Esztergom és Vidéke, 1903

1903-06-28 / 52.szám

men kivül hagyni, mert az adózó polgárokra amúgy is súlyosan nehezedő adók elég okot szolgáltatnak arra, hogy ne óhajtozzunk ideálok után, hanem a tevékeny munkálkodással keressük azokat az eszközöket, azt a fonalat, mely a város közönségét a hinárból kivezeti. Ott van a cselédügyben elfoglalt álláspontja a rkapitánynak. Szinte azt hinné az ember, hogy a társadalom, a melynek rengeteg sok baja van a cselédekkel, kapva kap az alkalmon, s hogy a hatóság az ő tekintélyénél fogva meg teszi a kezdeményező lépéseket és íme azt látjuk, hogy ezzel a kérdéssel sem törődik senki. Az 1900. évi jelentés e tárgyra vonatkozólag a többek között ezeket mondja : >Nehéz kérdéssé vált ma már a cselédügy rendezése. Azok a tapasztalatok, a melyek az előttem nap nap után előterjesztett panaszokból lészürődnek, kétségtelenné teszik, hogy a mostani rendezetlen és majdnem elviselhetetlenné váló állapotnak, részben maga az idevágó s még 1876-ban életbe léptetett törvény az okozója. Másrészt azonban abban a meggyőződésben vagyok, hogy a legjobb törvény mellett is magának a társadalomnak kell kezébe venni ezt az ügyet, ha csak tűrhető állapotokat is kivan elérni. Különösen a jótékonyság gyakorlására alapított nőegyesületek volnának hivatva ezen kérdést felkarolni és a hit fegyvere, valamint a meglazult közerkölcsiség javítása, a jóknak jutalmazása által a cselédügyet arra az útra terelni, a melyen a szolgálat dó iránti tisztelet, az engedelmesség és munkaszeretet találja meg otthonát. És e részben a >Sz. Erzsébet <-ről nevezett egyesület volna különösen hivatva a kezdeményező, ezen ügy nek életet adó munkáját megkez deni.< Tökéletesen igaza van a rkapi tánynak, a midőn a cselédügy kér désének rendezésére a társadalmat > Arany nélkül ki jönnt velem fiuk < ? ezen felhívásra 8-an csatlakoztunk hozzá, és a hegynek felfelé kúszva meggyőződést szereztünk róla, mit úgy is tudtunk, hogy a pontot mely legszélsőbb balszárnyun kat képezte, az ellenség tartja meg szállva miről Klapka is jelentésünk foly tán meggyőződve eltávozott tőlünk. Mi az elleníéllel habár gyérebben, a lövésváltást késő alkonyatig még akkor is folytattuk, midőn már az ágyúk dörgő szava is elhalt a légben. Magáról a csatáról helyi elfoglaltságunk miatt részleteket felhozni nem tudok. Emlékem csak annyira terjed ki, hogy az osztrák tüzérség a domb ol dalban igen kedvező álláspontot foglalt el az erdőlapályon kibontakozó tüzérsé günk ellen s néha hallottuk győzelmes huszáraink csata kiáltását, de a távolból egyebet az osztrákok általános vissza vonulásán és hadseregünk előnyomulásán kivül kivennünk nem lehetett, mert er dei küzdelmünk annak látképét elzárta előttünk. Az alkony teljes beáltával parancsot kaptam, hogy az ellenséggel szemben mely még mindég az átelleni magasla ton tartózkodott félszázadot magamhoz véve előőrsre menjek. Én tehát a rendel kezesemre bocsájtott félszázaddal bevo nultam azon erdőszélre, honnan a grani csárokat kivernünk sikerült és felállítván az őrszemeket meghagytam a többi nek, hogy szítsanak szanaszét tüzeket latban szabadjon említést tennem a gyepmesteri telep kérdéséről. Az állategészségügyi törvény végrehajtása tárgyában 40.000/88 sz. alatt kibocsájtott ministeri rendelet 60 § a kimondja, hogy dögtér keritésseí vagy élő ösvénnyel látandó el. Nálunk, hol a legelőre járó marhák közvetlen a gyepmesteri telep, illetve dögtér mellett hajtatnak, el, — nagy felelősséget vállal magára a hatóság akkor, midőn ezen ministeri intézménynek nem tesz eleget. Az a dögtér, annak minden porszeme, az eldöglött s ott elásott hullamaradványból van, az a kicsurgó trágyáié tökéletesen elégséges arra, hogy fertőzzön s mint látjuk még esik kezdő lépés sem történt arra nézve, hogy a gyepmesteri telep hozzáférhetetlenné tétessék. Az 1902-ik évről szóló jelentést csak nemrég hozta e lap, melyben két kérdés ragadta meg figyelmemet. Az egyik az utcák elnevezése és a házaknak számokkal való ellátása, a másik az idegenforgalom emelésének kérdése. Rendészeti szempontból is fontos, hogy minden utcának neve legyen és minden ház számmal látassék el, mely utóbbira nézve elégséges volna ha a tanács egyszerűen elrendelné illetve kötelezné a háziurakat a házaknak számokkal való ellátására, Sokkal fontosabb a másik, az utcák elnevezése. Ha figyelemmel kisérjük más városoknak e részbeni tevékenységét, azt fogjuk tapasztalni, hogy mindenütt a magyarosodás eszközéül és nevesebb férfiainak megörökítéséül használják fel az egyes utcák elnevezését. Sok szó esett már az idegen forgalom emelésének kérdéséről is, és bizonnyára csakis ez késlelteti ezen kérdésnek szélesebb mederben való tárgyalását, mert nincs elégséges anyagi erő hozzá, ámde mi sem akadályozza a hatóságot abban, hogy mások jóakaratát ki kérje. Ne tegyük az ily jelentéseket a kriptába, hanem hányja, vesse meg az illetékes hatóság és ha abban valami jót talál a mi a közérdek előmozdítására szolgál, iparkodjék is azt megvalósítani. Nemo. Diák majális. jun. 27. Vén és megkopaszodott nagybácsi nak lenni — általában véve — nem jó Csak néha — például most — a miko minél kevesebb szóval és a lehetőségig hangulatok nélkül kellene referádát irni De ha az ember fölteszi a szemüvegé és elteszi az asztaláról a szekfűjét, — a mit esetleg éppen csütörtökön szer zett — akkor minden sikerül, még a is, a mi a föntebb emiitett nagybácsik nak sem. Nem, határozottan nem; ; mint kigyúltak a lampionok a táncte rem homlokzatán, komoly és megálla podott bácsik verték az ütemet a sar kukkal és ha nem is mondták, maguk ban bizonyára gondolták." — Mégis jó lenne néha, ha a hajunl még fekete volna. Nos, ha ők igy szint vallottak, elősze dem a szekfűt én is, hadd diktáljon há ez, én sem tagadom meg magamat. * A figyelmes — és fehér kék szalago — rendezőséget, az Ízléses táncrendet, i viruló virágcsokrok (a mi a hölgyközön sé get jelentette már Horácius referá dáiban is) megemlítvén, a sablonnak — a mely most megfelel az igazságnak — eleget tettünk. Azaz, nem egészen. Mert még megemlítendő az a bizonyos boldog izgalom, melylyel a még nem egészen hosszú szoknyás, édes és kis leányok tekintenek eme nap elé. Nem tehetek róla, most ez is csak igazság, Magam is láttam, hallottam is, hogy mennyire sürgették a szabónőket, a kik ilyen esetben a kérlelhetetlen végzet szerepét játszák. De — hála Istennek — a bájosan fehér és fodros szoknyacskák elkészültek, a mulatságnak hát minden kedvezett, — még az idő is. Szó sincs róla, fényesen sikerült, bár a zöld füzérrel díszített diadalkapu fölirása jó eleve fölkeltette az emberben az ellentmondás ördögét. Hogy három hétig tartson ez éjszaka ?! Ez talán mégis túlzás. Túlzás volt, igaz, de mikor az utolsó propeller hazafelé tartott, bizony már világosodott az ég. Két kritikussal is volt dolgom, hallgassák, hogy mit mondanak. Kinek melyik tetszik, az után induljon, és bizony az elsőnek inkább hiszek. Ez — az első — a csavargőzös födélzetén mellettem ült, rózsaszín szemüveg volt az orrán és nagyon víg volt, úgy látszik, fejébe szállt a boldogság. Ezt mondta : — Hát ez oszt a mulatság. Az ifjúság táncol önzetlenü' I . . . És vegyük hozzá a bájos párocskákat: a fiút, a ki tegnap kapott hosszú nadrágot, a leánykát, a ki még otthon a babáját ringatja, de ítt már nagysád ! ... Ez a gyönyörűség, az igazi ... A dicséretek nagyrésze Wohlmuth József bencés tanárnak szollott, ki az. ifjúsági rendezőség feje és lelke volt. A másik nem hallgatta tovább, a hátam mögül igy replikázott: — Nono, nem kell verset mondani. Gyönge, bizony gyönge volt az egész. Es mit ültetik föl az embert ? a tűzijátékot látta-e? Hát ki látta? Megoszt a viharágyú ! . . .*) Mondott még többet is, mert nagyon haragudott és mert a mellényén csak egy gomb volt begombolva. (Az ember ugyanis minden pohárnál kigombol egyet. Népszerű rovás.) De nem ülök föl néki, bizonyára nem volt ott a tisztelt ideálja, és nem vagyok bolond, hogy valami rosszat irjak, mikor — csak kissé meghervadva — itt van előttem az a bizonyos szekfű. De valami rosszlelkűség maradt bennem. Hadd irigykedjenek, a kik nem voltak ott: ide irjuk, itt vannak azok, a kik ott voltak. Úgy-e, jó lett volna, gondolják magukban, a hogy elolvassák : Özv. Bába Victorné (Érsekújvár), Balog Lászlóné, Nelli és Irénke, özv. Bartha Arminné és Erzsike, Banfy Károlyné és Fanny, Bleszl Ferencné, Margitka és Erzsike, Brutsy Gyuláné és Ilonka. Bu rány Ernőné, Buri Józsefné és Ilonka, Bütt ner Róbertné Erzsike, Brenner Erzsike, Bugsch Aladárné, Csupor Istvánné

