Esztergom és Vidéke, 1901

1901-05-26 / 42.szám

jegűek is, katolikus jellegűek, mint a lakosság 94°/ 0-a, Igy egyrészt minden felekezetű tanuló járhat ez iskolákba, de másrészt csak a kat. vallásoktatás en­gedhető meg, más hitoktatásról sem tar­toznak gondoskodni. A város ép azért szavazott meg hevesebb iskolasegélyt a zsidó hitközségnek, mert iskolái nem ekszkluziv felekezeti jellegűek. A zsidó iskolába jár 80 tanuló; ha ez iskola megszűnnék, ezek átvétele egy új tanerő alkalmazását s egy új tanterem építését tenné szükségessé, ami iooo korona évi új kiadást jelentene. Tehát tartassák fenn a statusquo addig, míg az iskolák iskola­jogi természete tisztázódik. De a 3500 kor. pótadóra való hivatkozás is téves, amennyiben az iskolák költségei a város •összes bevételeiből fedeztetnek s legna­gyobb részben kegyúri iskolák lévén, nem is pótadóból, de a kegyúri terhek viselésére rendelt jövedelmekből. Végül megállapították az elemi isko­lák vizsgáinak határnapjait. A vizsgálatokra a következő iskola­széki tagok küldettek ki: Június i-én a IV—VI. kerület gazda­sági ismétlő iskolában Reusz József, Wim­mer Ferenc, Oltósy Ferenc. Június 8-án az I—III. ker. gazd. isin. iskolában Brutsy János, Tátus János, Mattyasovszky Lajos, Kaán János, június 10 én Oltósy Ferenc, Haller Ferenc a szem györgymezei fiúis­kolába. Június 12-én a duna-utcai fiúiskola IV. osztályába: Marosi József. Június 38-án a dunautcai fiúiskola III. osztályá­ba : Brenner József. Június 18 án a szent­tamási fiúiskolába: az I. osztályba: •dr. Csernoch János, a II. Wimmer Fe­renc, a III—IV. Büttner Róbert, az V—VI. osztályban Rothnagel Ferenc. Június 19-én a buda utcai fiúiskolában : az I. osztályban: Kaán János, II. Bleszl Ferenc, III. Brutsy János, IV. Tátus János. Június 20 án a dunautcai fiúisko­lába : az I-ső osztályba: Reusz József, a II. osztályba dr. Wipplinger Ödön. Június 21 én az elemi leányiskola VI. osz­tályába Mattyasovszky Lajos. Június 22-én az V. osztályba dr. Helc Antal. Június 24-én a III. osztályba BedŐ Jó­zsef. Június 25 én a IV. osztályba Bütt­ner Róbert. Június 26-án az I. osztályba Dóczy Ferenc, a II. osztályba Kaán János. — Személyi hír. Katoaay Alán or­szággyűlési képviselő a pünkösdi ünne­peket városunkban töltötte. — A főispán székvárosában. Horváth Béla íőispán kedden délben az ipolysághi vonattal Párkány Nánára érkezett, ahol megebédelvén, bejött városunkba s három órától kezdve fogadta a tisztelgőket, közöttük a bencés székház tagjatt, aki­ket Hollósy Rupert igazgató vezetett. Az üdvözlésre felelve hangsúlyozta, hogy mindég rokonszenvezett az érdemes renddel s ha ir nagy földijének, a fő­apátnak, mindég megemlékezik a rend minden tagjáról. A főispán ezúttal töltötte először ai éjszakát vármegyeházi meg­szálló helyén. Ma reggel visszautazott Ípóly-Nyékre. Heti fogadónapját ezután állandóan kedden tartja. — Egyházi kinevezések. A herczeg­primás dr, Andor György pápai kamarást, primási szertartót titkárnak és főszentszéki jegyzőnek, Berger Márk budapesti Szent János kórházi lelkészt pedig főegyház­megyei levéltárnoknak nevezte ki. — Adomány. Sujánszky Antal nagy­prépost az új kózház kápolnájának egyik ablakában alkalmazandó üvegfestményre négyszáz koronát adományozott. — Mária Kongregáczió. Lélekemelő ünnepély folyt le pünkösd vasárnapján d. u. 5 órakor a vízivárosi zárdatemplom­ban; a polgári leányiskola III. és IV. oszt. tanulói s a belnövendékek e napon vétettek fel ünnepélyesen a Kongregáció tagjaivá. Dr. Trikál József hittanár buz­gólkodására alakult az egyesület, mely a növendékek által a tagok sorából szaba­don választott tisztikar veretése alatt hetenkint gyűléseket tart, hol rövid ájta­tosság után a megállapított tárgysorozat pontjai fölött eszmecserét folytatnak; évenkint decz. 8 án fogadalmukat meg­újítják, hogy valláserköicsös életűek maradnak és a kongregáczió szabályait a társadalmi életben is szem előtt tart­va, az erény ösvényén haladnak. — Az ünnepélyes felvételt — melyet dr. Walter Gyula praelátus fényes segédlettel vég­zett — megelőzte dr. Prohászka Otto­kár remek beszéde, melyben ismertette a nő hivatását és a~Kongregácíó czélját, szükségességét. A szónoklat végeztével br. Kaás Terike elnök az egész templo­mot betöltő csengő hangon a növendé kek kérelmet tolmácsolta, hogy a foga­dalom letétele után őket az egyesület tagjává ünnepélyesen felvegyék, mire a felvételt eszközlő praelátus kanonok Barta Ilonka titkárral felolvastatta a szabályza­tot és a hitvallást, melyet a növendé­kek hangosan ismételtek, majd egyen­kint az oltárhoz vonultak és átvették a kék szallagra fügesjHctt jelvényt. A ki­osztás alatt a főszékesegyházi énnekkar Kersch Ferenc karnagy vezetése alatt gyönyörű régi, magyar énekeket adott elő, «Te Deum»-mal végződött a mind­végig példás rendben lefolyt, szivet, lelket nemesítő ünnepély, amelyen, mivel csak meghívóval lehetett a templomba jutni — nem nagyszámú, de a legelőkelőbb hölgy­közönség vett részt. A májusi litániára járók — elmaradván e nap az ájtatos­ság — százával lepték el a templom környékét. — Rózsaszínű rovat. Dr. FSdi Emil városunk fia, székes fővárosi tiszti orvos, hétfőn tartotta eljegyzését Gonda Margit­tal, dr. Gonda Ignáe székesfővárosi bizott­sági-tag és orvos szép leányával és dr. Gonda Dezső ügyvéd és hírlapíró nővé­rével. Fe'hőtlen boldogságot kívánunk ! — Uj plébános. A hercegprímás szöl­gyéni plébánossá Ziskay Imre nagy-sze­Ieszényi plébánost nevezte ki, aki eskü­jét tegnap tette le az érseki helynök kezébe. — Szabadságon. B. Szabó Mihály jól kiérdemelt hat heti szabadságidejét, me­lyet Karinthiában, a wörthi tónál fog töl­teni, június hó i-én kezdi meg. — A szent ÓV emléke. Városunkban tegnap tartották meg a pápa által a szent év emlékére rendelt nagy körme­netet, amelyben azonban csak a kat. tanintézetek s a papság egy része vett részt s amely semmíesetre sem volt oly népes és fényes, mint amilyennek a ma­gyar Rómában lennie kellett volna. A katolikus közönség — minden osztályt ideértve — egészen hiányzott. Reggel 8 órakor misét hallgattak a fő székesegyházban, amelyet Boltizár Jó­zsef érseki helynök mondott, azután ünnepi menetben vonultak le a kir. vá­rosi plébánia templomba: a tanítóképző növendékei, a főgimnáziumi ifjúság, a amely szép magyar Mária-dalokat éne­kelt, a papnövelde növendékei, az ottani tanári kar, a főkáptalani tagok. A kir. városi templomból a Lőrinc-utcán át a ví­zivárosi templomba vonultak sa körmenet a Bazilikában Te Deummal fejeződött be, amelyet az örökifjú püspök — el nem fáradva a három óráig tartó funkcióban — teljesen erős, csengő hangon intonált. — Esküvők. Csepreghy Gyula tanitó­képezdei gazdasági szaktanár június hó i-én déli 12 órakor esküszik örök hűséget a vízivárosi templomban szép arájának : Walter Juliskának, Walter Mihály ma­gánzó leányának. — Balogh Elemér hitelszövetkezeti vezérigazgató június hó 15-én d. e. 11 órakor vezeti oltár elé a vízivárosi zárda templomában Magurányi Olgát, Magurányi József főkáptalani ügyész nagy szépségű és műveltségű leányát. Gogola Rezső csévi jegyző hétfőn vezette oltárhoz Holetz Ágnest, gróf Majláth György zavari uradalmi főkerté­szének leányát. A polgári kötést a vár­megyeházán Kakass László h. főszolga­bíró végezte. A főszolgabíró hivatalában ez volt az első polgári házasságkötés. Az egyházi esküvő Cséven történt — Vicenty Aladár, temesvári p. ü. igazga­tósági számtiszt ugyané napon lépett oltár elé Zwornik Máriával. Az esküvőn megjelent a Kereskedelmi és Iparbank egész tisztikara. — Vizsgatétel. Nagy Antal, reál­iskolai tanár a természettanból és meny­nyiségtanból jó sikerrel tette le a szak­vizsgát. — RovancSOlás. Kupferschmied János, a budapesti kir. posta és távíróigazga­tóság számtanácsosa a pünkösdi ünne­pek alatt a helybeli posta- és távíróhi­vatalban rovancsolást végzett, amely az ismert mintaszerű rendről és pontosságról tett ujabb tanúságot. — Kinevezés. Komáromvármegye fő ispánja ifjabb dr. Reviczky Gábor ógyallai közigazgatási gyakornokot tiszteletbeli szolgabiróvá nevezte ki. — Kegyelet. A Kerületi Betegsegélyző Pénztár, igazgatósági ülésén elhatározta, hogy néhai Horváth Lajos volt tanács­jegyző és a pénztár iparügyi referálója 'elhunyta alkalmából érdemet jegyző­könyvben megörökíti, a város tanácsát erről jegyzőkönyvi kivonatban értesiti, e'hunyt özvegy édes anyjának pedig le­vélüeg kondoleál. — Váltócenzor. A Párkányi Takarék­pénztár igazgató választmánya a váltó­bíráló bizottságban megüresedett helyre Lindtner Jánost választotta meg. — Harminc éves találkozó. Az idei nyár folyamán találkoznak városunkban azok a férfiak, akik harmincz évvel ezelőtt a helybeli főgimnáziumban tettek érettségi vizsgálatot. A helyi előkészítő munkálatokat dr. Simonyi Adolf vezeti a találkozás leg'elkesebb hive dr. Burány Gergely h. tankerületi főigazgató. Az egykori maturánsok között vannak: Czo­bor László alispán, Feichtinger Elek közigazgatási biró, dr. Komlóssy Ferenc prépostkanonok, Maiina Gyula főmérnök, Nedeczky Pál vármegyei ellenőr, Rátkay Lásaló országgyűlési képviselő, Schön beck Ignác főkáptalani ispán stb. — A tanügyi bizottság mai ülésén e'határoztak, hogy felkérik a tanácsot, hogy amennyiben Obermayer György, a reáliskola érdemes igazgatója határozot­tan ragaszkodik nyugdíjba vonulásához,' hirdethessenek h. tanári állásra pálya-1 zatot. Pályázat lesz hirdetendő Váralljai tanszékére, amig javasolják, hogy Nagy 1 és Kovács h. tanárok tanszékére ez év-, ben pályázatot ne hirdessenek, ameny- J nyiben Nagy Antal már a pedagógiai vizsgára készül s Kovácsnak már június j hó folyamán van terminusa vizsgára. — Névmagyarosítás. Hana Sándor j doroghi lakos nevét belügyminiszteri, engedéllyel Hajnal-ra változtatta. — Jubiláló tűzoltó egyesület. A bá­torkeszi tűzoltó egyesület pünkösd hét­főjén, fenállásának tizenötödik évfordu­lója alkalmából, a régi kastély udva­rán ünnepséget rendezett, mely után a tagok között kiosztották az öt, tiz, ti­zenöt éves működési érmeket. Az ünne­pet víg majális követte. Az ünuepségen résztvettek: Andrássy János alispán, Frey Ferenc és Kobek István országgy. képviselők is, családjukkal együtt. — A Városi Kör rendes évi közgyű­lését f. hó 30-án tartja a városháza ta­nácstermében. — A doroghi templom, melynek nagy­szabású belső restaurációja csak a mult évben fejeződött be, most már diszes ke­retet is kap. Pelczer Lipót esperes­plébános saját költségén kőkerítéssel láttatja el melyhez a község közmunka­erejével járul hozzá. A doroghi templom igy méltán fogja diszessége tekintetében az első helyet elfoglalni a vármegye vi­dékén. * — Százéves templom. A szentgyörgy­mezei templom százéves fenállását a test­vérváros szombaton és vasárnap ünnepli meg. Szombaton este a lakosság kivi­lágít s este 8 és 9 óra között a 76 ik gyalogezred zenekara játszani fog a templomtéren. Másnap reggel egyházi ünnep lesz, délután népünnepély. Nem helyén való, hogy mikor ily szép dátum megünneplésért van szó, a rendezőség a nyilványosság tájékoztatásáról, érdeklő­dése felkeltéséről semmiképen sem gon doskodik. — A város pöre. A helybeli kir. já rásbiróságnál holnap kerül tárgyalásra az a per, amelyet dr. Feichtinger Sán dor indított a város ellen, azt vitatván, hogy az általa a kórháztelken használt út közdűlő út volt. — Jóváhagyott kölcsön. A belügymi­niszter a város 160,000 koronás köl­csöne kamatlábának felemelését jóvá­hagyta. — Biztosítás. A város Összes szolga­személyzetét betegség ellen a Kerületi Betegsegélyző Pénztárnál immár biztosí­totta. — A madarak védelme a Sziget-ben. Darányi földmüvelésügyi miniszternek a madárvilág védelmére hozott rendele­tét városunk kies szigeti sétányain és kertjeiben — úgy látszik — nem isme­rik ; s talán a szigeti őr sem bir sejte­lemmel az említett rendeletről, mert más­ként alig tűrhette volna ama puska-, vagy fllobert lövöldözéseket, melyek ott teg­napelőtt a reggeli órákban sűrű egymás­utánban elhangzottak. Nincsen kizárva, hogy a lövöldöző sportmann ily módon óhajtja a szigetet a csalogányok és egyéb szárnyas dalosok csendes tanyá­jává tenni. Jó lenne, ha e tévedéséről a rendőrség által kitanítandó szigeti őr utján felvilágosítatnék. — A pajta betege. Megírtuk annak idején, hogy a táthi határ egyik pajtájá­ban eszméletlen állapotban találták Ober­koffer József péksegédet. Szemeiből vér­szivárgott. Beszállították a helybeli köz­kórházba, ahol a napokban kiszenvedett. Az orvosok konstatálták, hogy agyvér­ömlés ülte meg s hogy bűntény áldozata lett volna, ki van zárva. — Lének Ottokár Teofil beton és mozaik burkolati vállalata Esztergom, Német-utcza 558. elvállal különféle burkolatokat, úgy­mint konyhák, verendák, folyosóknak kiburkolását czement és keramit lapok­kal, granitó lerazzóval. Továbbá felbur­kolatokat fayenc lemezekből. Készít to­vábbá csatornákat és válalkozik a ned­ves pincék kibetonírozására és a nedves falak szárazzátételére. Munkáiért teljes felelőséget vállal. — Az első. Megnyithatjuk immár újra a rendes, szomorú nyári rovatot. A szabadban való fürdésnek meg van az első gyermek-áldozata. A tízéves Szűcs János földmives fiú, az angyalhidnál für­dött három társával, miközben egyszerre alámerült. Bizonyára görcsöket kapott. Holttestét a halászok fogták ki. — A Dunába fult — lóusztatás közben — f. hó 4-én Dregány István dömösi lakos is. Hulláját csak e hó 28-án találták meg ugyancsak Dömösön. — Zivatar. Szentlélek község határá­ban és környékén tegnap délelőtt óriás felhőszakadás volt, amely igen sok kárt okozott. — Kaputörő szemeteskocsi. A város szemeteskocsija tegnap sokáig veszte­gelt a központi kaszárnya hátulsó ka­puja közelében. A befogott lovak meg­sokallották, hogy a kocsisuk olyan so­káig mulat a kantinban s megindultak — egyenesen a bezárt kapunak. Látva ro hanisukat a kapunál álló őrszem, sietett a kapuszárnyak felnyitására, de mielőtt ez sikerült volna neki, a fogat nekiüt­között a kapunak, azt rádöntötte a ka­tonára s felette beiramodott a kaszár­nyába. Csodálatos, hogy a katonának semmi baja sem történt. — Zsebtolvajok. A pünkösdi bucsus­hajó utasai között rendőrségünk elfogott két gyanús e»oert, akikről kiderült, hogy ismert budapesti zsebmetszők. Kettőt a buj^usokkai-jött detektívek már a ha­ión elfogjfeák\ = Eladó ház. A Lőrinc-utcában a [8-ik számú ház szabad kézből eladó. Tulajdonosával ugyanott lehet értekez­hetni, i = Tanuló. A >Hunnia* könyvnyomda íét jó házból való tanulót keres. Leg­alább két reál-, vagy gimnázium eivég­sése a fiúktól megkívántatik. IRODALOM­1 A baromfitenyésztés a legjövedel nOZÖbb foglalkozás. Olvasva a mult évi livatalos'Statisztikai kimutatást, látjuk, áljuk, hogy hazánkból a lefolyt évben 72 millió korona értékű baromfitt vittek ki. Tehát a kivitt és a külföldi nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom