Esztergom és Vidéke, 1899

1899-10-15 / 83.szám

fog kelleni a komolyan gondolkozó jelölteket, mert aki vállalkozik, feltétlenül áldozatot tesz városának. Másrészt azonban fel nem tesszük városunk egyetlen polgáráról sem, hogy ha érzi, hiszi, hogy meg tud felelni az irányában mutatkozó közbizodalomnak,akárfélénkségből, akár kényelemszeretetből, vagy éppen anyagi okokból, e kritikus időben félre állana. A közönséget mi eléggé érettnek és tapasztaltnak tartjuk arra, hogy megtalálja végre a maga emberét, nem is adunk neki tanácsot sem ma, sem ezután, még csak a jelölt — kombinációkat sem reprodukáljuk, tudunk mi jól is választani, ha akarunk. De feltesszük, hogy szem előtt fogják tartani, miszerint alkalmas, megfelelő ember csak az lehet, akinek első sorban teljes egyéni integritása fontos pozíciója méltó betöltésére biztosítékot nyújt, de másrészt nem fogják feledni, hogy a zilált városházi viszonyok között csak az fog boldogulhatni, aki teljes auktoritással foglalhatja el székét s e tekintetben nemcsak az erkölcsi, de az anyagi módot is meg kell adni neki. Maiina elment; >nec sermo fiat* .. . A halottakról nem beszélünk, csak jót, vele is ezentúl csak annyiban fogunk foglalkozni, amenyiben elkövetett vaskos mulasztásai miatt a város közönsége az obiigójából még természetesen ki nem bocsáthatja, bárha készséggel meg is adja távozásához a beleegyezést. Sokat küzdöttünk ellene ; örülünk, hogy bár nagyon későn : befejezhetjük a küzdelmet. Befejezésünk minden sajnálkozás nélkül való, mert a végek közül csak a tragikus s a korai sajnálatos. Az övé nem volt egyik sem. Memor. Építkezések a vármegyében. — A vármegyei hatóság figyelmébe. — Esztergom, október 10. A vármegye falvaiban eszközölt építkezésekről szabadjon kissé szóllanunk. Úgy érezzük, hogy ideje annak. * Az iparnak szabaddá tétele természetszerűleg nagyban előmozdította annak fejlődését. A verseny növeli az emberekben az ambíciót és munkakedvet s fokozza a tettvágyat és igy a teremtőerő is nagyobb lévén, a végzett munka értékesebb, használhatóbb lesz. Addig, mig nálunk az ipar rendezetlenül volt, mig mindenki előtanulmány, előképzettség nélkül folytathatott tetszés szerinti ipart, az ipar gyermekkorát élte mert gombamódra nőttek a különböző kontárok, kik helyett, hogy az ipart fejlődésében elősegítették volna, azt inkább hátramozditották. A most életben lévő ipartörvény némileg segített ezen a bajon, de csak némileg. Mert megköveteli ugyan, hogy az, ki önállóan akar valamely iparűzéssel foglalkozni, nagykorú legyen, magyar honpolgárságot s az iparágban való két, esetleg 3 évi gyakorlat igazoljon, tehát valamely szakismerettel kell rendelkezni; de azt sehol egy szóval sem mondja és nem követeli az ipartörvény, hogy az ipart tanulnia is kellett légyen az illetőnek. Tizenöt esztendeje áll fön ezen törvény. Sokszor és sokan rámutattak arra a nagy anomáliára, ami a törvények ezen hiányosságából a gyakorlati életben előfordul, de mind máig eredménytelenül. Lássuk csak miképen játszszák ki egyesek a szentesitett törvényt és hoznak önön magukra is, embertársaikra is kárt és kellemetlenséget. Az ipartörvény végrehajtása tárgyában kiadott 39266/84. számú kereskedelmi miniszteri rendelet 101. §-ának a) pontja oly képen rendelkezik, hogy az, ki igazolni tudja azt, hogy iparosnál tényleg munkában áll, illetőségi bizonyítványának fölmutatása mellett az iparhatóságnál, — vagy az ipartestületnél — munkakönyvet kaphat. Az iparos-segéd munkakönyvével dolgozik két három évig, persze ugy — a hogy, — mely idő elteltével benyújtja kérvényét az I-ső fokú iparhatósághoz, hozzá csatolja nagykorúságát igazoló anyakönyvi kivonatát és az iparban a törvény által előirt időig való foglalkozását tanúsító munkakönyvét és kér s kap is igazolványt, mely az iparnak önállóan való gyakorlására megadja a törvényes jogosultságot. Elképzelhetjük, hogy milyen munkát végez az ilyen képzettséggel bíró iparos ! És ha még a cipész, szabó, asztalos vagy ehhez hasonló kézművesek >fuserálnak* össze-vissza, hagyján ; de mennyi veszélyt, kárt és kellemetlenséget okoznak, ha kőmivesek, ácsok, kályhások kontárkodnak. A kontár iparosoknak nem lévén meg a kellő számításuk, hiányozván a munkához megkívántató képzettségük, olcsóbban, gyakran vesztesseggel vállalkoznak a munkára. Aztán készítenek girbe-görbe falakat, ferde tetőket, füstölgő hasznavehetetlen kályhákat. Szerencse, ha az ilyen » fuser* kőmives rakta ház nyomban a felépítés után össze nem dől; vagy a tető ott nem hagyja a helyét. Arányosságról, csínról, szabályos ságról szó sincs az ilyen iparosoknál. Összetákolnak egy-egy házat, hogy a jobb izlésü ember annak láttára nem tudja: nevessen, vagy bosszankodjék-e felette ? Innen van aztán, hogy íalvainkban a lakóházak és melléképületek csak ugy találomra épülnek ; egyik igy, á másik amúgy minden rendszeres s izlés nélkül. Az építtető megjelöli a helyet, megnevezi az osztályok számát, a kivitel az építő dolga. Ennek kell meghatározni az épület alakját, fekvését, beosztását, külső csínját, magasságát, a falak erősségét, ajtók, ablakok nagyságát, szóval mindazt, amit mai napság még a falusi gazda tisztult Ízlése és igénye megkíván. De hogyan várhatunk ilyest olyan embertől, ki , mindezeknek hijján van ? Örömmel halljuk, hogy a vármegyén szemet szúrt ez a szerte kontárkodás és a megye alispánja rendeletileg utasítani szándékozik a járási főszolgabirákat, hogy nézzenek a járásban egy kissé utána annak, hogy kontárkodó iparosok, főként olyanok, kik épületek készítésére vállalkoznak, ne dolgozzanak. Először azért ne, mert a közbiztonságot munkájukkal veszélyeztetik, a mi ellen pedig a hatóságoknak minden törvényesen megengedett eszköz felhasználásával védekezni erkölcsi kötelességük ; másodsorban pedig azért, mert idomtalan, a jó izlést arculvágó, durva munkájuk a köznépnél amúgy is kis mértékben levő izlés emelésére s fokozására egyáltalán nem alkalmas. A felsőbb hatóság rég nélkülözött és várva-várt intézkedése igy mihamarább el fog következni. Hírlapírói kötelességünknek vélünk eleget tenni, a mikor az intéző körök figyelmét felhívjuk arra a módra, hogy miként lehetne — szerintünk — a kontár épitő iparosok garázdálkodásának okosan elejét venni. Mindenekelőtt a ma érvényben levő, 1883-ban alkotott s kivihetetlen építési szabályrendelet okszerűen módosítandó s ha a módosítás megtörténik, annak betartása a legszigortibban ellenőrizendő. Továbbá mindenesetre nagy baj, hogy a szabályrendelet által megalkotott »szépítő bizottságok*, községekben alig működnek, de a szabályrendeletből megállapított büntetések sem alkalmaztatnak. Mindenki fia ugy épit, amint épen eszébe jut. Rendszerről szó sincsen. Egyik ház hosszában, másik keresztben áll-, egyik az utca színére, másik több méternyire belebb. Hol közvetlenül a szomszéd lakóházához, hol valamelyik gazdasági épülethez szorítva. Tömésből, mórból úgynevezett fecskerakásból, vagy boronából, kinek-kinek saját tetszése szerint a községi elöljáróságok megkérdezése nélkül. Hát ez nem jól van igy. Mondja ki a módosított szabályrendelet kötelezően, hogy csak a községi elöljáróságnak a helyszín s az építkezési tervnek megtekintése után (de facto) hozandó engedélye alapján szabadjon lakóházat és gazdasági épületeket készíteni. Mondassák ki kötelezőleg, hogy az építési vállalkozó a tervrajz bemutatásával egyidejűleg köteles igazolni azt, hogy az épületek készítésére hatóságilag föl van jogosítva. Ennek elmulasztása esetén az építkezési engedélyt ne adják meg. Ilyen módon a sok kontár iparos garázdálkodásának eleje vehető és sok ember fog károsodástól megóvatni. De falvaink is csinosabbak, rendezettebbek és Ízlésesebbek lesznek. Amire bizony nagy szükség van ! Sincerus. Tanitógyülés. Párkány, október 7. A Párkány-kerületi római katholikus néptanítók egylete f. hó 5-én tartotta meg harminc éves fennállásának jubileumát Párkányban. >VeniSancté< és >TeDeum« előzte meg a diszközgyülést, melyn- k elnöke Meiszermann Ignác bátorkeszi esperes-plébános, koronás arany érdemkeresztes, tanfelügyelő volt, aki szép szavakkal ecsetelte az egyesület régi fennállásának, kulturális fontosságának becsét, sohasem lankandó munkásságát, küzdelmeit és sikereit. Majd további s még szorosabb összetartásra s kitartó cselekvésre lelkesitette az egylet tagjait. Magyarország biboros hercegprímásához, mint az egyesület legmagasabb védnökéhez, az egylet távirati uton küldötte hódoló üdvözletét, melyre a főpap szintén távirati úton válaszolt, főpásztori áldását küldvén az egyesületre. A mult évi jegyzőkönyv felolvasása után Csongrády Lajos, az egyesület harminc éves fennállásának történetét olvasta fel. Zsákovics Ferenc bényi főtanitó ötven éves tanitói munkásságának érdemei s Bugyács János, volt kéméndi főtanitó emléke jegyzőkönyvileg örökittettek meg. Megalakult ezután az új tisztikar is. Csepregi Károly szőlőművelésről irt munkálata jövő közgyűlésen olvastatik fel. A kilencszázados országos kath. tanitói kongresszuson az egyesületet Bittér Tódor alelnök és Stampay János jegyző fogják képviselni. Ezután tudomásvétel végett felolvastattak a népiskolákra vonatkozó különféle rendeletek és leiratok. Juhász Béla a megvizsgált pénztárról felvett jegyzőkönyvet olvasta fel. Az egyesület hozzájárult a SzatmárUgocsavidéki kath. tanitói egyesület által kimondott követelményekhez: u. m. 1. A tanitó nyugdíj jogosultsága oklevelének megszerzésétől vegye kezdetét. 2. Tíz évi szolgálat után munkaképtelenség esetén fizetésének 30 percentjét kapja nyugdíjul. 3. A tanitó özvegye rendes évi segélyt élvezzen, ha férje 5 évig szolgál. 4. A tanitó szolgálati ideje 35 év legyen. 5. A kántortanítók nyugdija teljes kántortanitói fizetésük után állapíttassák meg. 6. A tanitói árvák húsz éves korukig segélyeztessenek. 7. A gazdasági ismétlők után járó fizetés a nyugdíjnál szintén alapul szolgáljon. 8. A kórpótlék után ne kelljen fizetni ötven százalékot. A gyűlésen a tanítóság nagy számban vett részt. Egy jelenvolt. mJmm mmm mmm mmm* V wLdaMMn Ünnepi levél. — A. „Pour-parler" holnapi számából. — Bérezés szép hazámban, Hontnak ősi földjén, emelkedik a felhőkbe érces honvédemlék. Fillérek gyükének hosszú időkön át, odaadta a szegény egyetlen garasát, áldozott a gazdag, dúsan szivesen s áll a lombok között fényes érc-jelképe csodálatos idők honszeretetének. Utt áll a honvédő ellenség tetemén; sebzett arcz, csorbult kard — de ajkán diadal, szemében győzelem, — nos, hát igen igy volt, — elszakadt a gyermek anyja kebeléről, — felkelt a beteg is nehéz betegágyról s azután előre! A világ csak bámult, szabadságért, a hazáért mint tud halni hős halállal maroknyi magyarság. Salmeczbánya földje, Szélaknának hantja szentek vagytok, mert megszentelt a hazavédő hősök vére ! A fenyőfák szebbek, tűlevelűk zöldebb, tobozuk ragyogóbb, mert a drága hantok édes szülőanyjuk : ő rájuk borulnak a suttogó lombok. Ott voltam! Zarándok utamban együtt voltak velem honfiak, leányok — vének és ifjak, — szegények, gazdagok ; könynyező szem itt is, bánatos arc ott is, ugy állnak bús csöndben, nézik azt a szobrot, — visszatér az elme a harci időkbe, látja a rohanást, hallja a vezényszót : — Fiaim előre! Bányák sápadt népe, földnek művelője, fedetlen ősz fejek rendre térdre esnek, béke lobogói hajladoznak némán,, imádságos hangok emelkednek égre : Áld meg Isten őket, a magyar szabadság bajnok vitézeit, tartsd meg emléküket örökké e földön, martyrkoszoruval övezd homlokukat, — ne feledkezzél el elárvult hazánkról. Ima, moraj szűnik, azután csend lészen, megmozdál, a tömeg, járul a szoborhoz, ránéz fényes szemmel, égő szeretettel körül ölelgeti, homlokát kövéhez hódolva értetve, csókokkal illeti. Megérdemlik azok, kikről emlékezik! Aztán erős, szent fogadást teszen, hogy édes hazáját