Esztergom és Vidéke, 1902
1902-01-23 / 7.szám
teni, hogy azok alapján a bírósági vizsgálat lehetőleg mellőzhető s az ügy közvetlen az itélő bíróság elé vihető legyen, az írásbeliség egész halmazát róta a rendőrségre, úgyannyira, miszerint dacára a bűnügyi esetek nem nagy számának, mégis egy hivatali közeg csaknem mindennap ezzel kénytelen foglalkozni. Folyt. köv. Az Erzsébet nőegylet mnlatsága. Január 18. A sz. Erzsébet nőegylet hangversenynyel egybekötött táncmulatsága i8-án este tartatott meg a >Fürdőc szálló nagytermében. Esti fél nyolc órakor robogott be az első fogat a lé^csőföljáró elé és attól kezdve szakadatlanul érkeztek a vendégek, úgy, hogy félő volt, elég lesz-e a nagy terem a tánchoz ekkora látogatottság mellett. Mikor a katona zenekar öblös hangszereiből az első akkordok szétröppentek, a hallgatóság számára elhelyezett széke c között már alig volt gazdátlan. Ha idegen tévedt volna be a nagy terembe, zavurba jöhetett volna az elébe táruló látványon. Nem virágkiállítás e az, a mely szemeit édes rabságba ejte'.te ? A halvány tónusú belépők, a világos ruhák és a virágszerü leányarcok, a diszkrét illat és a csillogó szemek együttesen egy tropikus virágokkal telt üvegház benyomását tették a nézőre. A szépek szépei majdnem teljes számmal adtak egymásnak találkát ezen az estén. A polgári társadalom szine javán kivül nagy számmal láttuk megjelenni a katonai családokat is. Hogy a katonatisztek, mint mindig, most is fáradhatatlan, figyelmes és jó táncosoknak bizonyultak, azt fölösleges dolog kiemelni. De hallgassunk most az emelvény felé. A 76. gyalogezred zenekara Boieldieunek >Fehér nő< cimá operájából adta elő a nyitányt kitűnő összjátékkal, jól megérdemelt tapsokat aratva. Utána Kempelen Farkas, lapunk szerkesztője ült a fölolvasó asztalhoz és a mai tárcarovatunkban található >leleple-! zéstt olvasta fel érdemén túli tapsok! mellett. j Ez után következett a két főszám. Az • egyik Pécsner Schlick Margit úrhölgy J gyönyörű éneke volt, a másik Mátray! Sarolta úrhölgy elragadó cimbalomjátéka. A programra énekszámai Abt két bűbájos zenekölteményéből álltak, de a művésznő kénytelen volt a szűnni nem akaró taps után Bogisich Mihálynak, a zeneszerző püspöknek szivhez szóló népdalaiból is előadni igaz gyönyörűségére a műértőknek. Halálos vétek lenne meg nem emlé keznüuk Kersch urnák igazán remek zongorakiséretéről, mely bűvösen olvadt össze az édes dal hangjaival. Mikor utána megszólalt a cimbalom, ez a lélekkel biró ősmagyar hangszer a keskeny, rózsás, de vérbeli művész ujjak* alatt, a hallgatóság előtt megnyilatkozott a puszták délibábos mély költészete. Boldogult szegény királynénk kedvenc dalát játszotta először, Mátray k. a. „Lehullotta rezgő nyárfa < nótáját, Lányi átiratában, majd Bogisich népdalait, könnyet csalva a szemekbe. A zúgó tapsra ő is kénytelen volt kétszer is rádással szolgálni, amelyben nem tudjuk, hogy mi volt kitűnőbb, a briliáns technika e, a csapongó hangulat, vagy a művészi felfogás ? Mindkét művésznőt gyönyörű csokrokkal lepte meg a rendezőség. Végül Schubert karnagy úr személyes vezetése alatt a katona zenekar adta elő Webet ábrándját a >Bűvös vadászc-ból. Kell < mondanunk, hogy ez az előadás ugyan azon a magas színvonalon volt tartva, ; melyet Schubert karnagy úrtól már meg szoktunk. Ezzel a hangverseny véget ért, d( nem ám a hangulat. A nézőtér hamaro san átalakult táncteremmé és az idege sen vibráló lábacskák a Pali muzsika jára egymás után röppentek ki a par kettre, akarom mondani a vixes padlóra A táncrend szerint szünóra előtt e: volt a sorrend : csárdás, lengyelke, ke ringő, I, négyes, tipegő. Szünóra utál pedig: Csárdás, keringő, II. négyes Pas de quatre, lengyelke, III. négyes csárdás. De bizony ha azt a sok ujrázás is bele akarták volna nyomtatni, nea tudom, hány táncrendre lett volna S2ük •ég. Katona zene, cigány zene fölvállv; játszott, kék szem, barna szem fölváltv; mosolygott. Riporterünk csak arra bi visszaemlékezni, hogy hajnali 4 órako még folyt a tánc javában és hogy ő ke ringőzve borult a kapus nyakába, ak reggel beeresztette. A hangverseny után a következő név sort tudtuk összeállítani: Asszonyok: Arlow Gusztávné, özv ! Bartha Árminné, Burián Jánosné, Chom; Péterné, Csupor Istvánné, özv. Daubekné Földváry Istvánné, dr. Gedeon Káimánné Geiger Ferencné, Gerenday Józsefné Grosz Ferencné, Hajas Simonné, Hege j düs Sándorné, Horváth Gaál Istvánné Ivanovits Béláné, Kempelen Farkasné Kersch Ferencné, özv. Laczkó Pálné Magos Sándorné, Marosi Ferencné, Ma 1 rosi Józsefné, Mattyasovszky Káimánné Mattyasovszky Lajosné, Mátray Gyuláné Nádhera Pálné, Perényi Árpádné, Petr) Viktorné, Philipp Konrádné, Pécsnei Nándorné, Reviczky Gáborné, Rudol I Istvánné, Schumacherné Ida, özv. Spann raft Tivadarné, Szalkay Józsefné, Szecs kay Antalné, Szecskay Kornélné, Széke res Gáborné, Szvoboda Kornélné, özv i Szvoboda Románné, Usztanek Antalné Vaszary Lászíóné, özv. Vajda Pálné. Leányok : Bartha Ilonka, Burián Böske, Daubek Ella, Geiger Ilonka, Grósz Margitka, Hajas Olga, Kersch Etelka, Lackc Vilma, Magos Mariska, Magurányi Cecil Mattyasovszky Margitka, Marjska és Olga, Mátray Böske és Sárika, Nádhera Sárika, Pécsner Schlick Margitka és Mariska, Reviczky Erzsike, Spannraft Berta Szalkay Félike, Szecskay Margit és Valika, Szekeres Anna, Szvoboda Kornél. Usztanek Margit és Vimmer Ilonka. Felülfisetoh névsora : Simor Teréz, özv. Zubcsek Mihályné, NN. —20 korona, Boltizár József, Szilányi Ferenc, Sujánszky Antal, Graeffel János, Bogisich Mihály, Wenczel Antal, Frey Ferenc —10 kor., Vézinger kanonok, dr. Fehér Gyula, dr. Hulényi Győző —8 korona, Andrássy János, Vimmer Imre —6 korona, dr. Csernoch János, Kittenberger István, özv. Buzárovics Gusztávné, Philipp Konrádné, Leitgéb Jánosné —5 korona, Schlick István, Eicner Elemér, Reviczky Gábor, özv. Mátray Ferencné —4 korona, Goldschmidt Fanny 3 korona, Egyházy János, dr. Wipplinger Ödön 2 korona. Összesen 214 korona. ZEH3Z ZC ZEfB ZEZ] ZEHSZ — Előre Í3 felhívjuk olvasóink figyelmét Nógrádi Jenőnek, e lapok volt szerkesztőjének »Petößt cimű remek költeményére, melyet jövő számunkban fogunk közölni. — Rózsaszínű rovat. Horváth Béla fővárosi tanitó eljegyezte Muzslán Katinszky Mariska kisasszonyt, Katinszky Lipót ottani ügyvéd bájos leányát. Gratulálunk ! — EskÜVŐ. F. hó 25. napján, szombaton déli fél 1 órakor vezeti oltárhoz Reitter Alajos Máv. központi hivatali tiszt Horváth Mariskát, Horváth András, városunk előkelő polgárának kedves és szép leányát a belvárosi plébánia templomban. Hosszantartó, fellegtelen boldogságot kívánunk az uj párnak! — Farsangi ebéd. Kedden, 2i:én adta Boltizár József püspök, érseki helynök szokásos második farsangi ebédjét. Részt vettek rajta : Agatsin Gyu'a, Büttner Róber, Földváry István, Geiger Ferenc, Hollósy Rupert, Kersch Ferenc, Kollár Károly, Magurányi József, Munkácsy Károly, Nádhera Pál, Palkovits Jenő, Panghy Özséb, Potyondy Béla, Récsey Antal, Tónay Pál, Vimmer Imre, Walter Károly. Szép felköszöntőt mondott Földváry István a város közönsége nevében, éltetve a szives házigazdát. — Nemeslelkű adomány. Az új Koloskórház kápolnájának felszerelésére Metternich Sándor Paula hercegnő 50 koronát adományozott. — Kinevezés. Vaszary