Esztergom és Vidéke, 1911

1911-06-22 / 48.szám

Esztergom, 1911. XXXII. évfolyam 48. szám. Csütörtök, június 22. AZ ESZTERGOMVARMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPjA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap ós csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Varsányi Ignác ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre . ... 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára . 14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. A hivatalos órák. Nem lehet egy lapnak sem feladata, hogy a közhivatalok vezetői helyett a hivatalos órák betartására felügyeljen, az alkalmazottakat ellenőrizze. Sok panasz felszólalás jött hozzánk az utóbbi időben ugy a város, mint a megye ellen, hogy a tisztviselők nem a hivatalos órák elején és végén nincsenek a hivatalokban, de sokszor a közepén se lehet akárhányat megtalálni. Nem szólunk mi itt a kishivatalnokokról, akik a hivatalos idő első percétől az utolsóig egyforma szorgalommal és kitartással végzik valósággal napszámosmódra munkájukat, nem azokról, akik nem szoktak kollégáikkal kaszinózni, a hivatalos idő felét máshol eltölteni, de igenis hallottuk a panaszokat azok ellen, akik csak benéznek s már is ott hagyják hivatalos helyiségüket. Mindenkinek meg kell e szűkös világban dolgozni a megélhetésért de különösen nálunk Esztergomban. De mig a biztos fiietéses állásban lévő tisztviselők, hivatalnokok illetményeit fel-felemelik a drágaság jelszava alatt, addig a kevésbbé szerencsés emberek csak dolgoznak, robotolnak s nem tudják, hogy hol kell kiáltani e szót: „drágaság", hogy 10—20 százaiékos fizetési pótlékban részesüljenek. Ugylátszik azonban, hogy minél több pótlékot juttatnak a tisztviselőknek, ők annál kevesebb ideig vannak ott, ahol ezért dolgozni és az ügyes-bajos közönség szolgálatára lenniök kell. Ez a boldog állapot természetesen csak a megyénél és városnál mehet igy, mert az állami és magánhivatalokban a pontosság is erényszámba megy még mindig. Különösen nagy mértékben kezdődik meg e távollevés a városnál, ahol a polgármester szabadságon van, s az ő mintájára most az egész városház részletszabadságolásokat enged meg magának. Ez is egyik oka annak, hogy a város nem megy előre, mert tisztviselői nemhogy haladó szellemben munkálkodnának, de a szorosan vett kötelességüket sem végzik el. Ha nem csal emlékezetünk, Andrássy Gyula volt az, aki 2—3 évvel ezelőtt, bélügyminisztersége idején kimondotta, hogy a hivatalos óra be nem tartása fegyelmi vétséget képez. Midőn e belügyminiszteri határozatot leszögezzük, ugy hisszük megnyugtathatjuk a hozzánk fordulókat, hogy ha a hivatalfőnökök és az ellenőrzésre hivatott közegek e kötelességüket nem teljesítenék, a legnagyobb szigorral fogunk Őrködni azon, hogy egyetlen egy polgár se tegyen hiába utat, ne távozzék dolga végezetlenül azért, mert a hivatalnok urnák éppen akkor másutt tetszett lenni. Elvégre is a hivatalok vannak talán a népért s nem a polgárok a hivatalnokokért. Addig is, mig e bajok elmúlnak, s a tömeges panaszok megszűnnek, sóhajtsuk sokszor, igen sokszor; Állami közigazgatás jöjjön el a te országod! A tűzoltószövetség közgyűlése. A bátorkeszi versenyek. Az Esztergomvármegyei Tűzoltószövetség vasárnap tartotta Bátorkeszin évi rendes közgyűlését. A csak két éve megalakult megyei szövetség tulajdonképeni első gyűlése élénk érdeklődést váltott ki megyeszerte, de még sem oly nagyot, amelyet ez az emberbaráti és nemzetgazdasági intézmény megérdemelt volna. Már kora reggel érkeztek Bátorkeszire az egyes községekből tűzoltók, tömegesen illetve a versenyben való részvételre azonban csak Búcsról, Párkányból, Nyergesujfaluról jelentkeztek. A búcsi tűzoltókat Zsemlye Péter és Sipos István parancsnokok, ä párkányiakat Jávorka Antal és a nyergesujfalusi Sátori-cementgyár tűzoltóit Sátori ímre és Benkó Ede vezették. A legénység a községi őrtorony körül, a szövetségi elnök kastélyával szemben állott fel. Délelőtt 10 óra lehetett, midőn az esztergomi és községbeli vendégek mind Összegyűltek bátorkeszi Kobek Kornél orszgy. képviselő, szövetségi elnök vendégszerető kastélyában. A ház úrnője lekötelező kedvességgel fogadott mindenJESZTfcRGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Két kis Deák-adoma. — Elbeszéli Eötvös Károly. — „Sohase tartsd gráciának, ha oda kell adnod, ami a tied*. E bölcs mondásnak története van, melyet Deák Ferenc igy adott elő: „Gyakran csodálatos befolyása van az emberre annak, amit gyermekkorában látott, vagy hallott. Talán négy esztendős gyerek voltam, mikor egyszer édesapám elvitt magával Németujvárra látogatóba az Öreg Batthyány Lajos herceghez. Édesapám és a herceg jó ismerősök voltak s a herceg szerette apámat. Mig az öregek egymással beszélgettek: addig engem a herceg parancsára egy inas kivezetett a kertbe játszani. A kertésznek volt egy fia, ki velem egykorú volt s kivel csakhamar összebarátkoztam, A kertész két narancsot adott nekem ajándékba és a kertészfiuval s a két narancscsal a parkban igen jól mulattam. Amint ott játszadoztunk, egy utkanyarulatnál jön szemközt a herceg édesapámmal. Apám meglátja nálam a narancsokat, s azt kérdi tőlem: — Hol vetted fiam azt a szép gyümölcsöt? — A kertész bácsi adta. — Jól van fiam, de most jer a kegyelmes herceghez, kínáld meg a narancscsal s mondd neki tisztességtudással: Kegyelmes herceg tegye meg azt a grácziát, fogadja el szegénységemtől ezt a két narancsot. E szavakra én a két narancsot erősen megszorítottam s kezemet hátratéve azt mondám: — Nem adom. Édes apámat meglepte e gyermeki dac, szégydte magát a herceg előtt gs haragosan, botját felemelve, kérdé tőlem: — Miért nem adod? — Nem adom, mert ez az enyém. Apám újra haragba jött, de őt a herceg lecsiliapitá s azután a herceg hozzám jővén, arcomat megsimogatá s e szavakat monda: — Derék gyerek vagy fiam. A tied az a narancs. Soha se tartsd gráciának, ha oda kell adnod, ami a tied. E szavakat — úgymond Deák Ferenc — soha se felejtettem el, gyakran eszembe jutottak akkor is, mikor a bécsi kormánnyal alkudoztunk. II. „Magad légy olyan ember, mint amilyennek fiadat szeretnéd." E bölcs mondásnak szintén története van, melyet én mondok el. 1872. évi karácsony előtt való nap délutánján meglátogattam Deák Ferencet Angol Királynő szállodai lakásán. Szerencsére néhány percig maga volt. — Azért jöttem kedves bátyám, hogy megkérjem, engedje meg, hogy fiamat ide elhozhassam. — Hány éves a fiad? — Negyedfél. — Miért akarod ide hozni? — Hogy kedves bátyámat láthassa, azt hiszem, akkor különb ember lesz belőle. — Ostoba beszéd. Rossz kedve volt az öreg urnák, nem szólt többet s én nem hoztam a dolgot elő többé, noha a tervemről le nem tettem. A következő nyáron gyakran kivittem a kis hut az állatkertbe. Ótt találtam egyszer Deák Ferencet Kvassay Laci társaságában, amint nézte Casanova asszony oroszlánait és kezében fogva simogatta a kis hat hetes oroszlánkölyket. Eléje vezettem azt mondám neki: — Fiam, nézd meg ezt a bácsit Ez Deák Ferenc. — Ma van június 6-ika. Ha felnősz, jusson eszedbe, hogy te még láttad Deák Ferencet. Légy erre büszke s légy erre méltó. Deák Ferenc komoly képpel nézett reám és a fiúra. A fiu odament hozzá, az oroszlánkölykökről lehúzta kezét s megcsókolta azt. Az öreg ur arca szelíddé vált s kezét reátevén a fiu fejére, azt monda nekem: — A gyermekek legjobban követik apjuknak példáját. Magad légy olyan ember, mint amilyennek fiadat szeretnéd.