Esztergom és Vidéke, 1911

1911-03-02 / 18.szám

Esztergom, 1011. XXXIII. évfolyam 18. szám. Csütörtök, március 2. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. Báró Bánffy Dezső. Őszinte megilletődéssel kell regisztrálnunk az igazán szabadelvű és haladó szellemű magyar politika minden hive számára a fájdalmas hirt báró Bánffy Dezső haldoklik. A huszadik század Magyarországa egyetlen demokratikus politikust vett át örökségképen a századvégi magyar közéletből: báró Bánffy Dezsőt. Az idő csúnya változását mutatja, hogy az a generáció, amelyből ősz fejével ez a kiváló ember val', az a generáció, amely az egyházpolitikai válságok idején ment át a vérkeresztségen, szerteolvadt, nincs sehol, megalkuvásaival elporladt és nem áll e kor férfiainak csapatából a régi szabadelvüség tiszta piedesztálján előttünk más, csak Bánffy Dezső. Az erdélyi embernek robbanó erejével és energiájával állított be a magyar élet színpadára. Szolnokdoboka vármegyéből jött és nem hozott onnan magával mást, mint tisztességét és a rendet teiemtő erős kezet, azt a természetes, magyarázható és megbecsülendő erőszakosságot, amelybe pánikos életű társadalmak kergetik bele a politikusaikat. Ez ültette be a képviselőház elnöki székébe, amikor legválságosabb pillanatait élte a szabadelvű Magyarország, ez adta kezébe az ország kormányát akkor, amikor az egyházpolitikai törvényeket kellett végigsodorni utolsó hullámaival, a konzervatív Magyarország ellenállásán. Ezeknek az esztendőknek igazi demokratasága formálta meg Bánffy Dezsőt és ezt az erős, meggyőződéses politikáját kérlelhetetlen akarattal igyekezett előbbre sodorni, minden eshetőségen keresztül. Az az uj Magyarország, amely most kezd kibontakozni a fórumon szereplő politikusok között, csak egyedül vele, az ő kultur-demokrataságában kaphatta meg a mult politikai életére az összekötő kapcsot. Egy évtized óta már ez az egyetlen-egy ember képviselte a magyar parlamentben a haladás vágyát, azt a szinte fanatizmus számba menő, makacs ragaszkodást a demokrata hagyományokhoz, amely lassan pusztult, elhalt a magyar földön körülötte. A magyar közéletnek egy nagyszerű utolsó mohikánja ő, egy arisztokrata családi tradíciókon, főnemesigondolkozások alapján nevelkedett magyar ur, akit érzései, meggyőződései röpítettek előre, aki a legnemesebb, legszabadabb látóhatárt nyitotta meg a maga számára és ezt akarta megnyitni a társadalom számára is. Egyetlen magyar államférfi volt, aki visszakapcsolódik évtizedek szabadelvüségéhez és itt meg nem állt, hanem felfogta az idők árját és amit az uj idők duzzasztó rohamai hoztak, mindettől meg nem ijedt, nem hadakozott ellene, hanem engedte vitetni magát, mert látta, hogy ebben van eszméinek fejlődőképessége, ebben van, a régi magyar szabadelveség, átpolgárositásában, ujjáfejleszthetőségében a magyar politikai élet egész jövendője. Az a kapocs, amely az uj Magyarország híveivel szorosan összekapcsolta, az általános választói jog volt, minden eljöhető rendnek, változásnak egészséges formáló„ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. A másik. — Indiai történet. — Irta: Rudyard Kipling. Jó régen, a hetvenes években, mikor Simlában nem voltak még középületek s a Jakko körül vezető széles országút még csak papíron volt meg, történt, hogy Gaurey kisasszonyt szülei feleségül adták Schreiderling ezredeshez, aki többel, mint 35 évvel aligha volt idősebb a kisasszonynál. Mivel havonként 200 rúpia fizetése s azonkívül saját vagyona is volt, szívesen látták. Különben a jó emberek közül való volt s ha hideg idők jártak, tüdőhurutban szenvedett. Nagy melegben a