Esztergom és Vidéke, 1922
1922 / 107. szám
1&82. október 1. ESZTBR&QM és VIDÉKE. 3 testületé az aggódó szülők panaszai és saját tapasztalatai alapján át is irt már a rendőrséghez, kérve, hogy a gyermekek testi épségének [védelme szempontjából véglegesen tiltsa el ez uccákon a biciklizést és a sebes hajtást. íme a rendőrség válasza : „minthogy a rendőrőrszem az iskolák környékét állandóan figyelemmel nem tarthatja, felkérem, hogy a kihágókat feljelenteni szíveskedjék.8 Persze a tanítótestület ezt a szives- séget nem hajlandó megtenni a rendőrségnek, mert ez nem a tanítók dolga, hanem a rendőrségé, melyből, — lévén annyian, mint égen a csillag, — bízvást juthatna e fontos helyre, legalább a városház—megyeház körzetébe is egy rendőrőrszem. De mivel éppen ide nem jut, azért olyan merészek épen itt a biciklisták és a kocsisok. Eszerint a közönségen a sor, hogy feljelentésével szolgálja közbiztonságot, esetleg egyéb, talán nem egészen tapintatos módon, mondjuk a sétabot kampós felével biztosítsa a saját és gyermekei testi épségét a közrend nagyobb dicsőségére, (t.)“ Szűkkeblűség. A mostani rendkívüli idők már is megteremtették a két kasztot. Dúsgazdag van és nyomorgó. Mintha a bibliai nyomorult Lázár példája elevenednék meg. Sok ember nyakig ül a pénzben, de embertársainak segítségére még sem siet. Megindult vármegyénkben is a nyomorenyhitő akció, de az emberek mintha süketek volnának. Most még csak mi kiáltjuk a gazdagoknak — Adjatok, amit Isten adott 1 Ne várják meg, hogy a nyomor dörögje fülükbe kétségbeesését, mert az már nem kérni, hanem vinni fog. Ingyenes futbálmérkőzés. A MESE ma vasárnap, október 1-én teljesen ingyenes futbál tréning-mérkőzést rendez. Adományokat azonban e nemes sport céljára szívesen fogadnak, Felhívás a vármegye tanítóihoz! Az Esztergom-vármegyei Általános Tanítóegyesület 1922. évi május hó 28-án tartott közgyűlésén megjelent állami tanítók a nagym. kultuszminiszter által kiutalt napidijat és útiköltséget a tanítóegyesület pénztárából, Gábriel István péntárostól az esztergomi Deák Ferenc-uccai fiúiskolában naponta délelőtt 11 órakor nyugta ellenében október hó végéig felvehetik. Ezideig azok is adják be nyugtáikat, akik a kiutalt összeget a tanítóegyesület javára ajánják fel. Szölgyémi Gyula tanitóegyesületi elnök. A Korona Mozi szombaton és vasárnap Baumarchais örökbecsű vígjátékét a Nemzeti Színház állandó műsordarabját — Figáró házassága — mutatja be. A filmen a főszerepeket csupa világhírű színészek játszák úgymint Figáró Alexander Moissi, Cherubim Hella Moja, a többi szerepeket is mind elsőrendű művészek játszák. Szerdán egy drámai költemény 2 képben, melynek cime „Lucifer“ kerül előadásra. Első kép : Szerelem a Nillus Partján. Második kép: Lucrecia Borgia. A főszerepet Conrad Veidt játsza. Angliából importált női és férfi Burberry esőköpeny és gumikabátok rendkívül jutányos áron kaphatók Weisz Mór férfiszövet különlegességi osztályában, Széchenyi-tér 15 sz. Szép és Ízléses női kalapokat