Esztergom és Vidéke, 1900
1900-07-22 / 57.szám
1900. iulius 22. ESZTERGOM és VIDÉKE (57. szám.) 3 apatikus semmit-tevésbe, mert hogy a csendes gyermek állandóan gondolatokkal foglalkozzék, azt élettani okokból fel sem tételezhetjük. A gimnasztikai erőgyakorlatok szerepe a tornában olyan, mint az ételben a fűszer, Megedződik a tanuló ezek nélkül is, de az edzés hoszszadalmas kitartást igényelvén, unottá lesz, hacsak az edzettség mértékét egyegy erőmutatványban meg nem állapítjuk. Nem indokolt tehát a torna ellen tapasztalható ellenszenv s igy kivánatos volna, hogy a reáliskola tornaügye egy lépéssel legalább előbbre vitessék. A tanszerek gyarapodása számban jelentékeny, de értékben mögötte áll más hasonló intézetek gyarapodásának, mert a tanári könyvtár fedezet hiányában jobbára csak ajándék tankönyvekkel szaporodott. A szertárak közül a természetrajzi és fizikai gyarapodott több értékes darabbal. Esztergom közönségének mindenütt megnyilatkozó nagylelkű pártolásával a reáliskola értesítőjében is találkozunk. Jóformán tápintézetet pótol azon nemes emberbarátok nagylelkűsége, kik lő tanulót ingyen látnak el asztaluknál naponként meleg étellel. A helybeli tkptár és iparbank évről-évre megújított adományaikkal gyarapítják a reáliskola alaptőkéjét és a segélyegylet vagyonát. A segélyegylet 64 tanulót 185 kötetnyi könyvsegélyben és 28 tanulót 136 frlnyi ruhasegélyben részesített. A segélyegylet vagyona 4750 frt, melynek évi kamatja és a 42 tagnak 1—1 frtnyi tagdija fedezi a segélyül kiutalható összeget. Az intézet bejegyzett tanulóinak létszáma 189, melyből 182 lett vizsgálatot, mig 7 kimaradt az év folyamán. Akkora létszám ez, a minőt kevés középiskola, reáliskola pedig egyáltalában nem tud felmutatni. A tanuló ifjúságnak ez a feltűnő létszáma az iskola létjogát igazolja. S tovább fejlesztését indokolttá teszi, hogy évről-évre emelkedik azoknak száma, kiket a tanév elején helyszűke miatt az igazgatóság a felvétel alkalmával viszszautasitani kénytelen. Hogy mennyire téves a közvéleménybe belopódzott azon hiedelem, hogy a reáliskola csak selejtes tanulókkal telik meg, a tanulmányozás eredményének általános áttekintése bizonyítja. Hogy ez intézetnek kiváló észtehet- j ségü tanulói csak elvétve akadnak, az iskola négyosztályu szervezetének következménye, mert kiválóan a szegénysorsú szülők gyermekei látogatják, kiknek házi körülményei nagyon megnehezítik a tanulást, másrészt pedig, ha a j szegény tanuló leküzdeni képes a házi akadályokat, annak mint kiváló tehetségnek, természetes ösztöne, hogy azon intézetet látogassa, hol tanulmányaiban jóval tovább haladhat s igy szivesebben keresi fel a helybeli főgimnáziumot. De hogy a jogosulatlan törekvés dédelgetésben részesülne a tanári kar részéről, rácáfol e föltevésre azon körülmény, hogy az értesítő tanúsága szerint a 182 osztályozott tanuló közül 65 tanuló, tehát az ifjúság harmadrészénél többen, elégtelen érdemjegygyei osztályoztattak és hogy az első osztályba beirt 66—68 tanuló közül a negyedik osztályba átlag csak 30 tanuló jut el. A tanulók illetősége túlnyomóan helybeli, de a város közgazdaságára nézve nem jelentéktelen tényező, hogy ezen intézet révén 56 más illetőségű nyer helyben ellátást és ezen tanulók utján ugyanannyi család a helybeli kereskedők és iparosok forgalmát emeli. A szülők polgári állásának statisztikája szerint a kisbirtokos, kiskereskedő és kisiparos osztály gyermekei látogatják a reáliskolát oly arányban, mint e vidék többi középiskoláit, az értelmiségi osztály gyermekei azonban már kisebb számmal keresik fel ezen intézetet. A négyosztályu reáliskola utolsó tanfolyama a serdületlen gyermeket a pályaválasztás nehéz kérdése elé állítja, szétoszlik ezen ifjúság, mielőtt nevelése irányzatában