; Cselka Jánosné, (Kőhidgyarmat), Daubner Ferencné és Annuska, Draxler Ferencné és Mancika, dr. Dobó Lászlóné és Katinka (Vác), özv. Dobó Istvanné (Vác), Dezső Leona és Erzsike, Deutsch Lipótné és Sarolta, Dóczy Ferencé és Gizike, Eggenhoffer Ernőné, Györgyik€ és Luizka (Táth), Etter Ödönné, Erős Sománé, Erlichné és Erzsi, Ecksteir Mórné és Irén, dr. Földváry Istvanné Fiedler Ferencné, Feigler Nellike, Fuhr mann Gyuláné és Cornélka, Fleisch mann Ignácné és Katinka, Grosz Ferencné és Margitka, dr. Gönczy Béláné Gyarmati Józsefné, Lenke és Margitka Geiger Miksáné és Ilona, Gogoláné és Nellike, dr. Gedeon Kálmánná, Groux Jenié dr. Helcz Antalné és Gizike, dr. Haugl Lambertné és Margitka, Havas Vincent és Erzsike, Heszterényi Jánosné és *) Megjegyezzük, hogy a viharágyuzást és a ^ tü zijátékot nem a rendezőség, hanem a csavargözö társulat hirdette falragaszokon, mi ha elmaradt felelien érte &7, A szerk. íiyja fel és a társadalom azon faktoait, kik nemcsak, hogy közvetlenül írzik a bajt, hanem a cselédmize ikkal nagyon is ismeretesek, mert íppen a nők volnának hivatva arra, logy a fennálló bajokat orvosolják. És csodálatos, hogy nőink, maga iz »Erzsebet« egyesület az ügyet el nem karolják. Maga a hatóság is hallgat vele, >edíg a cselédügy rendezés égető s ;gy négysoros levélke a női egyeiületekhez, teljesen elégséges volna irra, hogy ez az eléggé fontos kérlés napirendre tűzessék. Egy kissé több ügybuzgóság a anácsi előadók részéről, kutatása i társadalmi élet bajainak bizonnyára )ly előadói javaslatokat teremtene, i melyek bizonyságot tennének irról, hogy a hatóság érzi és tudja niszerint a szoros hivatali teendők nellett a nehéz társadalmi kérdéiekkel is foglalkoznia kell. Mily nagy a közöny például az Lllategészségügy kérdéséhez tartozó gyepmesteri telep rendezése kérdé;ében. Csak nemrég olvastam az ;gyik helyi lapban, hogy az állatlllomány az 1902 évi összeírás szeint a következő volt: 1. ló 504 drb. 2. bika 9 „ 3. tehén 604 „ 4. ökör 341 „ 5. növendék marha . 292 „ ó. kecske .... 3 „ 7. sertés . . . . . 1004 „ összesen 2757 drb. Ez az állatállomány csekély számítással mintegy 300.000 korona értéket képvisel, melynek egy jó része nap nap után, a bekerítetlen 3 igy ahhoz könnyen hozzájutható gyepmesteri telep mellett jár ki a közlegelőre. Vájjon ki vállalja magára a felelősséget, ha ebbe a nagy értéket képviselő marhaállományba beleüt a marhavész ? Az 1900 évről szóló rendőrhatósági jelentésben erre vonatkozólag ez foglaltatik. >Az állategészségüggyel kapcsoaz által gyanitatni akarván, hogy nagyobb haderő áll velük szemben és szokásomhoz képest akként intézkedtem, hogyha lepihennek is, a fedezetnek a fegyvert letenni nem szabad, hogy az első szóra vagy lövésre készenlétben legyenek. Én pedig rendszeresen az őrszemek mellett alá s föl jártam, kikerülendő a meglepetést. Amint sétámat őrláncom utolsó szeméhez intéztem, >Állj ki vagy?" kiáltást hallottam. Nyomban oda szaladtam, kérdezve, hogy mi történik ? az őrszem egy határőrre mutatott, ki fegyverét könyörgés közt előre nyújtotta, s megadá magát. Én a fegyvert átvéve, az őrtanyához kisértem őt, mint hadi foglyot és az éj folyamán még hatot sikerült ily módon elfogni. Midőn pedig virradni kezdett a hét foglyot bekisértettem a zászlóalj parancsnoksághoz, egyúttal arról is jelentést tettem, hogy az ellenség az éj folyamán a szemközti hegyet elhagyta. Mire megkaptam a parancsot, hogy a félszázaddal vonuljak be a zászlóalj táborához, mit nyomban meg is tetlem, kétnapi koplalás után pontosan teljesítve a reám bízottakat. Ekként íolyt le a zászlóaljra nézve az Isaszegi csata 1848. április 6-án vagyis nagypéntek napján, melynek sikere hazánk szabadságának feltámadását jelenté. (Folyt, köv.)