Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 38. szám

1913. május 15. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 egyesület uj elnökségével közfelkiál­tással városunk tanítótestületének legnépszerűbb és közszeretetben álló tagját Szölgyémy Gyula igazgató-ta­nítót tisztelte meg. Az az osztatlan bizalom, mellyel Szölgyémyt a vár­megyei tanítóság ezen tekintélyes tisztségre emelte méltó, örömmel tölti el mindazok lelkét, kik a taní­tóság ügyének és munkálkodásának lelkes barátai. A közgyűlés után az egybegyült tanítóság a hercegprímás­nál tisztelgett, ki a tisztelgő tanító­kat a tőle megszokott lekötelező szí­vességgel fogadta. — Az „Általános Tanítóegyesület“ kedden d. u. tar­totta alakuló gyűlését dr. Pacséri Károly kir. tanfelügyelő jelenlétében. Az uj egyesületbe a vármegyében immár tekintélyes számban levő ál­lami és községi tanítóság tartozik s igy kötelezőleg tagjai ezen uj egye­sületnek városunk tanítói is, mind­addig mig az esztergomi iskolák községi jellegüeknek ismertetnek el. Az uj egyesület már megalakulása­kor méltányolta azon intenzív mun­kát, melyet az esztergom-városi ta­nítóság a „R. Kath. Népnevelők Egyesületében“ végez s épen erre való tekintettel, nehogy két hasonló egyesületben is munkával terhelje meg az esztergomi tagokat, az egész tisztikart az ambiciózusabb vidéki tanítókkal töltötte be s elnökké egy­hangúlag Kálnai Károly sárisápi áll. igazgató-tanítót választotta meg. Miniszteri biztosok. Az egy­házmegyei képzőintézetekben legkö­zelebb tartandó képesítő vizsgála­tokra a minisztérium a következő biztosokat küldte ki : az Angolkisasz- szonyok vezetése alatt álló budapesti tanitónőképzőkbe Mihalik József aka­démiai tagot, a múzeumok és könyv­tárak országos tanácsának előadóját a budapesti Ranolder intézetben Guzs- venitz Vilmos s. főtanfelügyelőt, kép­zőintézetünk igazgatóját, az eszter­gomi érseki tanitóképző intézethez dr. Pacséri Károly kir. tanfelügye­lőt, a nagyszombati tanítóképzőhöz dr. Tergina Gyula, pozsonymegyei kir. tanfelügyelőt, a pozsonyi taní­tóképzőhöz dr. Radnai Rezső min. osztálytanácsost, végül a helybeli óvónőképző intézethez dr. Pass Jó­zsefet, a pesti Sz. Imre kollégium igazgatóját. A minisztérium, úgy látszik, nem csekély gondot fordít azoknak a megválasztására, akiket a tanítók képesítésénél a maga képvi­seletevei megbíz. Tanulmányi kirándulás. Az érseki tanitóképző IV. éves növen­dékei a tegnap reggeli hajóval in­dultak Nádler István osztály-főnök és Oberth Ágoston tanár vezetése alatt Ba'aton megtekintésére. A magyar tenger gyönyörű vidékének élvezésére és tanulmányozására há­rom napot fordítanak a növendékek. Rendkívüli városi közgyűlés. Lapunk vasárnapi számában részle­tesen kifejtettük a városi erdőmester választásnak felszínre került megle­hetősen bonyodalmas kérdését, melyre vonatkozólag 21 képviselő rendkí­vüli közgyűlés egybehivását kérel­mezte a polgármesternél. A közgyű­lés kedden volt a városházán, hol tekintve az ügy közérdekű voltát, a városi képviselők jelentékeny szám­ban vettek részt. A közgyűlés el is határozta, hogy a beadott kérelem­nek megfelelőleg a városi erdőmes­teri állást nem tölti be a már ismert okoknál fogva. Szerdán ezen ügy­ben egy kisebb küldöttség az alis­pánt is felkereste, hogy mint a vá­lasztást vezető elnök az elhalasztás felől hivatalosan is tudomást szerez­zen. Amint a jelekből látható, az erdőmester-választás ügye még elég sokszor fogja foglalkoztatni a köz­véleményt. Turista kirándulás. A Magyar- Turista Egyesület Esztergomi Osz­tálya vasárnap a következő kirán­dulásokat teszi: Tokod—Tokodi szakadék—(Pálos medence) — Tokodi Öregkő—Gete — Csolnok—Dorog. Indulás az eszter­gomi p. u.-ról d. e. 12 óra 10 perc­kor. Gyaloglás 3 óra. Vezető: Kod­ier László. Dorog—Körtvélyes puszta—Au­guszta akna—Csolnok—Dorog. Indu­lás az esztergomi p. u.-ról d. e. 11 óra 48 perckor. Gyaloglás 2 és fél óra. Vezető : Brutsy János. Aki a kiránduláson részt óhajt venni, az idejében jelentkezzék a kirándulás vezetőjénél. Eleimet min­denki magával hozzon. A tagok szá­mos részvételét kéri az elnökség. Helyszíni tárgyalás. A kőhíd- gyarmati vasúti állomást a párkány- nagykálnai törvényhatósági közúttal összekötő vasúti hozzájáró út kiépí­tési és fentartartási költségeinek vi­selése ügyében az alispán f. hó 20-ára helyszíni tárgyalást tűzött ki, mely Kőhidgyarmat község hivatalos helyi­ségében d. e. 10 órakor lesz meg­tartva. Állatjárvány. Kesztölcön a fel­lépett sertésorbánc miatt zárlat ren­deltetett el. Egészségügyünk április havá­ban. A folyó évi április hó egész­ségügyi tekintetben a vármegyei fő­orvos havi jelentése szerint a követ­kező állapotokat tünteti fel : Az egészségügy a múlt márczius havi­hoz képest: Esztergom városban : kedvezőbb, esztergomi járásban : vál­tozatlan, a párkányi járásban: a szőgyéni kör kivételével — kedvező. Április hó folyamán előfordult halál­esetek száma : Esztergom városban : 51. esztergomi járásban: 98. párká­nyi járásban 71. A vármegye egész területén : 220. Az előző március havi halálozási számhoz képest 31-el, mig az előző március hóban 28-an. Rendkívüli vagy erőszakos halállal múlt ki: Kéménden: Tóth József párkányi lakos, 51 éves napszámos, akit a bika feldöfött. Halálának oka : Belső e.vérzés, és roncsolás. Eszter­gom szab. kir. városi Kolos közkór­ház betegforgalma: március hó vé­gén ápolás alatt maradt: 140 egyén, áprilisban felvétetett 185, ápoltatott összesen 334 egyén. Ebből elbocsáj- tatott 194, meghalt 14, április hó végén a kórházban visszamaradt: 126 egyen. Április hó folyamán szol­gáltatott összes ápolási napok száma 4360 volt. Feltört mészárszék. Múlt hét végén Schenkengel János süttői lakos mészárszékét ismeretlen tettes feltörte és az ott levő készpénzt magával vitte. A tolvaj az ablakon át hatolt az üzlethelyiségbe, lefeszítette a pénzt tartalmazó fiókot és annak tartalmá­val eltűnt A csendőrség még eddig nem jött nyomára a tettesnek. Az esetről a komáromi kir. ügyészség­nek is jelentés tétetett. Áprilisi közrendészet. Az el­múlt április havában az esztergomi járásban verekedés volt: Dorog és Epöl községekben könnyű, Csolnok községben súlyos testi sérüléssel. Baleset volt: Hungária mészipar r. t. dorogi bányájában 2 esetben könnyű és egy esetben súlyos testi sérüléssel; az Egyesült tégla és ce­mentgyárban 3 esetben könnyű és 2 esetben súlyosabb sérüléssel, a dorogi vasútállomáson