Esztergom és Vidéke, 1897
1897-01-14 / 4.szám
a szomzédház kertre nyiló két ablakát, honnét kíváncsi fiatal intézeti növendékek arcát lehet látni akkor, midőn a szünidőt lakásukon töltik. Ez, azt hiszszük, nem fér Össze az intézet szabályaival, mely szigorúan megköveteli, hogy a fiatal, de azért felnőtt leányok szállása inkább elszigetelt legyen, semhogy nyilt vendéglővel álljon szemben. Az érdekelt intézet? vezetőség bizonynyal még nem ismeri a helyszini állapotot, mert ellenkezőleg másként rendelkezett volna, hihetőleg akként, hogy ugyanazon épület más szobáját tűzte volna ki lakásul — és igen helyesen, mert a jelenlegi lakás elfoglalása az intézeti növendékek nőiességével — még egyébb okból is — homlokegyenest ellenkezik. Egy vendég. Báli tudósítás. — Amiről nem írnak a riportejek. — Már korán délután megindul a készülődés. Előveszik a suhogó ruhákat, a rizsport, a legyezőt. A leány szemei lázban égnek, szive összeszorul, ugy fél valamitől. A mama is ideges, de nem szól egy árva szót sem arról, ami gondokat okoz neki. A papa komoran sétál föl és alá, mintha temetésre készülne. Olyan különös hangulat uralkodik a házban, mindenki komoly, pedig mulatságba készülnek, ahol szórakozni és táncolni szoktak az emberek. A tánc, a tánc, ez ám a szörnyű dolog. Egy gondolat forog mindegyikük eszében : — Lesz-e táncos? Nem kell-e majd petrezselymet árulni ? Ez a gondolat kiséri folyton a mulatságba menőket, sőt még ott is szüntelen zaklatja őket. Ott érzi csak igazán a leány, mily kevés joga van neki és mily nagy a férfiak hatalma ? Ha a nők eman cipációja nagyobb mérvet fog ölteni és diadalra fog jutni, ugy bizonyára megszűnik az az elkeseredett állapot is, a melyet szegény, táncolni vágyó leányok kénytelenek átélni . . . A cigány húzza. A leány remegve ül a mama mellett. A papa a távolból szemléli az egész jelenetet. A középen ott állnak a mai fiatal emberek. (Oh azok a mai fiatal emberek !) Van közöttük egy-kettő, aki szenvedélyes táncos, ki szüntelenül ott lejt végig a parketten egyik-másik leánynyal. De a többiek ! Az egyik némán bámul a levegőbe. Még alig 21 éves, de a legnagyobb nemtörődömséggel morogja : — Bolondság ! A másik hevülékenyebb, szivében nyugtalankodik valami, ha meglátja >0<-t. Természetesen csak >0« vele táncol, kivéve a »muszáj f túrokat. A rendezőbizottság tagjai merészen intenek a cigánynak és buzditják a többieket. — Táncoljatok fiuk ! Azonban amint csak lehet, kiszöknek az étterembe, ahol söröznek, spriccereznek. A leány most már éppen olyan ideges mint a mama. Ha egy párt lát maga előtt eltáncolni, gyenge pir futja át az arcát. Illúziói, reményei, melyeket heteken át szőtt, teljesen eltűntek, nem ideges már, hanem keserű bosszúság fogja el. Ha azután néha-néha odatéved egy-egy táncos, kénytelen-kelletlen mutat barátságosabb arcot, mialatt szivében vihar dul. Azután jönnek a négyesek. A zene felzendül, a párok sétálni kezdenek. Azután felállanak. Mindig több és több pár sorakozik a glédába. S akkor látható, kinek nincsen táncosa, ki ül ? A rendező néhány percig fel és alá rohan, azután 1 ugy tesz, mintha nem venne észre semmit és hangosan elkiáltja magát: — Sénánglé ! Kipurult arccal, összeszorult szívvel nézi végig a leány a figurákat. Alig várja, hogy véget érjen, pedig oly sokáig tart. Ha azután vége szakad a táncnak, — a leány halkan, remegve súgja a mamának : — Menjünk haza ! A mama nem szól semmit. Szótlanul felkel és indulnak, de indulás közben az ő arca is kipirul. Szinte érzi azokat a szúró tekinteteket, melyeket az ott maradók reá vetnek. Hazaérnek. A leány leborul az ágyra és elkezd zokogni, a papa ismét komoran fel és alá sétál, a mama pedig zsörtölődő hangon nem hízelgő dolgokat mond a mai fiatalemberekről. A báli tudósító pedig lemegy a szerkesztőségbe és lendületesen megírja : Tegnap ismét egyike azoknak a fényes mulatságoknak zajlott le, melyre bizonyára mindnyájan a legnagyobb élvezettelgondolunk vissza . . .< Riporter. Eladó vaskereskedés. Esztergomban létező árvaszékileg leltározott és szakértők által 28000 frtra becsült MÜLLER GYULA-féle vaskereskedés eladó. Feltételek alulírottnál megtudhatók. Hübschl Alajos, árvaszékileg kirendeli gondnok. MlNDENilllKAPHATÓ.11 KITÜNTETŐ ÉREM SUCHARD NEUCHATELÍSCHWEIZ) KÖNNYEN OLDHATÓ KAKÁO Jól Fizető .;• 1K? = 200 Csésze • tépUló. „POZSONY" vizgyógyintézet, Pozsonyban. Gyógytornázás, massage, villamosgyógymód stb. Egész éven át nyitva. Tulajdonos : a pozsonyi iparbank. Igazgató orvos : med. univ. dr. SCHLESINGER MIKSA. Ismertetést készséggel és díjmentesen bárhova küld az igazgatóság. Kérje ön a világosi cognac-gyár részvénytársaság valódi világosi bordestillatumát, amelyet a következő cimke alatt árusítanak; Yilágosi cognac-gyár részvény-társ. igazgatósága. C. A Schuster, harmonikagyáros Graslitz (Csehországban.) Szétküldés utánvét mellett. Esetleges kicserélés. — Ismételadók kerestetnek. m Csak 4\ frt a világhirü, hosszú és valódi gyöngyházzal fedett billentyűkkel ellátott „Boheinia u kézi harmonika, melynek két kettős fúvója és II szeres erős fúvója van, eltörhetetlen fém sarkakkal. Az egyes hangok külön egyes lemezeken vannak, minek folytán a harmonikának nagyszerű és orgonához hasonló hangja van. 40 hangú 2 reg. 15y 2 X33 cm. nagyságban 4Y 8 frt 60 „ 3 „ 17 X34 „ „ 5V S „ 80 „ 4 „ 17V 2 X34V S „ „ 67, „ Iskola ingyen. Portó és csomagolás 6o kr. Képesárjegyzék ingyen. Hirdetések ESZTERGOM és VIDÉKE számára jutányos áron felvétetnek a kiadóhivatalban, Bottyán János-utca, Spanraft-ház. birtokra, háénzkölcsönl zakra ' flyárakra es 'BBHHBHP r gőzmalmokra, első helyű betáblázásra 40 évre 4}/^ százalékra, 50 évre 4 százalékra, 2-ik és3-ik helyű betáblázásra 6 százalékra. Pénzt Váltóra 5—® százalékra 10000 frtig, gyorsan és discretio mellett szerez, — valamint drága adósságokat convertál, úgyszintén váltót leszámoltat. l^c'fnwsfcrcK Márton Budapest, VII Miksa utca II. Kitűnő referenciákkal szolgálhatok. xxxxxxxxxxxxxxx H f*yártiiiáiiyaim H régóta mint olcsók és jók, ismeretesek. X Nickel remontoir frt X 3.50. Ezüst remontoir fÉ 80 %ooo. ^t 6.