Esztergom és Vidéke, 1902
1902-10-02 / 78.szám
kacs Mihály 2—2 korona, özv. Szikoráné, Csillag József, N. N., Krechnyák Ferenc, Berán Antal, Midler Rezső, Dóczy Fe renc I—1 kor., Polusin Mátyásné 60 fill., Szatina Tamás és Mészáros Ferenc 40 fillér. E kegyes adományokért az egye sülét vezetősége a nemesszivű adakozóknak hálás köszönetét nyilvánítja. — Milyen lesz a tél ? Erre a kérdésre fe!el a Meteor, az ismert szegedi időjós. És pedig azt mondja, hogy kemény tél fenyeget bennünket. Hivatkozik a néphitre, amely azt tartja, hogy ha az ökörfarkkóró végig virágos, ugyancsak farkasorditó hideg lesz a télen. Az idén pedig virágos az ökörfarkkóró. ErŐsebb telet bizonyít az is, — mondja a szegedi jós, — hogy ez az év átmeneti év a napfoltok minimumából a maximumba, az átlagos számítás már a mult évit mutatta ilyennek, de a mostani év még sokkal csekélyebb számú foltokat mulat a napon, tehát itt az átlagos számítás és a tények közt eltérés mutatkozik, egy évet nem igen szokott ez meghaladni, így átmeneti évül a jelenlegit vehetjük és több egymással összefüggő okokból következtethetünk a keményebb télre s ezt megelőzőleg hosszabb őszre. — Vadkár. Hatóságunk az elmúlt hét folyamán, a városi bérlő terhére, 169 vadkár esetet vett fel és becsült meg. A becslés szerint a kár körülbelül 1200 korona. = Ö Szentsége a pápa magyar gyógyvize. XIII. Leo pápa, O Szentsége, a kinek magas életkorát és szellemi frisseségét méltán csodálja az egész világ, magyar gyógyító itallal él. A Vatikánba ugyanis a »Palma« jelzésű keserűvizet hozatják O Szentsége egyenes utasítására, a ki c gyógyító itallal igen meg van elégedve. Ritka kitüntetés a magyar vizre, hogy a pápa asztalára kerül s méltó elismerés illeti Loser János, cs. §3 kir. udvari száilitó céget, a »Palma« forrás tulajdonosát, a ki e vizet a pápai idvarba szállítja. — Szerencsétlenség, egy kőbányában. Grulyás Mihály pilismaróthi lakost, a láz sereszt alatti kőbányában egy legördülő szikladarab súlyosan megsebesítette. A vöröskereszt kórházban ápolják. — Állategészségügy. Libád községben t szórványosan fellépet sertésorbánc, mig Bajóthon és Süttőn az ugyancsak szórványosan uralkodott sertésvész meg- j jzünt. = Uj hygienai folyóirat háziasszonyok 'észére. Célszerű tanácsok a házi hygie- j iához cim alatt jelenik meg egy folyórat, melynek egy háziasszonynál sem (zabadna hiányozni Az utolsó füzetben L szobapadlónak szép és tartós befestéiéról van szó, s mint kitűnő és tartós kemény lakkot a Cristoph lakkot ajánlja, nely azonnal keménynyé szárad, nem apad és nincs kellemetlen szaga. A üzetke Esztergomban Vörös József keeskedésében ingyen kapható, ki ezen ritünő gyártmányból raktárt tart, s ki ninden felvilágosítást a gyártmányra lézve sziv«sen megad. -A- szomszédból, Győr. Zászlóavatás. A győri magyar waggon s gépgyár »Egyetertes« dalkörének ászlóavató ünnepélye, vasárnap volt. A > munkásgyermekek otthona" javára endezendő nagy jótékonysági ünnepély irdetési plakátjait Vaszary János fes5művész tervezi. Szávay Gyula a felső kereskedelmi íkolai pótérettségi alkalmából, mint a linister megbízottja, vasárnap Győrbe rkezett. Százkét munkásház épilése. A »munás otthon« 78 egy szobás és 24* két zobás családi