megrögződött volna, ijedelem lepi meg a szülőt, hogy mihez kezdjen még keresetképtelen, de az iparos és kereskedő pályáról már lekésett gyermekével. Egy része a képezdébe lép, melynek beváló elemét alkotja, más része folytatja középiskolai tanulmányait a közeli városok reáliskoláiban, vagy a latin nyelvből teendő felvételi vizsgálat után a helybeli főgimnáziumban, mig a legcsekélyebb rész gyakorlati irányú pályát választ már a negyedik osztály után, s igy e reáliskola még a proletariátusnak sem tesz akkora szolgálatot, a minőt rovására sokan betudnak. Az érdeklődő jóakarat e mostoha intézet számára a jobb jövő reményét tárta fel, mert a tanév folyamán a kultuszminiszternél küldöttségben járt bizottság az államosítás ígéretével tért vissza, s csak a város anyagi erejének némi konszolidációja azon egyedüli ideig-óráig tartó akadály, mely a négyosztályu községi alreáliskolának áll. főreáliskolává fejlesztésének még néhány évre útjában áll. Sextus. — Személyi hírek. Vtmmer Imre polgármester augusztus 4-én vorosunkba érkezik s a hivatalos küldöttséget maga vezeti a váci püspök installációjára. — Véghelyi Ödön főszámvevő abbaziai üdüléséről visszaérkezett. — De Sorgó Maximilián fiumei pénzügyőri biztos, családjával együtt, hosszabb tartózkodásra városunkba érkezett. — Szabó Gyula, szegszárdi kir. törvényszéki biró, szabadságidejét megkezdvén, városunkban tartózkodik. — Dr. Csányi Iván betétszerkesztő albiró, munkálatait Nagy-Ölveden befejezvén, városunkba visszaköltözött. — BuCSUZás. Gróf Csáky Károly püspök most végezi bucsulátogatásait. Az általa elfoglalt kanonoki lakásban már csak f. hó 25-ig marad, amikor végleg kiköltözik onnan s eltávozásáig Sujánszky Antal nagyprépost vendége lesz. — A peronnon. Ugyanazzal a vonattal, amelylyel Frigyes főherceg távo zott, utazott el, szombaton délután Pöstyény felé Vimmer Imre polgármester. A fenség a perronon azonal megismerte a városfót, aki délelőtt tisztelgett nála s odakünn is hosszasabban, szívélyesen beszélgetett vele. — A bencés székházból. Dr. Récsey Viktor, a pannonhalmi könyvtár nagytudományú őre, néhány napi tartózdásra városunkba érkezett. Itt időzik még dr. Várkonyi Odilo főiskolai tanár is. — Szabadságon. A tanács Szabó József városi pénztárnoknak f. hó 15-től, dr. Aldori Mór tanácsorvosnak f. hó 22-től két heti szabadságot engedélyezett. — A hercegprímás adománya. A magyar kereszténység kilencszázados megünneplése alkalmából a hercegprímás nagy adományokat tett, nevezetesen: a bajóthi templom renoválására 10,470 koronát. ^Ugyancsak a bajóthi templom részére 3 harangot is rendelt egyet a boldogságos szt. Szűz képével, >OltaImad alá futunk,« felirattal; egy másik szt. Kolos tiszteletére, >Könyörögj érettünk* aláírással; egy harmadikat szt. Simon és Juda képeivel, >Pártoljatok bennünket" felirattal. A harangok költsége 3013 koronára rug. Az esztergomi szt. Anna templom kupolájának helyreállítására 4824 koronát, ugyanoda villámhárítóra 120 koronát. Az esztergom-sztgyörgymezői templom javítására 3633 koronát. Az udvardiróm. kat. templom részére a harangok átalakítása és ezek felső vasállványainak költségeire 1750 koronát. Az adományozott összeg 27810 korona. — A helyőrségből. Herbszt Elemér főhadnagy a 76-ik gyalogezred Dalmáciában állomásozó 2-ik zászlóaljához helyeztetett át. — Amint halljuk, az V-ik ker. hadtestparancsnokság azzal a tervvel foglalkozik, hogy a 76-ik gyalogezred helyben fekvő két zászlóalja a jövő év őszén ne Bécsbe, hanem Pozsonyba helyeztessék át. Ez magának Frigyes főherceg hadtestparancsnoknak óhajtása, aki igen kedveli a csukakék hajtókás ezredet. Az őszi gyakorlatok idejére a 76-ik gyalogezred soproni zászlóalja jön városunkba. — Utólakodalom. Kobek István országgyűlési képviselő, mivel Kornél fia esküvője Budapesten ment végbe, Bátorkeszin nagyobbszabásu utólakodalmat rendez, mihelyt a hosszú nászutról viszszatért ifjú pár uj lakása teljesen kész és berendezett lesz. — A Szentháromság szobor impozáns, nemesen egyszerű talapzata meglepő gyorsan emelkedik. A szoborépitő bizottság ma d. u. 5 órakor ülést tart, amelyen Kiss György szobrász is jelen lesz. A szobor-alánok immár teljesen készen vannak s a művész azok mielőbbi elvitelét kéri, amennyiben műtermére szüksége van, A bizottság néhány tagja a jövő hét folyamán a fővárosba utazik a szobor átvétele végett. — Halálozás. Súlyos csapás érte Mócsy Imrét, a helybeli érs. kat. tanítóképezde tanárát. Édes atyja : Mócsy Antal orszgy. képviselő elhunyt. — Adomány. Ifjabb Eggenhofer József építész kétszáz koronás adományát nem a közkórházra, hanem a Kegyúri templom uj oltára költségeinek fedezésére adta. — Kitüntetett iparos. Városunk egyik fiatal, törekvő iparosát szép kitüntetés érte. A bibornok hercegprímás Pelczmann László férfi szabónak, — ki a primási udvar és uradalom alkalmazottai részére évenkint nagyobb mennyiségű ruhát szállít — az udvari szállítói címet adományozta. Itt említjük meg, hogy a főkáptalan legutóbbi konzisztóriumán elhatározta, hogy a cégnél egy igen díszes portás-egyenruhát készíttet, melynek viselője a jubileumi templomi ünnepség ideje alatt és a nagyobb egyházi ünnepeken a székesegyház főbejáratánál fog szolgálatot teljesíteni. — Jutalom. A városi tanács Tiefenthal Gyula városi mérnöknek, aki a gimnázium-építés munkálatait nagy lelkiismeretességgel és buzgalommal vezette, az építési alap megtakarított összegéből ezer korona jutalomdijat utalványozott. — Száz korona vesztesség. Nagy nehezen kuporgatott össze, évek hosszú során át, Mayer János dömösi káptalanuradalmi béres száz koronát s azt a helybeli takarékpénztárban helyezte el. Kedd este kereste a betéti könyvet, mert másnap pénzt akart kivenni, ámde nem találta sehol sem. Halálrarémülten sietett be szerdán Esztergomba a pénzintézetbe és mégis későn érkezett. A pénzintézet csak azt tudathatta vele, hogy pénzét előtte való nap felvették. A szegény ember megtette a feljelentést az ismeretlen tettes ellen. — Kínában. Megírták a fővárosi lapok, hogy az orosz vasút egy szakaszát az immár szintén fellázadt Mandzsúriában hazánkfia : Gubányi Károly mérnök építi. Gubányi, aki Pfalcz József építőmester sógora, néhány évvel ezelőtt városunkban is megfordult. — Kártérítés keresés. Schönbeck Ferenc pozsonyi lakos kártérítést követel a várostól, amenyiben a régi gimnáziumépület lebontása alkalmával budautcai háza erősebben megsérült s kijavítása neki költséget okozott. A tanács elutasította kérelmével, amenyiben a kárért a vállalkozó felelős. Az alispán feloldotta a tanácsi végzést s határozathozatalra a képviselőtestületet utasította. — Engedélyezési tárgyalás. Az alispán feloldotta ama tanácsi határozatot, amely a Singer és Leimdörfer céget elutasította abbeli kérelmével, hogy szigeti telkén fatelepet létesíthessen s felhívta a tanácsot, hogy tartsa meg az érdemleges engedélyező tárgyalást. E végzés következtében a tanács a tárgyalás határnapjául aug. hó 10-ikét tűzte ki. — Kifogott holttest. A katonai uszodában eltűnt katona holttestét a gőzhajó állomásnál fogták ki. A lefogó láncokon akadt meg. — A Kereskedelmi és Iparkamara Győrben f. hó 24-én rendes közgyűlést tart, amelyen a helybeli ipartestületnek iparostanonckiállitás céljaira megszavazott kétszáz korona fentartása felett határoz « tárgyalni fogja a helybeli Kereskedelmi Társulat-nak az időleges és vándorkiállítások beszüntetése tárgyában tett indítványát. — Városi közgyűlés. Augusztus hó 6-án városi közgyűlés lesz, melynek fontos tárgya: a kórházi kölcsön megszavazása, a 320,000 koronás kölcsön ügye, a gimnáziumkölcsön, amelyhez a miniszter elvi beleegyezését megadta s az Első Hazai Takarékpénztár a kötvényt már meg is küldötte. — Uj Vámbódé. Az új fogyasztási adók behozatala szükségessé teszi a vámőr éjjeli szolgálatát s ez a körülmény viszont uj vámház építését, amelybe a telefon is bevezetendő. Az uj bódé a MáriaValéria-hidnál lesz. — Érdekes hangversenyeimen hozott legutóbbi hírünk a legilletékesebb forrásból nyer megerősítést. Kedves levelet hozott ma a posta Budapestről a mi legkedvesebb primadonnánktól. Énekelni fog, még pedig cigányzene mellett. A hangvei senyt különben Pozsoltné Lukács Juliska és Kovács Miska rendezik. Az érdeklődés iránta máris nagy. — Anna bucsu. A szent-Anna templomban szokásos nyolc napos vecsernyeájtatosság szerdán este kezdődik meg. — Hidjavitás. Akik a Lieb-közÖn szok tak a szigetbe járni, néhány nap óta bosszankodva állanak meg a híd előtt. Biz az el van zárva a közlekedés elől, amenynyiben gyalogjáróját javítják. Reáfért. — TŰZ. F. hó 18-án éjjel 11 órakor Bátorkeszin Binetter Márk nagy kazal szalmája elégett. Az önkétes tűzoltóság a tüzet lokalizálta. A kárt valószínűleg valamely csavargó vigyázatlansága okozta. A szalma bistositva volt. — Háziezredünkből. Háziezredünk Bécsben állomásozó törzse július 21-től au gusztus 26-ig a brucki táborba van kirendelve. — A szálkai gyilkosság tettese már az ipolysághi törvényszék börtönében várja bünhődését. Molnár Lászlónak hívják s csakugyan haragosa volt a szegény áldozatoknak. A kertjében elásott véres fehérneműje vezetett nyomra. A gyilkosság után nyugodt lélekkel mezei munkába állott; úgy fogták el a csendőrök. — Öngyilkosság. Veisz vörösvári illetőségű doroghi bányamunkás a doroghi vasúti pályaudvaron ma reggel 8 órakor öngyilkosságot követett cl. A félreeső helyen revolverrel jobb halántékon lőtte magát s azonnal meghalt. Kakass László h. főszolgabíró és dr. Hüke Kálmán bánya-orvos a hely színére utaztak. — Rendőri hirek. Ebmarás. Szatzlauer János cukrász kutyája megmarta Szolvik János szentgyörgymezei lakos jobb lábát. Az ebet megfigyelés végett a gyepmesteri telepre szállították ki. Elhullott sertés. Gerber Józsefné szentgyörgymezei lakos egy sertése gyanús körülmények között hullott el. Felboncolása iránt intézkedés történt. Elcsípett tolvaj. A rendőrség a Szenczi István kárára a mult héten elkövetett lopás tettesét Csente Erzsébet személyében kinyomozta. = Egy darab Esztergomi Iparbanki részvény eladó. — Bővebbet az esztergomi Lapok * kiadóhivatalában. » A Takarékpénztár Lőrincz utczai bérpalotájában négy bolthelyiség előnyös feltételek mellett bérbeadandó. A helyiségek kisebb iparosok részére is alkalmasak, mert a nagyobb boltok hátsó része lakásnak, vagy műhelynek használható és így a bérlő jutányos árért díszes üzlethelyiséget és lakást is kap. — Kitűnő köterejü vízhatlan mész v. i. Román és Portlant cement, folyton friss minőségben, kapható Niedermann János szódavizgyáros házában, Esztergom, Buda-utca 340. Ugyanott f. é. október l-re kiadó egy nagyobb boltihelyiség lakással együtt, bármilyen kereskedői vagy ipari célokra, jutányos áron, valamint egy megkezdetlen nagy jégverem legjobb aczélos jéggel megtöltve és kellően gondozva azonnal eladó. f Az „Általános Zenészeti Lexikon" encyklopaediai kézikönyv IL kiadásának 1-ső füzete megjelent. E műben feltalálhatók a zenetudomány legszükségesebb ismeretei; a hazai és külföldi zenészek, zeneirók, zeneszerzők, kitűnőbb zenekedvelők, hangszerkészítők stb. rövidre szabott élet- vagy ismertetőrajzai; továbbá a hangszerek ismertetése s a zenében gyakran előforduló idegen szavak magyarázata. Szerkesztette és irta Ságh József, a „Zenelap" szerkesztője, A mü 20-22 füzetből fog állani.