Esztergom és Vidéke, 1918

1918 / 8. szám

2 szólott a megjelentekhez. Biztosította a, tanfolyamon résztvevőket, hogy a tanultak még sok lelki gyönyörűsé­get fognak szerezni a. dologgal szere­tettel foglalkozóknak. Számtalan tan­folyamot tartott már nemcsak ha­zánkban, hanem a külföldön is. Ko­lozsvárott az összes katonai kórhá­zakban az ő kezdeményezésére fo­lyik a gyékényfonó munka a szen­vedő katonák között, akik eme ked­ves foglalatosság közben fájdalmai­kat is elfelejtik. Egyébként a tanfo­lyamon résztvevőknek nemcsak a gyékényfonásban, hanem égyébként is anyai tanácsadójuk óhajt lenni. Kórhá­zakban, gyárakban, börtönökben meg­fordulva, mint az Erdélyi Pártfogó Egylet választmányi tagja, már sok lelki bajt gyógyított és a nők között különösen sok megbeszélni valója van. Kéri a tanfolyam résztvevőinek buzgó igyekezetét, a jelenlevő úri közönségnek pedig meleg támogatá­sát. — Ezután a tanfolyam folyta­tásának részleteit beszélték meg. A tanfolyam egyelőre a Kath. Kör egyik termében' 12—15 hallgatóval indul meg, akik később a munkavezetés­ben segítségére lesznek özv. Zom- berynénak. A többi jelentkezővel a jövő héten kezdődik meg a tanulás és tart vagy 4 héten keresztül. A tanfolyamot jótékonycélú kiállítás re­keszti be. A megnyitó értekezletet ezek megbeszélése után Bogisich ,Király-himnuszá“-nak eléneklése zár­ta be. A hercegprímás adományai. Dr. Csernoch János bíboros-hercegprímás a helybeli tanítóképző tápintézetének 6 %-os hadikölcsön kötvényekben 5000 K-t., az esztergomi keresztény­szociális egyesületnek 1000 K-t, a kath. munkásnők esztergomi egye­sülete részére pedig 500 K-t ado­mányozott. Személyi hir. Dr. Badics Ferenc, kir. tanácsos, tankerületi főigazgató a helybeli középiskolák látogatására hétfőn városunkba érkezett. Itt tartóz­kodása alatt a bencés székház ven­dége. Gróf Károlyi Mihály nem sza­badkőműves. A Károlyi-párt hétfő esti értekezletén B. Kobek Kornél lemondott főispánunk szóbahozta, hogy Esztergom megyében egyesek Gróf Károlyi Mihály ellen azzal agi­tálnak, hogy szabadkőműves. Kobek avval az egyenes szókimondással, mely őt a főispáni székben is jelle­mezte, nyílt kérdést intézett Káro­lyihoz, szabadkőműves-e, vagy sem ? Károlyi kijelentette, hogy ez a hí­resztelés nem igaz. Szabadkőmíves nem volt és nem is lesz, s egyálta­lán semmiféle titkos társaságnak nem tagja, mert elveit mindig nyíltan akarja hirdetni. A kőbölkúti választó- kerület Károlyi-párti választó közön­sége tehát, melyet e kérdés legin­kább foglalkoztatott, e tekintetben megnyugtató választ nyert. Bármily radikális s nem mindenben helye­selhető nézeteltéréseket vall is Ká­rolyi Mihály egy királyi családbeli­ről, kezdettől fogva kétkedéssel fo­ESZTERGOM gadták legtöbb helyen a most már teljesen megcáfolt híresztelést. Megalakult a népruházati bi­zottság, Szerdán d. e. 10 órákor Bátörkeszi Kobek Kornél főispán el­nöklete alatt a Köztisztviselők Be­szerzési Csoportja kebelében meg­alakult az ú. n. „népruházati bizott­ság,“ mely a közalkalmazottak részé­re kiutalt ruhaneműek szétosztására volna hivatott. A közalkalmazottak azonban még nyugodtan alhatnak, ha csak ezen az úton óhajtanak ru­hához jutni,mert a megalakulást el­rendelő miniszteri végzés mindenről inkább részletesen megemlékezik, mint a kiutalásról s míg precíz kimutatáso kát közöl arról, hogy hány I., II. és III.-ad osztályú ruhát kell majd szá­mítani fejenkint 2 m 90 centiméter­jével s részletes adatokat kér a vá­rostól, iparkamarától az elkészítés mikéntjére nézve, addig arról, hogy! mikor és mennyi lesz a küldendő ruhaszövet meg nem emlékezik. Az értekezlet, miután a megalakulás ki­mondatott, sajnálattal vette hírül a a főispán távozását s egyben, mi­után a beszerzési csoport mással nem rendelkezik, címet adott a tá­vozó főispánnak, megválasztván őt hálája jeléül örökös tiszteletbeli el­nökévé. Ezen ünnepélyes aktussal ki is merült az# értekezlet tárgysorozata. Autonómiai képviselőválasztás Esztergomban. Az esztergomi, bajóti és párkányi alesperesi kerületek híve­inek autonómiai képviselője Va- szary' Mihály elhalálozván, a her­cegprímás elrendelte az uj auto­nómiai képviselők választásához szük­séges előkészületek megtételét. Feb­ruár havában a választók összeírása folyik az egész vármegye területén megalakul plébániánként a válasz­tást vezető 5 tagú bizottság. A vá­lasztók összeírása után történik meg plébániánkén a választást. A válasz­tandó autonómiai képviselőre nézve, több név került forgalomba. Emle­getik Dr. Mike Majos ügyvédet, Dr. Jankovics Béla volt kultuszminisz­tert, Dr. Gróh József ügyvédet, Dr. Antóny Béla polgármestert, Hajdú István hercegprímási jószágigazgatót. A köbölkúti plébánia ismét meg­üresedett. Székesváry Imre köböl­kúti plébános elhunytával még a múlt év folyamán megüresedett a köböl­kúti plébánia. Erdődi Pálffy Miklós herceg, mint kegyúr, Luzsicza István nagyfődémesi plébánost nevezte ki Székesváry utódjává, kinek kineve­zését a hercegprímás is jóváhagyta. Az uj plébános azonban, miután uj paróchiája viszonyai felől tájékozó­dott, kijelentette, hogy továbbra is Nagyfödémesen marad és lemondá­sát illetékes helyeken be is jelen­tette. így a köbölkúti plébánia ismét megüresedett, s most pályázat útján fogják betölteni. Az ETK kabaréja. Az Eszter­gomi Testgyakorlók Köre f. hó 10-iki hangversenye előreláthatólag nagy közönséget fog vonzani a Kaszinó nagytermébe. A rendezőség mint ér­tesülünk, kitűnő programmot állított össze s a közönség szórakozása biz­és VIDÉKE. tosítva van. A műsoron művészi ze­ne és kedves magánjeleneteken kí­vül rendkívül mulattató humoros szá­mok vannak s ezek során az esz tergomi publikum által oly nagy tet­széssel fogadott Schubert-Schime-Ház tr iósis szerepel. Az estély egyik ki­tűnő száma lesz egy fordulatos 'és szellemes kis egyfelvonásos vígjáték, továbbá alkalmi humoros kupiék, bá­jos táncjelenetek teszik gazdaggá a műsort. A számozott jegyek árusítá­sát Buzárovits Gusztáv könyvkeres­kedésében már megkezdték s azok előre megválthatok. A rendezőség fi­gyelmezteti a közönséget, hogy ide­jében gondoskodjék jegyeiről, mert az előadástmegismételni valószínűleg nem lesz módjában. Az estélyen hi- tfeg büféét rendeznek be, hol a szü­netben a közönségnek kitűnő hideg ételek és italok állnak majd rendel­kezésre. A jövedelmet az egyesület jótékony célre fordítja, a 26-os gya­logezred rokkantalapja és az egye­sület sportfelszerelése javára. Nők a katonai irodákban. Vet­tük a következő helyreigazító nyilat­kozatot : Az „ Esztergom és Vidéke 1918. január 27-iki 6-ik számában „Nők a katonai irodákban“ cint alatt megjelent hir téves információn ala­pul. Női segédmunkaerők a katonai irodákban, hol velük kapcsolatban általában jó tapasztalatokat szerez­nek, ezentúl is alkalmaztatnak és megfelelően felhasználtatnak." Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy e hirt egyik laptársunk közlése nyo­mán irtuk meg, s az illetékes hely­ről Vett helyreigazítást annál is in­kább szívesen adjuk közzé, mivel a katonai irodák női munkaerőinek al­kalmazásában annakidején mi a had­vezetőség fontos szociális intézkedé­sét üdvözöltük. Fogyasztási adó és adópótlék kiegyezés. A borkereskedő és sze­szesitalok kimérésével és kismérték­ben való elárusításával foglalkozók kivételével értesíttetnek a szőlő ter­melők és bortulajdonosok, hogy 3 évi átlag alapján ez évre vagyis 1918 január 1-tői december hó 31-ig terjedő időre a fogyasztási adó­ra és fogyasztási adópótlékra néz­ve ismét kiegyezhetnek. Az egyez­ségi kötéseket a város fogyasztási adópénztára a város fogyasztási adó­pénztár hivatalos helyiségében esz­közli. Kiegyezés köthető f. évi feb­ruár hó 10-től számított 10 nap alatt, vagyis február hó 20-ig bezárólag minden nap a hivatalos órák alatt. Kiegyezési feltételek ugyanazok, mint az előző években voltak, vagyis a kiegyezési összeg negyedévenként előre fizetendő; a kiegyezettek tar­toznak a bor és seprő eladásokat és ujborukat bejelenteni, — mély fel is lesz véve. A Gyermektanulmányi Társa­ság. Helyi Fiókjának pedagógiai szak­osztálya jan.-26.-án tartotta meg gyű' lését. Megjelent dr. Walter Gyula c. püspök a fiókkör elnöke is. A nagy­számú közönség mindvégig élénk érdeklődéssel és osztatlan figyelem­mel kisérte az előadó Obermiiller Ferenc főreáliskolai tanár előadását. A Binet-Simon féle intelligenciái vizs­1918. február 7. gálati módszert ismertette, s be is mutatta egy elemi III. osztályos fiún, akinek eredeti gyermekfeleletei sok­szor derűs jókedvre hangolták a hal- gatóságot. A kísérlet végeztével az előadó ^anár a közönség előtt álla­pította meg a gyermek intelligencia fokát, s köröztette az otthon végzett int -- vizsgálatok egyikéről felvett jegyzőkönyvet is. — Érdekesen szép volt ez előadás, amely megmutatta minő kedves, játékos formában lehet tudományosan is foglalkozni a kis emberekkel, nem fölösleges munka­ként, hanem hogy intelligenciájukat megállapítva öntudatosabb munkát lehessen végezni a nevelés és a ta­nítás terén. — Az előadás végén zajos éljenzéssel köszönte meg a kö­zönség az élvezetes előadást. Az Országos Sertésforgalmi Iroda, (Budapest, V. Bálvány u. 7. szám) ezennel hivatalosan,közli, hogy Esztergom vármegye területére Stras- ser és König budapesti céget az iroda főbizományosságával megbízta. Fel­kérjük a vármegye és a vármegye járásainak sertéstartó közönségét, hogy hízott sertéseinek átadása ügyé­ben haladéktalanul lépjen érintkezés­be az iroda fenti főbizományosával. Figyelmeztetjük a sertéstartókat, hogy szabad sertésforgalom nincs, a ser- tésszáljítás csak engedéllyel történ­hetik a hatósági engedély alapján közfogyasztásra‘hizlalt sertéseket kizá­rólag a m. kir. miniszterium4782/1917. M. E. számú rendeletével felállított Országos Sertésforgalmi Iroda jogo­sult átvenni. Amennyiben a sertés­tartók a fennálló törvényes rendel­kezéseknek nem tesznek eleget, az Országos Sertésforgalmi Iroda kény­telen lesz a már elrendelt rekvirálás alapján a közellátás biztosítására szükséges sertéseket a legszigorúbb eszközökkel megszerezni. — A há­zi és gazdasági szükségleten felüli zsír- és szalonnakészletek az iro­da fenti főbizományosának, illetve albizományosainak szintén haladék­talanul átvételre bejelentendők, ellen­kező esetben az iroda e készletekre is foganatosítani fogja a már elren­delt rekvirálást. Minden utólagos kel­lemetlenség elkerülése végett nyoma­tékosan figyelmeztetjük a sertéstu­lajdonosokat, hogy sertéseiknek tör­vénytelen utón való értékesítésétől tar­tózkodjanak, sertéseiket as iroda meg­bízottjainak adják át, mert e ren­delkezés megszegője ellen a legszi­gorúbb megtorló, intézkedéseket lesz kénytelen az iroda foganatosítani. Halálbüntetés vár a katonaszö­kevényekre. Az utóbbi időben mint gyakrabban vált szökevénnyé a ka­tonaság selejtesebb része. Azt hitték, hogy majd a békekötés után cselek­ményük enyhébb elbírálás alá esik s a fogságbüntetést megéri a most élvezett szabadság. Ennek a tévhit­nek véget vetett Arz lovag, gyalog­sági tábornok rendelete, mely a ka­tonák előtt kihirdetendő. Eszerint minden katonaszökevényt rögtön- itélő bíróság elé kell állítani, mely halálbüntetést szab ki rájuk. A bün­tetés elengedése és az esetleges meg- kegyelmezés nem mindjárt a lesze­relés után következik be Minden esetben, kimondják a vagyonelkob­zást, még ha a vádlott távolléte miatt nem. is lehet jogerős ítéletet hozni. Ipolyságon a Főtéren lévő Plechló- féle ház, amely áll: 7 szoba, für­dőszoba, konyha, mosókonyhából, valamint egyéb mellékhelyiségékből. Bővebb felvilágosítást ad: özv. dr. Plechló jenöné Ipolyságon. 91/918 Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János ucca 18—ao. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom