Esztergom és Vidéke, 1930
1930-06-26 / 50.szám
1P80. június 26, ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 Még egyszer „Miss Esztergom/' Igazán nem kivántam abba a hírlapi vitába semmiképen sem beleelegyedni, amely egy ártatlan fogalmazási kisiklás következtében keletkezett. Annál is inkább szükségtelennek tartottam ezt, hiszen a megtámadott egyesület ügyvezető elnöke a kellő formában visszautasította a mindenáron való kákán csomót ke resést. Azonban midőn azt kellett tapasztalnom, hogy minden érvelés hiába való volt, kénytelen vagyok néhány szóval erre a felfújt ügyre visszatérni, mert magam alapítója voltam és örökös elnöke vagyok az Esztergomi Move Sport Clubnak s mint a vezetőség tagja, magamat is tángálva érzem a hírlapi izetlenkedések következtében. Savonarolla késői utánzója, jóllehet tudnia kellene azt is, hogy : „dem Reinen ist alles rein", mégis az adott magyarázatok dacára még mindig rettenetes bűnnek tartja azt a kissé szerencsétlenül megválasztott cimet, amelyet a jövedelemfokozás céljából az általában szokásos szépségversenynek adtak. Mintha bizony a szavakban, nem pedig a cselekedetekben nyilvánulna meg a baj I A kegyes citátumokat mi is valamennyien aláírjuk, bár nem bizonyos, hogy a cikkírónál csakugyan „Szív'-ből jöttek-e. Nálánál jóval szerényebben csak azt jegyezzük meg, hogy mi már régen kinőttünk abból a korból, amelyben nekünk ilyen tenorban lehetett tanításokat adni. Körhinta kérdéseket, még ha kegyeskedő mártásban vannak is azok feltálalva, a közönség elé vinni kissé merész és nem egyenes dolog. Az Esztergomi Move Sport Club hófehér pajzsáról visszapattan minden okvetetlenkedés: mi ezután is emelt fővel fogunk dolgozni a keresztény Nagy Magyarország jövőjéért jelszavunkhoz hiven: Becsülettel a hazáért! Pax nobisl v. Ssivós- Waldvogel yóasef az Esztergomi Move Sport Club örökös elnöke. • ^ ^.J\ H1IIEM Lónyai Elemér herceg és feleségének látogatása a hercegprímásnál. Lónyai Elemér herceg és Stefánia kir. hercegnő pénteken délelőtt dr. Serédi Jusztinián bibornokhercegprimás látogatására városunkba érkezett. Délben a bíboros egy házfejedelem vendégei voltak. Délután dr. Lepold Antal prelátus-kanonok társaságában megtekintették a primáspalota és a bazilika nevezetességeit. Este a hercegi pár tiszteletére vacsora volt a prímás palotában, melyen résztvettek még Fehér Gyula dr. nagyprépost ós Báthy László prelátus-kanonok, felsőházi tag is. Szombaton délelőtt hagyta el a hercegi pár városunkat. A Jézus Szive körmenetét a hercegprímás fogja vezetni. A Jézus Szive kilencedének keretében tartani szokott és a belvárosi templomból kiinduló nagy eucharisztikus körmenetet Péter és Pál ünnepén, vasárnap- este fogják megtattani. Ez idén a körmenetet dr. Serédi Jusztinián biboros-hercegprimás fogja vezetni. Ifj. Zsolt Nándor Charlottenburgban. A berlini filharmonikusok nagyhírű vezetője, Furtwángler Vilmos, az idén karnagytovábbképző tanfolyamot vezet a charlottenburgi zeneművészeti főiskolában. A tanfolyamnak, amelyre a világ minden részéből jelentkeztek karmesterek, lesz egy magyar résztvevője is : ifj. Zsolt Nándor, a budapesti Zeneművészeti Főiskola nagytehetségű tanára, városunk kiváló szülöttje, akit a kultuszminiszter állami ösztöndíjjal küldött ki Furtwánglerhez. A két hónapos tanfolyam ideje alatt Zsolt a berlini Collegium Hungaricum lakója lesz. Hivatalvizsgálatok. Szenkviczi Palkovics László alispán f. hó 24-én kedden Nagyigmándon, 25-én, szerdán pedig Bánhidán Serényi Gyula számvevőségi főtanácsossal hivatalvizsgálatot tartott. ; Serédi Jusztinián hercegprímás a magyar hitoktatókhoz. A Szent Imre jubileumi ünnepségekkel kapcsolatban hétfőn reggel kezdte meg három napra terjedő tanácskozásait az országos hitoktatói kongresszus a központi papnevelőintézet földszinti termében, melyet Kryruald Ottó prépost, érseki főbiztos nyitott meg s üdvözölte a megjelent Serédi Jusztinián dr. bibornok-hercegprimást, aki válaszában örömét fejezte ki afölött, hogy az ország hitoktatói e három napos kongresszusukkal szívesen belekapcsolódnak Szent Imre herceg jubileumába. Szívből kívánja, hogy haladjanak a magyar hitoktatók Szent Gellért nyomdokain és minél több Szent Imrét neveljenek ennek a hazának. Angelo Rótta pápai nuncius latin nyelvű beszéddel köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Házasság. Kégly Elzus és Szoláry Lajos f. hó 25 én Sárisápon házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Nyugdíjazás. Hegedűs Sándor szentgyörgymezői elemi iskolai igazgató tanító nyugdíjazásának kéreime jóváhagyólag visszaérkezett a kultuszminisztériumból és így Hegedűs Sándor szeptember 1 -ével teljes nyugdíjba lép. Eljegyzés. Lakatos Miklós eljegyezte Kapronczay Lujzikát Veszprémből. A hercegprímás résztvett a gimnázium hittanvizsgáján. F. hó 21-én voltak a hittanvizsgák a gimnáziumban s ez alkalomból dr. Serédi Jusztinián bibornok-hercegprimás meglátogatta az intézetet és jelenvolt a I. és II. osztály hittanvizsgáján. A bíboros egyházfejedelem ezalkalomból több diákhoz vizsgakérdéseket is intézett. Halálozás. Schmidt József, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság esztergomi főügynökségének volt főnöke f. hó 21-én délután fél 6 órakor hosszabb betegeskedés után elhunyt. Temetése hétfőn délután volt meleg részvét mellett a belvárosi temetőben. Papszentelés a bazilikában. Vasárnap délelőtt papszentelés volt a bazilikában. A hercegprímás ezalkalommal három esztergom-egyházmegyei, két kassa-egyházmegyei és egy szaléziánus szerpapot szentelt fel áldozópappá. A Páduai Szent Antal Egyesület f. hó 22.-én vasárnap dr. Drahos János prelátus-kanonok elnöklete alatt évi rendes közgyűlést tartott, amelynek lefolyásáról lapunk legközelebbi számában hozunk részletes tudósítást. Nagyobb segitség a MOVE lövészegylet részére. Az esztergomi MOVE lövészegylet sorozatos szép sikerei után megérdemli a társadalom támogatását. Sokan vannak, akik megértést tanúsítanak és segítségére sietnek a lövészcsapatnak s szorgalmas, de nehéz gondokkal küzdő agilis tagjainak. Ujabban Setényi Vilmos igazgató révén a Lábatlant Cementgyár Rt. 30 q cementet adott és Töldezsán István dorogi fakereskedő 2 m s faanyagot. Itt ismerjük el ismét, hogy a Hercegprimási Téglagyár 3 ezer tetőcserepet adományozott, de ezt most átváltották 4 ezer téglára, amely adomány igazán nagylelkű és azt igazolja, hogy méltányolják a lövészcsapat munkáját. Lóránd Sándor is faanyagot juttatott a vezetőséghez és ebből az anyagból Hermán Lajos egy fegyverszekrényt készített, egy másikhoz pedig a faannyagot és a munkát is díjtalanul adta. A festést a Mohacsek Testvérek-cég vállalta szintén minden ellenszolgáltatás nélkül. Ezekről az adományokról a legnagyobb elismeréssel emlékezünk meg és példának állítjuk Esztergom társadalma elé. Ebből az alkalomból hívjuk fel ismét a közönség, de különösen a vállalatok és cégek figyelmét, hogy az augusztusban megtartandó jubileumi lövészversenyre lövészcsapitunk részére egy díj költségére adományokat küldeni szíveskedjenek, amelyeket szerkesztőségünk is készséggel továbbit. Uj tanítónők. Az érseki rk. tanitónőképzőben szombaton este fejeződtek be az idei tanitóképesitő vizsgálatok dr. Lepold Antal főtanfelügyelő elnöklete és dr. Kammermayer K. Oszkár kultuszminiszteri titkár miniszteri biztossága mellett. Az uj tanítónők névsora a következő : Beleznay Gizella Dominika, Beleznay Julianna Arnolda, Borz Jolán, Flosznik Mária Adalberta, Gyémánt Edit, Haselberger Anna, Hegyesi Ilona, Horváth Judit, Karner Irén, Kerekes Zsuzsanna, Keresztes Mária Magdolna, Kiss Viola, László Gizella Consilia, Lerner Margit, Marczell Marianna, Markotics Irma, Medveczky Sára, Mincsik Erzsébet, Molnár Erzsébet Simforoza, Molnár Mária Auguszta, Nádler Mária, Neproszál Katalin, Pákozdy Erzsébet Juvencia, Piriczky Jolán Charitas, Polyák Margit, Porgesz Irén, Róthy Erzsébet, Sándor Katalin, Selesztay Irma, Szecsődy Gabriella, Sztankovianszky Julianna, Vanga Jolán, Varga Margit Angéla, Veres Márta, Weisz Viktória Kornélia, Zavaros Margit, összesen: 36. Munkamesternői képesítést nyertek: Gőbölős Rózsa, Pálos Margit, Stréda Janka, Székely Margit, Szilvássy Ilona, Vajai Mária, Weisz Valéria, összesen : 7. Tornaünnepély a Táborban. Az esztergomtábori róm. kath. polgári fiúiskola torna ünnepélyét f. hó 20-án tartották meg szép sikerrel. Nagy tetszést keltett már a bevo nu'ás is, amely dicséretes rendben és fegyelmezettségben történt. A felállás után elénekelték a Himnuszt, majd ezután tiz szabadgyakorlat következett pontos ós egyszerre történő bemutatásban. Elismerést és figyelmet keltett a talajtorna is. Mutatósak voltak a tornagulák, amelyeknek felépítése sok ügyességről tanúskodott. Nagyszerű felkészültséget árult el az atlétikai verseny is, végül futballmérkőzés élénkítette az ünnepélyt, amely diszfelvonulással végződött. A tornaünnepóly nemcsak a növendékek kiváló tudásáról győzte meg a vendégeket, hanem elsősorban a tornatanárok elsőrangú munkáját tárta elénk. Beírás a bencés gimnáziumba. Az 1930—31. iskolai évre a beírások az esztergomi szentbenedekrendi katholikus Szent István gimnáziumba 1930. június 30. án, hétfőn lesznek az igazgatói irodában délelőtt 9 órától 12 óráig. A régi tanítványok csekket kapnak és az iskolai díjak befizetésével iratkoznak be. Az igazgatóságon csak az ujonan beiratkozó tanulók kötelesek megjelenni. Befizetésre ők is kapnak csekket, ha kívánják. Igazgatóság. Dicséretes eredménnyel végződött a női kereskedelmi szaktanfolyam vizsgája. Június 21 én folyt le a női kereskedelmi szaktanfolyam növendékeinek vizsgája Símoncsics Alajos felsőkereskedelmi iskolai főigazgató elnökletével. Harminchárom tanuló közül 32 sikerrel végzett. Hat tanuló kitüntetést is kapott: Renner Lili, Fabó Amália és Schőnberger Erzsi aranyérmet, Fuchs Nelly, Fischbein Margit ós Rácz Erzsi ezüst érmet. A főigazgató legteljesebb megelégedését fejezte ki és különösen a levelezésben, az irodai munkában és a könyvitelben elért eredményről nyilatkozott nagy dicsérettel. Tragédia egy verébcsaládban. A Ferenc József ütőn kegyetlen verébirtásnak voltak szemtanúi a járókelők Az egyik üzlet fölött elhelyezett cégtábla mögött verebek ütöttek tanyát és a tulajdonos, hogy a verébtanyázást megakadályozza, a cégtábla köré lyukas bádoglemezeket erősített. A cégtábla mögött azonban verébfiókák voltak, amelyekhez az öreg verebek nem férhettek és így valamennyi az éhségtől elpusztult és hullájuk kicsüngött a dróton. Felhívjuk rá a Madárvédő Egyesület figyelmét. Agyonsújtotta a villám. Vasárnap nagy vihar vonult el a Dömös község fölött és a villám többször lecsapott. Egyik villám a szőlőben foglalatoskodó Gráf József 28 éves dömösi lakost agyonsújtotta. Két hullát fogtak ki Nyergesújfalun. F. hó 17-én Nyergesújfalunál egy 22 év körüli női hullát, 21-én pedig egy 25 óv körüli férfi hullát fogtak ki. Mindkét hulla felöltözött állapotban volt. Kilétük ismeretlen. Beírás az érseki tanítónőképzö-intézetbe. A beírás az 1930—31. iskolaévre f. hó 30-án reggel 8—12 óráig lesz az igazgatói irodában. Az I. osztályba való beírásra csak azok jelentkezzenek, akik a felvételről értesítést kaptak. Elvárja az igazgatóság, hogy a többi osztályok helybeli tanulói mind jelentkezzenek beírásra. Szerencsétlen esés. Batár Anna esztergomi lakos a mult héten lakásán véletlenül egy pinceszerű mélyedésbe esett ós jobb lábán súlyosan megsérült, úgy hogy a Koloskórházba kellett szállítani. Búcsúlevél egy talált hátizsákban. A mult héten beszolgáltattak a rendőrségre egy új hátizsákot, melyben ruhafélék, edények, élelem és jegyzetek voltak. A nagydunaparton a lóúsztatótól felfelé körülbelül 250 méterre találták. A jegyzetek között van egy búcsúlevélféle, melyről arra lehet következtetni, hogy esetleg öngyilkosság történt. Gépjárművezetők időszakonkinti kötelező orvosi vizsgálata. A közlekedés rendjét szabályozó rendelet értelmében köteles minden gépjárművezető minden három évben, a közhasználatú gépjárművezető pedig minden évben orvosi vizsgálatnak alávetni, melynek eredményét a rendőrhatóság az igazolványba bevezeti. Felhívja azért a rendőrkapitányság azokat a gépjárművezetőket, akiknek vezetői igazolványa 1927. január 1 előtt lett kiállítva, továbbá azokat a közhasználatú gépjárműveket (autóbuszokat, bérautókat) vezető soffőröket, akiknek igazolványa 1929. január 1 előtt lett kiállítva, hogy a városi tiszti orvosnál vizsgáltassák megs a vizsgálatról szóló orvosi értesitővel és a gépjárművezetői igazolványokkal a rendőrkapitányságon (I. emelet 10.) 30 napon belül a hivatalos órák alatt jelentkezzenek. A városi tiszti orvos mindazokat, kik előtte szegénységi bizonyítványt tudnak felmutatni, díjtalanul vizsgálja meg. Azok ellen, kik a vizsgálatot és jelentkezést elmulasztják, kihágási eljárást fognak indítani. Munkások kerestetnek.. Szemzó Ernő leányvári birtokos 6 pár aratő cséplőmunkást és a széna betakarításhoz is. A bér aratás-cséplésért 12 %, szénakaszálásért 8 pengő holdanként,