házat építtet. — Főispánunk a városnál. Főispá nunk kedden délelőtt váratlanul megje lent a városházán, hogy személyese győződjék meg arról, vájjon a Gond Zoltán által proponált módosítások, kí resztül vitettek-e ? Főispánunk majdnet az egész delelőttöt a városházán töltött és tövéről hegyére vizsgálat alá vett azokat a módosításokat, mellyekre kö telezve lett a város. Örömmel látta hogy a meghagyások egy része már i tíljesittetet, míg más része folyamatba; van. Főispánunk a tapasztaltak utá: megelégedéssel távozott. — Október 6. Hétfőn az aradi gyász napon a város kegyúri templomába gyászistentisztelet lesz. A mise alapit ványi lesz, melyre két évvel ezelőtt Kol lár Károly gazd. tanácsos gyűjtött össz< 365 kor. 68 fillért, mit a tanács annál idején 400 koronára egészített kí. — Mihály napja. Többszörösen fel jegyzésre méltó nap volt a hétfői. E na pon fogadta megyénk közszeretetben áll< főjegyzője B. Szabó Mihály a megyi tisztikarának és számos jóbarátja és is raerőse jókivánatát. Nem kevésbbé jutót ki az ovátiókból Kórmendy Mihálynak fenyítő bíróságunk jeles vezetőjének. Há ziurainknak is jó napjuk volt, má akinek, mivel a helyi — mondjul már nem hosszú életű — szokás szerin •e napon fizetik a házbért. Utcáinkoi mozgalmas élet volt, melyet a költözkö dők idéztek elő. — Kossuth ünnepély Süttőn. Süttőrő irják lapunknak, hogy Kossuth Lajo: születésének ioo-ik évfordulóját ott i: méltóan ünnepelték meg. A község fe volt lobogózva, volt kivilágítás majc tűzijáték a milleniumi emléknél, hol Kicsindi, Süttő törekvő tanítója, alkalm beszédet mondott. — Nemes tett. Rózsa, lekéri plébánó! a plébániája területén lévő egy tanítónőnél és egy tanítónak módot nyújtott arra hogy a római zarándoklatban részi vehessenek. — Végzetes párbaj. Knöbl eleméi székesfehérvári városi tanító, a »Székesfejérvári Hírlap« belmunkatársa és Fe hér Jenő, a »Székesfejérvár és V déke« belmunkatársa közt a napokban szóbél; sértésből kifolyólag, véres pisztolypárba; volt. A kihívó Fehér Jenő volt. A segédei egyszeri golyóváltást állapítottak meg harminc lépés távolságból. Fehér golyója átfúrta Knöbl mindkét tüdejét, ugy, hogy a szerencsétlen fiatalember élet- és halál közt lebeg a megyei közkórházban. Az életveszélyesen megsebesült fiatalember, fia özv. Knöbel Józsefné, városi tanítónőnknek. — Zászlószentelés. A szentgyörgymezei kath. olvasó kör legközelebb zaszlószentelési ünnepet tart. A zászlóanyai tisztet ültósy Feiencné úrasszony volt szives elvállalni, kit e végből a napokban keresett fel egy küldöttség. — Az izraeliták újéve. Izraelita polgártársaink ma ülik m«g az újév napját, midőn időszámításuk szerint, az 5663 evet irják. — Emlékmű javítás. A városrészek egyesítése után átvette városunk azokat az alapokat, melyek kamataiból, a honvédtemetőben lévő emlékművek fenntartatnak és tataroztatnak. Ezek közé tartozik a többek között néhai Palkovics Károly emlékének emelt mű, mely mivel dűlőfélben volt, azt a város újból felállíttatta, mely munkálatokat e héten fejezték be — Halálozás. Liszkay Alajos volt* mészáros kedden reggel elhalálozott. Temetése tegnap délután volt szép részvét mellett. — A magyar nyelv terjesztő bizottság kedden d. e. 10 órakor, a megyeházán ülést tartott. KÖZGAZDASÁG. Az impregnált répamag. A magkereskedők ujabban csak impregnált répamaggal árasztják el a közönséget, azt állítván, hogy az impregnálás megóvja a répát az állati ellenségek kártételeitől. Ez az állítás határozott tévedésen alapul s épen ezért az impregnált répamag vásárlását ajánlanunk ezen okból, illetve ezen cél elérésére nem lehet. De igenis van egy másik körülmény, a mely határozottan figyelemre méltatható az impregnálás javára. Nevezetesen ujabban egy prágai műegyetemi tanár : Stoklasa minden kétségen folülállóan bebizonyította, hogy az impregnálás által a magcsomók, illetve répagomolyok tökéletesen dezinficiáltatván, a növényi betegségekkel szemben tétetnek ellentállóvá — Mátyás király emléklap. Októbe hó 12-én nagy ünnepélyek keretébei . leplezik le Kolozsvárott Mátyás királj . szobrát. Ez alkalomból a szoborbizott t ság hozzájárulásával és Perl Alfréd ko l lozsvári hírlapíró szerkesztésében, Má . tyás király emléklap cim alatt egy il ! lusztrált díszmunka fog megjelenni, melybe : J hazánk legjelesebb iroi és a közélel .! számos előkelő szereplői irtak cikkeket , E díszes képekkel bőven ellátott mii célja, a Mátyás kultusz terjesztése. Hogy ! ez a cél minél sikeresebben elérhető le [ gyen, a 6—8 ivre terjedő mű ára 50 fii ! J lérben állapíttatott meg. A mű körűibej lül 100,000 példányban jelenik meg és • I megrendelhető a Mátyás király emléklap ! kiadóhivatalában Kolotsvárt, Szentlélek• J utca 2. sz. a. Viszontelárusitók enged• [ menyben részesülnek. I — Gazdasági bizottsági ülés. A vái ros gazdasági bizottsága kedden délutár ülést tartott, melynek főtárgya, az 1903, évi költségvetés gazdasági részének tár! gyalása és az a feletti véleményadás : volt. A költségvetés tárgyalása előtt vélej ményt adott a bizottság az alispánnak azon átiratára, melyben a várost aziránt keresi meg, hogy a Simor János utcai gyümölcsfák helyébe, mint amelyek külömben sem alkalmasak utcai sze gélyfaknak, a méhészet és selyemtenyésztés érdekeinek szemelőtt tartásával ültettessenek más fák. A bizottság véleleményezte ugyan, hogy a gyümölcsfák kivágassanak, azonban azokat ausztráliai akácfával véli pótolni és pedig annak felső, szélesebb részét mindkét oldaion kettős sorban. Sem a közönséges akácfát, sem pedig a szederfát utcák szegélyezésére alkalmasnak azért nem találta, mivel a szegélyfák, diszül vannak hivatva szolgálni. A költségvetés tárgyalása következett ezután. A bizottság a számvevő tervezetét itt-ott csekély módosítással elfogadta. Beható eszmecsere tárgyát képezte a város gazdájának, Ekesy Edének javaslata, amely szerént egy trágyatelep létesítését ajánlja. A trágyatelep a majorban tervettetik, mi cement habarcsba kőből lenne építve, mely két részre osztatnék. A trágyatelep felépítése 632 kor. 40 fillérbe jön, melynek létesítése, lehetővé teszi, hogy városunk negyedéven ként 350—400 métermázsa jó minőségű trágyát adhasson el, mi nemcsak jövedelmet hozna a városnak, de módot nyújtana a kisebb gazdáknak is arra, hogy a trágyából ők is szerezhessenek be maguknak. J — A póstahajó járatok beszüntetése. A dunagőzhajózási társulat a póstahajójáratokat ez évre beszüntette. Budapestről Bécsbe vasárnap, míg Bécsből Budapestre kedden indult az utolsó menet. — A gyermekek cigarettázásársl érdekes és figyelemre méltó statisztikát közöl egy angol orvosi iap. Felemlítvén, hogy dr. Tisk, egy londoni iskola igazgatója, a iegszigorubban megtiltotta növendékeinek a cigarettázást, hozzáteszi, hogy mi indította az igazgatót ez intézkedésre. Hosszas megfigyelések után megállapította, hogy növendékeinek 25°| 0 jó tanulója közül csak 2°J 0 hódolt a cigarettázás szokásának. Ellenben az 57 % gyöngébb tanuló közül 25 °| 0 nagy mértékben fogyasztotta a dohány hengereket, ugyanígy tapasztalta Ogy tanár, hogy a dohányzó tanulók testi és szellemi fejlődésükben egyaránt két évvel hátramaradtak. — Felülfizetés. Az eszt. kath. Legényegyesü et f. hó 28-án megtartott szüreti mulatságán, — melyről lapunk más helyén referálunk — a következő urak és hölgyek fizettek felül: dr. Csernoch János 10 korona, Graeffel János és Guzsvenitz Vilmos 3—3 korona ; Haliczky Z. Béla, N. N., Szimhardt Károly, SzaKomárom. Kossuth szobor. Komáromban Kossuth Lajosnak szobrot emelnek, melyre az első adomány a »komaromi honleányok* címén érkezett be. Léva. Bérmálás és toronyszentelés. Léván f. hó 5-én toronyszentelési ünnepély lesz, mely alkalommal dr. Kohl Medárd a bérmálás szentségét fogja kiosztani. A bérmálandók száma meghaladja a kilencszázat. Kertészet. Öszi vetések. — Mühle Vilmostól Temesvárott. — Az őszi vetést nálunk Magyarországon még nem becsülik eléggé; van bizonyos előítélet, sokszor félelem, hogy a magvak télen át tönkre mennek, miért is többnyire tavaszszal vettetnek. Több főzelék, virág, fa és faneműnél ez nagy hátrány, mivel azok a főzelék- és virágfajok, melyek őszi vetést igényelnek és télállók, tavaszszal sokkal jobban, gyorsabban fejlődnek és jobb eredményt hoznak ; fa- és faneműmagvak, melyek őszkor vettetnek, már a jövő évben csíráznak, mig ellenben az ily fajok magvai tavaszi vetés folytán egy egész éven át fekszenek a földben, a nélkül, hogy csíráznának és csak a következő évben kelnek ki. Különösen a következő magvakat kell november—decemberben vetni, hogy már májusban csírázzanak : Alma, körte, cseresznye, meggy, szilva, magvatváló szilva, myrabolán, kajszinbarack és mandula ; ősszel vetendők a dió, maroni, gesztenye és tölgymagvak is, mivel tavaszig sokszor elromlanak. Fafajokból szintén már a tél beállta előtt vetendők : a jávor, bükk, kőris, tölgy, gesztenye, hárs, platán, szofora, szilfa és galagonya. Akác és gleditschia magvak csak április hónapban vetendők, mivel ezek vetés előtt forró vízzel leforrázva és még néhány óráig langyos vízben áztatva, vetés után 14 nap alatt jól kelnek ki. Főzelék fajokból késő őszkor vessük mindjárt állandó ágyakba a kővetkező magvakat: petrezselyem, pasztinák, sár garépa, feketegyökér, mezei saláta, téli laboda és borsómagot első szükségletünk fedezésére. Virágfajokból már nyár közepén ve:endók a következők magvai: árvácska, lefelejts és a többi 2 éves virágnövény. ECéső őszszel (november) mindjárt állandó lelyükre kell vetni: erdőmestert, búzavirágot, szarkalábat, kerti mákot, kerti aükkönyt, nemophyllát, szalagvirágot és íziléna magot. Aki ezt teszi, mindennel meglesz elégedve, mert az eredménye mindenkor a egkedvezőbb.