, pünkösd hétfőn, 3, 5, 7 és 9 órakor mutatja be a Kultur Mozgó. Legközelebbi szenzációs műsorunk „Riadó a Föld­közi tengeren“. Vasnap Esztergomban. Május hó 15-én Esztergomban vasgyűjtő- napot tártanak és pedig Szentgyörgy- mezőn a Hunyadi-utcában Szentta­máson a Kölcsey-utcában, a Belvá­rosban a Mária Terézia-utcában a városi mérleg mellett. Mindenki vigye e helyekre ócskavasát, hol azt a hatóság emberei átfogják venni. „Párbaj semmiért“, Hunyady Sándor és Vaszary János pompás vigjátéka, amelyben minden bonya- dalom egy kis kutya, Bob Urfi kö­rül forog, „aki pedig nem is sokat morog.“ Miatta vész össze az eddig legjobb barátságban élő két szom­szédos földbirtokos, Török Tamás és Csaholy Kelemen ; valamint miatta majdnem szétmegy a két egymást nagyon szerető fiatal lélek, Török Kata és Csaholy Gazsi házassága is. A sok bonyadalom, kacagtató és ér­zékeny jelenet után azonban minden rendbe jön és Bob Urfit, a kutyust sem éri veszedelem. A kedves, szí­nes darabban a magyar szinészgárda legjobbjai szerepelnek: Csortos Gyula, Berky Lili, Somlay Artur, Vaszary Piri, Pethes Sándor, Nagy Alice, az újonnan feltűnt szép filmcsillag és a a többiek. A „Párbaj semmiért“ szombaton, vasárnap, hétfőn, május 11-, 12- és 13-án megy az Elit- moziban. áJbóózw! TzéwAelweó ápoI 8 50 _ 9 50 . Női nyersvászoncipő, parafatalp- 1A80 és sarokkal ..........................p F érfi barna week*end cipő, köny- | £550 nyű, varrott . i.....................P F érfi fehér nubukcipő, barna 1!750 dísszel...................................P *■ G yermek piros szandál, varrott, 430 20—22-ig ..............................P * 2 3—26 P 5.30, 27—30 P 6.30 31—35 P 7.50, 36-40 P 8.50 Fiú barna week-end cipő, ||80 28—30-ig.................. P II 3 1—35 P 13 80, 36—39 P 15.80 Férfi tenniszzokni gumibeszö^ -.68 Női vékonyszálú müselyemha- 198 risnya, kottonszővós . . . . P I ; •aüö Esztergom Széchenyi-tér. Olcsón eladó egy üveges és rá­csos fali kirakatszekrény 2 m hosszú és 150 cm széles. Megtekinthető Gieg- ler Ferencnél zenebazár Lőrinc-utca 3 szám alatt. Lakásnyilvántartőkönyv kapható c -.*1 • it, • * • • : Ml* a Sajtóközpontban. Eladó vagy bérbeadó egy bő­gőskereszti föld, egy eke szántó, szép laposfekvésű. Érdeklődni lehet Holop Mihály kertésznél. Egy „Csepel“ sárgatankos, segéd- Megbízható bejárónőt keresek, motoros olcsón eladó. Cim a kiadóban. Cim a kiadóhivatalban. Lábon álló here kb. másfél hold eladó a Kusztusi dűlőben. Bővebbet Balassa-utca 17. sz. Szentgyörgymezőn. Eladó egy 1 szoba konyhás ház olcsó áron. Bővebbet Honvéd-utca 35. Eladó Szentkirály-utcában egy adó­mentes új ház, mely áll egy szoba, konyha, speiz, csukott veranda és kertből. Cim : Erzsébet királyné-u. 16. Iparosmesterek tanoncfogadás előtt forduljanak bizalommal a Kath. Legény Egylet tanoncinternátusához. Keresek egy idősebb jól főző be­járónőt. Csak az ebéd elkészítése lenne feladata. Jelentkezni délután 4—7 óra között Jókai-utca 45. szám alatt. Katolikus agilis egyéneket tag­gyűjtői munkára fix és jutalék mellett felveszünk. Ajánlatok „Egyesület“ jel­igére a kiadóba. FQszerüzlet [berendezéssel és áruval, szoba konyhás lakással kiadó, vagy az üzletberendezés áruval együtt eladó. Ugyanott egy üzletajtó is eladó. Cim a kiadóban. i JUat*rm9- & Takarttá&i a....... Fiók: Kossuth Lajos-utca 12. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom