Esztergom és Vidéke, 1894

1894-02-15 / 13.szám

CSARNOK. Kártyás história. Az Esztergom és Vidéke számára irta: HANKONYI EMMA. Két óra felé, éjfél után, a Zöld koszorú vendégei oszladozni kezdtek. Csak az emeleten forgatta még a harminczkét levelű bibliát egy kisded társaság, a magyarok ferbli kompániája, a melyhez épp az imént csatlakoztak a Tiefenbach testvérek, A Tiefenbachok félelmes legények voltak. Mind a kettő hatalmas kamasz, s hatalmas ivó; az öregebbiknek bolond szerencséje volt a játékban, a fiatalabb pedig szörnyű krakéler volt, a ki minden semmiségért kész volt hajba kapni, s rendesen minden afférját nyomban eJ is intézte, — igen alaposan, de minden lovagiaskodás nélkül — a két kemény markával. Eddig nem akadt ember, a ki e bikaerős sváb Krőzussal szembe mert volna szállni; a ki tehette, szépen kikerülte a vele való érintkezést. Érkeztére most ugy eltűntek a szerb urak a kártya teremből, mintha széjjel fújták volna valamennyit. Popovics Bózsó doktor is bezsebelte a nyereséget, felvette a kalapját és haza indult. Lenn, az utczán a kávéház lépcsője előtt, magában ácsorgott a fiatal Vuics. Mikor meglátta a doktort, ő is vele ment. Egy darabig némán haladt mellette, azután megszólalt: — Haza mégy? — Haza hát. — Mért nem maradtál? — Mert megelégeltem a nyerést, felelte a agglegény. — És a svábok miatt .. . — Azért is. Csak nem várom be, hogy belém kössön az a garázda gyerek, mint a szentiványi paraszt legényekbe vasárnaponként. — Én nem félek tőle. Én is ember vagyok ám a talpamon. — Miért nem maradtál akkor ottan ? — Miért? kérdezte Vuics ádázuk Mert nincs egy fillérem, hogy folytathassam a játékot. Se pénzem, se hitelem ; még az órám is ott maradt. És nem találkozik sehol egy jó lélek, a ki kölcsönözne. — Egy jó bolond, mondjad inkább. Minek kell neked még a más ember pénzét is elveszteni? — Hisz vissza akarom vele nyerni a magamét is. — Csakhogy nincs szerencséd, mondta rá Popovics Bózsó. Nincs és nem is lesz, Koszta. Neked mindig nagyon sok chance-aid voltak asszonyoknál, azért legénykorodban se volt szerencséd. Mióta pedig megházasodtál, azóta éppen mindig vesztesz; mert a feleséged nagyon is szeret. — A patvarba? — Ugy ám. Ez régi kártyás babona. Volt egy hires kártyás nagybátyám, aki mindennap összeveszett a feleségével, csak azért, hogy nyereséggel jöjjön haza, s rendesen nyert is. — E szerint én is vesszem össze az én feleségemmel l Legyek goromba, kiállhatatlan, s ríkassam meg, mielőtt odaülök a zöld asztal mellé ? Azt tanácsolod ? — Ezt egy világért se tedd. Nem elég baj annak a szegény asszonykának, hogy elkártyázod a hozományát? Ne veszekedjél vele, mert a Miiéva nem is olyan genre-ü asszony. Vele nem lehet veszekedni. Gyenge, passzív és engedékeny. Én neked csak egyet tanácsolhatok : ne nézz feléje se a kártyának. — De hiszen te mindennap játszol! — Én egész más vagyok. Én ritkán vesztek ; akkor se sokat. És legény vagyok; jó higgadt, öreg legény, akinek a páciensei mindig meghozzák az ebédre valót. De te, jobb ha nem kártyázol. — És ha nem lehet, ha nem megy, ha nem lehet leszokni róla ? kérdezte Vuics sötéten. — Hát akkor fogj magadnak valaki mást, aki a deklamáczióidat hallgatja. Mert én aludni megyek. Jó éjszakát, mondta Popovics és befordult a maga közébe, mig társa lassan, bánatosan ballagott