Esztergom és Vidéke, 1895

1895-05-16 / 39.szám

Egészségtelen haladás. Esztergom, május 14. (E. D.) Az egyszeri szegény ember végre megkapta a várva-várt örökséget, s nem tudott örömében mit csinálni. Hogy örült, az nem lett volna még baj, sőt az se, hogy a pénzből házacskát, földecskéi vett magának. De sokáig nyomorogván, s most egyszerre módos emberré levén, a szokatlan jólétét mindig jobbá akarta tenni. Vett hát magának még egy kertecskét, s erre ráment az utolsó pénze ; azután vett még egy házat, erre már kölcsön kérte a pénzt. Hiába sopánkodott a józaneszű feleség, a vérszemet kapott férj uram összevásárolt fűt-fát a más pénzén. Mi lett a vége ? Az egykor szegény ember megint szegény ember lett. Mint ez az egyszeri szegény ember az örökségével, ugy akarnak csinálni az újjászületés stádiumába lépő Esztergommal is. Két tekintélyes vasúti vonalat kaptunk, több, mint egy fél milliónyi befektetéssel kaszárnyát építettünk, gyönyörű vashíd emeli közlekedési eszközeinket, és ez a sok milliónyi hatalmas alkotás csaknem egyszerre, egy lélegzetvétel alatt létesült. Ilyen rohamos haladást nagyon kevés vidéki város bir felmutatni. Ez eddig mind igen helyes, mind Íz „Esztergom és fiié" teája. Velence. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Ne tessék megijedni, nem lesz útleírás : csak néhány képben, egy pár vonással próbálom meg az örök tavasz e gyöngyét emlékeim borongó ködéből kiemelve bemutatni. * A ragyogó nap éppen az örökké azúrkék olasz égnek zenithjén járt, mikor a tengerparton robogó vonat ablakából, mint egy mesebeli sziget- ország, feltűnt a távol kékes-zöld színben tündöklő tenger vizéből kiemelkedő, napsugaraktól megaranyozott Adria királynője, Velence. Egy-két perc és a tenger felett, azaz félmértföld hosszú vashídon rohantunk át, mely Velencét összeköti az olasz tengerparttal, a szárazfölddel. Megérkeztünk. Itt vagyunk tehát a Lagúnák városában, az egykor, a Dogek korában hatalmas tengeri állam annyi dicső tettnek, annyi fénynek, pompának, zajnak tanuja, — most egy néma város, melyben csak a számtalan, még most is igen szép volt. Hanem ez a rohamos áramlat elragadott bennünket és elsodrással fenyeget már. Esztergom irányadó körein olyan mámorféle vett erőt : csináljunk még, építsünk még ; sokat és mindjárt. Megálljunk uraim ! Nem volna jó itt egy kissé megpihenni ? Nem árthat ám soha az erős munka után való megpihenés. Es mi tűrés-tagadás, mi bizony meglehetősen kimerültünk. Ugy látszik azonban, nem igy gondolkodik a város atyáinak nagy része, mert sebbel-lobbal kezdenek bele kisebb - nagyobb, drágánál - drágább építkezési tervekbe. Ezekről a tervbe vett, de még szerencsére ki nem vitt építkezésekről fogunk e helyen röviden szólani. Az épülő vashidból igazi, valóságos haszon fog háramlani reánk. A költségek nagy részét az állam vette magára, csak a kis-dunai vashid épül a megye számlájára. Az egyesült Esztergom szemei örömmel pihennek meg a hatalmas alkotáson, hanem egyszerre zavarosak lesznek, elhomályosodnak. Testét hűvös borongás járja át, mert újra a pótadónak északi szele kezd fújni. Nem is olyan nagy dolog, amit városunk »atyái* ki akarnak vinni. Szépészeti, architektúrái, forgalmi és nem tudom micsoda szempontból csak egy kápráztató fényű históriai emlék beszél telve édes romantikával . . . Velence most olyan, mint Pompadour márkiné volt éltes asszony korában. (A hölgyek sohasem lesznek öregek, csak éltesek.) Ragyogó szépsége, bájai kissé hervadtak, de még mindég hódítanak. Mikor a?, ember a Canal Grande-n (ezen a vizi körúton, mely félkör alakban szeli át a várost és végre a tengerbe torkol bele) gondolára száll, a gondolán az ember lelke belering abba a nagy némaságba. A gondolások kitérésre szólító szava és a habok locscsanása zavarják meg a csendet. És az ember a különféle építészeti stylust reprezentáló palotákra tapad szemével, melyek oly némán, oly fenségesen emelkednek ki a vizből. A márványlépcsők útjában különböző színű, többnyire oroszlán-fejes kristály ablakú, bársonnyal bevont gondola himbálózik, nálunk azt mondanák rá : mágnás fogat. A reliefekkel gazdagon díszített, faragott kapuk, jobban mondva: kapucskák rendesen egy félkör alakú kis előcsarnokká tágulnak ki, melyekből sugár alakban hosszú folyosók vezetnek az egyes lakosztályokhoz. S miután a velencei utczát vesznek meg, csak egy egész drága házsort bontanak le, részint, hogy a Lőrinc-utcát kiszélesítsék, részint, hogy e házak helyére egy nagyszabású bazárt építsenek. Szóval le akarják főzni a fővárost. Lehet, hogy az utcát ki kell szélesíteni, de ily nagymértékben nincsen rá szükség. De hogy miért kell minekünk a keserves pénzünkön bazárt építeni, ez a gondolkodó agy előtt örökös rejtély marad. Mit akarnak ezzel elérni ? Egy olyan város, a melyet nem a városban működő gazdasági intézmények p. o. gyárak tartanak fönn, csakis a vidék által gazdagodhatik. Már pedig ez az építendő bazár a vidékre nézve anyagi hatással nem lesz. A bazárnak kedvéért nem fog több vásárló idegen Esztergomba jönni, mint eddig, lehet azonban, hogy a megjavuló közlekedés fog valamit a város exportján lendíteni. Azonban ez olyan csekélység, a mely nem jöhet arányba ilyen nagyszabású költekezéssel. Azonkívül a vidéki vásárlónak mindegy, akár a Lőrincz-utczában, akár a vízivárosi főúton veszi meg az ugyanazon minőségű tárgyat. S igy, ha a bazár felépülne, lehetséges, hogy eklatáns fiaskó lesz belőle, ugyanis a bolthelyiségek üresen maradhatnak. Megvagyunk róla "győződve, hogy a Lőrinc-utca sohasem lesz a város kereskedelmi központja, még akkor sem, ha az a hid aranyból volna. Feltéve azonban, hogy kapunk a bazárba bérlőket, mit fognak csinálni boltjaikkal a háztulajdonosok ? Mert bizonyos, hogy a hid kedvéért nem fog valami imponáló számú kereskedelmi cég városunkban letelepedni. Tehát, ha a bazár jövedelmező is lesz, (amiben mi épen nem bizunk) káros hatással lesz az amúgy is elég jövedelmi adót fizető háztulajdonosokra nézve. De vegyük most elő a másik »eszmét*, amely még az előbbeninél is jobban érdekli a közvéleményt. Ez a Sas-kaszárnya telkén építendő redut, mely kávéház, vendéglő, sfcálloda és színház is lesz egyúttal és vagy 160,000 frtba kerülne. Vájjon meggondolták e a hivatottak, hogy mit szándékoznak elkövetni ? Az Isten szerelmére, minek kell minékünk redut ? Kinek akarják ezt építeni ? A katonatiszteknek ? ez nem elég. A hivatalnokoknak ? aa sem elég. A polgárságnak ? az legjobban érzi magát a saját körében. A »budapesti kirándulóknak ?« erre még választ adni sem érdemes. Vannak minekünk elég tisztességes kávéházaink, szám szerint négy. Ezek közül a »Fürdő* vendéglő, melyen most költséges reparációkat paloták rendesen több emeletesek, a félkör alakú kis oszlopos csarnoknak a kapuval szemben eső két oldalt, velencei tükrökkel, pálmákkal szegélyezett márvány lépcsők vezetnek fel. Es csak a csarnokok, folyosók is mind oly hidegen fényesek, mind olyan némák. A bizarr fényű paloták sorában, melyek némelyikéről századok néznek le a XIX-Ík század idegenére, mindjárt a Canal Grandé elején emelkedik az utolsó Dogé: Manuál privát palotája. Előtte a vizben aranyoroszlán-fejes, kék és aranysávos gondola oszlopok. A másik oldalon ismét, ettől nem messze egy XH-ik századból való Dogé palota. Mily gyönyörű, ragyogó, hatalmas emlékei azoknak a dicső időknek, Velence fénykorának. A tekintet az egymást követő palota kolosszusok sorában elfáradva, egy modern velencei karcsú házon, zöldelő és narancsfákkal mosolygó kereten akad meg. Oly bájos valami. A Canal Grandé forduló pontján egy excentrikus híd ívezi keresztül a vizet. Mintegy folytatását képezi a jobbról-balról nyúló vízsátoroknak, melyeknek egyik oldalán keskeny kis járda húzódik a víz mellett. Ez a híd egy födött utca, jobban mondva födött bazár, amennyiben nemcsak a keresztül járásra szolgál, hanem benne két oldalt kisebb-nagyobb boltok nyílnak, melyekből a híd falán ablakok néznek le a vízre. Üvegtetőn szűrődik a napfény és mosolyog a kék ég. A híd mellett a kormányzó palotája, egy igazi tengerben, tenger számára épített fenséges lak. Hatalmas vasgyűrűk csüggnek le a cyklopszerű kőkocka felől. Most ornamentikái részek, egykor arra szolgáltak, hogy hajókat kössenek ki hozzájok. A Sancta Maria de la Salute tengeren van épitve. Viz locscsantja a bazilika márványlépcsőit ... A páratlan, megkapó látvány által eddig lebilincselt tekintetem, az ámulathoz magába térő lélek zsibbadtságával együtt felszabadulva, végig nyargal ezen a monumentális templomon, — fel a hatalmas kupolán, fel a napfényben fürdő, csillogó keresztig. Ez a templom földi csoda. Gondolásom hiv a prózához. Egy kis elhagyott lakot mutat. Lapos tetejű, karcsú erkélyes, egyemeletes lakot: Desdemona háza volt. Bodor Ernő. Esztergom, XVII. évfolyam. 39. szám. Csütörtök, 1895. május 16. ESZTERGOM és TIME r f r «. .« 5^\X\\XV\XXVXV\V^NX\^^^ VÁROSI Ei3 MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. ^*^^>»^^N^\^ Megjelenik hetenkint kétszer: ^ ^ csütörtökön és vasárnap. | Szerkesztőség és kiadóhivatal, Hirdetések m ~~*~ | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a kiadóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI Ár\: | magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások | ^ Egész évre 6 frt — kr. | küldendők : | I Fél évre 3 » — » ^ • i , - Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | Negyed évre 1 » 50 » § Szechenyi-ter 35. szam. I § Egy hónapra — » 50 » | | bélyegilleték fizetendő. | Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, | &!WCJ«««W«X*»ÍJC?CXW^X^V^«^ a WallílSCll- és Hangll-féle dohánytőzsdékben. »»»í«íflciwaMS*sR«a»!a»5»*^^