Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 87. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1909 november 4. maguk gazdájává legyenek. Ezek a közre kevésbbé veszélyesek és sajnálandók, ha hajótörést szenvednek. Van azonban a kezdők között nem egy, aki sejtelemmel sem bir egy detailkereskedés Önálló vezetésének komplikált voltáról s csak egy házasság, vagy a rokonok jóa- karatú támogatása következtében hiszi, hogy neki mindenáron „főnök úrrá“ kell lennie. Ezek csak az üzlet külsőségeivel vannak tisztában s csakis annak fényoldalait látják. Hiszen eleinte nagyon szép ám ez a dolog. Csinos üzleti berendezés, portál, amely felett aranyos betűkkel tündöklik az újdonsült főnök neve; ámde csakhamar kitűnik, hogy ezek a nagy versenyben nélkülözhetetlen külsőségek felemésztették az alaptőkécske igen tetemes részét. Ncde sebaj, jönnek az ügynökök, az utazók, akik lekötelező nyájassággal ajánlják áruikat és a bolt csakhamar megtelik mindenféle, az üzlethez szükséges és nem szükséges árukkal — hitelre. Hitelre és váltókra, melyeknek megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy matematikai pontossággal lejárnak. Az üzlet azonban még se megy úgy, ahogy a főnök várta, mert hat sokan vagyunk, nagy a verseny és végül a hitelezők ijedelmére egy fiskális szétküldi a körlevelet ,,az általános rossz üzletmenet és nem várt veszteségek következteben ügyfelem kénytelen fizetéseit beszüntetni.“ A detail-kereskedelem jóvolta érdekében elejét kell venni az ilyetén beteges ambíciók érvényesülésének. Erre pedig a gyárosok és nagykereskedők hivatottak. íme, igy fest a mai kiskereskedelem, ehhez tehát nem kell komen- tár. És most pillantsunk bele a kisiparosok egyik szaklapjába. Nem a nagyipar — úgymond — összeaszalt piros alma. Apró lábai a kandalló szélén nyugosznak, belebámul a tűzbe, nézi a sistergő lobogó lánggal égő fatuskókat. Összerezzen, amikor a vendég belép és meglepő gyorsasággal ugrik Cél helyéről, csaknem nevetségessé válik fiatalos mozgékonysága által, mely kellemetlenné teszi a hetvenéves aggastyánt. A bárót és Mándi tanácsost, gyermekkoruk óta intim barátság fűzi egymáshoz. Külsejük ellentétes egészen. Mándi magas, szélles vállu férfias, nyílt arcú és magas kora dacára katonás, egyenes az alakja. A báró apró, összeszáradt emberke, betegesen reszkető kezekkel. Valóságos rajongással csüng deli barátján. E barátságot csak akkor fenyegeti veszély, ha Mándi tanácsos a halált említi. A báró irtózik a halál gondolatától. Élni, élni, élni akar ! Fiatal szeretne lenni még egyszer. Folyton azon töri kis fejét hogy miképen tehetné ezt lehetővé! És egyszeribe nagyszerű ötlete támadt! Megnősül ! Egyszerűen megnősül. Természetesen melegvérű, fiatal leányt visz feleségül, aki csengő kacagással, vig dalolássa] tölti be a zord kastély szobáit; aki bizonyos puha karokkal melegen magához ölel' és ráleheli fiafalságának üdeségét ! Ez majd fiatalságot önt belé is és eltünteti az árnyékot, melyeket a halál rémesen odafont a nagy, széles falakra. Nem is gondolt szerelemre. Isten őrizz 1 Csak meleget, napsugaras meleget, fiatalságot akart, gyógyszert a halál félelrne ellen. A kandalló mellett egymással szembe nem a gyár fojtogatja a kisiparost, hanem a mai áldatlan szabadipar, amely a kontárokat és az üzleti tőkét, ami teljesen egyre megy, rászabadította a kisiparra és a tőkével nem rendelkező kisipari szakmunkást rabszolgává süllyesztette. A főnök úr, mert házasság, vagy valami üzlet révén, ami megint egyre megy, egy kis tőkéhez jutott, megváltja az iparengedélyt és hogy a képesítéshez kötöttségnek is eleget tegyen, fog egy stróhmant, aki e címen néhány fillérrel többet kap, azután megnyitja az ,,iparműhelyt“ ahova a szükség szerint a szakmunkások, mint „bedolgozók“ járnak be, keresvén annyit, hogy épen éhen ne haljanak; mialatt a főnök úr az üzlet, pardon ! — a műhely ajtajaban nadrágos szivarból eregeti az illatos füstkarikákat. íme, igy fest a mai kisipar. No de gyerünk tovább, vegyünk a kezünkbe egy gazdasági szaklapot, az talán majd megvigasztal. Szép az okszerű gazdálkodás — Írja a kis gazdák szaklapja — és a kisebb gazdasági gépek beszerzése is kívánatos volna minden kisgazdának, ha nem kéne azt akár a szövetkezet, akár a takarék utján törlesztésre beszerezni, hanem készpénzért vehetnők. így azonban a termés idején kell rendeznünk az el-elmaradozó részletek nagy részét, tehát ugyanakkor, amikor a takaró vagy felesrészt, az adót, a vetőmagot és a mindenféle gazdasági, valamint háziszükségletet is fedezni kell, miután évente csak ilyenkor jutunk nagyobb összeghez. Ez oka aztán, hogy amire a mindenfele kiegyenlíteni valóval csak a nagyjából is rendbejövünk, a hombárban alig marad lisztnek való, a góréban hizlalásra és a ládafiában egy-két elárvult korona. így megyünk a télnek, már pedig az újig épen egy kerek esztendő a távolság. Azokról nem is szólunk, akik haül a két aggastyán. A báró elmondotta házassági tervét a barátjának, elmondta, hogy feleségül veszi Mártát, egyik gazdatisztjének a leányát. — Nem szégyenled magadat, — dör- mögi Mándy, — nézz a tükörbe 1 Házasságról álmodozol, az egyik lábbal már a sírba vagy 1 — Ezért, látod ezért teszem, nem akarok mindig a sírra gondolni, nem a halált akarom látni, inkább Mártában gyönyörködni 1 — Még beleőrülsz Andor, meglásd 1 Nem szeretném megérni, hogy kényszerzubbonyt rakjanak rád, öreg pajtás 1 Azt hittem, hogy azért hivatsz, mert betegnek érzed magad arra nem számítottam, hogy ilyen badarság motoszkál vén fejedben 1 Szégyeld magad, öreg 1 * * * Őszi szelek zúgnak a kastély körül. A nagy parkban fákat tördelnek el derékban és hatalmas hullámok korbácsolják a tó békés vizét. Az égen sötétben gomolygó felhők kergetődznek és nagy, nehéz csöp- pekben megered az eső. Zuhogva csapkodja a park szélén álló kis kerti ház könnyű tetejét és zúgása elnyeli a házikó belsejében felhangzó nő hangos zokogását. Az egyik falhoz támaszkodó fiatal asszony zokog keservesen. — Oh anyám, miért is nem hallgattam reád . . . nem birom tovább . . . A bejárat mellett halálsápadt arccal áll Balia, a fiatal jószágigazgató. — Megszakad a szivem 1 Ha elhagy zokogja az asszony. táridő üzletet csináltak, avagy a gabonakereskedőtől előlegeket szedtek fel, avagy épen a takarékhoz fordultak előlegezett segedelemért. Azok akár beléőszülhetnek a gondokba, legkivált egy-egy aszályos esztendőben, mint amilyen az idei is vala. Vigasztalan kép, akárhova forduljunk. Megannyi homokra épült vár, amelyet a hitel egyfelől támogat mankóval s másfelől mélyen alámos; elannyira, hogy a mezőgazdaság düledező homokvára a kereskedelmet nyomja agyon, az pedig az ipart szorongatja, igy aztán mind a három az eladósodás, a pusztulás lejtőjén süllyed lefelé lassan, de biztosan. A vértanuk földéért. — Damjanichné levele a magyar nőkhöz. — Minden emlékmű, mely nagyjaink emlékezetét jelöli, a hazafias érzelem Mem- non-szobrává válik; szava elhat a leghidegebb szivig is, hogy bennük e hon, e nemzet iránt szeretetet fakasszon. De ha szent az a hely, mely nagyjaink életére, tevékenységére emlékeztet, mennyivel szentebb az, melynek porát őseink vére áztatta, hol utolsót sóhajtott, életüket feláldozó honszerelmük 1 . . . Más nemzetek kincsen, aranyon tennék maguk tulajdonává az ilyen helyet egy pillanat alatt — s nekünk magyaroknak, egy pár ezer koronánk sem volt egy év óta, hogy az aradi vértanuk vesztőhelyét örök nemzeti birtokul megszerezhessük 1 A szégyen pírját kell, hogy arcunkra kergesse az a — szelid szóval élek csak — tunya nemtörődömség, amellyel a vesztőhely megváltására alakult bizottság felhívását fogadtuk, amellyel letiportuk legnagyobb hőseink iránt élő (?) kegyeletünket. Ők életüket áldozták a mi jelenünkért s jövendőnkért nekünk, a törpe utódoknak, nincs egy pár koronánk, nemhogy ez áldozat nagyságát viszonozhassuk, hanem, hogy legalább az áldozat helyét a jövő száA férfi erőteljes alakja fölegyenesedik. — El kell mennem, Márta 1 Muszáj. Nem akarok gazemberré lenni 1 Készakarva dobtad el magadat, ok nélkül, szülei ellenkezés dacára . . . meggyűlölni akarlak ... de nem lehet, szeretlek . . . jobban imádlak, mint annakelőtte . . . Meg tudnék halni éretted Márta 1 . . Isten áldjon . . . Márta 1 . . . — Ne hagyj el, nem tudok élni nélküled, — zokogja az asszony, — könyörülj rajtam ... ne menj el 1 — Ne kínozz, kiáltja rekedten a férfi. Elhagytál, pedig a szemed, a kezed szorítása százszor is azt ígérte akkor, hogy szeretsz és vársz reám. Ki kényszerűéit, hogy eladd magad ? Ki kényszeritett mond, ki ? 1 Kiáltja őrült fájdalommal. Ki kényszeritett arra, hogy megrontsad életemet és lábbal tiporjad boldogságomat? Hiszen főbe lőném magamat, de szégyenlem meg- teni, még magam előtt is, hogy éretted teszem 1 Az asszony hirtelen kiegyenesedik és sápadt fiatal arcán különös fény surran végig. — Imre, hallod, vezekelni akarok bűnös könyelműségemért 1 Teszel-e nekem egy szívességet, Imre? Utolsó szívesség, amire felkérlek 1 — Mit kívánsz még tőlem 1 — Vigyél át csónakon a zárdába, — kérleli, — tanácsot kérek Mária testvértől, apáca akarok lenni 1 A házasságomat nem bonthatom fel, de zárdába vonulhatok . . . nem birom tovább, Imre . . . vagy annak az asszonynak sorsára jutok, akiről elmondotta szegény anyám, hogy megőrjimára megtarthassuk s esetleg kegyetlen kezek dulásaitól megőrizhessük. S ezt a rettenetes nemtörődömséget micsoda keserűséggel kellett végignéznie : nem végigszenvednie annak a nagy, szent asszonynak, aki a hősök