Esztergom és Vidéke, 1897

1897-11-21 / 93.szám

vásártéren kéri 4000 Q méter területnek, valamint az összes felépitményekhez szükséges területeknek ingyen átengedé­sét. A terv előmunkálatai annyira előre­haladottak, hogy ha azok kivitele január­ban megkezdődhetik, jövő évig a vasút is a, világítás is készen van. A bizott­ság Török ajánlatát beható tanulmányo­zás és véleményadás végett a városi mérnöknek adta ki, aki a jövő pénteki bizottsági ülésen fog róla referálni. Ajánl juk, hogy a tárgyaláson vegyék fonto­lóra dr. Földváry István főügyésznek tegnap felvetett abbeli eszméjét, nem volna-e célszerűbb a közúti vasutat a ví­zivárosi duna-hidon átvezetni és Szent­györgymezőre is kiterjeszteni. Q A szénaügy. Az E. L. azt irta, hogy a vármegye a gazdasági tanácsos fegyelmi ügyét beszünteti. Ez nem igaz ; amenyiben a fegyelmi választmány fel­mentheti, vagy elitélheti őt, e választ­mány azonban még nem tárgyalta az ügyet. Akik ennyire türelmetlenkednek, várják legalább meg ennek a döntését. O Tanácsülés volt csütörtökön délu­tán a városházán, amelyben végre le­tárgyalták azt a még Niedermann Jó­zsef főjegyző korában készített szabály­zatot, hogy miképen járjanak el oly városi tisztviselővel, aki egy évnél to­vább betegeskedik és kimondották, hogyha az illető munkaképtelenségét, négy­szer egymásután megadott három hó leteltével a város megbízott orvosa konstatálja, végkielégítést, illetőleg szol gálatai évei szerint (esetleg ideiglenes) nyugdijat kap. — Tudomásul vették Vargyas End»e kir. tanfelügyelő ebbeli állására való kineveztetését s azt öröm­mel fogadták. — Szóba kerültek a lege­lőbérek is s a tanács tagjai nem nagy örömmel hallották, hogy a polgármester tavalyi propoziciójának elfogadása által az évi jövedelem a rendes 7000 forintról 4500 frtra szállott alá. O Visszakért adomány. A vármegyei törvényhatóság annak idején elhatározta, hogy a kaposvári süketnéma intézetet évi 200 frttal segiti. A belügyminiszter azonban azt kívánta, hogy a megye há­remezer forinttal alapítványt tegyen az '•intézetben. Erre a törvényhatóság, te­kintettel arra, hogy ily Összeget anyagi helyzete miatt nem áldozhat fel, az el nem fogadott 200 frtot visszakéri. O Országos vásárok. E hó 17-én Baj­nán orsz. állatvásár volt, melyen igen élénk felhajtás mellett erős kereslet mu­tatkozott. — Ugyanott a község képvi­selő testületének határozata alapján uj vá­sárteret rendeznek be, mely a legközelebbi vásárra már készen lesz. — Ugyanezen a napon tartottak Kéménden is orsz. ál­latvásárt, melyen csekély felhajtás mellett, kevés kereslet volt. Figyelmébe ajánl­juk az illetékes hatóságoknak, hogy ilyen hitvány vásárokat ne engedélyezzenek, Két vásár egy napon egy kis vármegye területén mindenesetre sok. O Visszaküldött szabályrendelet. A belügyminiszter megerősítés nélkül kül­dötte vissza a városi közgyűlésnek a köztisztaságra vonatkozó szabályrende­deletét, amelyet különben annak idején azonnal életbeléptettek. A visszaküldést főleg azzal indokolja, hogy a szabályren­delet igen fontos köztisztasági kérdések­ben, amilyen a szemét, házi trágya, a pöcegödrök tartalmának kihordása, nem intézkedik. Éppen ezért uj szabályrende­let készítését rendeli el. O Megtagadott egyesítés. A belügymi­niszter nem erősítette meg a megyegyülés­nek Magyar- és Német Szőlgyén községek egyesítésére vonatkozó határozatát, ami általános csodálkozást kelt. Ellenben el­rendelte, hogy a két község lakossága felszólítandó, miszerint a különválásra vonatkozólag nyilatkozzék. O A muzslai gyógyszertár. A megyei egészségügyi bizottság mai ülésén nem véleményezte, hogy Capdebo Györgynek Muzslán gyógyszertária engedélyt adja­nak. O A CSÓvi kántor. Az egyházmegyei főhatóság már válaszolt a vármegyei közigazgatási bizottságnak Benedikovics József, az állását betölteni képtelen csévi kántor ügyében. Elismeri, hogy az illető a magyar nyelv terjesztése körül semmi eredményt sem ért el, de kéri a bizott­ságot, hogy tekintettel a kántor előre haladott korára, («mely miatt a modern haladással lépést tartani nem tud», ami pedig szarvas hiba) kiskorú gyermekeire és abbeli ünnepies ígéretére, hogy ezen­túl kötelességének eleget fog tenni, egye­lőre e tanév végéig tekintsenek el nyug­díjazásától. Ha a tanév végén sem tud kellő eredményt felmutatni, ám távolít­sák el akkor az állásából. KüSMI HB tmamxnk mmun^ rTBTIKT¥—f Bfltt BBMn ÜMBLI mLm «BTMW ^Hutan­Esztergom, november 17. — Erzsébet napja. Tegnap ünnepelte az ország, imádott első asszonyának : a magyar királynénak névünnepét s mint a legkisebb zug, városunk apraja-nagyja is hálás kegyeletel gondolt rá e napon s imába foglalta nevét. Lobogó diszbe öl töztünk, zúgó-bugó harangok hirdették: ^Boruljunk térdre a fejedelmi asszony nagy szive, nemes lelke előtt.« A vár­megyei és városi hatóság a. katonaság­gal együtt a Bazilikába tartott istentisz­teleten vett részt, amelyen Graffel János pontifikalt. Az iskolában a2 előadások szüneteltek. A gimnáziumi iíjuság, élén az igazga­tóval, a Ferenciek templomában vett részt a hálaadó istentiszteletben. — Eskütétel. Hettyei Samu, az uj er­délyi püspök csütörtökön tette le a ki­rály kezébe püspöki esküjét, amely után városunkba érkezett, ahol már a legkö­zelebbi napokban fogadja a pécsi kápta­lan üdvözlő depucációját. — Személyi hírek. Lóskay Jeromos hercegprimási jószágkórmányzó pénteken városunkba érkezett. — Gróf Séchenyi Miklós jáki apát és Kollányi Ferenc múzeumi segédőr a csötörtöki napot kö­zöttünk töltötték. — Liptószentiváni Szentiványi Imre Budapesten eljegyezte primóci Mercz Etelka kisasszonyt, Mercz Imrének, vármegyénk volt kir. főmérnö­kének szép leányát. — Rózsaszínű rovat. Bemhardt Rezső a városunkban állomásozó borászati és szőlészeti felügyelő eljegyezte Ju­hász Margit kisasszony, Juhász Pál nagysallói ref. tiszteletes leányát. Sok boldogságot kívánunk. — Társasvacsora volt ma este a Kaszinóban, amely még látogatottabb és kedélyesebb volt a megelőzőnél, amivel pedig sok van mondva. A háznagy: Nagy Pál kitűnő és gazdag menüről gondoskodott, éVezetes szellemi mulat­ságról pedig a jelenlevők. — A Tornaegyesület mulatsága. Rö­viden felemiitettük már, hogy a farsan­got a Tornaegyesület nagyobb szabású mulatsága fogja megnyitni. Ez egylet mulatságai eredetiségükkel mindig ki­váltak a sablonos szürke >tánckoszoruk« közül. A mulatni készülő közönség min­denesetre örömmel értesül íóla, hogy a tervezett mulatság ezúttal is nagyon ér­dekesnek és vígnak igétkezik. A rende­zőség ugyanis egy párkányi vásárfélét szándékozik bemutati, annak lacikonyhái­val, panorámájával, fotográfusával óriás hölgyével, gyorsárusitásával stb. egye­temben. Miután a mindenesetre életre­való terv még egészen ifjú, a részletek megírását későbbre halasztjuk. — Halálozás. Gyászlap tudatja ve­lünk városunk volt érdemes polgárának : Deszáih Mihálynak Bátorkeszin f. hó 18-án élete 74-ik évében történt elhalá­lozását. A csapás legközelebbről sújtja két leányát : Máriát, Hertelendy Gyula bátorkeszi jegyző — és Annát, Urbán István miniszteri hivatalnok nejét. A te­metése ma délután volt s azon — egész Bátorkesz inteligenciáján kivül — az elhunyt helybeli rokonai közül is többen részt vettek. — Promoveálás. Ma avatták bölcsé­szettudorrá a budapesti egyetemen Nógrádi Jenőt, a sümegi reáliskola ta­nárát. Annál a benső és erős köteléknél fogva, amely lapunkat Nógrádi úrral mindenkorra összekapcsolja, a nevezetes dátumhoz a legmelegebben gratulálni kedves kötelességünknek tartjuk. — A nőegylet közgyűlése. Az elnökség által kibocsátott meghívó a Szent Erzsé­betről nevezett jótékony nőegylet ez évi közgyűlését a » Fürdő« vendéglő nagy termébe folyó évi november hó 18-dik napjának d. u. fél 4 órájára tűzte ki, azonban már 4 óra után kezdtek gyüle­kezni Esztergom város jótékonyságban versenyző hölgyei, kiket a rendezést ma­gukra vállaló nemzetiszínű jelvényes hol gyek (Frey Ferencné, Marosi Józseíné) Reviczky Gáborné és Zuberek Mihályné, a legnagyobb szeretreméltósággal fogad­tak. Mire a kitűzött idő elérkezett, — Esztergomban oly szokatlan eset történt, a mi a férfiak tanácskozásainál előfordulni nem szokott, — hogy a pon­tosan megjelenő gróf Csáky Károly püs­pök az ülést megnyithatta. Az ülé­sen mintegy 50 hölgy és körülbelül 15 férfi voltak jelen, kik a legnagyobb meghatottsággal hallgatták végig az elnök szép beszédét, melyet az irgalmasságról mondott. Az elmondott beszéd hatása alatt dr. Némethy Lajos esperes azon indítványt tette, hogy a végből, hogy az elragadó beszédet ne csak a jelen­levők, hanem a meg nem jelent társulati tagok is élvezhessék, az a társulati ér­tesítőben egész terjedelmében kinyomas­sék. — Az indítvány egyhangúlag elfo­gadtatott. Ezután az elnök Isten nevé­ben és szent Erzsébet oltalma alatt a közgyűlést megnyitotta és felolvastatta a pénztári jelentést melyből kitűnt, hogy a bevétel és a kiadás összegeztetése után a maradvány 1033 frt 94 kr. To­vábbá bejelenti, hogy az intézet jótevői évközben 927 frt 40 krnyi Összeget ado­mányoztak. Egyhangúlag elfogadtatott az elnök amaz indítványa, hogy jövő évi segélyezésre, szegények közötti kiosztásra 700 frt, a vízivárosi, szentoyorgymezei és szentannai óvodák karácsonyfai költ­ségeire 25—25 frt igy összesen 775 frt vétessék fel, 258 frt 94 kr pedig tartalé­kul megtartassék. Örömmel jelenti, hogy bár az egylet 172 tagjából 7 kilépett, de uj tagnak 4.J jelentkezett és igy az egyletnek jelenleg 2i2tagja van. Majd meg­emlékezett az elhunyt tagokról. Ezek után a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetet szavazott ugy az elnöknek, mint a pénz­tárnoknak, titkárnak, számvizsgálónak és a segélykiosztás körül fáradozó höl­gyeknek. 1898. évre számvizsgálókul Re­viczky Gábor és dr. Rapcsák Imre meg­Választtattak. Végül bizottságok válasz­tattak az újévi üdvözletek megváltására a pénzkiosztásra és a szegények kipuha­tolására és az óvodai karácsonyfák fel­díszítésére. Ezek után az elnök az ir­galmasságot és alamizsna nyújtást újó­lag a jelenlevők figyelmébe ajánlván, az ülést berekesztette. — A TornaegyesŰletbŐl. A Torna­egyesület titkára : Etter Ödön értesiti az egyesületi tagokat, hogy a torna és vivógyakorlatok a Saskert tornatermében tegnaptól minden kedden, csütürtökön és szombaton este hat órakor kezdőd­nek. A gyakorlatok iránt örvendetes ér­deklődés mutatkozik. — Idehaza. Ma délben hangos, vidám zeneszó mellett napbarnított, mosolyó arcú katonacsapat vonult be városunkba. Messzi földről, Dalmáciából jöttek azok a katonák, akik immár harmadik évüket kiszolgálták. Vezetőjük Sipcss Zoltán főhadnagy volt. A jövevények már a napokban elszrlednek, hogy szétvigyék a hírét a távol földön eltöltött időknek, — Paródia cimen az E. L. legutóbbi számában újból elmondja rólunk mind­azt, ámít a szabadelvű eszméről és azok követőiről az ellenzéki lapok elmondani szoktak. Mi e visszatérő kirohanásokra többször feleltünk ; további ismétlésekbe nem bocsátkozunk. Arról pedig nem te­hetünk, hogy tisztelt laptársunk, amely­nek időnkint elevenére tapintunk, na­gyon haragszik. Ha majd egyszer igaza lesz, nem fog haragudni s akkor megint diskurálhatunk egymással. — Egy derék szolga halála. Csütörtö­kön délután temették el Pányik János megyei hajdút, kollégáinak asszistálása mellett. Negyven évig szolgálta becsület­tel, hűséggel, buzgalommal a vármegyét, miért is megérdemli, hogy hosszas szen­vedés után történt elköltözéséről tudo­mást vegyünk. — Tüzek. Akik délután sziesztát szok­tak tartani, ijedten ugráltak fel tegnap. Ijedelmük okozója : mozsárlövés, félrevert harangok kongása volt. Tényleg volt is tűz, még pedig Szentgyörgymezőn — ahol eddig ismeretlen okokból — Gere János primitív félszere gyulladt ki és égett le. A tüzet idejében lokalizálták. — Tűz volt f. hó 17-én este Nyerges­Újfalun is, amely este 8 órától n-ig tar­tott s id. Hartmann Péternek a köz­ség közepén fekvő csűrét hamvasztotta el. A nagy szélcsendnek köszönhető, hogy dacára a vízhiánynak, a tűz tovább nem terjedt. A tulajdonos takar mányban és gépekben .1500 frt kárt szen­vedt. Az épület biztosisitva volt. A ve­szedelmet valószínűleg gyújtogatás idézte elő. — Anarchisták városunkban. Spanraft József szigeti kertjének keritésfalán irásmesterségben elég jártasságra valló gömbölyded betűkkel fehér krétával irva a következő szavuk olvashatók: „Ezen fal december 26-án felrobban* Ugy lát­szik valami ártatlan diákcsiny csak az egész, amely miatt Andrásék nyugodtan űzhetik a filkót karácsony másodnapján — az őrségen. — A dághi váltók cimü és legutóbbi lapunkban megjelent hirre vonatkozólag helyreigazítjuk, hogy a helységnév téve­désből volt Bart helyett Dághnak