készít Frank Sándorné, Széchenyi- tér 7. szám alatt. Műhelynek alkalmas november 1-re kerestetik. Cim a kiadóban. Fehérneműt javítunk 1-2 koronáért. Cim Kossuth La os-ucca 51Berns hordókat veszek;"° tudható a kiadóhivatalban. Géplakatos tanulók nál Kossuth Lajos-ucca 52. szám. 950—1922. ké. szám. Hirdetmény. Értesítem a város ellátatlan közönségét, hogy f. évi szeptember hó 30-án a „2“ számú lisztjegyre személyenként 3kg.kenyérliszt, a „3“ számú lisztjegyre személyenként 1.50 kg. főzőliszt, a „4“ számú lisztjegyre személyenként 1.50 kg. tésztaliszt adatik ki, az illető kereskedőnél. A lisztárak kicsinyben a következők: tésztaliszt kilogrammja 43 kor. 60 fill., főzőliszt kilogrammja 31 kor. 60 fill., kenyérliszt kilogrammja 20 kor. Esztergom 1922. szept. 28. Dr. Antóny s. k. polgármester. ad 42—922. árvizs. 1». n. Hirdetmény. Esztergom vármegye törvényhatósági árvizsgáló bizottsága közhírré teszi, hogy f. évi szeptember hó 28-ón tartott ülésén a zöldségneműek irányárát f. évi szeptember hó 30-ával kezdő hatállyal a következőkben állapította meg; . 26 K . 30 K . 20 K 18 K . 24 K . 45 K 30—32 K 36—40 K 40—42 K Burgonya fehér kgr-ként n rózsa , Zöldpaprika I. r. „ n. r] „ Paradicsom „ Zöldbab „ Kelkáposzta „ Fejeskáposzta „ Vöröskáposztsu „ Zöldség:sárgarépa,petrezselyem 20—22 K Vöröshagyma I. r. makói hagyma . 114 K Foghagyma kgr.-ként ... 80 K Ugorka „ • . . 25 K Alma (faj) „ ■ • 24—80 K Alma II. rendű „ . . 10—15 K Alma hullott „ . . 8—10 K Szilva „ • -16—18 K Dió (idei) „ ... 120 K Azonkívül a tojás maximális irányára 30 K iarabonként. Esztergom, 1922. szeptember hó 28. Dr. Sebők Ferenc, árvizsg. biz.- elnök. egy cinezett üst, üstházzal együtt Andrássy-ucca 8. szám. Konylialeány azonnali beléPé5re kerestetik a Fürdő Szállodában. Üzleti steláziit dór Német-ucca 8. szám. Tanillríif munkásleány9k fizetéssel fel lullUIUR vétetnek. Wild Á Kossuth-u. 21. Flvíttpií a Marosi vaskereskedő üzlete Lili Hun menői egy tragacsot- A megtaláló vagy nyomravezető illő jutalomban részesül Mayer Lajosnál Templom-tér 14. szám alatt Szentgyörgymezőn. Kiadó rj egy bútorozott szoba konybáv; november 1-ére tionvéd-ucca 6. s; Flflflri egy gummikerekes fehér gyermek- LlaUU kocsi, egy magas ülőszék és egy ruganyos összecsukható vaságy Kossuth Lajos-ucca 61. számFI«)firí egy háromkarú bronz csillár. Megélt*““ tekinthető a Lőrinc-uccai villany- üzemben. Biztns megélhetést ÄXyy bí dapesti úrinő. Cim Basa-ucca 8. szám, M olcsó új tégla, továbbá üvegajtók, ablakok, különféle méretűek Köl- csey ucca 17- szám alatt. PinHrí használt ruha és cipő Német-ucca t,auu 29. szám alatt. KppfpC? 40 év körüli, nős, állást keres. I\GI Cim megtudható Chovanetz Józsefnél Major-tér 1. szám alatt. Törkölös bort, mustot és szinbort kis és nagy tételekben a napi Igmagasabb áron vásárol az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank. Vpnnőlf legmegasabb áron öntött hulla- VtjllllGSV dékvasat. Cim : Szabó, Simor Já- nos-ucca 72. szám. Uá7Íe7n!n9tiab 15—15 éves fiú azonnal niUIMUiyfUlttR felvétetik a hercegpri- mási téglagyárban. Méhviaszkot veszünk bármily mennyiségben. Mintázott ajánlatok. Heischmann Ferenc és Fia gyertya-, szappan- ós illatszergyár részvénytársasághoz Esztergom küldendők& Knltnr lozgószinház MŰSORA: szombaton és vasárnap Robinson Crusoe. I. rész 8 felvonásban. Robinson a puszta szigeten. Kedden, október 3-án Nagy kacagó esti Gyermekeknek is! I. Seff a varietéban 2 felv. II. Chaplin, mint mindenes 2 felv. III. A komédiások 2 felv. IV. Chaplin, mint kellékes 2 felv. * 4 Az előadások hétköznapokon este V27 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap d. u. 4, Vs7 és 9 órakor kezdődnek. Hölgyek figyelmébe! Felhívjuk az úrhölgyek figyelmét azon fontos körülményre, hogy ruhaszükségleteiket ezentúl nem kell drága utazással, sok időpazarlással és horribilis összegért Budapesten vagy Bécsben beszerezni, hogy divatos és művészies kivitelű ruháik legyen, mert cégünknél a nőiruháknak minden neme, a szakszerűségnek minden kellékével, a legkivántabb nívón készülnek. A hölgyek kényelmét kívánjuk szolgálni azzal is, hogy cégünk összeköttetést létesített egy fővárosi kiváló fűzőkészítő művésznővel, aki minden héten egy napot Esztergomban cégünknél tölt, rendelés felvétele és próbálás céljából. Bármily irányú érdeklődésre, a legteljesebb érdeklődést nyújtjuk. Vagyunk kiváló tisztelettel: KRICK KÁROLY és TÁRSA fővárosi angol és francia női rnha készítő. Esztergom, Kossuth Lajos u. 34. Magyar Király szállóval szemben. Értesítés. Van szerencsém a n. é. közönségnek nagybecsű tudomására hozni, hogy Kossuth Lajos-ucca 5. sz. cipészüzletembe Hunka Rezső társul belépett s úgy férfi- mint női cipőket a legkényesebb igényeknek megfelelően készítünk s minden szakba vágó javításokat pontosan és gyorsan eszközlünk. Mindkettőnk igyekezete oda fog irányulni, hogy a n. é. közönség megelégedését kiérdemeljük. Szives támogatást kérve s magunkat a n. é. közönség becses figyelmébe ajánlva maradtunk tisztelettel Molnár Ferenc és Hunka Rezső cipószmesterek. A mosás legkíméletesebb és leghatásosabb módja 1 Áztassuk a fehérnemű néhány órán, de legjobb, ha egész éjjelen át az »Asszonydicséret8 mosókivonatba és msssuk azután — mint szoktuk — „Schicht“ vagy „Hntter“-féie „Szar- V3S“-védjegyű szappannal. Gyorsan és fáradtság nélkül tűnik ol minden minden piszok. Ügyeljünk a „Schicht“ és „Háttér“ nzvre, valamint a „Szarvas ‘-védj egyre. 312 év óta fennálló STERN JÓZSEF r.-t. RDDAPEST, Calvin-tér 1. árúházában mindig megtalálja amire szüksége van. OSZTÁLYAINKON" divaíszöveíek, mosóárúk, selymek, bársonyok, bélésárúk, vásznak, chiffonok, vuuAauAaiauva. kész férfi-, női- és gyermek-fehérnemüek, paplanok, ágy-, asztal- és kocsitakarók, csecsemő-kelengyék, kész női ruhák, felöltők, szőrmék, valamint kötött- és szövött-árúk a legjobb minőségben és a szokott mérsékelt áron állanak a m. í. vevőink rendelkezésére. €*az<la$? én szegény esak Pyram cipőkrémet használ, mert a legjobb és a legtakarékosabb.