Kolos bibornok hercegprímás Bohnert András tőegyházmegyei áldozárt Börzsönybe plebénossá nevezte ki. — Jubileum. A belvárosi olvasókör február 2-án fennállásának 20 éves év fordulója alkalmából ünnepélyt rendez. Az ünnepélyt Te Deum fogja megelőzni, melyet a belvárosi plébánia templomban tartanak. A mise alatt a kör ifjúsága énekkart képez. A mise után a kör helyiségében a meghívott vendégek és a kör tagjai összegyűlnek s a kör történetének felolvasása után szavalatok és énekelőadás lesz, végül pedig tánc következik. — A komárommegyei tisztújítás előreláthatólag március 18 án fog megtartatni, — Városunk Ipartestülete dr. Jóidváry Istvánné urnő védnökége alatt, az elszegényedett iparosok segélyezésére február hó 2-án este 8 órakor, a >Fürdő« vendéglőben zártkörű táncestélyt rendez. Jegyek előre válthatók az ipartestület hivatalos helyiségében. — Önképzőköri diszgyülés. A főgimnáziumi »Cucor« önképzőkör Fehér Ipoly pannonhalmi főapát névünnepe alkalmából e hó 30-án diszgyűlést tart igen változatos tárgysorozattal. — A kereskedelmi bál iránt, mely e hó 26-án tartatik meg, a »Fürdő* nagytermében, mindinkább fokozódik az érdeklődés. A buzgó, figyelmes ötvenes rendezőbizottság, meg egy egész gárda táncolni vágyó fiatal erő, valamint a kiváló ízléssel össze állított műsor fényes sikert biztosit azoknak, kik ez estélyen részt vesznek. Számozott ülő helyekre jegyeket előre lehet váltani Brutsy Gyula ur üzletében. — A szentgyörgymezei kath. olvasókör e hó 26-án zászlóalapja javára tánccal egybekötött színielőadást rendez. Szinre kerül Szigligetinek »A csikós* cimű népszínműve. Kezdete 7 órakor. Jegyek előre válthatók a kör szolgájánál és este a pénztárnál. — A rendőrség nyomon. Némelyek egyre szidják a mi rendőrségünket, pedig vau ez is olyan, mint akármelyik másik. Ha eddig mulasztásairól szólt az ének, dicsérje most őt az eredmény. Ez legalább is méltányos dolog. A pincefel törések ujabb időben gyakoriak voltak s oly szakértelemmel és óvatosággal hajtattak végre, hogy az első pesti de tektiv se birt volna nyomra találni. E hó 3-ika és 4-ike közötti éjjelen is két pincét törtek fel a Szarvashegyen. Ifj. Vas Istvánnak pincéjébe a padlás szalma tetején hatoltak be és 50—60 liter bort és 3 zsák búzát vittek el belőle György János pincéjének falából kiszedték a vályogot és azon át jutottak be s egy 56 literes hordóját gurították el. A rendőrség azonnal kutatni kezdett s a nehéz búzás zsákokat megtalálták a Ma Una féle szőlőben egy üres félfenekü hordó alá rejtve. Az egyik zsák zsinórral, a másik kettő egy-egy monogrammos zsebkendővel volt bekötve. Ezek a kezdőbetűk és a nedves talajon visszamaradt két pár csizsmanyom voltak a szálak, melyeken a további kutatás haladt. Hauslóhner r. fogalmazó gipszlenyomatokat készített a lábnyomokról és e két nyom után meg is találták az egyik tettest, aki ugyan tagadásban van, de saját nővére bizonyította rá a keresztkérdések alatt, hogy a két zsebkendő az ő tulajdonát képezi, de az illető csizmái is hajszálnyira beillettek a gipszlenyomatokba. Másnap a tett helyén ismét ugyanazon lábak friss nyomait találta a rendőrség s a tettes ez alkalommal azt állította, hogy az első vallatás óta ágyban fekvő beteg s ki sem mozdult a dunnák közül. Itt ismét az volt a baj, hogy a vasúthoz kirendelt rendőr azon éjjel felösmerte a hazafelé kullogó atyafit. Miutáu a gyanú egy egész bűnszövetkezetre irányul, a további nyomozás érdekében neveket nem emiithetünk. — Megtámadott rendőr tisztviselő. A Vas ésGyörgy féle pincefeltörés gyanújának egy szála Sádli Ferenc hosszúsori lakos ellen is irányult, a kinél Hauslóhner r. fogalmazó és Modrócky r. tizedes megjelentek házkutatás végett. Mikor a ren dőri közegek az étszekrény fiókját akarták kihúzni, Sádli »zsivány gazemberek* kiáltással felkapta a földön heverő két baltát és a rendői fogalmazónak neki ment velők. Hauslóhner kicsavarta a baltákat a dühöngő kezeiből, de ez ek\tor\ftfodrócky tizedes kardját rántotta ki egy óvatlan pillanatban. Végre megbirtákfékeznis folytatva a kutatást, az ágy szalmazsákja alá rejtve egy megtöltött puskát találtak, melyet két éve loptak el egyik városi mezőőr kunyhójából. Mikor a két rendőrközeg a csökönyös embert be akarta kisérni, az összegyűlt nép azt megakadályozta. Az ügy folyamatban van. — Megyei rendkívüli közgyűlés. A megye törvényh. bizottsága január 28 án rendkivüli közgyűlést tart, a melynek 58 pontból álló tárgysorozatából a következő fontosabb és érdekesebb ügyek kerülnek tárgyalás alá: 3. Esztergom sz. kir. város »Epitkezési szabályrendeletének* belügyminiszteri jóváhagyása. 6. A belügyminiszter intézménye Revicky Győző nyugdíj ügyében. 8. Ugyanannak intézvénye a jegyzői nyugdíj alap forgó tőkéjének gyarapítására megszavazott 1% pótadó ügyében. 17. A keresk. miniszter leirata az útkaparók beosztása tárgyában. 21. Az alispán jelentése Zsuffka Viktor volt csévi másodtanitó diszokleve'e tárgyában. 26. A megyénél állami javadalmazás terhére uj állások rendszeresítésére határozat hozatal. 36. A megye számvevőségének jelentése Esztergom 1900 évi mezőőri számadások jóváhagyása iránt. 42. Reviczky Győzőné urnő kegydij kérvénye. 43. Ivanits István megyei főpénztárnok nyugdíjaztatását kéri. 48. Esztergom város polgármesterének előterjesztése az átengedett kórházi alapok konvertálása tárgyában. — Tiszti mulatságok. A helyi lapok és mi is téves értesülés alapján hibásan irtuk meg a helyőrségi tisztikar tervbe vett mulatságainak programmját. Sietünk a tévedést helyreigazítani a következőkben : Január 25-én hangverseny lesz a Magyar Király nagy termében. Február 5 én »Rozsadomino« estély a >Fürdó< szálló nagy termében és március 17-én (nem 20-án) »Ronacher est* ugyancsak a >Fürdőben. A mulatságok kezdete esti 8 órakor. A tiszti mulatságok arról nevezetesek, hogy azokon soha se árult petrezselymet egy táncosnő sem. — Tettenért pincefeltörök. Özv. Mészáros Jánosné e hó 20-án cselédjét, Grünwald Marit kiküldte a Galagonyosban lévő présházába néhány üveg borért. Mikor a leány odaért, azt vette észre, hogy a présház ajtaja csak be van téve s bent gyertyavilág mellett ismeretlen tettesek dézsmálják a bort. Azt is látta, hogy az ajtó elé egy kád van hengerítve s ezen fekszik a hamis kulcs, a mivel az ajtót kinyitották. A bátor hajadon egyet gondolt, elkapta az álkulcsot és az ajtót becsapva, rázárta a hívatlan vendégekre. Hazasiettében találkozott Tóth Major Józseffel, a kit megkért, hogy őrizze addig a présházat, mig ő a rendőrségre szalad. Mikorra azomban a leány Modróczky tizedessel és egy rendőrrel visszatért a szőllőbe, a jó madarak kiemelték az ajtó vasát és elszöktek. Csakhogy az őrizetül ott hagyott Tóth Major József fölösmerte a távozókban Wajand Mihály és Fehér János esztergomi lakosokat, a kik be is- vallották, hogy egy kis borkóstolóra tértek be a zárt présházba. Most majd alighanem egyéb zárt helyiségbe fognak beinvitáltatni. — A komáromi törvényszék uj bírái. A király dr. Strausz Lajos zalaegerszegi kir. járásbirósági albirót a komáromi kir. törvényszékhez bíróvá, ifj. Fittler Imre budapesti kir. tövényszéki aljegyzőt pedig albiróvá nevezte ki. E kinevezések által a dr. Bella János eltávozásával megüresedett birói, valamint a Skóday