odább. « Otthon Popovics meghagyta a legényének, hogy mindenkint, a ki esetleg az éjjel keresné, utasítson a Z ö 1 d K os z o r ú-ba és még akkor se keltse föl, ha a fél város haldoklanék. Azután még egyszer megszámlálta a nyereséget, s lefeküdt azzal a nyugodt Öntudattal, hogy az egyszer igen bölcsen cselekedett: mu látott, jótékonyan izgatta az idegeit s a mellett egy szép összegecskét gombolt be. Egy negyedóra múlva már jóizű horkolás jelentette, hogy a doktor ur mélységesen alszik. Egyszerre valami durva, türelmetlen kéz erősen megzörgette az ablakot. A doktor, a ki gyenge álmu ember volt, egy pillanat alatt felült az ágyban, és rémséges káromkodást szalasztott ki a száján. -— Ki a manó zavar ? — Én, Vuics Koszta; nyissad az ablakot, kiabált vissza a csendzavaró. A doktor, ugy egy szál Jaeger-ingben, alsónadrágban oda tipegett, s kinyitotta az ablakfiókot. — No, mi a baj ? — Adj gyorsan vagy száz forintot. Az orvos elnevette magát. — Már megint a kártya? — Az. Pénztelenül csak nem várhatom be a reggelt. — De hát szükség esetén majd segít az ipad. — Nincs többé vele közöm. Milévá megneheztelt, s haza futott, mert az órám lánczán abban a kis arany medaillonban, mely ott maradt a Zöld K os % o r ú-ban, benn volt az ö arczképe is. Gondolhatod, hogy ebben a lelkiállapotban nem volt nekem sem türelmem . . . —- Nekem sincs, azért végezz hamar. — Nos adod a pénzt, vagy sem? — Mit akarsz ? Hiszen most későn is van már. Seki sincsen már a Zöld K o s z o r ú-ban. — És a Tiefenbachok? Azok reggel előtt ott nem hagyják a kártyát. S most az egyszer nyernem kell; a kártyások babonája is mellettem szól. — No nem bánom, szólt végre a doktor, csakhogy legyen nyugalmam. Nesze, itt a pénz, és most hagyj aludni. * • Másnap délben Vuics Koszta becsípve vitte át a pénzt Popovicshoz. — Nos nyertél ? kérdezte tőle a doktor kíváncsian. — Nem nyertem. Még a te pénzedet is elvesztettem egy garasig. Tiefenbach Tamás nyerte el. És aztán? — És aztán, el voltam keseredve. Az agyamot égette az asszonynyal való jelenet emléke, sajnáltam is szegénykét ; elég az hozzá, oda vágtára Tamásnak, hogy svindlivel nyert. — Azt szamárul tetted, vélte a doktor. A Péter azonnal torkon fogott, de én is legény vagyok ám; megkaptam s ugy csaptam a földre, hogy ott maradt. Akkor hajrá: ütöttem, a mennyire csak telt tőlem, s a meddig a czigányok, a magyar urak, meg a huszártisztek körül nem fogtak, s szépszerével ki nem vették a kezem közül. Egy egész sereg huszártiszt erre nekem esett, s tele beszélte fejemet, hogy itt csak a párbaj segíthet. Ezt megkívánja mind a kettőnk becsülete. Két tiszt még arra is vállalkozott, hogy az én segédem lesz. Azzal elmondták, miféle súlyos feltételeket von maga után az efféle tettleges inzultus. Én rájuk hagytam mindent. Ha az ember a kártyán is veszt, a feleségét is elveszíti, mindegy már, akár pisztollyal pusztítják el, akár lovassági karddal. Hagytam, hogy kocsira rakjanak, kifizessék a kocsit, s haza vigyenek. Otthon megírtam a testamentumomat, — hat sorban, s fogadtam a segédeim jelentését, a párbaj ideje felül. El voltam egészen rá készülve, hogy lepuffantanak. Amint nagy busán magamban üldögéltem, hirtelen betoppant az asszony. Ó megértett mindent, ó látott s tudott mindent, most se tudom hogyan ; bizonyosan leskelődött arra, ami