Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 101. szám
1909. december 25 ESZTERGOM és VIDÉKE. 5 Hómárványban alvó Fájdalomnak szobra. Hadd nézem maijain Tengerzöld- emailos Szemed két tükrében, Hogy tudjam : milyennek látsz, Mit tudsz még szeretni rajtam, Színtelen, szomorú képen. Es aztán lefejtek Minden színt magamról, Ami még tán vonzó . . . Ne legyek tovább a lelked Kínozó cherub ja, Égő könnyet őrző ! Fektesd lágy kezecskéd Reszkető kezembe, Hadd higyjem: ott járunk a fázni i nrei ig etegbe’, Az illatos csendbe, Az első tavaszba, Csóktalanba, szentbe. Bús, tarka mezőkön, Ahol eltévedtünk S szőke holdsugárban Öblögettük, mostuk Fehérre a lelkünk. Régi ég alá, hol mint az oboáik : 'Jajgattak jegenyék a szélben . . . Sötét szerelmünkben Sugarat se láttunk S leolvadt ajkunkról Első csók az éjben. Hadd simítom lágyan Hűvös tenyeremmel Forró homlokod nagy ivét! Uj tűzzel befestem Hervadozó színét. Boronálom rajta a redőket, Mit szerelmünk búja vájt, Hogy mégegyszer fájjon, Hogy mégj óbban fájjon Minden, ami fájt. Aztán fektesd fejed Búséin kebelemre S halkan hallgasd szivem Végtelen zúgását, Elfojtott, morajló dalait . . . Lásdd: mindig a régi zaj még, És mindig a régi jaj még, Es mindig a régi dal még, Tán csak szomorúbb most valamit . .. Drozdy Győző'. Hogyan készül el egy szerep. Irta: Jászai Mari. Az én eleven motollám, akinek se keze, se nyelve meg nem áll egész nap, Csongrádi Bugya Anna, hivatására nézve szakácsnő, azt mondja : „Látom én, a nagyságáéin is csakúgy vannak a szerepükkel, mint mi a hússal, amit a mészáros elibénk ad. 0 nekik is elejbéjük teszik a szerepüket, aztán annak is mindenik színész kezében más ize lesz, mint annak a húsnak, ahány szakácsnő megfőzi. Némelyik bizony ott is ízetlen marad, a másik meg i elsózza, hogy a kutyának se kell.“ Nekem imponál ez a Csongrádi Bugya . Anna. Annyi bizonyos, hogy jobban fé- I lek a kritikájától, mint ő az enyimtől . . . Vájjon nem sóztam-e el ma a szerepe- ! met ? Bugya Anna azt tartja, inkább le- \ gyen egy csipetet sótalan, akkor segit- í hetnek rajta az asztalon. Igaz ez.! Min> den ember hoz magával egy kis „sót“ > egy kis „borsót“ a színházba és ha a 3 színész körvonalaz, vagy halvány a já- í téka, a közönség azt kiszínezi, önkényte- I lenül kiegészíti magának a saját leikéből, 1 kiki a saját lelkülete szerint, de a tulhal- n mozott erőszakoskodó előadás, az tolakodó é és fárasztja a nézőt. Igen, a „kunszt“ abból áll, hogy túl ne . fűszerezzük, amit föltálalunk. Kimérik tehát a porciónkat, kiosztják a 2 szerepeinket. Hajh, nem mindig étvágyunk és gusztusunk szerint. Némelyik azt hiszi, hogy egy kiló vesepecsenye illette volna meg és kap egy fertály kiló csontot. Mi lecsapunk rá, mint a saskeselyű a prédájára, vagy mint Michel Angeló a márvány blockjaira, miket műhelyébe görgettek és ő nem bírta bevárni, hogy a hordárjai kicihelődjenek, hanem kettesével kapdosta őket föl és hordta ki az ajtaja elé, hogy maga maradjon a márvány darabjával. Minden színészben van ennyi Michel Angeló ! Ennyi türelmetlen mohóság, mely- lyel a szerepével négyszemközt akar lenni. Ennyit tudok, ennyit el is mondhatok valamennyi kollegámról. Ami aztán a műhelyben megy végbe, az már titok. A saját műhelyemet azonban ismerem és beszélhetek róla. Az én érzésem, valamennyi szerepemmel való első találkozásom alkalmával az elragadtatás. Kisebb jelzőt nem találok rá. Szerelmes vagyok valamennyibe. Stuárt Máriába úgy, mint Fadot anyóba. (Az operában kerül színre nemsokára a „Tücsök“.) Óriásinak látom valamennyit, lázban vagyok, mig meg nem ismerkedem vele annyira, hogy beleélem magamat; akkor megszáll az ijedtség. El kezdek félni tőle, épen úgy, mint mikor távolról gyönyörködöm egy fölséges szép hegységben. Igen, igy voltam a lomniczi csúccsal, csodáltam és mikor elkezdtem rá fölmászni, akkor megijedtem tőle. Talán föl sem bírok rá kapaszkodni ? I Félek. Ebben a második stádiumban talált szegény Paulai, mikor tudtomra adta, hogy az Ember tragédiájában Évát fogom játszani. A szerepet, a darabot ismertem — ki nem ismeri? és rajongtam érte; igy szólít meg egyszer: „nos, hát asszony, azt a tragédiát adjuk és Évát maga ját- sza.“ Ma sem tudom elképzelni, milyen képet vághattam, csak abból találgatom, amit Paulai panaszkép beszélt el a színháznál: „nem lehet ezen a Jászain eligazodni, rajongott azért az Éváért és tessék, most, hogy megkapta, azt hiszik örül neki ? . . . szó nélkül meregeti rám a szemeit.“ Olyan túlságos nagynak, oly hatalmasnak látom minden egyes alkalommal a föladatomat, hogy amint egyedül maradok vele, megrémülök tőle, mint a menyasz- szony a várva várt vőlegényétől, akivel a a lakodalom estéjén egyedül hagyják. Azt hiszem kétféleképen építjük föl alakjainkat mi színészek. Az egyik alulról fölfelé, a másik, én, felülről lefelé. Nem úgy értem, mint ahogy a piramisokat építették, hanem például úgy, mintha az egyik kapna eg}' üres telket és arra építi a maga palotáját, házát, vagy kunyhóját, kiki a „tehetsége“ szerint. Én, én, úgy érzem, hogy egy hegy áll elém, melyből ki kell faragnom az egyéneimet I Úgy, ahogy elém állnak, oly óriások, oly emberfölöttiek, vagy emberalattiak, hogy sehogy se illenek az emberek közé. Faragom őket le, le, le, hogy hozzáférhetők legyenek, egyszerűek, könnyen érthetők, mint mi magunk látszunk lenni. Folyton azon dolgozom, hogy szedek el belőlük, mert még mindig olyanok, mint gyermekkorom meséinek alakjai, szertelenek, óriások, angyalok. ördögök, tündérek, sárkányok. — Faragok, csiszolok, végre kényszerítem őket velem szembe nézni, megkísértem beszélni velük, olyan arcot kell ölteniük, amilyent már láttam valamikor — valahol — és olyan feleleteket kell adniok, aminőt már hallottam — vagy hiszem, hogy halottam. Leültetem az én énjeimet velem szemben, vallatom kicsoda, micsoda, mi járatban van, mi dolga itt az élők között és mi joga van én belém költözni ? Kifürkészem az ízlését a legapróbb részletekig. Végre mikor megelevenedett, nem illik öltözék nélkül hagynom a szerencsétlen hölgyet. Kikérem ízlését, földi élete alatt viselendő toilettjeire nézve. Mindjárt azonnal, veszedelmesen megélénkül és bőbeszédűvé válik az én hölgyem. Határozott ízlése és kívánságai vannak. Csak a szabót is elhozta volna magával képzelet világából, ahonnan ide csöppent, mert ezzel a toilette pretenzióval a fejemre zúdította életem legkeservesebb szenvedéseit. Tulajdonképen ezt akarom elpanaszolni, mert tovább nem bírom hallgatással, béketűréssel ezt a martyrságot, melyért ő szentsége a pápa atyánk, nekem már minden skrupulus nélkül „föloldozást“ küldhetné elkövetett és még Isten segítségével elkövetendő vétkeimért I Hiszen, ha ruha nem kellene ami újszülött asszonyaink számára! Akkor a színésznők élete csakugyan olyan „idy 1 “ volna, amilyennek a legtöbb ember hiszi. Nem irigylem modern ruhákkal dolgozó asszonykollegáimat. Nekem eddig csak három modern asz- szonvom van. „Idegennő“, az Otthonban, „Magda“ és ez a „Padovani hercegné“, de ez a három asszony tönkre tesz, „va- gyonilag“ igy hallottam ezt kifejezni, — olyan uras — és egészégileg. Ezt nem tudom jól van-e mondva, nem hiszem, hanem úgy illik a másikhoz. Ez a három asszony mindenemet fel- öltözte. Úgy értem, hogy minden hitelemet. De milyen semmi volna, ha csak „anyagilag“ ruházna 1 Hiszen a kis Kassai már nem ellenőrzi a „jólétemet“ és nem aggódik miattam, hogy „koldusbotra“ jutok. Általában senkisem aggódik emiatt, pardon, hacsak Monaszterli és Kuzmik Utódai, Pertrik és Goszler urak nem ? Áldásom reájok ? Nem tudom, most is ezt a legkövetelőbb Padovani hercegnémet, hogy küldtem volna ki a színpadra, ha ők egy nap alatt oly fényesen ki nem öltöztetik, félretéve —- mint igazi hivatott szakemberek — azt a kis neheztelést is, amire rászolgáltam nekik többszöri hűtlenségemmel. Igen, menekülni akartam az igájuk alól. Aki egyszer az ő kezük varrtát meg- izlelte, az meg van babonázva. Az rug- dalózhatik egy kissé, tüntethet, hogy nem szorult rájuk, de az nem igazi büszkeség, csak a szerelmes durcássága. Hogy milyen rettenetes casus, kérem egy ilyen ruhakérdés egy színésznőnek, azt Ítélje meg abból, hogy noha az én Padovani- mat egy hónappal az előadás előtt kézen fogva vittem egy előkelő szabóhoz és azt mondtam neki: Asszonyom (a hercegnőnek, nem a szabónak mondtam, hogy asszonyom) Íme kívánjon, ami szemének, szivének kedves, rendelkezzék, van egy hónap ideje és a ruha árát sem kérdezzük, mint hercegnőhöz illik. Úgy képzelem legalább, hogy egy hércegnő a világért sem kérdezné meg, hogy mi az árra annak, amit megvesz. Valamiben csak kell neki külömbözni a többi közönséges halandótól, hát nem is kérdeztük, csak könyörögtünk szépen a szabó urnák, hogy két hét alatt tessék megcsinálni, hogy a főpróbáim előtt már ne kelljen oda szaladgálnom a külsőmet próbálgatni, mikor a színpadon a belvilágomat kell egyensúlyba hoznom, mert mellesleg szólva, ha a sok jó bácsi és nénike az ismerőseim közül meg is van velem elégedve és igy szól: óh kegyednek csak nem kell már „próba“, azért én igazán nem vagyok elbizakodott és néha-néha mégis csak elmegyek a próbára. Nos igy kértem azt a „jónevű“, „Confektion“-os bácsit is, hogy, mert muszáj kicsit a darabból is próbálni, hát egy héttel előbb kegyeskedjék felöltöztetni ezt a kényes hercegnőmet. Hát jártam én aztán próbálni ruhát, a nap és éj minden órájában, kifáradt vélem a confection üzletnek minden ép-kéz-láb embere és én is