Esztergom és Vidéke, 1891
1891 / 59. szám
,gok hálájuknak adnak kifejezést 5 tsége előtt, »a munkások helyzeté- írt körlevélért s ígérik, hogy a ie foglalt tanítások és intelmeknek i vidéken leendő megtartására fogtörekedni. Méltó dicséret- és el isissel kiséri ennélfogva ő Szentsége ni ragaszkodás eme nyilvánítását, j az aláírók hite, tanulékonysága ószségéről tanúskodik, egyszersmind mja, hogy ezen érzelmeit a fent- itett tagok előtt nyilvánítsa s őket jl értesítse, hogy őket összesen és sukint apostoli áldásában örömmel esiti. Méltóságodnak pedig ő Szent- ) nevében köszönetét mondván a könyvért, mely az említett körlejt magyar fordításban tartalmazza, nmei adok kifejezést kiváló nagyra- nilésemnek, melylyel maradok Mél- igodnak, Róma, 1891. jul. 9., jórója Rampolla, áll. bibornok. — )1. sz. Tisztelendő karkápláu és 3k ur! Rampolla bíboros államtit- f. hó 9-én 2658. sz. alatt kelt síében arról értesít, hogy ő Szent- e a római pápa, az esztergomi katli. ényegyesületnek hozzá intézett hó- ó hálafeliratát örömmel fogadta s zönetét fejezi ki azon fiui ragasz-j [ásért, mely a jelzett feliratban ki- izést nyert, egyúttal pedig apostoli ását küldte az egyesület tagjaira zesen és egyenkint. E nagyértékű él mását latin eredetiben és magyar litásban azzal közlöm tdőségeddel, ;y az elnöksége alatt álló kath. ényegyesület tagjait erre alkalmas bon összehiváu, azt velük közölje, .t Esztergomban, 1891. julius hó Majer István s. k. káptalani hely- i. — Tdő Eitner Elemér Ákos kardán, kath. legényegyesületi elnök iák Esztergom. — Első mise. Vasárnap, 26-án /.ja tiszt. Pfohl László Adolf, vég- ö szt. ferencz-rendi hittanhallgató az 6 szentmiséjét a ferencziek templomáéi 9 órakor. A manuductori tisztet Varga Márk házfőnök, az ünnepi szédet nt. Sooty Szaniszló kiváló szónok fogja tartani. — Véglegesített tanítónő. Özv. isay Istvánné, szül. Fekete Gizella :>osi leányiskolái tanítónő állásában ;legosittetett. — A városi közgyűlés lefolyásá- jövő számunkban hozunk kimerítő Lósitást. — A karmesteri lak restaurálási nnkálatait a város Pfalz József ács- esternek, mint legjutányosabb árlej- jí ajánlatot tett vállalkozónak szabta meg. — Segédjegyzö választás lesz n.nap Bátorkeszin, A 300 frtjavadal- ;szással járó államásra pályázók kérgei ma estig adandók be a muzslai jílgabiróságnál. — Köszönet nyilvánítás.Perlmutter ß;;ab bélai földbirtokos ur a kisujfaji önkéntes tüzoltóegylet alapját frt adományával gazdagította ; ß'adja érte a nagylelkű adakozó a rllvánosság utján is hálás köszöne- áiket. A parancsnokság.-------Halálozás Szelepcsényi László ßllaörsi plébános a szt. Adalbertról mnzett esztergom-főegyházmegyei nyug- u.ntézet tagja, élte 71. évében Török- ii.iuton elhunyt. — Uj állambélyegek. A pénzügy- íiniszteriunak kiadott rendeletével 1(91. évi april 1-től uj bélyegek nmak forgalomba hozva. Az eddigi ii színezetű bélyeget csak 1891. .‘f. 31-ig lehet jogérvényesen alkal- űúni—ezen időn túl azonban nem, Irt az többé ha fel felragasztanék is, .a létezőnek tekintetik. — 1891. 3 szeptember 1-től—30-ig azonban biden kir. adóhivatal köteles a régi bélyeget becserélni. Oktober 1. ütán nem fog becserélte tűi és érték nélkülivé válik. — A szerencsétlenül járt előuszó. Vincze Lázár holttestét hétfőn fogták ki a danából szentgyörgymezőnél. Temetése másnap délután volt. Baj társai szép koszorút tettek koporsójára. — Vizbe fűlt. Bajoson, mint értesülünk, a primáczia egyik cselédje Zsitva Ferencz a Zsitvában a lovakot akarta mosni. A megáradt folyó vize elkapta s holttestét másnap fogták ki. — A komáromi rendőr kapitányság a kofák ellen. Hogy Komárom város lakossága a kofák kizsákmányolásától megóvassék és az élelmi szereket magától a termelőtől szerezhesse be, as ottani rendőrkapitányság rendszabályt lóptetet életbe. A kofák a vásárra jővő termelőktől csak akkor vásárolhatnak, mikor már a közönség saját igényeit kielégittete. E rendelet a legnyilványosahb módon lett kihirdetve s tilalmának azóta már többszőr érvény szerezve. Ily rendeletet hatóságunk is életbe léptethetne, de — kevés haszna lesz. A belvárosi kofák u. i. már Víziváros területén elfogják a túlsó járásból bejövő termelőket, ott meg a rendeletet ki fogja ellenőrizni ? íme a városzrészek különvállásának ismét egy újabb hátránya. — Egyesületi juliális. A tornaegyesület a tornakertben szombaton zártkörű batyu-juíiálist rendez. Az egyesületi vigalom iránt élénk az érdeklődés, — A dunabalparti vonal átvétele. Az osztr.-magy. államvasut magyar vonalainak átvétele szombaton d. e. 11 órakor történt meg Budapestem Baross miniszter a vonalnak a magyar államvastak kötelékébe való felvételét az érdekeltek előtt hivatalos utón kijelenté. A formailag is megtörtént birtokba vétel jeléül az igazgatósági épületre, valamint a pályaház tornyaira kitűzték a nemzeti lobogót. Aug. 1-től fogva ezen vonalon is életbe fog lépni a m. á. v. többi vonalain fennálló zónadijszabás. — A kutyaszorító betöltése. A f. hó 20-án tartott városi közgyűlésen 200 frtot szavaztak meg a kutyaszorítói töltés helyreállítására, illetve adunaág betöltési munkálatára. — Nagy felhőszakadás. Múlt számunkban megemlékeztünk a f. hó 17-iki felhőszakadásról. Kiegészítésül hozzuk, hogy Tokodon a felhőszakadás tönkre tette az egész határ termését. A hegyekből letóduló vizár eliszapolta az egész község területét. A templomba betört áradás félméteres réteget hagyott hátra. Ugyanitt a szentély előtt a talaj alászállott. A felhőszakadás igás- jószágokban is kárt tett. — Szenttamásról oly erővel tört lefelé a nagy zápor ára, hogy egy kis leányt is magával ragadott. Sikerült őt idejekorán megmenteni, de mindkét karján ficzamodá- sokat szenvedett. — Kesztölczöu ugyanekkor beütött a villám a nagykorcsmába. Két ház égett le. — Az esztergomi határban is jelentékeny károkat tett a múlt pénteki felhőszakadás. — Uj kanális. A hétfői városi közgyűlés elfogadta s hozzájárult Rothnagel János ama kérvényéhez, mely szerint ő a hévvizutczában egy alagcsatorna lerakásához 280 frfcnyi hozzájárulását felajánlotta. Több ily derék, városunk érdekeit helyesen felfogó polgárt Esztergomnak ! — A komáromi kiállítás idejének tartama alatt a propeller-társulat határozata folytán minden csütörtökön csavargözös fog Esztergom s Kom árom között közlekedni. Indulás reggel, visz- szatérés este. — A kovácspataki munkaszüneti vigalom vasárnap igen nagy érdeklődés mellett folyt le. A fellohogózott propeller ötszáznál több mu'atót Leállított oda s