- Re- S montoir Anker SpirálBreauét 15 kővel 10 2 'frt. 1 Chaton, Glas- JC hütte sistem 16 kővel X 12 frt. Ébresztő óra emeer. járatú, világító,príma min. frt 1.70. Regulator 1 napi ütő szerkezet frt 5.75. Regulator 10 napi ütőszerkezet frt 8.50. Képes árjegyzék órák-, láncok-, regulatorok,arany- és ezüst tárgyakról a legfinomabb kivitelben, ingyen és bérmentve. Nem tetszők kicseréltetnek, vagy a pénz visszaadatik. EUG. KARECKER, ORAGYAR 158. Bregenz am Bodensee. —— Két évi jótállás. ——^— RichteiMéic Horgony-Pain-Expeller Liniment. Capsici comp. Ezen hírneves háziszer ellentállt az idő megpróbálásáuak. mert már több mint 27 év óta megbízható, fájdalomcsillapító bedörzsölésként alkaimaztatik kcszvénynél, csúznál, tagszaggatásnál és meghűléseknél és az orvosok által bedörzsölésekre is mindig gyakrabban rendeltetik. A valódi HorgoayPain-Expeller, gyakorta Horgony-Liniment elnevezés alatt, nem titkos szer, hanem igazi népszerű háziszer, melynek egy háztartásban sem kellene hiányozni. 40 kr., 70 kr. és 1 frt. üvegenkénti árban majdnem minden gyógyszertárban készletben van; főraktár: Török József gyógyszerésznél Budapesten. Bevásárlás alkalmával igen óvatosak legyünk, mert több kisebbértókü utánzat van forgalomban. Ki nem akar megkárosodni, az minden egyes üveget „Horgony" védjegy és Richter czógjegyzós nélkül mint nem valódit utasítsa vissza. RICHTER F. AD. és íársa, cs. és kir. udvnri száüitók, RÍIDOLSTÁDT. ZbTég^ regén;y ingyen I Felhívás a müveit magyar olvasó közönséghez! A n Képes Családi Lapok" jelenleg már az ország minden vidékén a legtöbb müveit magyar család rendes házibarátja. Közkedveltséget és elterjedtséget az által ért el, hogy mindig hazafias irányban s ugy van szerkesztve, hogy a serdülő leánykának is bátran a kezébe leltet adni s e mellett az atyák, anyák és nagyanyák is mindig megfelelő szórakozást és hasznos olvasmányokat találnak benne. A ^Hölgyek Lapja" cimü melléklet, a nő hü tanácsadója és szellemi titkára. A „Regénymelléklet" évente négy díszes regénynyel ajándékozza meg előfizetőit, szép színes borítékkal, melyeknek egyenkénti bolti ára 1 frt, tehát összesen négy frt. A ^Boriték" tele van szórakoztató talányokkal s mulattató apróságokkal, kérdésekkel, feleletekkel, egyszövol a „Képes Családi Lapok" a legtartalomdusabb, a legélénkebb s mégis a legolcsóbb szépirodalmi képes hetilap. A képek a legelső művészek ecsetének köszönik létüket. A „Hölgyek Lapja" mellékletünknek divatképei mindig a legjobb divatnak mintái. Előfizetési árak a „Hölgyek Lapja" c. divat- s „Regénymelléklet"tel együtt: egész évre 6 frt, fél évre 3 frt, negyed évre I frt 50 kr. A „Képes Családi Lapok" hetilapból mutatványszámokat ingyen és bérmentve küld a kiadóhivatal mindazoknak, akik ez iránt — legcélszerűbben levelezőlapon — hozzá fordulnak. Aki három uj előfizetőt gyűjt s az előfizetési összeget utalványon egyszerre beküldi, annak elismerésül „egy diszes emlékkönyvet" küldünk. g§^* Aki az egész évre szóló 6 frtnyi előfizetési összeget; 80 kr csomagolási és postaszállítási díjjal együtt egyszerre beküldi, annak elismerésül A regényt küldünk, aki 3 frt előfizetési összeget 40 kr csomagolási és postaszállítási díjjal együtt egyszerre beküld, annak két regényt küldünk elismerésünk jeléül és aki csak 1 frt 50 krnyi negyedévi előfizetési dijat, 20 kr csomagolási- ós postaszállítási dijjal együtt egyszerre beküld, annak a kiadóhivatal egy regényt küld jutalmul. A »Képes Családi Lapok* kiadóhivatala. Budapest, Vadász-utca 14. sz., saját házában. X ft X X X X X X X xxxxxxxxxxxxxx X X i X $ 4