Esztergom és Vidéke, 1939
1939 / 78. szám
1999. október 8. ■IZTE1ÖDB ll 1IDIKB 3 Pápai kitüntetések. XII. Pius pápa a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus előkészítése körüli érdemeik jutalmazására Serédi Jusztinján bibornok-horcegprimás előterjesztésére több közéleti férfiúnak kitüntetést adományozott. A kitüntetéseket valamennyi kitüntetettnek a biboros-hercegprimás szerdán délelőtt nyújtotta ét a budai primási palotában. Prohászka-emlékmise. Boldogemlékű Prohászka Ottokár püspök születésnapján október 10-én a Szent Ferenc-rendiek templomában d. e. 9 órakor szentmise lesz. A szentmisén az OSzTGE tagjai a megboldogult püspök boldoggáavatásáért imádkoznak. Az emlékmisére a lánglelkű püspök tisztelőit ezúton hívja meg az OSzTGE vezetősége. 'Bérmálás Sárisápon. Az elmúlt vasárnap lélekemelő ünnepség keretében osztotta ki dr. Meszlényi Zoltán püspök a bérmálás szentségét a községben. A falu határán bandérium várta a főpapot. A díszkapunál Reviczky Elemér főszolgabíróval az élén a helyi hatóságok és testületek köszöntötték a magas vendéget. Utána ünnepi menetben a templomba vonultak, ahol a püspök hatszáz sárisápi, annavölgyi és dági gyermeket bérmált meg. Ezt követte a tisztelgő küldöttségek fogadása és a diszebéd a plébánián. Megható volt az a mélységes áhitat, mely általában eltöl- tötte a híveket ezen az emlékezetes vasárnapon. 100 pengős jutalom alkalmazottaknak. A kereskedelmi miniszter kereskedősegédek, illetőleg a kereskedelmi miniszter hatáskörébe tartozó iparossegédek (pincér, fodrász, kozmetikus, manikűrös) részére a folyó évben is öt, egyenkint 100 P pénzjutalmat és elismerő oklevelet fog adományozni. Erre a fentiek pályázati kérelmüket legkésőbb f. évi október hó 24-ig a győri Kereskedelmi és Iparkamarához küldjék be. A jutalmakra csak olyan kereskedő, illetőleg iparossegédek pályázhatnak, akik a) kereskedőnél, kereskedelmi társaságnál, vagy a fent megnevezett iparok valamelyikét jogosultan gyakorló iparoknál, mint segédek vannak alkalmazásban, b) a jelenlegi munkaadójánál megszakítás nélkül legalább is betöltött huszonöt év óta vannak alkalmazva, c) ötvenedik életévüket betöltötték, d) akik sem a kereskedelmi miniszter úrtól, sem hivatali elődeitől jutalmat vagy elismerő oklevelet nem kaptak, sem pe- gig szolgálati érdemeik elismeréséül legfelsőbb elismerésben nem részesültek. Minden pályázó köteles a pályázati kérvényéhez csatolni: a) mun kaadója nyilatkozatát arról, hogy mennyi idő óta van jelenlegi munkaadójánál megszakítás nélkül alkalmazva és hogy alkalmaztatásának egész ideje alatt — különösen a forradalmi idők alatt — kifogástalan és nemzethű magatartást tanúsított, b) rendőrhatósági erkölcsi bizonyítványt arról, hogy az állam iránti hűség és az egyéni megbízhatóság szempontjából nincs ellene kifogás. A nem magyarországi születésű pályázók a magyar honosság megszerzését is igazolni tartoznak. Az Esztergomi Oltáregylet f. hó 8-án, vasárnap tartja szokásos szentségimádását a vízivárosi zárdatemplomban. D. u. 5 órakor litánia, szentbeszéd és szentségbetétei. Másnap f. hó 9-én, hétfőn délután fél 5 órakor választmányi gyűlés. Az Esztergomi Tanítóképzőben végzett Iskolatársak Szövetsége e hayi rendes összejövetelét f. hó 7-én, szombaton este 6 órakor tartja a Rákóczi-vendéglőben. Kerékpárlopás. Markó Sándor k erékpárját a lakásáról ismeretlen •ttes ellopta. A nyomozás folyik. A Nyugdíjas Katonatisztek Köre szokásos havi összejövetelét ma, vasárnap d. e. 11 órakor a Magyar Király vendéglő új helyiségében tartja meg. Az iparosok figyelmébe. Az iparigazolvány bejelentőlapok megérkeztek. Az iparosok az Ipartestületben okmányaikkal sürgősen jelentkezzenek. A bejelentőiv ára 10 fii. Középiskolás hadiárvák és hadi- rokkantak gyermekei, ha jeles tanulók, tartásdíjsegélyben részesülhetnek. A kérvényezés határideje október 15. Jelentkezni lehet a városházán (emelet 8. ajtó). Evangélikus, istentisztelet lesz f. hó 8.-án d. e. 10 órakor. Angol nyelvtanítás. A vízivárosi zárdában október 1-től angol nyelvtanítási órák kezdődnek. Az órákat M. Gonsaga irg. nővér adja, aki 27 évig Amerikában tanította az angol nyelvet az ott szerzett oklevél alapján. Közelebbi felvilágosítást a vízivárosi zárda ad. Futballmérkőzések. A vasárnap lefolyt futballmérkőzések eredményei a következők : Kereskedelmi iskola és reálgimnázium 0:0 (0:0). — Mese Petz és Dorogi A. C. b) 2:1 (1:1). — M. É. S. E. és Érsekújvári S. E. 3 : 2 (0 : 0). — Ma vasárnap a Mese Petz csapata Tokodon a T. A. B. A. K. első csapatával játszik Liga bajnoki mérkőzést. — A M. E. S. É. első csapata ma, vasárnap Komáromban a K. F. C. ellen játszik M. L. K. első osztályú bajnoki mérkőzést. Ezen mérkőzésre külön autóbusz indul d. u. fél 1 órakor a Korona kávéház elől. Részvételi díj tagoknak 2‘50 P, nem tagoknak 4P. — — Hétfőn d. u. 3 órakor a bencésgimnázium szigeti sporttelepén Érnszt-kupamér- kőzés lesz a bencésgimnázium és a tanítóképző futballcsapatai között. Ezen mérkőzésre a futballszakosztály októberi tagsági igazolványa díjtalan belépésre jogosít. Ne nézzen vakon jobbra, balra, sorsjeggyel menjen az életharcba. 45.612. számban reméljen. Rendelje meg levelezőlapon. Remény Bankház Budapest, VI. Andrássy-út 3. Orgonabemutató hangverseny a vízivárosi zárdatemplomban. Ma, vasárnap d. u. 5 órakor fogja megáldani ünnepélyes keretek között dr. Drahos János érseki hely nők a vízivárosi zórdatemplom új orgonáját, mely után a tervező művész, Sza- kolczay-Riegler Ernő, a Zeneművé- szeti Főiskola tanára orgonabemutató hangyversenyt tart a tanitónő- képző Szent Cecília Kórusának közreműködésével. Ülőhely ára 1 P. állóhely ára 50 fillér. Jegyek elővételben a vízivárosi zárda portáján és a helyszínen kaphatók. A harcban álló nemzetek légierőit mutatja be a Magyar Szár- nyak októberi uj száma. A képsorozat ö0 felvétele a német, angol és francia harci repülőgépek nagyszerű ismertetése. A folyóirat a bombázó- és vadászgépek felvételein kívül a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap hivatalos híreit is közli A Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Ára 50 fillér. Mutatványszámot a kiadóhivatal (Budapest, VIII. Üllői-út 12.) kívánatra ingyen küld. Megakadályozzák a népművészeti tárgyakkal elkövetett csalást. Feliratban közölte a belügyminiszterrel a Magyar Nemzeti Múzeum, hogy az Országos Magyar Történelmi Muzeum néprajzi gyűjtőutakra kiszálló tisztviselői több alkalommal tapasztalták, hogy budapesti kereskedők és népi tárgyak árusításával foglalkozó magánosok a községi jegyzők és falusi lakosság előtt úgy iépnek fel és úgy kérik támogatásukat, mintha a Nemzeti Múzeum megbízottai volnának. Mivel az ilyen eljárás egyfelől a vidéknek népművészeti szempontból való kifosztását jelenti, a komoly néprajzi kutatások és gyűjtések jövőbeni biztosítása érdekében a miniszter úgy intézkedett, hogy a helyi hatóságok a Nemzeti Múzeum nevében jelentkező egyéneket a legszigorúaban igazoltassák, tőlük a Magyar Nemzeti Múzeum pecsétjével ellátott igazolványt kérjenek. Kereskedők borpincéi, ha tartózkodnak a borvásárlástól, igénybevehetők. Kormányrendelet szerint az állam igénybe veheti azoknak a borkereskedőknek pincéit és hordóit, akik bármilyen okból tartózkodnak a must és bor vásárlásától, vagy vásárlásaik nincsenek arányban a rendelkezésükre álló tárolási lehetőségekkel. A nagy bortermés következtében előállott helyzet okolja meg ezt a kormányintézkedést, amelyben azt az elvet juttatják érvényre, hogy a kereskedői tevékenység kötelezettségeket is ró a köz érdekében a kereskedelemmel foglalkozókra. A sörgyárak átveszik az egész komlótermést. A földmivelésügyi tárca a szeptember 20-án megtartott értekezleten megegyezést létesített a sörgyárak és a komlótermelők között az idei komlótermés átvételére. A sörgyárak kötelezték magukat, hogy az egész használható magyar komlótermést átveszik, és pedig a következő áron: I. osztályú árut métermázsánként 500, II. osztályú árut mótermázsánkint 470,111. osztályú árut métermázsánkint 440, IV. osztályú árut métermázsánkint 300 pengőért. A Pesti Tőzsde uj számában Éber Antal, Kelemen Móric, dr Liszka Viktor, dr. Tóih László, Kull- mann László és mások nyilatkoztak. Az áru- és értéktőzsdéről, az ipari, mezőgazdasági élet legújabb eseményeiről érdekes imformációk és cikkek számolnak be. Meghosszabbították a zsidók birtokainak bejelentési határidejét. A kormány a zsidó közéleti és gazdasági térfoglalásáról szóló 1939. IV. te. földbirtokpolitikai rendelkezéseinek végrehajtása tárgyában ki- bocsájtott rendeletet újabb rendelettel módosította. A rendelet a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának kor- látozásásáról szóló törvény végrehajtása tárgyában megállapított határidőt 30 nappal meghosszabitotta és ennek következtében a zsidótörvény hatálya alá eső személyek a tulajdonukban lévő mezőgazdasági ingatlanokat november hó 1-ig kötelesek bejelenteni. Balesetek. Beitl Frigyes tokod- altárói bányamunkásnak munkaközben a csille a jobbkezét összenyomta. — Juhász Gyula 5 éves fiúnak jobblába eltörött. — Malek Ignác kocsis munka közben a kocsiról leesett, jobblába eltörött. Mindhármat a Kolos- kórházba szállították. Betöréses lopás. Major Józsefné sz. György Mária, bányamunkás neje feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki lakására álkulccsal behatolt és szekrényéből annak feltörése után 500 pengő készpénzt, a férje ruháját és zsebóráját ellopta. A kár 650 pengő. Nyomozás folyamatban. Kedvezményes áron kapnak lucernavetőmagot a kisgazdák. A iucernatermelő területek nagyob- bitása érdekében az ötven kataszteri holdon aluli kisgazdák kedvezményesárú fehérbárcás lucernavetőmagot kapnak és pedig a rendeltetési állomás kilogramonkint 1.30 pengőért. A vételár többi részét, valamint a vasúti fuvart és egyébb kapcsolatos költségeket az akció viseli. Az ackiót a kerületi mezőgazdasági kamarák, illetve Zala-, Békés- és Jásznagykunszolnok megyében az Országos Zöldmező Szövetség bonyolítja le. Körzetképviselet: ifj. Jnracsek Ferenc Rákóczi-tór. Telefon: 182 Az Országjárás most megjelent legújabb számában Markos Béla a fővárosi idegenforgalmi hivatal vezetője, Budapest téli szezonjának gazdag programját ismerteti. Az uj szám színes riportban számol be második Rákóczi Ferenc szülőházának restaurálásáról. Vezető helyen hozza Kassa polgármesterének Pohl Sándor dr.-nak értékes cikkét, szóvá- teszi a római part elhanyagoltságát és elsőként közli azt a hirt, hogy Kárpátalján húsz telepen ezer favilla épül. A gazdagon illusztrált egyetlen magyar vendégforgalmi hetilap újságárusoknál és az IBUSz pavilonokban kapható. Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, IV. Párisi u. 1. Telefon 186—724. ...EZÉRT A PÉNZÉRT RAGYOGÓAN VILÁGÍTHAT TUNGSRAM KOTtTÍK] LÁMPÁVAL ö