történik. Először nyakamba borult, s megsiratott: azután megszidott s elment. Sorra járhatta Tiefenhachékat, s a párbajsegédeket, mert az urak kijelentették, hogy nyilatkozással eligazítjuk a dolgot. Majd meg hozzánk jött az egész sereg, s most brúdert ittam a Tiefenbachokkal is, meg a huszártisztekkel is, — Eddig jó, szólt a doktor. Azt értem, hogy egy szép menyecske meg tud puhítani két vérszomjas svábot meg egy csapat heczre éhes huszárt; ámbár én egy világért se tűrném, hogy az én feleségem engeszteljen egy Tiefenbach Pétert. Hanem mondsza, hogy jutottál a pénzhez ? mert ezt nehezebb megérteni, mint a Miiéva hitvesi epopeiáját. — Hogy miként? Hát szépen, és megint csak az asszony révén. — Talán csak nem kért újra pénzt is Tiefenbachtól ? — Azt már nem tette. Hanem szépen átment az apjához, és azt hazudta nagy jámborul, hogy a Tiefenbachok társa lettem a gabonaüzletekben, s kell a pénz befektetésekre. — És adott az öreg ? — Adott hát. A Tiefenbachék neve nagyon jó név. Csak éppen azt igértette meg velem, hogy soha se nyúlok kártyához. —• Te persze megígérted? — Hogy ne? És megmondtam neki, hogy ma délután ki is megyek Szentiványra, az üzlet érdekében, tulajdonképpen pedig megisszuk a békeáldomást odakünn. A doktor en pose helyezkedett, megsodorta a deresedő kandúr bajczát, s végig nézett az ö Vuics Koszta barátján. Azután csak annyit mondott: — Az asszonyok igazán ostobábbak a vak szerencsénél. Mert a szerencse kiad a mihasznákon, de az asszonyok csupa gyöngeségből nem bírnak rajtuk kiadni. HÍREK. Esztergom, február 14. — A herczegprimás születésnapja. Vaszary Kolos herczegprimás hétfőn, 12-én töltötte be születésének 63-ik évét. A herczegprimást ebből az alkalomból a püspöki kar tagjai táviratilag üdvözölték. Ezenkívül számos egyházi és világi kitűnőség üdvözölte a prímást részint személyesen, részint táviratilag vagy levélben. Személyesen tisztelgett a prímásnál a budapesti egyetem, a központi papnövelde küldöttsége, ezenkívül a vikariatus tagjai, kiknek képviseletében az üdvözlő beszédet C s e 1 k a Nándor érseki helynök tartotta. Ezután fogadta a bíboros főpap Fehér Ipoly pannonhalmi főapát tisztelgő látogatását. Az esztergomi udvar tagjai, valamint az uradalmi tisztek testületileg tisztelegtek Ez utóbbiak jó kívánságait L ó s k a y Jeromos főkormányzó és H a n n y Béla jószáigazgató tolmácsolták. A hercegprímásnál hétfőn délután családias jellegű ebéd volt, amelyen részt vettek a prímáson) kívül Fehér Ipoly főapát, Lóskay Jeromos, Hetyey Samu, a főegyházmegyei iroda igazgatója. Dr. Walter Gyula herczegprimási titkár és Bogisich, Romeiser, Wesinger apátplébánosok. Az ebéd alatt Bogisich apátplébános üdvözölte a herczegprimást. A primás, ki teljes jó egészségnek- örvend, az eddigi dispozicziók szerint húsvétkor jön haza Esztergomba. Esztergomban már kora hajnalban mozsárlövések hirdették a bíboros főpap születésnapját. Délelőtt a bazilikában ünnepélyes mise volt, melyet Blümelhubel kanonok tartott fényes asszisztencziával. A templomot az ünneplő közönség egészen megtöltötte. — Egyházi hírek. A király Kovátsits Máté bácsalmási plébánosnak az Esztergom melletti Szent-Benedekről nevezett czimzetes apátságot adományozta. — A herczegprimás a főegyházmegyei főtanfelügyelői hivatalhoz tollnoknak B e rtalan Vinczeveszprémmegyei tanítót nevezte ki. — A herczegprimás F o 1k u s h á z y Sándor tótmegyeri plébánost és alesperest valóságos esperessé nevezte ki. — Császka György kardinális. C s á s z k a György kalocsai érseknek kardinálissá való kinevezése — irja a B. H. — bevégzett tény. A kormány 1892. október havában, tekintettel arra, hogy Ausztriának három kardinálisa van, a prímáson kivül még két főpapnak : az egri érseknek és a nagyváradi püspöknek biborosságot kért. Vaszary és Schlauch meg is kapta a bíbort, de a pápa a Revertera gróf nagykövetnek adott audencián 1892. dec. 31-én kijelentette, hogy az egri érseket kinevezni nem hajtandó. Igy jött szóba a kalocsai érsek, a ki Rómában gratissima persona s megkapta Ranipolla levelét, a mely biborossága bevégzett tényéröl értesiti. A kalocsai érsek, a ki mostLourdesban van, onnét visszajövet megy Rómába s nyolczadszor érkezik ad Hmina apostolorum. Az uj bíboros Nyítra-Szerdahelyen 1826-ban született. Pap lett 1850-ben. 1874-ben nevezték ki szepesi püspökké, 1891. okt. 27-én kalocsai érsekké. Érdekes dolog, hogy unokabátyja az egri érseknek, a ki helyett most a bíbort megkapja. — Ki lesz vármegyénk főispánja ? Vármegyénk főispáni széke már jó ideje üresen áll s a lapok ismét kombinálni kezdenek, hogy ki tölti be e nem kis fontosságú állást. A legtöbb véleménye oda irányul, hogy Schóber Ernő országgyűlési képviselő lesz főispánunk. Az esztergomi közvéleményben leginkább Kruplan i c z Kálmán kir. tanácsos, mostani alispán jelöltsége tartja magát. A sok kombinácziónak azonban csakhamar véget vet a valóság, mert — mint illetékes helyről értesülünk — a miniszter már végleg határozott s nem sokára megjelenik az uj főispán. — Ajándék a herczegprimásnak. O p r i s Oszkár, nyíregyházi műfaragó — taplóból selyemből és bőrből művészi kivitelű papucsot, továbbá faragványokkal ellátott karosszéket készített s ezeket a herczegprimásnak küldte a budavári palotába. — A kaszárnya-nagybizottság hétfőn délután 4 órától 7-ig a városház tanácstermében ülést tartott. Előterjesztették Grünwal d-testvérek vállalkozó czég kérelmét, melyben a várostól a Strázsahegy környékén egy téglát előállító légkemencze (táborkemencze) építésére alkalmas területet óhajt. A czég ugyanis rendelkezik egy téglavetővel a szentgyörgy mezei kanonokházak mellett, de mivel a tulajdonos érseki uradalommal szemben szerződésileg kötelezve van szükség esetén téglaszállitásra, s mivel ez a szükség most a központi tanítóképezde építésével ugyancsak beállott, képtelen volna a czég a kaszárnyához elegendő téglát előállítani. Pro és contra . érvek merültek fel e tárgynál. Többen kétségeskedtek, ha a légkemenczében előállított tégla meg fog-e felelni a szerződés feltételeinek. A vállalkozók e tekintetben hajlandónak nyilatkoztak a nyerendő téglákat előleges szakértői becslésnek vetni alá. Az ügy különben a legközelebbi közgyűlésnek fogja tárgyát képezni. — Az állandó híd munkálatai már rohamosan folynak úgy a párkányi mint az esztergomi oldalon. A verőfényes tavaszi napok délutánjain nagyon sokan keresik fel, hogy a munka haladásáról meggyőződjenek. A néző kezdetben is avval az impresszióval telik el, hogy az állandó hid ügye biztos, szolid kezekbe van letéve. Az esztergomi oldal kijelölt helyén, csekély távollal fölebb a régi hajóhidtól, most a hidfőtöltés erősítésére