legnagyobbikához fűzte élete sorsát viruló Ifjúságától élete végéig. Micsoda kálvária járás lehetett számára, midőn látva, hogy a nemzet kegyelete egykedvűen elfordul az adakozás perselyeitől, holott ő sohasem szűnt meg férje emlékét őrizgetve — nemzete érdekében küzdeni, dolgozni, alkotni. Ragyogó estékről, fényes toalettekről, ékszerekről hasábszámra számoltak be a lapok, de arról : megvan immár az aradi szent föld megváltására szükséges összeg — mi bántó ellentét — mindeddig nem olvashatott . . . Hol van az a sokat emlegetett magyar áldozatkészség, ha most sem birt megnyilatkozni 1 ? Ezek a gondolatok támadtak föl vád- lólag lelkűnkben, midőn egy nemes kéz azon levelekre figyelmeztetett bennünket, amelyeket Damjanichné aláírásával most küldözget szét az aradi bizottság. A hősök hősének imádott neje, az alkotó, nemzetéért szive szakadtáig buzgó magyar nagyasszonyok mintaképe, akit csak hódolatunk illetne, kérelemmel fordul a magyar nőkhöz; terjesszék ismerőseik : körében azokat az egy koronás sorsjegyeket amelyeknek árából talán összegyűlik az aradi vesztőhely megváltásához ; még hiányzó pénzösszeg, hiszen csillogó i ékszer, automobil még egyéb nagyrabe- csült holmi kecsegteti a mindig nyereségre vágyókat. Magyar asszonyok 1 Ha t volt lelkünk egy év óta végigjáratni i Damjanich özvegyével a keserűségnek > ama kálváriáját, legyen meg most benünk > az az erős szándék, hogy ennek a szent t asszonynak szavát nem engedjük a pusztában elhaló szóként elhangzani s megteszünk mindent a magunk körében, hogy y a sorsjegyek egytől-egyig elfogyjanak s s igy megszerezzük neki azt az örömet, r hogy az ige testté válhasson. Akinek volt ti valaha vágya, mely tündérszinbe vonta b leányálmait, mely asszonykorában meg- remegteite a szivét s verőfényessé tette . s: tette az egyik utáni vágyódása és a má- -í sik — megutálása, az undor . . . Imre 1 • 1 í — Ne gondolj ilyenre, fiatal vagy még g: Márta, a zárdái élet nem neked való 1 Hi- ‘ -i] szén te a pompát, a fényt szereted csu- -jj pán . . . Mit csinálnál te a zárdában ? f 11 Márta ? — Vigyél át Imre, kérlek, könyörgök ...... — Zuhog az eső ... az idő nagyon ! ne rósz . . . Megfázhatsz Márta 1 — Imre könyörülj rajtam, vigyél át .... . de mindjárt . . . Fekete felhőgomolyag nyargal az égen, ,n; vakító villámok cikkáznak át rajta ...*.. Vad, tomboló vihar zúg a tó fölött. A hűl- -Ili lámokon a könnyű csónak himbálódzik, (>Ii léiig megtöltötte már a betóduló viz ............. A sápadt fiú hiába pazarolta reá erejét, pó hogy megküzdhessen a felbőszült ele-í-el; mekkel ... a csónak lassan elmerül .... Gyermekkora óta nem könnyezett Ballaijűfi Imre ... az izgalom ... az elmúlt órákljfih kínzó keserve zokogásba tört ki melléből la! lö Vadul öleli magához térdeplő szerelmesé- -éa nek remegő alakját és tekintete belemerülikj-r a hófehér arcban izzó fiatal szemek ra-]|jei gyogásába. — Márta, most egybekelünk . . . — Az Isten kegyelmes, Imre . . . meg-jj-ga, hallgatta könyörgő imádságomat 1 A felkavart vizek elnyelik az utolsóinak szavakat és befogadják a szorosan egy-- g. máshoz simuló fiatal emberpárt . . . A hullámok felborult csónakot himbálnak*>fiu
