Esztergom és Vidéke, 1934

1934-06-14 / 47.szám

ESZTERjGOHJ/nCKE ÖTVENÖTÖDIK ÉVF. 47. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer keresztény politikai és társadalmi lap. CSÜTÖRTÖK, 1934. JUNIUS 14 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 20 fii. Az új íürdőtörvény Az egyik kereszténypárti képviselő felszólalt az uj fürdőtörvény ellen a parlamentben. Azt hangoztatta, hogy a fürdők megadóztatása a szegény néposztályt sújtja,, amelyik eddig alig tudta megfizetni a magas íürdődijat, az ujabb adóztatás után pedig sehogyse. Ha a kormány az idegenforgalommal segíteni akar, akkor ne a szegény ember fürdőjét adóztassa meg, hanem ott vannak a luxus fürdőtrikók. Valaki találóan megjegyezte, hogy minél rövidebb, annál nagyobb adót kell rájuk vetni. A belügyminiszter úr, mikor a törvényjavaslat védelmében a felszólalásokra válaszolt, erre a kérdésre nem tért ki. Azt mondta hogy a kérdés komolysága nem engedi meg, hogy most ezzel foglalkozzon. Nem tudjuk, melyik kérdés komolysága nem en,qedt<? ™eg a belügyminiszter úrnak a válaszadást : a fürdőadóztatásé, vagy a strandok mezítelenségéé. Remélni merjük, hogy a belügyminiszter úr, akinek tárgyilagos, komoly, jószándéku egyéniségét őszintén tiszteljük és becsüljük, módot fog találni arra is, hogy erre a nagyon komoly, égetően fontos kérdésre: mihamarabb kitérjen. Ez a kérdés ugyanis a szegény emberek fürdőjének megadóztatásánál sokkal előbbre való: ez a kérdés a nemzet jövőjének a kérdése, mely túl minden ízléstelen fürdőruhán, sport jelszava alatt űzött erkölcstelenségen, a morális alapról való teljes lecsúszás kérdése és ez az út nem a boldogulás, hanem a halál útja. Pap Jenő mutat rá világosan a napokban megjelent „Mai Magyarország erkölcsrajzában" arra az erkölcsi fertőre, amelybe a mai fiatalság került. Talán pesszimista irás ez, talán túl éles vonásokkal festi a ma fiataljának a képét, de nem sokban tér el a jelenkor legnagyobb magyar történelemirójának, Szekfű Gyulának megállapításaitól, aki ugyan nem látja ilyen sötétnek az ifjúság morális erejét, hiszen itt él előtte a „Korunk Szava", a „Fiatal Magyarság" hasábjain a háború utáni generáció lelkének tükörképe, amelynek tiszta ragyogását nem zavarja meg a strandok felkavart vize, vagy a forgóparkettek fölött fojtogató pára. Azonban, akik Szekfű szerint a háborús III. nemzedék után következnek, nem tömörülnek mind a „Korunk Szava" vagy a „Fiatal Magyarság" erkölcsi magaslatára. Kevesen vannak a választottak, akiket a még mindig hatalmon levő háború előtti öreg liberálisok maguk közé engednek s az uj fiatalság, aki a párnázott ajtókon kivül reked, mivel hasznos munkára erejét nem engedik az álláshalmozók fordítani, tétlenségében a strandra megy, vagy a vízpart weeckend sátraiba, de odaviszi magával a kihűlt családi otthonok tűzhelye mellől kivont fiatal lányt is és a családalapítás komoly, férfihoz méltó munkája helyett, a sport mezébe bujtatott szabadosság járja. Hogy mi lesz igy a magyar élettel, melyet ezer esztendőn át erős erkölcsű kemény apák és tiszta életű édesanyák védtek minden idegen vihar ellen, — nem tudni. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmtmmmtmmmmmmm Felemelő ünnepség keretében leplezték le a 14-es honvédek emlékművét F. hó 10-én felevenedtek pár percre Esztergom fellobogózott utcáin a húsz év előtti idők. Sűrűn, tömött sorokban vonultak fel újra a honvédek az esztergomi utcákon. Az arcokon ott búsult az elmúlt húsz év minden emléke s ez a felvonulás visszavarázsolt a görnyedő vállakrói egy darab életet. Mintha 1914-et írnánk, époly ruganyos lábakkal döngetik az utcák kövezetét, az arcokon azonban végtelen fájdalom ül. Pedig ünnepelni jöttek azokat, akik húsz évvel előbb innét indultak el velük együtt dalolva, felvirágozva, életpirosan, messze harcterekre, orosz , olasz földre, a Kárpátok ormaira gátnak, védőfalnak, Hazát, szülőföldet, otthont, családot védő magyarnak, hősnek, rettegett katonának. S ez a büszke feladat, ez a dicső kötelességteljesítés teszi most szépekké az élő hősöket, oly fenségessé jelenlétüket, s ez a dicső kötelességteljesítés szánt oly mély kegyeletbarázdát az élők, az emlékezők, az ünneplők, az utódok szivében. S ez a kegyelet véste a vár falába, a Kisdunaparton azt az emléket, amely hí vatva van a 14-es honvédek soha el nem múló dicsőségét hirdetni a mostani és a későbbi nemzedéknek. Gyönyörű júniusi napon ünnepelt a város. Mintha az ég is megfelelő miliőről akart volna gondoskodni. Már kora délelőtt érkeztek városunkba a vendégek tömegei, hogy résztvegyenek az egész ünnepségen, mely szentmisével kezdődött. Délelőtt egynegyed 11 órakor a belvárosi plébánia-templomban csendes misét mondott Nietsch Alfréd tápiószellei plébános, az ezred hét éven át volt tábori lelkésze. A misén jelent volt Glatz Gyula polgár mester, a vármegye, város, helyőrség, frontharcosok és egyéb testületek képviselői és a régi 14 es honvédtisztek nagy számban. Tizenegy órakor kezdődött az em lékmű leleplezési ünnepség. Felvonultak az alakulatok és ott állt már a 3. kerékpáros zászlóalj disszázada. A Kisduna-parton végeláthatatlan tömeg hullámzott. A letakart emlékmű előtt foglaltak helyet a különböző intézmények és intézetek kép viselői és az ünneplő Esztergom. Itt láttuk a káptalan képviseletében dr. Meszlényi Zoltán és Szokolay Antal prelátus-kanonokokat, a vármegyét dr. Reviczky Gábor alispánhelyettes főjegyző, dr. Divéky István főügyész és Vizváry Viktor tb. főszolgabíró, mig a várost Glatz Gyula polgármester és dr. Brenner Antal városi főjegyző képviselték. Nyitravármegye részéről dr. Csernyánszky Aladár ny. kúriai biró, a rendőrség részéről dr. Hor váth György rendőrtanácsos és dr. Rosenmüller Zoltán rendőrfogalmazó jelentek meg. Itt volt a helyőrség teljes tisztikara, élén vitéz Lánghy Emil alezredes parancsnokkal. Ott láttuk vitéz SZÍVÓS- Waldvogel József és vitéz Borókay Rudolf ny. tábornokokat, dr. Balogh Albin bencés igazgatót, Weisz Richárd szentferencrendi házfőnököt, Raufstein Antal szentszéki tanácsos, rektort, vitéz Szabó István tanfelügyelőt, dr. Rudolf Béla ny. járásbirósági elnököt, Laping Miklós póstafőnököt, dr. Kamenszky Gyula Osztge elnököt, azonkívül számos kiválóságát megyénknek és városunknak. Az ünnepség a himnusz eléneklésével kezdődött. Azután az ezred régi zászlóját átvette dr. Sümegh Béla volt tart. főhadnagy, az ezred egykori zászlótartója. Majd vitéz nyéki Németh-Deisler Károly nyug. tábornok, az ezred volt parancsnoka lépett a szószékre, hogy átadja az emlékművet a városnak. — Tizenhat éve, hogy a fegyverek zaja elnémult, a hazát széttépték és most sovány életéért dacol a magyar. Erőt merít a hősöknél, akik példát adtak árva nemzetünknek a kitartó, önfeláldozó munkára. A 14esek Esztergom és Nyitra fiaiból kerültek ki s ha a régi otthonban nem kaphatott helyet ez az emlék, találjon otthont itt, a másik otthonban és szerető gondviselésre a városnak átadja. Lehull a lepel, a tábornok és a katonaság néma tisztelgéssel áldó zott az ünnepelteknek. „Hogy az emlék az Istentől is meg legyen áldva", Nietssh Arthur lelkész megszenteli az emléket. Azután Glatz Gyula polgármester veszi át a város nevében. — A nehéz időben az elhagyatottság összehozza a nemzetet és a nemzethez hű nemzetiségeket. A társadalom lelkében él az együvé tartozás érzése és ez reményt nyújt a jövőre. Legyen ez a hely — mondotta — a jövő generáció zarándokhelye, s innét merítsen erőt Szent István birodalmának komoly, hű szolgálatára. Az Isten áldását kéri nemes tetteinkre. A Turista Dalárda Hajnali Kálmán karnagy vezényletével Ammer „Nem, nem, sohal" c. tüzes irredenta dalát adta elő, mely komoly készültségről tanúskodott. Szathmáry István, Nyitra vármegye volt főjegyzője, a Petőfi Társaság tagja szavalta el saját szerzésű alkalmi költeményét igen nagy hatást keltve. Ezután dr. Csernyánszky Aladár nyug. kúriai biró a Nyitramegyei Szövetség és Nyitra vármegye közönsége nevében rótta le kegyeletét a 14-es hősök emléke előtt. — Ez kötelesség — mondotta — hisz ott születtek, ott búcsúztak el a szülőktől, a földtől, a hitvestől, a gyermektől, a bölcsőtől, a sírtól, hogy messze ellenséges földön áldozzák életüket. Az emlékük egyformán szent, akár magyar ajakkal, akár tót nyelven dicsőítették az Egek Urát, mert egy volt a magyar Haza. Legyen nemes dicső tettetek jutalma a túlvilág minden dicsősége. Legyen tettetek dicsőséges fény, ragyogja be azt az utat, amely a feltámadáshoz visz. Nagy tetszéssel fogadott beszéde után vitéz Németh-Deisler Károly ny. tábornok a 14-esek nevében megkoszorúzta az emléket. Utána vitéz Lágnhy Emil alezredes, helyőrségi parancsnok katonai egyéniségéhez mért komoly elszántsággal tett fogadalmat a zászló mellett, amely a kormányzó, a legfőbb Hadúr különös kegyéből a 3. kerékpáros zászlóaljnak jutott nagyszerű örökévé. Fogadja, hogy szent elődeiket követik, a zászlót megbecsülik, vele buknak, vagy élnek, a zászlónak dicső ragyogásban kell lobognia. A tisztikar nevében helyezte el koszorúját, majd elhelyezték a tábori 4. kerékpáros zászlóalj koszorúját is. Azután dr. Reviczky Gibor alispánhelyettes, vm. főjegyző a vármegye, Glatz Gyula polgármester a város közönsége nevében koszorúzták meg az emlékművet. Dr. Csernyánszky Aladár Nyitra vármegye nevében azzal az óhajtással helyezte el koszorúját, hogy ezt a lélekemelő ünnepséget a Zobor alján rövidesen megismételjük. A régi háziezred nevében Gyürke Dezső ny. ezredes koszorúzta meg az emlékművet. Azután dr. Horváth György rendőrtanácsos az ezred kötelékében szolgáló rendőrök nevében helyezte el a kegyelet koszorúját. A következő jelenetnél alig maradt szem szárazon. Kürschner István leányvári kis elemista bátor gyermek hangján tiszta csengéssel hirdette a kemény sok küzdelmet vívó férfi lelkekbe: „Hinni kell I"