vissza. A lobogókkal, Baross tránszpárentjével, diadalkapuval, lampionokkal stb. feldíszített mulatóhely az odarándultak vállozalos so lóságával igen érdekes képet nyújtott; Merkur apródjai fáradhatlanul járlak a katönazene s czigány játéka mellett a tánczot a természetes ventilláczióval ellátott tánczhelyen, mely tágas volta daczára is nagyon kicsinynek bizonyult. Ámor üzeneteit pedig meg nem határozható forgalommal dolgozott világposta közvetítette. Este tűzijáték adott regényes szint a pezsgő élettel hirt mulatóhelynek, melyet még éjfél felé is elfoglalva tartott a kitűnő jókedv, vidám hangulat. A kereskedő-ifjak egyesülete a muukaszünet első vasárnapján a kereskedelmi miniszterhez a következő táviratot küldte : Nagyméllóságu Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter urnák, Budapest. Kegyelmes Uruuk ! Az esztergomi kereskedő ifjúság egyesületének tagjai egyhangúlag mély hódolatukat és köszönetüket nyilvánítják Nagyméltóságodnak azon bölcs intézkedéséért, hogy a vasárnapi munkaszünetet törvény által kötelezővé tenni méltóztatott és ezáltal az emberiségre ezen nagyfontosságu kérdést Nagyméltóságod megoldotta. Az egyesület meg- bizázából Brunner Ferencz elnök, Scheiber Rezső titkár. — Az ipolyság-balassagyarmati vasút megnyitása aug. 5-eu lesz. Az Esztergom-Nánáról kiinduló vonal eme keleti folytatását képező részének megnyitásán Baross keresk. miniszter is jelen lesz. Ezen vonal volt az osztr.- magyar államvasut utolsó vállalkozása s még megnyitása előtt a magyar állam birtokába jutott. — Iparosok figyelmébe. Buzárovics G. helybeli könyvkiadó vállalatában újabban megjelent egy, az iparosoknak igen hasznos munka. Ez »Fogalmazástan« iparosok számára, melyből az iparosok helyes tájékozódást nyerhetnek Írásbeli dolgaikat illetőleg. Utasítást s mintát kapnak itt a levelekre, ügyiratokra, váltókra és egyszerű könyvvitelre vonatkozólag; megismerik az ipartörvényt s a telekkönyvet. E munkát Győrffy János fővárosi ipariskolai tanító irta s ára kötve 40 kr. Ajánljuk iparosaink s különösen iparos-segédeink figyelmébe. — Posta- és táviró-tanfolyam. A tanév szept. hó 1-ón veszi kezdetét és megszakítás nélkül 10 hónapon át tart. E tanfolyamra nyilvános s rendes hallgatókul azok vétetnek fel, kik a köztisztviselőkre nézve az 1883. évi I. t. ez. 1. §-ában meghatárdzott általános kellékeken felül hiteles okmányokkal igazolják: 1. hogy a jogi egyeiemet, vagy akadémiát, vagy a műegyetemet, vagy az ezekkel egyen- rangu korábbi és mostani katonai akadémiák, illetőleg a tüzérségi, hadmérnöki és utaszhadapród-iskolák egyikét, vagy valamely bányászati vagy erdészeti akadémiát szabályszerüleg bevé- gezték, vagy 2. hogy legalább főgym- náziumot vagy főreáliskolát, vagy ezekkel egyenrangú kereskedelmi vagy katonai tanintézetet szabályszerüleg hevégezték s eme tanintézetekben az érettségi vagy záróvizsgát sikerrel letették ; avagy a cs. és kir. hadseregnél vagy a m. kir. honvédségnél mint tényleges állománybeli tisztek szolgáltak ; 3. hegy legalább 18-ik életévüket betöltötték vagy azt 1892. évi jam. hó végéig betölteni fogják ; 4. magyar állampolgárok ; 5. a magyar nyelvet szóban és Írásban tökéletesen bírják ; 6. feddhetlen előéletnek ; 7. posta- és