Esztergom és Vidéke, 1906

1906-04-12 / 29.szám

órakor kezdődik a szertartás, mely alatt az Oltáriszentség körmenetben átvitetik először a főoltárra, onnét pedig a Szent­sirba helyeztetik. A szertartás végén szent beszéd. Este 6 órakor „Lamentáció". Nagyszombat: Reggel 6 órakor a Szent­sirba kitétetik. Utánna tűz, — kereszt­kut szentelés és nagymise. Este 7 órakor feltámadási körmenet. Húsvétvasárnap: Reggel 9 órakor nagy mise. Délután fél 4 órakor Szent beszéd és ünnepi ve­csernye. — Az uj kormány üdvözlése Párkány­Nánán. Az uj kormány tagjait hozó gyors­vonat, hétfőn a déli órákban robogott be a P.-nánai állomásra, hol nagyszámú kö­zönség várta azt és lelkes ovátiókban ré­szesítette a ministereket. Az üdvözlők szó­noka, Vimmer Imre polgármester volt. Wekerle kihajolva kocsijából, a polgár­mester szavaira ezekben válaszolt. „Kö­szönjük szives megjelenésüket és az abban megnyilvánuló megtiszteltetést. Midőn ne­héz feladatunkra, az alkotmányos jogrend és folytonosság megóvására vállalkoztunk, tettük ezt abban a reményben, hogy a kik eddig is rokonérzéssel viseltettek esz­méink iránt, a jövőben fokozott hévvel és csüggedést nem ismerő kitartással támo­gatni fogják azt az ügyet, amelyet bizto­sítani : célunk és törekvésünk." Miután az egybegyűltek Kossuth Ferencet éljenezték, megjelent Kossuth is és igy szóllott: „Önök bizalommal^iseltetnek irántunk, pe­dig még semmit sem tettünk. Miért nyil­vánul meg ez a bizalom ? Mert tudják, hogy a kormányba egész egyéniségünket, egész multunkat vittük bele. Egyet mégis elértünk, hogy Magyarország éléről az a kormány elpusztult, amelynek létezése és működése sértette a világos törvényt." — Darányi Ignác földmivelésügyi mi­nisztert a következő táviratban üdvözölte az Esztergom-vidéki Gazdasági Egyesület: „Midőn az egész ország lelkesül, a leg­nagyobb örömöt erezi hazánk mezőgazda­sága, mély hódolattal üdvözli Excellentiá­dat újra elfoglalt áldást hozó ministeri székében az Esztergom-vidéki Gazdasági Egyesület", melyre alig pár óra múlva a következő válasz érkezett: „A kitüntető megemlékezést hálásan köszöni régi tisz­telőjük Darányi Ignác." — Polónyi Géza Esztergomban. Azon alkalomból, hogy Polónyi Géza igazság­ügyminiszterré lett kinevezve, lapunknak egy barátja az alábbi adatokat bocsáj­totta rendelkezésünkre. Polónyi gimná­ziumi éveiből hármat Esztergomban töl­tött, mely három év alatt iskolai tanul­mányaiban rohamosan haladt előre. Igy 1860/1. iskolai évben, midőn ide került, a H. osztályba járt, s 33 osztálytársa között a 17-dik elsőrendű volt. 1861/2 iskolai évben, midőn II. osztályba járt, 28 közül a 12-ik elsőrendű lett. Roha­mos előmenetelt tett már a következő, 1862/3 iskolai évben, midőn 28 osztály­társa között a 3-ik kitűnő lett. Mint diák a Duna-utca 134. sz. alatt, Molnár Ju­ditnál lakott. Iskolatársai voltak a többek között: Belovics Imre, Hermann József, Helc Ferenc, Kakass Kálmán, Maiina Lajos, Schönbeck Imre és Reviczky Géza. — Zsakovecz hangversenye- Élveze­tes, kedves estében volt része annak a nem túl nagyszámú, de a magasabb ze­neművészet iránt annál nagyobb érzék­kel biró közönségnek, mely virágvasár­napján városunk fia, ifj. Zsakovecz Nán­dor, a m. kir. zeneakadémia ez idő sze­rint legtehetségesebb növendékének hang­versenyére jött össze a Fürdő szálloda nagytermében, hogy gyönyörködjék annak virtuóz játékában, és örüljön városunk szülötte rohamos előhaladásának. A ki­bocsájtott műsor már előre jelezte a hang­verseny magas szinvonalat, mely annál érdekesebb volt, mert azon Zsakovecz, mint zeneszerző is szerepelt. Az ered­mény pedig kielégítette a legkényesebb izlésü hallgatót is, mert az előadók ha nem is mint kész művészek mutatkoztak be, de amit nyújtottak azt oly bevégzett teknikával, tudással és előadással produ­kálták, mely a legszebb reményekre jo­gosítja fel őket. S itt mindjárt első helyen kell megemlítenünk Zsakoveczet, akinek nem tudjuk, hogy Csajkovszky hegedű­versenyében kifejtett bravúros teknikáját, vagy Bach airjének jól felfogott interpre­tálásában érvényesített sima széles tónu sát dicsérjük e meg jobban. A közönség minden egyes számát, ezek közt Wie­niawszky D dur polonaiset is a legna­gyobb tetszéssel fogadta, de főleg a Csaj­kovszky concert után részesítette őt ro­konszenves, meleg ovátiókban. A zene­szerzés terén Zsakovecz hegedű szonátá­jának első tételével mutatta be magát. A mű — mint első hallásra mérlegelni tudtuk — élénk szerkezetű, tetszetős com­positió háromnegyedes ütemben triolák­ban szőtt kezdő motívummal, szélesebb cantilénákban átmenő mellék gondolatok­kal és kedves periódusokkal egészben véve is kellemes benyomást tesz, a hallga­tóra. Kissé nehézkes, tömör zongora ki­sérete —- amilyenekkel Beethoven vagy Mozart hegedű szonátáiban nem találko­kozunk — arra enged következtetni, mint — ha irója egy egész orchestert akart volna a zongora kíséretbe beleszorítani. -— A hegedűszámok zongora kíséretét An­talffy Zsiross Dezső játszotta, igen szép zenei intelligenciájával, alárendelvén hang­szerét a hegedű érvényesülésének. Nagy sikere volt a hangversenyen Szántó Imré­nek is. Először Chopin C-moll Nocturne­jét, majd annak As-dur „Polonaise"-ét játszotta értelmelmes, briliáns előadásban, ha nem is azzal, a mélyreható zenei tu­dással, mely a Chopin darabok játszásá­ban a művészeket egymástól megkülöm­bözteti. Pompás teknikája és tempera­mentuma azonban már Liszt „Spanyol rhapsódia"-jában teljes fényében érvénye­sítette magát, a rendelkezésére állott kis szárnyzongora bármennyire korlátozta is őt, s a közönség zajos tetszésnyilatkoza­tait méltán megérdemelte. Ráadásul egy maga alkotta kis magyar ábránddal p ked­veskedett. (Contrapunct.) — Pészach. Mikor a természet téli zordsága tavasszá enyhül, az emberek sza­badabban lélekzenek föl, a vér hevesebb pezsgésnek indul és a nagy elhatározások tettekké lesznek. Az emberiség szabadság ünnepei — miként ami. márciusunk — mind tavaszra esnek. A szabadság egyik legősibb ünnepét ma is vallásos kegyelet­tel ülik meg a zsidók: ez a peszach, va­gyis a szabadulás ünnepe, mely a zsidó ál­lam fennállása idején nemzeti történelmi ünnep volt: az egyiptomi rabságból való csodálatos szabadulásé. Pészachozfűződnek a Szentírás legtüneményesebb részei: az egyiptomiakat ért tiz csapás, a zsidók me­nekülése a keletlen kenyérrel, a Vörös­tengeren való szerencsés átkelés. A mai vallásos ünnep •— mely az idén hétfőn este köszöntött be — jellegzője a családi körben megült két poétikus széder-est, melyben imádságok és az ünnep történe­tén és jelentőségén való elmélkedések elő­zik meg a kedélyes lakomát. Nyolc napon át kovásztalan kenyérrel: pászkával élnek. — Kath. Eör felolvasó estélye. E hó 7-én, szombat este sikerült böjti felolvasó estélyt rendezett a Kath. Kör. Szereplői voltak Brenner Juliska, ki zongorán játszotta Liszt: Kákatövén költ a ruca c. rapszó­diáját; ismert művészi kivitelű játé­kával, Bleszl Erzsike, ki Takács Gedeon kereszt győzelme Branyiszkónál c. vallá­sos hazafias költeményét szavalta el, nagy előadási képességet és mély átér­zést mutatva; Brenner Juliska és Bo­rovicska Adolf kik egy zongora és hegedű kettőssel, mindkettő magasan szárnyaló játékbeli tökéllyel, végül Vézinger Károly prael. kanonok ki vallásos szabad elő­adásával töltötte be a nagyszámú közön­ség figyelmét. — A vámosmikolai közjegyzőség betöl­tése. Az ipolysághi kir. közjegyzőség szét­választása folytán újonnan rendszeresített vámosmikolai kir. közjegyzőség dr. Gram­ling László kiskunfélegyházi közjegyző helyettes, volt érsekújvári ügyvéd kineve­zésével betöltetett. — Képviselőjelölés városunkban. Az alábbi sorok közzétételére kérettünk fel. Polgártársak! Küszöbön a választások ! A nemzet is­mét gyakorolni fogja legszentebb jogát és megfogja választani képviselőjét! Mi most esztergomi embert akarunk beküldeni az ujonan összegyűlő ország­gyűlésre ! Van egy emberünk és ez Dr. HELC ANTAL az esztergomi volt ellenzék leghívebb baj­noka, az országos függetlenségi párt tör­hetlen hive, városunk fia, őt akarjuk kép­viselőnknek ! Mindazon polgártársak tehát, akik esz­tergomi embert akarnak küldeni az or­szággyűlésre, akik Dr. HELC ANTALT óhajtják képviselővé megválasztani, jöjje­nek f. hó 12-én, csütörtökön este 8 óra­kor a Magyar Király vendéglő nagyter­mébe, ahol Dr. HELC ANTALT képvi­selőjelöltté fogjuk kikiáltani! Éljen a független Magyarország ! Éljen dr. Helc Antal! Az esztergomi függetlenségi Helc-párt alakító bizottsága. — Április 11. A negyvenyolcas törvé­nyek szentesítésének évfordulóját a hiva­talos világ zászlódísszel és isteni tisztelettel ülte meg. — A villamos öszekötő vasat a pénz­ügyi bizottságban. A pénzügyi bizottság szombaton délután foglalkozott újólag a villamos összekötő vasút ügyével, midőn ama kérdések kerültek pontonkénti meg­vitatásra, melyekre nézve utólag aggályok merültek fel, amelyek azonban távolról sem állják útját a megvalósulásnak, mivel ezek könnyen elháríthatok lesznek. — A kath. tanítók árvaháza céljaira szükséges telek kiszemelésére kiküldött elég nagyszámú bizottság egy-két tagja hétfőn délután szemlélte meg, a megsze­rezni tervbe vett telkeket. Egyelőre hár­mat tekintett meg. Az Ivanovics, Feichtinger féle és a régi lövölde telket. — Rendkívüli közgyűlés a városnál, A város képvtestülete ma d. e. 11 ó. rendkivüli ülést tart. Tárgya: 1. Ő császári és Apostoli királyi Felségének legkegyelmesebb leirata, az uj országgyűlés egy behívása tárgyában. 2. A központi választmány kiegészítése. — Központi választmányi ülések a me­gyénél- A megye központi választmánya f. hó 14-én délelőtt 10 órakor, majd 18-án délelőtt 11 órakor a megyeháza nagytermében ülést tart. Az előbbinek a jövő évi névlajstrom elkészítése, az utób­binak a választások körüli teendők meg­tétele lesz a tárgya. — Díjat nyert hízók- A Bécsben, folyó hó 6. 7-én 8-án tartott hizó állat kiállítá­son Esztergom vármegye területéről is volt kiállítva egy igen szép gyűjtemény, melyet Stein testvérek, a bátorkeszi uradalom bér­lői állítottak ki ottani gazdaságaikból. A kiállítást, amely elég szépen sikerült, az osztrák földmivelési miniszter nyitotta meg 6-án d. e. 10 órakor a szt. marséi állat­vásár feldíszített csarnokában, ahol vagy 600 drb. szebbnél szebb hizó állat volt kiállítva ugy Ausztriából, mint Magyaror­szágból. Ezen sok szép állat közül is igen előnyösen vált ki a Stein testvérek kol­lectióia, amely 16 drb., nagyrészt saját nevelésű siementhali hízott ökörből állott, amelyek egy első arany és egy első ezüst éremből álló állami dijat nyertek el. — Vágóhídi tanulmányút A vágóhidak tanulmányozására kiküldött bizottság hét­főn járt Győrben s ezzel feladatának meg­felelt. Jelentését legközelebb adja be meg­bízójának. — A hegy és mezőőrök létszám kér­dése. A város gazdasági bizottsága kedden délután tartott ülésében a mellett foglalt véglegesen állást, hogy a hegy és mező­őrök létszáma le nem szállítható. Mellőzte a kiküldött bizottság azon javaslatát, hogy azok a rendőrkapitány hatás és jogkö­rébe utaltassanak, viszont azonban elfo­gadta azokat a javaslatokat, melyek az ellenőrzés gyakorlására és a helyesebb működési kör beosztására vonatkoznak. A katonai harcászati lőgyakorlatoknak 12-ről évi 40-re való felemelése kérdésében ugyancsak a kiküldött bizottság javasla­tának elfogadásával azt véleményezi a képviseletnek, miszerint a Sátorkő puszta melletti legelőnek holdját harcászati lő­gyakorlatok céljára 2 koronáért, mig az erdőből szükséges résznek holdját 6 koro­náért adja bérbe, illetve ennyi bért kérjen. — A járdák Öntözése. Rendőrkapitányunk dobszó utján tétette közzé, hogy a jár­dákat naponként kétszer, reggel és este meg kell öntözni. A rendelkezés kétség­kívül igen hasznos, de óriási teherként nehezedik a közönségre, ha már mostan­tól, midőn a meleg nyári napok még be sem köszöntöttek, kezdődik a kötelezettség. — A Nagypénteki Református Társaság főnyereménye- Lőv Sándor budapesti ék­szerésznél a napokban elkövetett vakmerő betörés alkalmával a Nagypénteki Refor­mátus Társaság jótékonycélú sorsjátéká­nak 10,000 kor. értékű főnyereményét, — mely ott közszemlére volt kiállítva, — szin­tén elvitték; ebből azonban a társaságot kár nem érte, mert az ékszer biztositva volt s Lőv Sándor már néhány nap múlva az újonnan elkészült, teljesen azonos fő­nyereményt a társaság rendelkezésére bo­csájtja. = Korona kávéház. Ma és mindennap Bangó Lajos állandóan szerződtetett, jól szervezett teljes zenekarával (Budapestről) esti 8 órától kezdve zeneestélyt tart. Va­sár- és ünnepnapokon valamint csütörtök délután 5 órától 7-ig ozsonna zene. Tisz­telettel Porgesz Béla. „Allvater" Gessler Jägerndorf. IRODALOM. f A „Zenélő Magyarország" zene­műfolyóirat megjelent 308-ik füzete a következő zenetartalommal jelent meg: Tartalmazza — I. Gotl János, a mostani szomorú politikai viszonyokat találóan jel­lemző két kuruc nótáját 1) „Nincs oly nemzet a világon" 2) „Porció Pál és fors­pont Péter" — II. Yvon Ch pompás „flirt„ polkáját. III. Gerber Jenő mélabús „Pa­nasz" dalrománcát és IV. Lengyel Miska „Torockói emlék" indulóját, a most diva­tos uj indulók elismert legszebbikét. E pompás zeneműfolyóiratot, amelynek min­den egyes száma szakavatott megválasz­tással minden zenei válfajt felölel, meg­hozza mindenkinek a maga Ízléséhez meg­felelő zeneujdonságot, s mint ilyet, min­den zongorázónak melegen ajánlunk. Az e számmal meginduló XIII évfolyam II év­negyed előfizetési ára: 1 /i évre — (6 fü­zet 60 oldal modern és közkedvelt zené­vel) 3 korona. Előfizetések: Klökner Ede zeneműkiadóvállalatához Budapest VIII Józsefkőrut 22 /24 intézendők. f A „Honi Ipar" április 1-i száma az egész országban megindult iparpártolási mozgalomnak van szentelve, melynek e lap mindenkor buzgó szószólója volt. Hét esztendő óta küzd a „Honi Ipar" az ipar

Next

/
Oldalképek
Tartalom