irva. — A Fogyasztási Hitelszövetkezet igazgatóválasztmánya legutóbbi ülésében kimondotta, hogy a tavalyi közgyűlési határozat érelmében a legközelebbi köz­gyűlésen likvidál, de csak azért, hogy nyomban mint Hitelbank újból megala­kuljon. Egyúttal a részvények ame­lyek túlnyomó részletben előjegyezve vannak, 25 frtról 50-re emeltetnek. — Utószemle. A katonai ellenőrzési utószemlét házi ezredünknél csütörtökön tartották meg. Jelentkező tekintélyes számban akadt. = Porgesz Béla kedvelt vendéglőjé­ben házi ezredünk zenekara holnap, va­sárnap este a következő érdekes műsor­ral hangversenyez : 1. A hoj ! induló No­vacektől. 2. Császár nyitány Kieslertől 3. A nápolyi öbölben, keringő Quardia­tól. 4. Ábránd a Trovatore operából, Verditől. 5. Árnyképek, polka francé, Cherotól. 6. Egy tréfa, egyveleg Kies­lertől. 7. Táncra perdülő, polka francé Ganetől. 8. A csikós honvágya, hegedű szóló Frőhlichtől. 9 V Magyar egyveleg Rozenkranztól. 10. Ó bécsi néphang, ke­ringő Wagnertől. 11. Májusi éj, keringő­szerenád Kohlertől. 12. A sikkes tenge­részhadnagy, induló Kraltól. = A „Hunnia" könyvnyomda és pa­pirüzletet a mai napon a Széchenyi-térre, a volt Szerencsés-féle helyiségbe költö­zött át. = Eladó 103 kat. hold birtok épüle­ekkel fölszereléssel. Közvetítők kizárva. Cim a kiadóhivatalban. = Suchard csokoládé és Cacaó. Elő r jött félreértések elkerülése végett felhi­vatik a n. é. közönség figyelme azon körülményre, hogy a Ph. Suchard-féle gyár az úgynevezett csokoládé törmeléket sem nem gyártja, sem pedig a kereske­delembe nem hozza. A Ph. Suchard-féle csokoládé jótállás mellett tisztán szállítta­tik s mint tudva van, csak is staniol osomagolásban a gyárjegygyei és alá­írással ellátva. -= Családi arcképek. Ami azelőtt drá­gasága miatt csak a társadalom felső tízezre által volt megszerezhető, az most a »Portrat kunstanstalt Kosmosc (VI. Mariahilferstrasse 116) legújabb találmánya által másnak is lehetséges. Életnagyságú mellképek, a legfinomabb és legélethübb kivitelben kivitetnek. A neves művé­szeti intézet, hogy minél nagyobb isme­retségre tegyen szert, elhatározta, hogy egy ilyen képet rámával együtt 7 frt 50 krért készit, aki tehát a saját vagy va­lamely elhunyt barátja, vagy rokona arc­képét akarja elkészíttetni, az küldje be az illetőnek arczképét, s tiz nap múlva fog kapni egy életnagyságú képet, mely által igen kellemesen lesz meglepve. = Eladó : egy jó karban levő varró­gép minden hozzávalóval, cim megtud­ható a kiadóhivatalnál. IRODALOM­f »Wemer E. összegyűjtött regényei és elbeszélései* cim alatt egyfüzetes vál­lalat indult meg. Werner E. a modern regény irodalom legkiválóbb és legked­veltebb írónője, érdekfeszítő meseszö­vése és irályának szépsége által, hires és népszerű alakja az irodalmi világnak. A füzet a legfinomabb papíron van nyomva, szép illusztrációkkal ellátva s csak 15 krba kerül, mi által lehetővé van téve, hogy ezen csinos mű mindenki által megszerezhető legyen. Megrendel­hető a kiadónál Nagel Istvánnál Buda­pest VII. Vörösmarty utca 17. t Uj énekeskönyv. A Stampay-féle 224 bpos. 15 kros, csinosan kötött éne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom