Esztergom és Vidéke, 1937
1937-07-25 / 59.szám
Tenisz-verseny és tenisz-bál lesz a jövő héten Az Esztergomi Tenisz Egyesület az elmúlt évben alapította meg Komárom-Esztergom k. e. e. várme gyék és a 14. sz. „Öreg Holló" cserkészcsapat támogatásával a „Nagyboldogasszony Kupa "-nak elnevezett művészi örökös teniszvándordijat, melynek elsó védője maga az alapító egyesület volt. Az ez évi kupamérkőzéseket július hó 28., 29. ős 30.-ára irta ki a védő egyesület és arra az Esztergomi Honvédtiszti Tenisz Egylet és a Dorogi Athletikai Club Tenisz-szakosztálya kapott meghívást és nevezett be. Az igen izgalmasnak ígérkező verseny esélyei teljesen nyíltak, mindhárom egyesület nagy erővel készül a döntésre s valamennyien a győzelem biztató reményével indulnak a küzdelembe. Már a tavalyi versenyek sportnívója is kielégített minden várakozást, de ezidón még további fejlődés várható, amit az új erők bevonása és a komoly készület is va lószinűsít. A versenyek mindhárom napon d. u. fél 5 órakor kezdődnek a Saskerti Teniszpályákon és női egyes, női páros, férfi egyes, férfi páros és vegyes páros mérkőzésekből állanak. A megejtett sorsolás alapján szerdán a Dorog—Esztergomi TE, csütörtökön a Honvédtiszti TE—Esztergomi TE és pénteken a Dorog—Honvédtiszti TE küzdelmek kerülnek sorra. Ünnepélyes díjkiosztás f. hó 31 én, szombaton este lesz a Fürdő Szállóban rendezendő tenisz-bálon s igy a jövő hét az esztergomi teniszsportnak valóságos nagyhete lesz. Itt említjük meg, hogy a verseny legjobb férfi egyes játékosának a Katona Sportház egy verseny ütőt tűzött ki díjul. A tenisz-bált az Öreg Hollók kipróbált gárdája rendezi s igy az Anna-bál kiemelkedő sikere mintegy biztosítékul szolgál a Tenisz-bál sikeréhez is. A mulatság szigorúan zártkörű. Meghívók kívánatra felmutatandók és a Katona-féle sportüzletben igényelhetők. belügyminiszter nyilatkozatát külföldön mindenütt nagy helyesléssel fogadták különösen a német hivatalos körök részéről. Budapest sürgősen szükséglakásokat építtet a jövő évi világkongresszusra való tekintettel. Remélik, hogy ezzel az intézkedéssel a kínzó lakáskérdést legalább némileg meg lehet oldani. Meghalt Marconi. Az olasz nemzet és az egész tudományos világ nagy büszkesége, Marconi meghalt Marconi találta fel a drótnélküli távírót és ezenkívül is igen sok találmány tulajdonosa volt. Egy izben dnyerte a fizikai Nobel dijat is. yapán ultimátumot intézett a kínai kormányhoz, az ultimátum súlyos feltételeinek teljesítését záros határidőhöz kötötte. Annak ellenére, hogy a diplomáciai összeköttetés még nem szakadt meg a két ország között, máris napirenden vannak a legsúlyosabb fegyveres összeütközések. Megbukott a cseh Hodzsa kormány s a köztársasági elnök újra Hodzsa Milánt bizta meg a kormányalakítással. Eden angol külügyminiszter kijelentette az angol Alsóházban, hogy Anglia el van tökélve, hogy megvédi nemzeti érdekeit a Földközitenger körül épugy, mint a világ bármely más pontján. A magyar társadalom összefogása ne csak jelszavakban, hanem gyakorlati cselekedetekben is nyilvánuljon meg. A HÉT KRÓNIKÁJA Megjelent az uj gazdavédelmi rendelet. A hivatalos lap július 18 iki száma közli a kormány rendeletét „a védett birtok egyes terheinek átalakítással, illetőleg könyvadósság vállalása tárgyában." A rendelet közli, hogy milyen tartozások esnek rendezés alá, milyenek a kezesek kötelezettségei; bejelenti a teher-rendezési adatokat, a teherren dezés telekkönyvi végrehajtását, a védettség meghosszabbítását és a törölt védettség visszaállítását. Eckhardt Tibor nyilatkozott az egyik bécsi lapban, amely a budapesti lapok szerint igen közel áll az osztrák kormányhoz. Nyilatkozatában többek között a következőket mondotta : „A Darányi kormány legfontosabb eredménye lelki téren és a politikai erkölcs tekintetében jelentkezik " A külpolitika tekintetében a következőket mondotta Eckhard Tibor: „Összegezve a külpolitikai helyzetképet megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a Darányi kormány a maga nemzeti külpoliti kaját az általános dunavölgyi helyzettel teljes összhangban, reálpolitikai alapokon eredményesen viszi előbbre." Széli belügyminiszter nyilatkozott a kisebbségi kérdésben és kijelentette, hogy a magyar kormány az eddigiekben kifejtett kisebbségi politikáját teljes mértékben fenntartja és ahhoz mindenben ragaszkodik. A A héten a Schwarcz gyógyszer • tár (Viziváros) tart éjjeli szolgálatot. tlttedl GvuUné | **> "ff. A kereskedők panaszkodnak a vidéki városokban, hogy valósággal elárasztják a közönséget a házaló ügynökök, akik idegenből jönnek és boldog-boldogtalannak kínálják selejtes, rossz, sokszor egészen használhatatlan árúikat. A házaló idegen ügynökök feltűnő elszaporodásáról cikkeket olvasunk a vidéki lapokban. El mondják ezekben a cikkekben a kereskedők, hogy a házaló idegen ügynök hivatalokba, lakásokba jár, a vevő előtt hihetetlen árakról beszél, a megtévesztés gyakran sikerül. Igen nagy mennyiségű árút helyeznek el igy ezek az illegális kereskedők és ennek az árúelhelyezésnek két éle van. Egyikkel a vevök zsebéből veszik ki a pénzt selejtes árúra, a másikkal a helyi legitim, súlyos adókat fizető és más terheket viselő kereskedelem felé sújtanak. A gondokkal küzdő tisztes kereskedőt pótolhatatlanul károsítják igy meg. A házaló idegen ügynökök eltűnnek, mire a vevő rájön arra, hogy alaposan becsapták, mert silány árút kapott. Ezek a panaszok Esztergomban is hasonlóan ismétlődtek már többször és foglalkozott azzal az esztergomi kereskedőtársadalom is. A közönségnek sokkal óvatosabbnak kell lenni ilyen kísérletekkel szemben és ismeretlen eladók helyett a régi ismert és tisztes kereskedőkhöz kell fordulnia. Az idegen ügynökök trükkjei, fo gásai és rábeszéléseivel szemben, ha a közönség óvatos és előrelátó, magái gondokkal küzdő polgártársait is megmentheti a károsodástól. Aki helyben vásárol, az ezzel nemcsak az ilyen becsapásra alapított kísérleteket teszi lehetetlenné, hanem segit közvetve városának is. Mert nem mindegy az, hogy az a pénz, amelyet Esztergomban keresünk meg fáradságos munkával, a mi városunkban marad-e és azután ide fizetik-e be a közin tézmények fenntartására az adót, vagy ismeretlen helyre vándorol, szétszéled és talán sokszor ki is bújik az adózás alól. után egy igaz magyar nagyasszony költözött el váratlanul az élők sorából, pótolhatatlan ürt hagyva maga után rokonai és ismerősei körében. Szivének áldott jóságát pazar kézzel osztotta családjának, ismerőseinek. Sohasem ismert akadályt, amikor valakivel jót tehetett. Jószívűségét, magyaros vendégszeretét, bájosságát, szeretetreméltóságát sohasem fogja elfelejteni az, aki őt közelebbről ismerte. Emléke minden ismerőse szivében úgy fog élni, mint a földre szállt jóságé. — Temetése ma, szombaton d. u. 5 órakor lesz a belvárosi temetőben. Szabadságon. Reviczky Elemér főszolgabíró megkezdte hat heti sza badságát, mely időre Maros Antal tb. főszolgabíró vette át a hivatal vezetését. 40 éves jubileum. Az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank érdemes főtisztviselője, Oltósy Ferenc cégvezető e hónapban töltötte be tisztviselői szolgálatának 40-ik évét. Ezalkalomból sokan keresték fel üdvözlő sorokkal a jubilánst. Evangélikus istentisztelet lesz ma, vasárnap délelőtt 10 órakor a Széchenyi-téri imaházban. A Szent Anna plébánia első búcsúja. Július hó 26-án (hétfőn) a régi hagyományos keretek között üli meg a Szent Anna Egyházközség temploma védőszentjének névünnepét. Az ájtatosságok sorrendje a következő : Vasárnap (25-én) ünnepi nyolcadot nyitó litánia este 6 órakor. Hétfőn (26-án) reggel G órakor énekes nagymise szentbeszéddel, 8, 9, 10 és 11 órakor csendes szentmise, Este 7 órakor litánia. A következő hétközi napokon reggel 6 órakor orgo nás mise, este 7 órakor pedig litánia. Gyóntatás vasárnap (25-én) d. u 5 órától, hétfőn reggel fél 6 órától. A Szent Annát tisztelő hivek figyel mét ezúton is felhívjuk a plébánia templom búcsújára és a nyolcnapi ájtatosságra. Áthelyezések a szentferenc rendieknél. A Szűz Máriáról neve zett ferences rendtartomány kormánytanácsa P. Schirich Bonaven tura tartományfőnök elnöklésével P. Erős Alajost Esztergomból Székes fehérvárra helyezte át. Esztergomba jönnek P. Amreidesz Teofil, P. Cson tos Márton, P. Magyar Osváth és P. Pócza Szalvatár. Névmagyarosítás. Bláhovits test vérek belügyminiszteri engedélyei családi nevüket „Balatoni"'-ra változtatták. Orvosi hir. Dr. Kiss Ernő, fül-, orr- és gégeszakorvos, aki a buda pesti Vöröskereszt kórházban volt Wein professzor mellett 4 éven ke resztül asszisztens, augusztus elején Esztergomban telepszik le és nyitja meg szakorvosi rendelőjét. Gyászhir. Raymann József ke reskedelmi minisztériumi mérnök, néhai Rayman János reáliskolai ta nár fia, f. hó 18-án Budapesten 23 éves korában elhunyt. A holttestet a család hazaszállitatta és kedden dél után helyezték örök nyugalomra a belvárosi temetőben nagy részvét mellett. /""Elkészült a Bazilika nagyha rangja. Főszékesegyházunk Nagyboldogasszony harangja pár évvel ezelőtt tudvalevőleg megrepedt és elnémult. Nem kiáltotta bele a bánatos, sötét magyar éjszakába mélyen szomorú hangjával: Nem, nem,soha 1 Talán bánatában hasadt meg a jó öreg nagyharang. Most ujraöntették. A világhírű Slezák-cég öntötte ujjá. Miként értesülünk, felszentelését a bíboros Főpásztor fogja végezni, ünnepélyes keretek között, augusztus 13-án. Esztergom nagy napján, Nagy Boldogasszony ünnepén már hallható lesz az új nagyharang hangja s a túlsó félen is messzire küldi a magyar feltámadás hitének bizakodó hangját a csüggedő rabmagyar szivekhez ... -> A Takarékpénztár az osztrák leventékért. Megírtuk lapunk legutóbbi számában annak a lelkes és szives fogadtatásnak a részleteit, melyben a hivatalos város s a város polgársága a kedden városunkba érkezett 264 osztrák leventét részesítette. Ebből a szives vendéglátásból az Esztergomi Takarékpénztár, mint a Szent István fürdőtelep tulajdonosa most egy szép és elismerésreméltó gesztussal vette ki a részét, amenynyiben az itt üdülő osztrák leventéknek a fürdőtelep uszodájában díjtalan ingyenes fürdést engedélyezett, A népszerű osztrák fiúk meghatározott órákban negyvenes csoportokban látogathatják az uszodát. A velünk meleg barátságban élő testvérnemzet derék fiai iránt a Takarékpénztár részéről megnyilvánuló eme kedves figyelem és áldozatkészség őszinte elismerést érdemel. Lengyel cserkészek Esztergomban. Ma vasárnap lengyel cserkészek érkeznek városunkba. A baráti lengyel nemzet fiait városunk meleg szeretettel és barátsággal fogja fogadni. Az Esztergomban eltöltendő nap hivatalos programja a következő: Érkezés 8*12 órakor vasútállomásra, itt ünnepélyes fogadtatás lesz a város és a 14 es öreg cserkészek részéről. 9 órakor mise a Bazilikában, 10—1130-ig fürdés a strandon, 11*45 órakor zenés őrségváltás az Országzászlónál. A magyar őrséget lengyel cserkészek váltják fel. Közreműködik a levente zenekar. 12 órakor ünnepély a Sobieski emlékműnél a következő műsorral: lengyel és magyar himnusz, a város képviselője üdvözli a lengyeleket, a lengyel cserkészek megkoszorúzzák a Sobieski szobrot. Magyar hiszekegy. 12.30 órakor ebéd, délután a nevezetességek megtekintése. A lengyel cserkészek 20*10 kor indulnak vissza Budapestre. Felhívjuk a város közönségét, hogy ezen.szép ünnepélyen, amelyen az osztrák leventék is részt fognak venni, minél számosabban vegyenek részt. Mi szükséges az útlevél megszerzéséhez. A helybeli rendőrkapitányság közli az érdekeltekkel, hogy az útlevél megszerzéséhez a következő okmányok szükségesek : 1. születési anyakönyvi kivonat (férjes, házassági, anyakönyvi kivonat), 2. állampolgárság igazolása (állampolgársági bizonyítvány, honosítási okirat, vagy az u. n. trianoni záradékkal ellátott illetőségi bizonyítvány), 3. 24 éven aluliaknál az apa vagy a törvényes gyám jelenléte szükséges. Soha ennyi lepkét! Régi időben a gyermek öröme volt. A mai modern gyermek észre sem veszi, hogy mennyi a lepke és nem is vadászik rájuk. Évtizedek óta nem látott az esztergomi határ annyi lepkét, mint az idén, a madarak dúslakodhatnak és még mindig ezer és ezer tarkaszárnyú lepke hirdeti, hogy jövő évben nagyon vigyázni kell a gazdáknak, hernyóinvázió lesz. A lepkék enyves legyezővel való fogása más országokban nemcsak divatos, de kötelező is, minálunk előbb jönni kell a hernyóveszedelemnek és csak azután saját kárunkon okulva fogja a földmívelésügyi miniszter elrendelni a lepkék irtását.