egy esetben könnyű sérüléssel. Tűz volt: Bajnán 300, Piszke községben 25 és Leány­vár községben 500 K kárértékben. Az utóbbi tüzeset gondatlanságból származik, a vizsgálat megejtetvén s a tettes az esztergomi kir. járásbí­róságnál feljelentetett. Kihágási ügy érkezett 35 drb. és pedig munkás- biztositási 1, mezőrendőri 2, halá­szati 1, testi épség elleni 3, ipar 4, egészségügyi 5, katonai jelentkezés elmulasztás 1, utrendőri 3, tüzren- dőri 2, közrend elleni 8, állategész­ségügyi 1, közbiztonság elleni 4, hatóság elleni 1, vadászati 1, cse­lédrendőri 1, munkásügyi 3. Pár­kányi járásban Bény községben in­gerkedéssel felbőszített bika egy em­bert halálra gázolt, egyet pedig sú­lyosan megsebesített. Jelentés tétetett Párkány községből 42 kor., Duna- mocs községből 8 liba, Ebedről pad­lódeszka, Bátorkesziről tűzifa, Kö- bölkutról takarmány, Dunamossról vadászfegyver és Bény községből épületfa ellopása miatt, tettesek és az orgazdák kinyomoztattak, kivéve az ebedi esetet Áz ebedi temetőből régi sírkereszteket loptak el aprán­ként. A tettest özv. Gábler Lajosné személyében kinyomozta a csendőr­ség. A bűntársak is nyomozás alatt állanak. Ingatlan vagyon rongálása miatt Kőhidgyarmatról tétetett felje­lentés. Magánlaksértés ugyancsak Kő­hidgyarmat községben voh. Vereke­dés volt Bátorkeszi és Kéménd köz­ségben 2—2 ízben, továbbá Párkány és Muzsla községekben mindannyi­szor szóváltásból kifolyólag könnyű testi sérüléssel. Tűz volt Farnadon 2 ízben, 3785 K kárral, tűz oka ki­nyomozható nem volt. Bény köz­ségben 30 K kárral, ok gondalanság. Dunamocs községben 1350 K kár­ral*; valószínű ok gyújtogatás. Bátor­keszi községben 3 ízben összesen 12713 K kárral, ok 2 esetben isme­retlen, 1 esetben gondatlanság A tűzvész által okozott kár minden esetben részben biztosítás révén meg­térül. Kihágási ügy érkezett 55, és pedig: Közegészség elleni 8, cseléd 6, tüzrendészeti 6, közrend elleni 6, katonai 5, mezőrendőri 4 munkás­ügyi 3, bérkocsi 3, utrendőri 2, ál­lategészségügyi 2, tulajdon elleni 1, hatóság elleni 1, épitésrendőri 1, vasárnapi munkaszünet megsértése 1. Hevenyfertőző kórok. Várme­gyénk területén f. évi április hó 30- án a következő hevenyfertőző meg­betegedés maradt ápolás alatt u. m. Kanyaróban: Búcson 20, Párkány­ban 13, Mszőgyénben 9, Muzslán 7 eset. Vörhenyben: Esztergomban 7. Sárisápon 3, Kőhidgyarmaton 1 eset, Hökhurut: Sárisápon és Bajóton 3—3 eset. Hasihagymáz : Eszter­gomban 2 és Kéménden 1 eset. Roncsoló toroklobban : Nyergesuj fa­lun és Ersekkétyen 1 — 1 eset. Kihágási ügyek Esztergomban. Esztergom városban f. é. április ha­vában a bejelentett és hivatalból észlelt kihágási esetek száma: 167. Ezek közül hatóság és közcsend 1, köztisztaság elleni 54, közrend és közszemérem elleni 12, közegészség és testi épség 12, tulajdon elleni 2. cselédügyi 1, állategészségügyi 42, utrendőri 3, vasárnapi munkaszünet elleni 4, iparügyi 3, mezőrendőri 2, egyéb törvénybe ütköző 29. A be­jelentett és hivatalból észlelt bűne­setek száma: 31. Ezek közül: lo­pás 10, becsületsértés és rágalmazás egy, súlyos testi sértés 4, sikkasztás 4, betöréses lopás 2, könnyű testi sértés 2, hatóság elleni \, magáno­sok elleni erőszak 1, szemérem el­leni büntettek és vétségek 1, ember elete elleni büntettek 3, egyéb büntettek és vétségek 2. Mennyi adót fizettünk. A pénz­ügyigazgatóság a szerdai közigazga­tási bizottsági ülésen terjesztette elő a vármegyében befizetett adók ösz- szegét a f. évi április haváról. Esze­rint egyenes adónál áprilisban befolyt 25019 korona 99 fill. Hadmentességi díjnál befolyt 63833 korona 29 fill. Illetékegyenértéknél befolyt 33117 kor. 56 fill. Borital és husfogyasz- tási adónál befolyt 61194 korona 17 fillér. Italmérési illetéknél befolyt 10518 kor. 74 fill. Tanítói nyugdíj járuléknál befolyt 10087 korona 56 fillér. Iparkamarai illetéknél befolyt 1230 korona 62 fillér. Vizszabályo- zási költségjáruléknál befolyt 1455 korona 19 fill. Törvényhatósági út­adónál befolyt 14900 korona 50 fill. Országos betegápolási pótadónál be­folyt 6859 korona 45 fillér. A földmivelésügyi miniszter és a póttartalékosok. Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter kör­rendeletét bocsátott ki alárendelt hi­vatalaihoz, amelyben értesíti őket, hogy azok a tisztviselők, altisztek és szolgák, akik rendes hadkötele­zettségüknek teljes lerovása után hivattak be a létszámkiegészitésnek céljából a tényleges katonai szol­gálatra, illetményeik szempontjából a tényleges katonai szolgálatnak még egy további, azaz ötödik hónapján át is időszakos fegyvergyakorlatra behivottaknak tekintendők. Így tehát már az öt hónap óta szolgáló tarta­lékosok május hóra is megkapják teljes fizetésüket és lakbérüket. — NYILTTÉR. Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen férjem elhunyta alkalmából kifejezett részvét- nyilvánításokat egyenként meg­köszönni képtelen vagyok s ez úton mondok hálás köszönetét mindazoknak, a kik mélységes bánatomat jóleső részvétükkel enyhíteni kegyesek voltak. özv. Kakass Lászlóné 640/1913. tkvi. szám. Árverési hirdetményi kivonat. A párkányi kir. iárásbiróság, mint tkvi. hatóság, a komáromi törvény­szék kerületéhez tartozó ezen kir. járásbíróság, mint tkvi. hatóság területén Ersekkéty község határá­ban fekvő az érsekkétyi 5. sz. tkvi. betétben A. III. 1—4 sorsz. 1805, 1806,2904 és 2911. hrsz. Bohák Já­nos tulajdonául felvett úrbéri bir­tokra 7295. kor. becsárban Ersek­kéty község és a kir. Államkincstár végrehajtatónak, Bohák János (nős Rigár Erzsébettel) végrehajtást szen­vedett elleni 50 kor. tőke követelése 44 kor. 32 fii. eljárási és ezuttali 15 kor. 30 fii. árverés kérelmezési költségek kielégítése végett a kért árverést elrendeli. Az árverésnek Ersekkéty köz­ség házában leendő megtartására 1913. május hó 21-dik napjának d. e. 10 óráját határidőül kitűzi, amikor a fentebb jelzett ingatlanok a becsár 2h részén alul nem fog­nak elárvereztetni, ha azonban a kikiáltási ár fokozatos leszállítása következtében a legalacsonyabb árt elérő ígéret nem tétetik, az árverés felfüggesztetik. Árverezni szándékozók tartoznak a becsár 10 °/o-át készpénzben vagy ovadékképes értékpapírban bánat­pénzül a kiküldött kezeihez letenni s kikiáltási áron felül tett magasabb ígéret tétele esetén a bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi °/o-ig kie­gészíteni, különben Ígérete figyelmen

Next

/
Oldalképek
Tartalom