guta környékezte; de sohasem ütötte meg egészen. Mindazonáltal Schreiderlingné asszony nem volt boldog. Még husz esztendős sem volt, mikor férjhez adták s szegény kis szivecskéjét egy másik férfinak ajándékozta. A nevét már elfelejtettem, azért hát nevezzük csak őt „a másik"-nak. Sem pénze nem volt neki, sem biztató kilátásai. Valami nagyon csinos sem volt; s ha jól tudom, az élelmezési vagy a kezelési szakban volt alkalmazva. De mindettől eltekintve, nagyon szerették egymást s valami eljegyzésféle fűzte őket össze, mikor Schreiderling megjelent s Gaureyné asszonynak kijelentette, hogy feleségül szeretné venni a lányát. A másik viszony megszakadt. „A másik" nyugodtan viselte veszteségét, bár oly állomásra helyezték át, amelynél rosszabbat keresve sem találhatott volna. Talán az éghajlat vigasztalta meg. Váltóláz gyötörte s tán ez vonta el attól, hogy egyébb bajával foglalkozzék. Szívbajos is volt, mind a két értelemben. Szivtágulásban szenvedett s baját a láz csak súlyosbította. De ez csak később mutatkozott. Hónapok multával Schreiderlingné asszony betegeskedni kezdett s hogy Schreiderlingné szépsége véget ért, férje saját találékonyságára bizta őt s visszatért agglegénysége szórakozásaihoz. Az asszony fel-alá szokott nyargalni a Simla Mallon, egy elhagyott uton, fején jól hátracsapott szürke Terai kalappal, botrányosan rossz nyeregben. Egy augusztusi szép napon Simlában hagyta feleségét s lement ezredéhez. Az asszony kissé föllélegzett, de régi színét sosem nyerte vissza. A clubban véletlenül meghallottam, hogy „a másik" ide készül betegen, nagy betegen, — gyógyulás reményében. Schreiderlingné is tudott erről, sőt ő azt is tudta, — ami engem már nem érdekelt, — hogy mikor érkezik. Azt hiszem, „a másik" valakinek irt, hogy tudassák vele. Az esküvő előtt egy hónappal találkoztak utoljára. S most kezdődik a mese szomorú része. Egy este jó későig dolgom volt lent a Dovedell szállóban. Schreiderlingné asszony az esőben egész délután fel-alá nyargalt a Mallon. Az országút mentén egy tongi hajtott el mellettem s lovacskám, belefáradva a hosszú várakozásba, kissé neki iramodott. Az országút mellett, lent a tonga hivatalnál, ott várokozott a tongára Schreiderlingné aszszony, bőrig ázva. Neki iramodtam á dombnak, mert a tongához semmi közöm sem volt; de e percben Schreiderlingné asszony sikoltozni kezdett. Azonnal visszasiettem s a hivatal lámpavilágánál Schreiderlingné asszonyt az ép most jött tonga hátsó ülése mellett ott láttám térden állva a sáros országúton, amint borzasztóan sikoltozott. Mire hozzáértem, arccal a sárba bukott. A hátsó ülésen, biztosan és kényelmesen, félkézzel az oldalpárkányra támaszkodva, mig kalapjáról és bajuszáról csurgott a viz, ott ült „a másik" — holtan. A hatvan angol mérföldnyi rázós ut hegynek föl, azt hiszem, sok volt a beteg szivének. A kocsis igy szólt: „Ez a sahib Solonon innen két stációval meghalt. Odakötöttem a kocsihoz, hogy ki ne pottyanjon az uton s igy jöttem Simlába. Ad-e a "sahib baksist? Ez itt — s „a másik"-ra mutatott, — egy rúpiát adott volna. A „másik" ott ült, vigyorgó arccal, mintha mulatna a tréfás megérkezésén. Schreiderlingné asszony nyögni kezdett a sárban. Négyünkön kivül egy lélek sem volt a hivatalban s az eső csak ugy zuhogott. Először is Schreiderlingné asszonyt kellett hazajuttatni, másodszor pedig meg kellett akadályozni, hogy neve ebbe a dologba be ne keveredjék. A kocsis öt rúpiát kapott, hogy batárt keressen a Megérkezett a kitűnő tavaszi idénysör a „Koroná"-ba. Állandóan friss készlet. Veri az összes külföldi termékeket, •^"v Mesés Izü, üditő ital. "v^