Esztergom és Vidéke, 1892

1892-11-10 / 91.szám

ESZTERGOM, XIV. ÉVFOLYAM. 91. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1892. NOVÜMBER 10. E SZTER GOM és T IDEKE • ' : # Városi és megyei érdekeink közlönye.* »vk>* * „ * MEGJííLENHC HE'J'ENKINT KÉTSZER: ' _—, J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: ^ k l k ^ m ^^l^^ TÁ l 5 A r > m ' r~ Fíí-irtcza 75. szám, a „Fördó"' szállodánál szemben. to1 * tí(Mg 1 frt kf v ELŐFIZETÉSI ÁR: hová a Jap witHJetoi részét ÜleM közlemény alt küldendők. r , 3 ° J ' Egész évre 6 frt — ki. „ , —. . MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjuiányosab­Fél évre - - - - - 8 frt — kr. KIADQ-HIVATAL: ban közöli etuek. Negyedévre 1 frt 50 kr. SZÉOHKNYt-TÉH 832, . ~ Egy 8Zám ára 7 kr. hová a lop hivaia'os és nvigán kirdeiései, a nyiHtérbe szánt közié- NYÍL 11ER sora 20 kr. 0 — ^ nitMiyek, előfizetési pénzek és reklamálások íntézendtfk Q —— A kereskedő ifjak. Esztergom, nov. 9. (L.) Esztergom társadalmi életének egyik legnagyobb hiányosságát képezi az, hogy nincsen fiatalságunk ; azaz hogy vau is, ineg nincs is. Az aranyifjuság, mely a fölsőbb ta­nodák hallgatóibél s néhány qualifikált ifjúból áll, ha csak szerit teheti elgra­vitál innen, a hol vajmi kevés tér kí­nálkozik ambicziójának s a hol a meg­ólheíés forrásai sem csörgedeznek va­lami bőségesen. . Csak vendégeknek érzik magukat a saját pátriájukban s az itthon töltött időt csak átmeneti korszaknak tekintik. Es ez nem is lesz és nem is lehet egyhamar máskép. Nem addig : a mig a város fejlődése és fölvirágozása mé­hében fogja hordani íársadaimi életünk­nek föllendülését is. Az ehhez vezető utat egyengetni, ennek a szebb jövőnek bekövetkezését előmoz­dítani a meglévő matériától várhatjuk csupán. Épen azért a legaggasztóbb tünetek egyikét láijuk abban, ha egyesületeink, társadalmi köreink, a helyett, bogy izmo­sodnak, szélesebb alapú tevékenységgel fejlődnének, közönyös tétlenséggel alusz­szák át a semmittevés zavartalan álmát. S épen azért hatványozott örömmel jegyezzük föl azt a dicséretes fölbnz­dulásr, azt a lendületes haladást, me­lyet a kereskedő ifjak egyesülete ujab­ban bemutat. . Ez a két évtized előtt alakult egye­sület annak idejében a legelőkelőbb színvonalú szerepléssel tódította meg a közönséget. De kizökkenve, ebből, a szereplésé­ből visszafejlődött egészén odáig, bögy már-már számba is alig került. És itne — ugy látjuk —• mintha las­san, de biztosan fölfelé haladna ismét, hogy visszafoglalja azt a magasan lengő zászlót, melyet kitűzött és elhagyott. Kereskedőink legműveltebb osztályá­hoz szólunk. rr 0 rajtuk múlik, hogy ezt a bala­dást a legteljesebb siker korouázzíi. Tömörüljenek az ifjak egyesülete köré, látogassák aunak üléseit és isiá­polják azokat a törekvéseket és moz­galmakat, melyek utódaiknak társa­dalmi emelkedésére, a kereskedŐ-uévnek becsületére s a város szellemi életére egyaránt üdvösek. Esztergom régészeti jelentősége. Dr. Kampel József előadásának kivonata. Esztergomban már régen törté­nelmi lársulatnak kellett volna kelet­keznie. Nehéz volna röviden, dióhéjba foglalva előadni Esztergom városának és megyének múltját. A történeti idő­pontok akkor kezdődnek, mikor a ró­maiak megszállják ezen vidéket. Ezen túl történeti bizonyságunk vau ezen vidékről. De nekünk nemcsak az a fe­ladatunk, hogy a históriai adatokat gyűjtsük, hanem, hogy a történet előtti adatokát is. Valamikor a 70-es években törtónt, n °gy egypár buzgó geológus oly messze vissza akarta vinni ezen megyének fej­lődési történetét, a hova nem lehet. Azt hitték, hogy ezen megyében a leg­régibb lakóknak azon állatok voltak kortársaik, melyek a diluviumbau éltek. Nagysápon különféle rétegeket talál­tak és a legalsó rétegbon egy ember alakú csontvázat. E fölött Budapesten és Bécsben is előadást tartottak. — A véletlen véget vetett valamennyi hypothesisnek, a mennyiben a talált csontváz között egy szerény vas kést találtak. Minden művelt ember tudja mai napság már, hogy a használt anya­gok szerint szokás megkülönböztetni : kŐ-, bronz-, ós vaskorszakot. A legrégibb a kőkorszak. Ezt nem is kell vitatni. Az emberiség jelenlétét a kő kor bi­zonyítja. Tanúskodnak erről a bécsi 73. és a párisi 78-iki világkiállítások. Min­denütt a kŐ játszotta az első szerepet. Nemcsak az európai ember volt olyan okos, hogy kőből készítse eszközeit, hanem az ázsiai és afrikai ember is. Valamivel kedvezőbben állunk a bronzkorral. Két puha fém összekeve­réséből származott egy keményebb fém. A rézből vesznek 85, 92, vagy 95 szá­zalékot, az ónból körülbelül 8, 10, 12, vagy 15 százalékot. Előadó a bronzkor művelődési hatását összehasonlította a inai találmányokkal és sokkal nagyobb fontosságot tulajdonit a bronz feltalá­lásának az emberi művelődéstörténe­lemben, mint a inai találmányoknak. Vegyük pl. a távírót vagy a távbeszé­lőt ós hasonló modern művelődési vív­mányokat. Mert ezeknek daczára az em­beriség életmódja alapjában nem vál­tozott meg, mig a bronz az emboriség történetében nagyobb korszakot jelle­mez, mivel addig a fegyver és ipar eszközei a kevésbé idomítható kőből készültek. A miut azonban a kö nem állhatott ellen a bronznak, úgy a bronz nem alít­hatott ellen az ujabb fémnek, melyet a vas alakjában találtak fel. A vasnak szerszámokra és fegyverekre való al­kalmazását különböző országokban és világrészekben nagyon különböző idő­ben hozták be. Egyiptomban már 2500-ban Kr. e., mig hazánkban csak 800-al Kr. e. kezdődött a vas korszak. Hiizánkbau való föllépése sokkal távo­labbi kornak látszik, mint amilyen volfal­képen. Pidig az egyptomiak ugyanazon korszaknak föllépéséről sokkal nagyobb időközöket számíthatnak. Hazánkban csak akkor vagyunk történetünk küszöbén, mi­kor a görög és római történetírók kezde­nek szólni hazánkról. Az első történet* írói adat, mely vidékünkről szól, Ta­citus (Germauia) munkájában olvasható, mely szerint a Dunán innen és túl ger­mánok, és pedig innen a Qiadok és Markomanuok laktak, azon tú> pedig a Kelták. Ezek a népek nem nevezhetők a szó teljes értelmében barbároknak, mert művelődésükre már a görögök ós rómaiak nagy befolyással voliak. Ez a korszak megyénk területén még ke j vósbbó vau felkutatva, habár találni ugy Eszlergotn megyében, mint a kö­zeli Honiban bronz-, ős vas korszakra jellemző régiségeket.*) Különösen föl­*) V. ö. Réesey Viktor felolvasását, melyet az orsz. régészeti társulat 1891-iki közgyűlésén tar­tott és melynek kivonata különnyomatban az Areh. Eitesitőbo! illusztrálva „Néhány 'kiváló őskori emlék Esztergom vidékéről" czim alatt megjelent 1892. Az„Esztsrgoin ós Vidóko"tározája­Az egyik elhagyott gesztenyefasor ka­nyarulatánál jött össze a két lovas. A férfi már befelé tartott, a nő csak most indult ki.'Kissé meglepődve néztek egymásra, szinte meghökkenve talán, azután rövid, futó üd­vözlést váltottak. De mikor pár lépésnyire elhagyták már egymást, egyszerre néztek vissza, egyszerre mosolyodtak el, egyszerre állottak meg mind a ketten. Jurkovichné be­várta a századost. Csillogó szemét kissé össze­húzva, gúnyos kötődő hangon kérdezte ; T; Nos, hogy vau kedves Zoltán ur? Gyönyörű tavaszi reggel volt. Az arany és 2óld szin ezerféle friss, élénk változat­ban keveredett össze a buja, fiatal termé­szetben. A falevelőkről valóságos csomók­ban csüggött alá a tiszta, csillogó harmat. Csodálatosan könnyű volt a levegő. A százados fürkészve nézett a szép asz­szony üde, kipirult arcába. — Pompásan, asszonyom. Jurkovichné kiállotta a szúró tekintetet és viszonozta. Kissé felkapta fejét. — Nos megjött már az esze is, kedves barátom ? Az odavetett kérdés nagyon kellemetle­nül érinthette a férfit. A homlokán kép­ződött mogorva ráncokat nem tudta ellen­súlyozni az erőltetett mosolygás sem. — Mindenesetre, amint minapi beszé­demből kivehette. Az asszony izgatottan rántotta meg fi­czánkoló paripája zabláját. — Eh, hát még mindig nyakaskodik ? Képtelen vagyok magát megérteni. Pedig már mindenféle ostobaságra gondoltam. Higyje meg, hogy nagyon nevetséges, nagyon férfiatlan ebben a bibliai József­szerepben ! Ugyan mit akar tulajdonképen vele ? Komolyan kérem, hagyja abba a ko­médiázást. A liget csendességét egy robogó vonat ide hallatszó, hosszantartó, éles sípolása za­varta meg. A felöntözött, kavicsos uton néhány milimári-kocsi közeledett. Egy mo­solygós, pufók arczu bicziklista — renge­teg lármát csinálva csengetyöjével — büsz­kén karikázott el mellettük. Csejte nem felelt még, de nagyon izga­tott válasz látszott az ajkán lebegni. A szép asszony észrevette és gyöngéden megérintette a férfi karját keztyüs kis kezével. — Ne, ne mondjon semmit! Ne cziva­kodjunk ma. Olyan jól, olyan könnyen érezem magamat. Mondja, mikor látom ? Följön estére Plachyékhoz. — Mindenesetre fölmegyek. Jurkovichné arcza felragyogott, Csejthe sietett elhomályosítani a diadalmas ra­gyogást. — A feleségem kedvéért teszem. Li­zus megint egy esztendőre ki akarja tán­czolni magát. A szép asszony elpittyesztette keskeny ajkát és megérintette paripáját a lovagló vesszővel. — Tehát a viszontlátásra estére, mon­dotta merev, közömbös hangon. Csejte sza­lutált, mindketten megindultak. A nő eről­tetett, szilaj galoppban vágtatott tova, a százados lassan, meghajtott fejjel elgon­dolkozva poroszkált előre szürkéjén. II. Perdy Leander jegyezte meg egyszer JurkovicbnérÖi; Ez a szépséges Júlia valóságos Gonzaga Júlia. Meg vagyok győződve róla, hogy mint hajdan az olasz princzipissa, ő is ha­bozás nélkül belemártaná tőrét életmentő lovagja szivébe, mert az a lábacskáit fe­detlenül látta meg. Már három éve volt Özvegy a szép asz­szony, de még most sem több huszonhat évesnél. Három év előtt késő őszszel, no­vember végén történt a tragikus eset egyik jfelsömagyarországi birtokukon. Egy este a | verejtékes paripa egyedül száguldott be az . istállójába, a lovasát később hozták meg véresen, összezúzva, élt ttelenül. Az egész •vidék gyűlölte a rettenetes haragú, lelket­| len földesurat, nem is tartotta senki a ka­tasztrófáját véletlenségnek. Júlia fejedelmi pompával tétette le a családi sírboltba az utolsó Jurkovichot. Nem ejtett a ravatal fölött egyetlen könyet sem, de ugy térdelt ott merev, mozdulat­tan arczczal éjjel-nappal a halott lábainál, mint a megtestesült mater dolorosa. A leg­híresebb olasz mesterrel készíttetett neki százezrekbe kerülő márvány sarcofágot. Még most is sötét ruhában járt mindig, és ugy viselte magát, mintha még mindig az Iideges kis szerb milliomos féltékeny savó­Iszeme figyelné lépéseit. De a gyász kultu­szában annyi őszinteség, oly kevés hivai^ kodás és lárma nyilatkozott, :; hogy az is­merősök csak tisztelettel adóztak érte. Leg­feljebb a cziniknsabbak jegyezték meg,, hogy bizonyára azért őrzi még most is oly szorgosan a hitvesi hűséget mert még hol­tában is féli zsarnok urát. Az utolsó évben azonban már eljárt tár-, saságokba. Időnkint megjelent ismerősei, jourjain néhány pillanatra futólag, egy-két szavat váltva ezzel is, azzal is. A notórius parkettvadászok siettek szerencsét próbái ni, de egész lényéből valami olyan különös,, visszatartó hűvösség áradt, amely jobban, megvédte erényét, mint a legenda szüzeit a csodálatos csalánköntös. A fiatal Honok konstatálták, hogy még ha puha kezét csór kolja is az ember, akkor is ugy érzi, mintha keztyüs kezet csókolna. Legfeljebb Csejte Zoltánnal beszélgetett el néha hoszasabban. A társaság Apollója, a legdélczegebb huszártiszt, úgy látszik, még ő reá is hatott, mint talán valamennyi asszonyra, aki csak megismerte. A jók titokban álmodoztak róla odahaza, nyugtalan, átvirrasztott éjjeleken. A rosz­szak egymással versengve, egymásra fél­tékenykedve szinte nyíltan, szemérmetle­nül utána vetették magukat. De a szeren­esés katona megelégedett egy asszonnyal : a feleségével. Bizonyára észrevette a ritka hódítást, (felesége, aki inkább büszke volt, mint féltékeny szerelmas uraoskája sikereire, csipkedte őt a szép Júlia vonzalmával) ta­lán hízelgett egy kissé a hiúságának, de bizonyára komolyabban sohasem gondolt rá. De egy szerencsétlen napon megtörtént, hogy valami csekélységen összeperelt a fe­leségével. Az valami látogatásba küldötte,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom