Esztergom és Vidéke, 1904
1904-05-08 / 37.szám
2 ESZTERGOM 6» VIDÉKE. ( 37. szäui.) 1904. május 8 tére, működési körére befolyással vannak, s ha ily krizises állapotok jelenleg mutatkoznak, midőn elég a léttelj küzdeni, az csak természetes valami. A társadalmi adók ma súlyosan nehezednek mindenkire, s igy azt apasztani anyagi érdek. De viszont az anyagi gondok elvonják a munkás kezet a társadalom terén való önfeláldozó működéstől, s karöltve e kettő az, mi az érdeklődés hiányát megszüli. Mi nem látunk a társulat léthargiájában halálos szendergést, hanem azt a megszokott stagnálást, mit egyetlen egyesület sem kerülhet el. Négy éve már annak, hogy az egyesület magáról életjelelt nem adott, ülései nem voltak, vagyis a nyilvánosság előtt nem szerepelt, az azonban nem jelenti azt, hogy teljes tétlenségben sinlődött, mert ha figyelemmel kisérjük a muzeumőr fáradhatlan munkálkodásának eredményét, látjuk, hogy midőn az egyesület a legvirágzóbb volt, külsőleg és látszólag nem fejtett ki oly tevékenységet a cél megvalósításában, mint ezen utóbbi négy év alatt, mely idő alatt 3600 koronát meghaladó összeget adott ki régiségek vásárlására. — f. Eltitkolt állatjárvány Esztergomban. — Gazdasági bizottsági ülés. — Május 7. A mai szigorú törvényes intézkedések mellett szinte elképzelhetetlen, hogy miképen történhetik meg az, hogy egy városban valamely állatbetegség nem is szórványosan, hanem járványszerüen lépjen fel anélkül, hogy arról a hatóságnak tudomása legyen, s mégis megtörtént. Arról, hogy Esztergom városában a szarvasmarhák között ragadós száj és körömfás van, a hatóságnak még csak sejtelme sem volt, s igy nagy meglepetést szült a törvényhatósági orvosnak jelentése, mely szerént a betegség városunkban nemcsak befészkelte magát, hanem járvánnyá hatalmasodott el. Hogy a betegség el lett titkolva, az ma már kétségtelen. Hogy kiket terhel e részben a felelősség, az könynyen meg lesz állapitható. Utánjárásunk folytán sikerült már is megtudni, hogy a baj mintegy másfél héttel ezelőtt keletkezett, s hogy arról a marhatartók nagy részének tudomása volt, mert a pásztor figyelmeztetése folytán, egyik másik otthon is tartotta marháját. Pénteken délután ült egybe a városi gazdasági bizottság, hogy a kérdéssel foglalkozzék, melyen a törvényhatósági állatorvos is megjelent. Elnöklő gazdasági tanácsos mindenekelőtt bejelentette, miszerént Esztergomból egy falka sertés szállíttatott Wienbe, melyek közül egy sertésvészben elhullott, minek folytán az osztrák belügyminiszter eltiltotta az esztergomi sertéseknek Ausztriába való szállítását, mit a földmivelésügyi miniszter sürgönyileg tudatott a várossal, minek folytán a zárlat elrendeltetett. Előadta ezután, hogy a törvényhatósági állatorvos jelentette, miszerént nála egy imeretlen egyén feljelentést tett, hogy a városban a ragadós száj és körömfájás lépett fel, mi valónak is bizonyult, minek folytán a szükséges intézkedések megtételét kérte. A rendőrfőkapitány felolvasta a vonatkozó törvényes rendelkezéseket, melyek szerént az intézkedések megtétele az állategészségügyi ha tóság feladata, egyben pedig bejelentette, hogy a szükséges intézkedéseket eddig már is megtette, s a továbbiak megtétele folyamatban van. A törvényhatósági állatorvos tudomására • hozta a bizottságnak, mi szerint a vizsgálatot elrendelte, mit a járási orvos foganatosít, s hogy eddig (péntek reggeltől délig) 35 udvarban 21 beteg marhát találtak, mi a járvány jellegét megállapítja, de mely arányból bizton lehet következtetni arra, hogy a marha állomány nagy része fertőzve van. Előadta, hogy a betegség igen enyhe lefolyású s igy szigorú intézkedések megtételével gyorsan el lesz fojtható. A veszedelem véleménye szerént nem annyira a betegségben van, mint inkább a külföldi forgalom korlátozásában. Ezután a bizottság a teendők megtételéről tanácskozott, s meghallgatta a rendőrfőkapitány, a tanácsorvos, valamint a törvényhatósági állatorvos véleményét, előterjesztését, melyek szerént a kijáró szarvasmarha kijárása el van tiltva, közegészségügyi szempontból addig is, mig a vizsgálat során meg fog állapíttatni, hogy mely állatok szenvednek a betegségben, esztergomi tehenektől való tej, vaj, turó a piacon nem árusítható, sőt az öszszes esztergomi tej elkobzandó. A vizsgálat megejtése után az egészségesnek talált tehenek teje felhasználható. Szó volt a tanácskozás folyamán arról is, hogy az öszszes állomány be lenne ojtandó. Mintegy másfélórai tanácskozás után az ülés véget ért. köz, a vízivárosi gépháztól Szentgyörgymezőre vezető ut. a papnövelde mellett Szentgyörgymezőre vezető út, végül pedig a szen + györgy mezei Uri utca, mely másodrendű kövezési munkálatoknál az első rendű kövezési munkálatok folytán nyerendő anyag lesz felhasználva. Hogy az első rendti kövezési munkálatoknál mily anyag fog felhasználtatni, az még bizonytalan. A városi mérnök tervezetében tizenegy féle anyagot említ, s igy az összegek is az anyagok minősége szerént nagyon is változnak. Igy dunabogdányi vagy visegrádi trachyt fakockával az összes elsőrendű kövezési munkálatok 76.572 koronába, mig a legdrágább anyaggal, keramittal 191 528 koronába jönnek. Hogy a tizenegy-féle anyagból melyiket fogja a tanács ajánlani, azt az árlejtésre beérkezendő ajánlatoktól tette függővé. A pénzügyi bizottság ugyanis azt véleményezte, Hogy hirdessen a város tanácsa az elsőrendű kövezési munkálatokra és anyagra árlejtést s annak eredményéhez képest határozzon aztán a rendelkezésre álló összeg keretén belül. —ns. Iában. Az ének szerepe a népnevelésben. Mária Terézia uralkodásának méltatása hazánk felvirágoztatásában. Határidő aug. 15. Gyakorlati tanításra vállalkozott Dús Anna párkányi tanítónő a phonomimika, — Szűcs Izidor bátorkeszi tanitó a mértan köréből. A legsikeresebb tanítás jutalmazására dr. Koperniczky Ferenc elnök egy aranyat tűzött ki, melyért lelkes éljenzésben részesítette az egyesület. A gyűlés a hymnus éneklésével véget ért, mely után bankett következett. — n. Utcáink kövezése. — Pénzügyi bizottsági ülés. — A pénzügyi bizottság csütörtöki ülésén két fontos kérdés tárgyalásával foglalkozott. Elsősorban letárgyalta s elfogadta az elektromos mü áramszolgáltatási feltételeit és általános szabályzatát, minek egész terjedelmében való közlését más helyütt lapunk mai számában kezdjük meg. Ezután a tervbe vett általános kövezési munkálatokra tért át. A tervbe vett általános kövezési munkálatok keretében, a kövezés két csoportra oszlik, nevezetesen első és másodrendű munkálatokra. Első rendű kövezéssel láttatnék el a Kossuth Lajosutca, doroghi és táti út és pedig ezen utak tengelyében 5 méter szélességben uj kövezéssel, mig többi részében kijavítatnék, továbbá a Széchenyi tér, városház köz és kispiac, melyek közül a Széchenyi tér és Kispiac a Bruckner-féle házig egészben nj kövezettel, mig azontúl az úgynevezett Krinolin hidig az út tengelyében, ugyancsak 5 méter szélességben. Másodrendű kövezéssel látatnának el a vámkereszt utca, a dunasor a Kolos hidtól a sörházig, a Káptalan-utca fele szélességben, a szenttamási kápolnától a Ferenc Jószéf útig levezető utca, az úgynevezett Bosznia előtti utca a Zöldakácfa utcáig, a szenttamási kápolnától a Miedler-féle ház előtti kövezetig, a Zöldakácfa utca és Vörös pince előtti utca összeköttetése, a Rózsa utca és fehér ló melletti Tanitók gyűlése. A Párkány-kerületi róm. kath. tani- j tók egyesülete f. é. április hó 28-án.í Párkányban tartotta meg tavaszi rendes közgyűlését. Szent misével vette kezde-1 tét, mely után a kellemetlen idő miatt j gyér számmal összegyűlt kerületi tanítóság és papság az iskola nagytermébe vonult. Dr. Kopernicky Ferenc egyházi elnök, kerületi alesperes, nagyölvedi plébános fönnkelt lelkülettel irt megnyitó beszédében a mai társadalmat, mint egy súlyos beteget tüntette föl, mely — úgymond — tompa nyögésével, fészkelődésével, nyugtalanságával, lázas félrebeszélésével ideges megrázkódásaival, vérének heves lüktetésével elárulja a bensejében dulú betegséget. S mindezen bajoknak okát atársadalom szellemi és erkölcsi hanyatlásában és annak vallástalanságában találja, melynek rugója egész nagy általánosságban a társadalom testén mutatkozó nagy mérvű idegesség. E betegség gyógyítását főként a tanítóság és papság feladatának tartja, kiknek kezén, úgyszólván minden ember átmegy, kik az egész társadalmat nevelik. Az aktualitásánál fogva is rendkívül érdekes beszédet lelkes éljenzéssel hálálta meg az egyesület s amely Stampay János indítványára egész terjedelmében jegyzőkönyvbe felvétetni határoztatott. Ezután felolvastatott a mult évi jegyzőkönyv és hitelesíttetett. Ezt követöleg az egyházmegyei körlevélből : a) a tanítás rendjének megzavarásáról, b) a kántortanítók földjének bérbeadásáról, c). a tanítói nyugdíjra vonatkozó okmányok hitelesítéséről szóló rendeletek olvastattak fel s vétettek tudomásul. Szánté Ferenc kőhidgyarmati tanitó a számtan köréből tartott talpraesett J gyakorlati tanítást. Elismerésül a gyü! lés a kitűzött aranyat neki ítélte. A j beérkezett pályamunka a bíráló bizottság távolléte miatt jövő közgyűlésre halasztatott. Ujlaky Ernő pénztárnok jelentése szerint a pénztári maradvány 345 korona 85 fillér. Az esztergomi tanítóképző segély alapja javára 50 korona segély szavaztatott meg. A könyvtár Szölgyénből Párkányba helyeztetik át, melynek kezelésére Mucsy Vince tanitó vállalkozott. Pályatételül következők tűzettek ki. A figyelem és fegyelemről a népiskoEsztergom szab. kir. város elektromos művének áramszolgáltatási feltételei és általános szabályzata.*) I. rész. Az esztergomi elektromos mű áramszolgáltatási feltételei. 1. §Az elektromosmü áramot szolgáltat a város egész területén és pedig a vezeték hálózat mentén minden jelentkezőnek az áramfejlesztő telep és vezetékhálózat mindenkori teljesítőképességétől megszabott mértékben. Ha a fogyasztási hely a városi vezetékhálózattól 100 méternél távolabbra esik, a fogyasztó a bekapcsolást csak úgy követelheti, ha 3 éven át minden 100 méter uj vezetékre évi 3500 hektowattóra fogyasztást biztosit. 2. §. Ha a jelentkező az árammal ellátott helynek nem tulajdonosa, az esetben a bejelentés a tulajdonos beleegyező nyilatkozatával is ellátandó. Az áramszolgáltatás megvonható, ha az áram és az esetleges áramórabér fejében esedékes részleteket a fogyasztó pontosan be nem fizeti, ha a fogyasztó az árammérőt és vezetéket szándékosan megrongálja, vagy a fogyasztás tekintetében megbizhatlannak bizonyul. Ezen esetben a mű igazgatója önállóan saját hatáskörében intézkedik, köteles azonban ilyen esetekben tett intézkedését a városi felügyelő bizottságnak, illetve tanácsnak utólagosan bejelenteni. Ha a fél a világítás elvonása által magát jogaiban sértve érezné, jogában áll a tanácsnál panaszt emelni és orvoslást kérni s a tanács a beadott panasz tárgyában az üzemvezetésével megbízott személy vagy cég meghallgatása után végérvényesen minden felebbezés kizárásával határoz. 3. §• A mü két két vezeték között 100 Volt üzemfeszültséggel egyfázisú és motorikus célokra háromfázisú váltakozó-áramot szolgáltat. 4. §. A bejelentési iv aláírása kötelezi a fogyasztót az elektromos áramnak bevezetésére s a szükséglethez mérten leendő használatra. Ha a fogyasztó az áramot nem használná, vagy évi áramszükséglete 5 lámpánál többel biró berendezésnél a 200 hektovatt órát el nem érné, az elektromos-mű jogosított a tulajdonát képező árammérőt a fél költségére leszereltetni. Ha a fogyasztó fél a hálózattal való összekapcsolást a csekély fogyasztás dacára is fenntartani kivánja, köteles az elektromosmü által raktáron tartott árammérő órát, vagy a már felszerelt árammérő órát megvásárolni, illetve annak beszerzési árát az elektromosmü pénztárának megtéríteni. Az áram szolgáltatásra vonatkozó viszony mindkét részről egy havi előzetes felmondással bontható fel. *) Elíogadva a pénzügyi bizottságnak május 5-éa tartott ülésében.