távíró-szolgálatra testileg is alkalmasak, mely körülmény közhaiósági orvosi lizontitványnyal igazolandó. A tanév befejeztével távozási bizonyítványban részesített s áz alapvizsgát sikerrel letett hallgatók 7 hónapig tartó próbaszolgálat rá fognak beosztatni s a próbaszolgálat után a képesítő vizsgálat második részét képező szakvizsgálatra bocsáthatók. A teljes képesítő vizsgálat sikeres letételéről a vizsgálóbizottság által kiállított bi- zonyítnáuyok azzal a joghatállyal bírnak, hogy a posta- és távírdánál, nemkülönben a posta- és távirdaszám- vevőségnél s a postatakarékpénztár igazgatóságánál gyakornoki, illetőleg tisztviselői állásokra csakis oly egyének fognak kiueveztetni, kik ily képesítő bizonyitványnyal bírnak. Az előző két évi tanfolyamon képesített hallgatók túlnyomóan posta- és távirda- tiszli minőségben 700 frt évi fizetéssel és a rendszeresített szálláspénzzel, csekélyebb részben gyakornoki minőségben immár mindannyian alkalmazvák. Beiktatási dij fejében mindenki 10 forintot tartozik fizetni. Tandíj 40 frt. Azok a hallgatók, kik szegénységük alapján magukat a taudij alól felinea- tetui kívánják, ez iránt a beiktatás alkalmával az igazgatóságnál folyamodványt tartoznak benyújtani. — A kik e tanfylyamba az 1891-92-iki tanévre belépni óhajtanak, bizonyítványokkal fölszerelt folyamodványukat ez évi aug. 20-ig a »Posta és Távírda tanfolyam« igazgatóságához (VIII. Luther utcza 3) küldjék be. — Villányi igazgató könyvét, mely városunk és megyénk múltját eredeti forrásokra támaszkodva ismerteti s melyet a kritika oly elismerőleg fogadott, nem részesítik akkora anyagi pártfogásban, mint a mű megérdem- lené. A megye összes községeinek múltjáról megemlékezik, sokszor lapo- kou át, igy minden egyes községnek meg kellene szereznie egy-egy példányt. De épp úgy nem kellene hiányoznia egy esztergomi egyesület könyvtárából sem a tanulságos műnek. — A munkaszünet kijátszása. Értesülésünk szerint a pálinkamérők, kiknek kimérési engedélyük vasárna- ponként d. e. 10 óráig szól, oly módou akarják a munkaszünet törvényét kijátszani, hogy sorban bormérési engedélyért folyamodnak. Néhány hectoliter lőre kimérésének ürügye alatt szándékozzák a lélekölő s ószbutitó pálinkát titokban árusítani. Ajánljuk az üzelmet a városi hatóság figyelmébe. — Kóbor czigányok tartózkodnak városunk mellett s területén már hetek óta. Kérjük e közbiztosságot veszólyez- lető elemet a határból mielőbb kiszállítani. Mig kapitányságunk idejét komoly munkálkodással tölti, addig gyatra rendőrségünk egyedei alig törődnek kötelességük jól felfogott teljesítésével. — A szomszédos kiállítás minden tekintetben érdekesnek Ígérkezik. Említettük már lapunkban, hogy az ország minden részéből beérkezett tömeges bejelentések a nagy csarnokokon kívül vagy tiz pavilion felemelését tette szükségessé. Ezek között a grófi pavilion pazar berendezésével dominálni fogja a kiállítást. A tatai és csákvári uradalmaknak gyűjteményes kiálliása lesz ez. Ugyanitt borkóstoló termet is rendeznek be. — Az almási esethez. A meg nem akadályozott el vérzés folytán s rögtöni orvosi segély hiányában elhalt csehországi munkás esetére vonatkozólag szombaton este a közelről érdekeltek részéről két levelet is kaptunk. Morális