Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 36. szám
1912. május 1. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 több városában való előadására egy évi szabadságot kapott. A többi szereplő városunk közönségéből fog vállalkozni. — Betörés a Szent Anna-zárdában. Hétfőn egy csavargó járt a kerektemplom melletti Szent Anna-zárdában, a hol el is látták az atyafit étellel, alamizsnával. Kedden reggel aztán arra a szenzációra ébredtek az egyébként ilyenekhez nem szokott apácák, hogy éjjel betörő járt a falak között. Professzionátus betörőnek kellett az eddigelé ismeretlen tettesnek lennie, mert álkulccsal nyitott ki. A rendőrség nagy aparátussal vonult ki a hely színére, de ott az a kellemetlen meglepetés érte őket, hogy az effélékben járatlan nővérek a szokásos mindennapi tisztogatást most is elvégezték és felsúrolták a lépcsőt is, ahol a tettesnek kellett felmennie. így a rendőrkutyával sem lehetett eredményt elérni, mert a nyomokat nem érezhette meg a szappanos viz szagától. A nyomozás különben még erősen folyik és a gyanúsított csavargó felkutatása és elfogatása iránt megtétettek a lépések. — Májusi eső. Május ugyancsak ma kezdődik, de a várva-várt kiadós tegnapelőtti esőt mégis ezzel a megtisztelő névvel említjük. Mert tudvalévő, hogy a magyar gazda valami igen nagy értéket akar kifejezni, azt mondja: megér ez annyit, mint egy májusi eső. Volt is rá szükségünk a földszáritó szelek után, de hoz is annyi hasznot, mint amennyi kárt tett a késői fagy. Csak aztán most az egyszer mondjon csődöt a Szirius időjós tudománya, aki májusi fagyot jövendölt. Jobb lesz az télre ! — Viki néni. A kerítés ügyében folytatott rendőri nyomozás eredményeként a komáromi kir. ügyészség rendeletére letartóztatták „Viki nénit“, a ki polgári foglalkozására nézve takarítónő, de most egyéb, kevésbbé szép mellékfoglalkozás gyanúja alatt áll. A vallatások még egyre tartanak. — Nagy tűz Bátorkeszin. Vasárnap éjjel, valószínűleg gondatlanság következtében Bátorkeszin kigyulladt és teljesen leégett Kobek Kornél nagykiterjedésű ökör-istállója s ez alkalommal egy bika és egy borjú is bennégett a lángtengerben. Nagy szerencse volt a szerencsétlenségben, í hogy a tűz át nem csapott az istálóval jóformán »összeépített spirituszgyár épületére, mert kiszámit- thatlan veszedelem és kár származhatott volna a irobbanásokból, ami nem maradhatott volna el, ha jegyszer a szeszes hordókat elérte volna a tűz. A ikár ezért igy is tetemes, mert maga egy tenyészbika is szép összeget képvisel, nem is említve az aépületet. — Menetrendváltozás a h. é. vasutnál. Már ilfebruár 22-iki szamunkban jeleztük, hogy Esztergom színházi vonatot kap. Az uj májusi menetrend szerint az a vonat 11 óra 10 perckor indul Budapest nyug. pályaudvarról. Ugyancsak jeleztük, hogy a 6 óra 40 perckor Budapestről induló valamint az esztergomi első reggeli vonat tehermentesítésére is fog egy-egy vonat ezeket megelőzően indulni, hogy a sáskaszerű rajokban mindenhová betóduló sváb atyafiaktól megszabadítsa a végig utazó közönséget, Ez a két vonat azonban céljának megfelelőleg csak Dorog-Obuda közt közlekedik. A vonatok indulása Esztergomból : délelőtt 3 óra 35 p. — 4 óra 52 p. — 5 ó. 49 p. — 7 óra 40 p. — 11 óra 48 p. Délután : 2 óra 48 p. — 7 óra 30 p.; Budapest nyug. p. udvarról : délelőtt 6 órakor, — 9 óra 5 p. — Délután: 12 óra 30 p. — 1 óra 5 p. (de ez csak vasár- és ünnepnapokon és csak Piliscsabáig közlekedik — 1 óra 50 p. — 2 óra 20 p. — 6 óra 40 p. — 11 óra 10 perckor. Színházi vonatunk is van, tehát már a reggeli 6 órást pedig egész bátran elnevezhetjük kabaré vonatnak is. — A vicinális nem drágul. Megírtuk annak idején, hogy a Máv alaposan felemelte díjtételeit június 1-től kezdődőleg. Megnyugtatásul jelenthetjük, hogy az esztergom-füzitői h. é. vasút nem emeli az árakat s igy Budapestre a régi árújegyekkel utazhatunk ezután is. — Megint erdőtűz. Bajót község határában, a primacia tulajdonát képező öreg-kő nevű hegyen lévő akácerdő 21 én reggel meggyulladt és öt holdas terület leégett. A tüzet Bállá József nevű öreg gulyás okozta, aki. teheneit legeltette az erdőben; egy borzlyukat talált. Hogy kikergesse az állatot, száraz füvet dugott a lyukba es azt meggyújtotta, azon hitben, hogy a füstre majd csak előbúvik a borz. A borz azonban nem jött ki, e helyett a parázstól tüzet fogott a száraz avar, ettől a fák. A tehenek rémülten rohantak haza, de még nagyobb rémütettel loholt utánuk a borzvadász. — Hirtelen haragú ember. Csonka Ignác bényi gazda, együtt dolgozott szerdán Csikós Jánossal a határban s felszólította Csikóst, hogy várjon rá, majd együtt mennek haza Bénybe. — Csikósnak nem volt kedve várni és egyedül indult el a Kéméndről Bénybe vezető úton, amin Csonka Ignác annyira'felmérgesedett, hogy a kapájával hatalmasan fejbevágta Csíkost, aki alig birt sebével hazavánszorogni. Csonkát feljelentették a párkányi járásbíróságnál. — Mikor a házasság vad. Boldog vadházasságban élt Bajnocha Miklós Bárány Veronikával Bényben. De a balkézről való feleségre szemet vetett Becker István is és azzal az indokolással, hogy úgy sincsenek összeesküdve egymásHa elegánsan, jól és olcsón akar ruházkodni, menjen a mi esztergomi KOMLÓS SÁNDORUNKHOZ: Bpest, VI., Andrássy ut 7. sz. Kész angol felöltők 36, 11, 52, 60 és 70 kor. „ öltönyök 50, 55 és 60 korona. Esztergomiaknak külön előnyös árak! Összes angol úri divatcikkekben nagy választék sál, „igényjogosultságot jelentett be“ Bajnochánál. Cselekedte pedig ezt olyképen, hogy csütörtökön beállított annak lakására és mivel Bajnocha nem akarta elengedni az ő Bárányát, Becker egy késsel össseszurkálta a férjet, számos súlyos sérülést ejtvén rajta. A dühös szerelmest a párkányi járásbíróság fogja megszeliditeni. — Fizetés seprővel. Pargyera Magdolna, nagysápi leány adósa volt Visinger Gyulánénak 1 kor. 48 fillérrel. Hosszabb idő múlva Visingerné beállított Pargyera Mártonná házába és kérte a tartozás kiegyenlítését. Mikor ezt Magdolna meghallotta, felkapott egy nyirfaseprőt és azzal Visin- gernét kiverte a házból. A hitelezőnő azonban nem volt hajlandó a törlesztésnek ezt az új módját akceptálni és a harcias amazont feljelentette a járásbíróságnál. — Mi kellene a gyümölcsben, szőlőben? Egyelőre jó idő, mondja a magyar gazda. De kell más is. Kerítés. A kerítés nélküli gyümölcsös, szőlő ezt a nevet alig érdemli. És amióta a Delta című versenyen kívüli kerítés anyagot oly olcsón, jutányosán szállítja Kollerich Pál és Fia (Budapest, Ferenc József rakpart) hírneves cég, azóta nem képez gondot a gyümölcsösnek, szőlőnek vadaskertnek elkerítése. Olcsóság, tartósság, szilárdság egyaránt ajánlják e magyar gyártmányt. A cég bárkinek küld egyszerű levelezőlapon nyilvánított óhajtásra árjegyzéket. ^ 5^^ 5^^ 5^^ 5^^ 5^^ — Könyvkötőtanoncnak egy ügyes fiú Laiszky János könyvkötészetében felvétetik. — Mikor a magyar rumot iszik. Egy szomszédos nagyközségben történt a következő mulattató eset: A falu borbélyánál jóképű paraszti bácsik beretválkoznak. A botbély valami „Bájrum“ vagy tudja a szösz, milyen nevű fejmosó szeszt helyez az asztalra. Kimegy egy percre az üzletből Mire az egyik magyar észreveszi, hogy fékom- teremtette, egy jó üveg hazai rummal vannak ők egy szín alatt. Fogja és jót iszik belőle. Jön a borbély és látja, hogy a mi magyarunk fölöttébb nagyokat pököd és ugyancsak keservesen néz az ártatlan borbélyra. Kérdi tőle, mi lelte ? A paraszt csak pököd rendületlenül. Végre megszólal és imigy ad kifejezést méltatlankodásának : — A’ mán igaz borbély úr, hogy kutyaerős rumot tart kigyelmed. Majd hogy a gyomrom ki nem forgatta. — Cigánytörvény. Készül a cigány. Állítólag készül. A törvény az eddigi információ szerint a dologházi törvénnyel kapcsolatosan oldaná meg a cigánykérdést. A toloncházakat alakítanák át dologházakká. A kóborcigányokat ide internálják be egy-két-három hónapra. A dologházba internálás azonban nem annyira a büntetés jellegével bírna, mint inkább bizonyos közigazgatási kényszer lenne, hogy a kóbor cigányok állandó foglalkozáshoz és tartózkodási helyhez szokjanak. — Újítás az államvasutaknál. A magy. kir. államvasutak igazgatósága legközelebb azon üdvös változtatást hozza be, hogy az állami alkalmazottak családtagjainak is megadja az arcképes igazolvánnyal járó feláru vasúti jegykedvezményt. Eddig t. i. az volt a gyakorlat, hogy a féláru jegyet az állami tisztviselők családtagjai csak esetenként egyszeri utazásra szóló menetjegyigazolvány alakjában kapták ; ezután pedig egész évre érvényes arcképes igazolvánnyal lesznek a családtagok is ellátva. — Pénzügyőrök vászonruhája. A pénzügy- miniszter megengedte, hogy a pénzügyőrök vitorlavászonból készült egyenruhát viselhessenek. Ezt rendeletben tudatja a pénzügyi hatóságokkal, de egyszersmind föltételekhez köti a vászonruha vi-