valamennyivel, de a chaos a Padovani és a Con- fektiosok között napról-napra növekedett. Ugyanis Padovani hercegnő kész tervvel, határozott követelésekkel lépett föl, de ám a Confectióséknak is van határozott akaratuk a „divat“. Ezzel a szóval szétmorzsolnak, megsemmisítenek és a szelekbe fújnak egyéniségestül, mindenestől, úgy, hogy te artikulátlan hangokon nyöszörögsz előttük: kérem igen szeretnék egy ilyen és ilyen ruhát! „Kérem az nem divat“ feleli a Confectio olyan hangon, mintha mindenét kegyelemből adná neked, „de ez a divat“, de kérem protestál Padovánim, abban nem bírom a karomat emelni, „de ez a divat“, de ebben nem tudok leülni, „de ez a divat“, de ez nekem nagyon csillog — „ez az uj divat“ de bocsánat nyár van, nem vehetek prémet, „de ez a legújabb divat“ ; kérem, nem akarok két kemény léggömböt uj- jaknak, az komikus az én komoly jeleneteimben is: „de — mélységes lenézéssel — az a legeslegújabb divat“. Végre valami kényszer-egyezmény történik, mit a Confectionos ur tudomásul vesz, igy „kérem“. Punktum. És csakugyan, a mindennapi próbák dacára, az előadás előtt való nap ki van ugyan nyomtatva az újságokba, hogy a nemzeti színház primadonnáinak ez és ez a Confectiós készítette a ruhákat, valósággal pedig, ha tőlük függ, az én féltett Padovani hercegnőm a „Létért való küzdelemben egy pön- dölyben maradt volna, ha Monaszterli utódai nincsenek, 24 óra alatt csinálták meg a két nagy toilettemet. Megtudnák velem gyűlöltetni a „kérem ez nem divat“, „kérem, ez a divat“-jok- kal a színészetet. Bizony, bizony, hogy egy szerepünknek megadhassuk a savát-borsát, össze kell hordanunk eget-poklot. Csak az a könnyebbség, hogy mi színészek — egy végből mérjük. KÖZGAZDASÁG. Állatszámlálás. Az idei állatszámlálás eredménye szerint Magyarországon 15323 mén, 882207 kanca, 626,221 heréit, 352,256 csikó ló, összesen 1.876,018, szarvasmarha 6.239,864, szamár 15,300, öszvér 734, sertés 4.790,379, juh 7.356,565, kecske 263.535 drb. A ló és szamárállomány növekvőben, a többi fogyásban van. Ingyen könyv a házinyultenyész- tésről. A Házinyúltenyésztők Országos Szövetsége, (Budapest, Csillaghegy) a házinyúl- tenyésztés népszerűsítése érdekében minden érdeklődőnek ingyen küldi meg a most megjelent ismertetőjét a nyúltenyész- tésről, amelyből bárki annyira megismerheti ezt a hasznos gazdasági mellék ágazatot, hogy maga is belefoghat a jövedelmező tenyésztésbe. Ezt a kezdést is megkönnyíti a Szövetség azzal, hogy jó tenyésztő anyag beszerzését közvetíti, sőt vagyontalanoknak ingyen is ad. A házinyulak vágását és gereznájuk gyűjtését a Szövetség Csillaghegyi telepén, valamint húsuk árusítását a Központi Vásárcsarnokban megkezdték; a termékek tehát bármely mennyiségben értékesíthetők. A tavaszi árpa műtrágyázása. Általánosan ismert dolog, hogy a tavaszi kalászosok közül az árpa az igényesebb növény, amely sem a tiszta homokot, sem a nagyon kötött agyagot nem szereti s csak az olyan középkötött talajban diszlik jól, amely sok és könyen oldható táplálóanyagot tartalmaz. Ezen elvből kiindulva tehát a könnyen oldható műtrágyákat is meg kell, hogy hálálja s mégis nagyon sokszor tapasztalhatjuk
