Esztergom és Vidéke, 1886

1886-11-18 / 92.szám

A Ii. m. minisferiumnak 1885-ik TÍ márczius Ló 19-éu, 15,291 sz. a. a téli is tallózás idején a lovak között kifejlődni szokott rühkór elfojtása tárgyában valamennyi törvényhatósághoz intézett rendeletének másolatát az abban kivánt intézkedések mikénti foganatosításának ellenőrzése czéljából megkaptam, mely rendeletben elősorolt üdvös óv és gyógyiutézkedéseknek csakis ugy véltem egészen jól és kötelességszerűig megfelelni, hogy ha a törvényhatóságok részéről e tárgyban foganatosítandó lóvizsgálatoknál személyesen jelen vagyok, azokat figyelemmel kisérve, és a vizsgálatok körül netán előforduló hiányok iránt azonnal és kellő képen mtézkedhessem. Hogy ezen lóvizsgálatok minél pontosabban legyenek teljesíthetők, hatóságoknál iparkodtam oda hatni, hogy az ugyan azon évben elrendelt lóosz ályozás alkalmával együttesen legyenek eszközölhetők, annyival is inkább mivel egyrészt a közönséget lovaik kétszeri elővezetésétől óhajtottam megkímélni, másrészt, mert a lóosz ályozások alkalmával a járások szolgabi rái is jelen szoktak lenni, mely ese.ben a lótartó közönség lovait rendesebben elővezeti, ngy, hogy egy ló sem marad vizsga lat lanul. Ez alkalommal együttesen elrendelt szemléknél megjelentem kerülőtemben április hóban 16 községben és 2 pusztán, május hóban 13 községben, vagyis azon 29 községben 48 szomszéd községből oda rendelt lovakkal együtt összesen 77 község és 2 pusztáról 17,285 drb. ló vizsgáltatott meg. Hivatalosan megjelentem 39 országos barom vásáron. Az országos barom vásárokon 4 drb. takony kóros lovat irtattam ki. ugyancsak a nagy megyei vásáron egy Pozsony megyebeli lakos lovát rühkorosnnk találtam, mely lovat Nagy Megver község bírája által zár alá helyezni, s az illető tulajdonos költségére gyógy keze 1 tetn i re n d el tem. A bátorkeszi országos vásár alkalmával egy drb. takonykór gyanús lovat találtain, melyet agyon lövettem. Ezen országos barom vásárok alkalmával figyelmeztetésein folytán a községi elöljáróság (vásárbiróság hiányos ember nem volt képes meggyilkolni. Kiesett a kezéből a fegyver s elárulta őt a saját lelkiösmerete, mikor a tisztes aggastyán szelíd szemeibe nézett. Alig volt még magyar, aki nagyobb vádakkal állott volna a hazai történelem ítélőszéke elé. Mije van a magyarnak egyebe hazáján kivül? Küzdött-e és meghalt-e eddig egyébért, mint hazájáért? Más világhatalmak elkalandozhatnak egész világrészek meghódítására, kereskedelmük és iparuk, szellemük és erejük hatalmával bevehetik az egész világot; de nekünk nincs egyebünk ennél a kicsiny kis tündérországunknál, melyet már évezred óta öntözünk a szabadságharczok vérével. És hány hazaárulót találunk történetünkben?.... Megint vidám dalt hozott magával a rózsáknak udvarló szellő. Az egész hegyoldal visszhangzott a mulatók kedvétől. Olyan fellegtelen volt az, mint az ég s a visegrádi remete homloka. Végre is elütötte a komor gondolatokat. — Ugyan van-e fönt sok nőtelen fiatal ember? — kérdezé kedélyesen. — Van elég bőven. — No ha én pénzügyminiszter volnék, majd segítenék rajtuk! — Kivetné tábornok ur a legkegyetlenebb adót? ló- és marhalevelek használásáért két százöt frt 90 kr. büntetési bírságot rótt ki és szedett be. (Vége köv ) MILANOVICS ANTAL. CSARNOK. SÜKET KATA. (A népéletből.) Régen volt, még akkor leány voltam, mikor ez alakot naponként láttam ablakom előtt, elhaladni, de azért megkísérlem elmondani, ha eszembe jut szegény Kata története. Most is előttem van az a nyomorult, elzüllött alak, aki ha végig ment a falun, mindenki jó izüt nevetett rajta —- de nagyon kevés volt azok száma, kik látásakor szánalommal néztek volna — s talán eszükbe sem jutott, hogy nagyon is szomorú múltja van e szánalomra méltó komikus alaknak. Mindenki csak süket Katának hivta; családi nevén már senkisem ismerte —• a gyermekek utána kiabáltak »süket Kata! bele kiáltott a juhász a füledbe« — akkor szegény öreg megfordult, kövekkel dobálta a gyermekeket s ha egyet megkapott, azt jól helyben is hagyta. Mikor az ablakunk előtt elment, sokszor elgondolkodtam, hogy mi történhetett e szegény teremtéssel, hogy mindig a juhászt emlegeti, s ha szóba álltam vele, az első szava volt a juhász, s mindig azzal végezte, hogy »kedves kisasszonykám a jövő héten lesz az esküvőin, nagy Iákéit csapunk, eljöjjenek ám bizonyosan, most előbb ugyan a komiszárjushoz megyek panaszra, mert rendet kell csináltatnom, mert az a hunczut juhász belekiáltott a fülem be.« Néha oly értelmesen beszélt, hogy senki sem mondta volna, hogy szegény meg van háborodva, de ha még is valahogy egy olyan szót hallott, ami rögeszméjére emlékeztette, rögtön benne volt a régi gondolatmenetbe, s sokszor napok kelletlek hozzá, mig megint lecsendesedett. Ilyenkor egész héten a szolgabíró és csendbiztos udvarán ácsorgott, s erővel be akart menni panaszra, néha — Ki vetném bizony a legigazságosabban Mert azt már csak még se lehet jó szemmel nézni, hogy a mai magyar fiatalság annyira tartózkodik a házas élettől. Adót rájuk, akik könnyebben akarnak éldegélni, mint a gondos családapák! A tábornok ebben is következetes maradt régi elvéhez. Mikor megkérte egy nevelőnő kezét, igy jelentette a rokonságnak az esküvő eseményét: — Nekem csak egy ingem volt, neki is csak egy s minthogy ilyenformán szimpathiáltunk és összeillettünk, hát feleségül vettem. Jó egy órája mult, hogy a visegrádi remete társaságában voltam. Távozáskor barátságosan nyújtotta a kezét s kedélyes üzenetet küldött egy bzomszéd ismerősének. Mikor a kerten végig mentünk, egész szótalanul intett a saját nevelésű rózsákra és virágokra. Azok pedig barátságosan és és szeretettel mosolyogtak reája. Mintha csak ezt akarta volna mondani a visegrádi remete: — Ime ezek az én emlékirataim! Ezekkel foglalkozom én legszívesebben, amig csak a ravatalomra nem kerülnek. (Vége.) GASTON. be is eresztették, hisz ismerték a nagy panasz", ami abból állt, hogy belekiáltott a juhász a fülébe. Ha azután inog lett ígérve, hogy a juhászt be hozzák s keményen meg lesz büntetve, szegény Kata az örömtől nem tudott hová lenni. Azt a boldog arczot nem lehet leírni, azt látni kellett. Bárkit meglátott, elmondta, hogy a komiszárjus mit igért, s mindig hozzá tette : most már bá ran férjhez mehetek a megrontom el lesz láb alól téve. Egyszer össze jöttem egy öreg anyókával, ki szegény Katát gyermekkorából ismerte, megkértem, mondaná el e szegény teremtés történetét. Az öreg engedett is kérésemnek készséggel, hogy elmondja, mit tud róla. — »Hat biz édes kisasszonykám, szegény Kata a szerelem bolondja, nem érdemelte e sorsot mert igen derék, dolgos és becsületes leány volt, de hát lelkem ilyenek a férfiak, könnyebb nekik, ha egy derék leányt tönkre tehetnek. Kata tiz éves volt, midőn szülői elhaltak; minden vagyon és támasz nélkül maradt a világon; de Isten minden árvának ad gondozót, igy ő is egy derék juhász családhoz került, kik őt gyermekükként fogadták s úgy is szerették, hogy saját szülei sem szerethették jobban. Kata azt a szereretet nevelő szüleitől teljes mértékben meg is érdemelte, mert jó volt. Az idő haladt, a leány felnőtt és olyan szép csinos teremtés lett belőle, hogy nem hagyta senki egy tekintetre. Volt Kata nevelő apja mellett egy Pista uevü számadó, aki a leányra már rég szemet vetett; évek során át egy helyen lakván vele, utóbb úgy bele szeretett, hogy a leánynak bevallotta szerelmét s Kata sem idegenkedvén tőle, nevelőszülői is beleegyeztek, hogy majd idővel egy pár legyen belőlük. Vasárnap délutánként Pista eltiliukózgatott, Kata pedig boldogan ült oldalán, s elméjében szőtte a jövő képeit, midőn ő majd mint számadóné fogja a tilinkót hallgatni. Sokszor pedig ha Pista valami szomorú nótát fújt, úgy el sírt boldogságában, s ha az a tilinkót félre tette s Katát magához ölelve kérdezte fájdalma okát, azt válaszolta »azért sírok kedves Pistám, mert el sem hihetem, hogy boldogságom örökké tartson, érzem, mi sohasem leszünk egymásé«. Pis;a akkor a leányt iparkodott megvigasztalni: »ne sirj babarn«, monda, »én mást, soha sem fogok szeretni.« A szegény leányt, sejtelme nem csalta meg. Pistának egyszer egy vasárnap délután a szomszéd faluban volt dolga, ott a korcsmába vetődött, ahol a falu fiatalsága együtt mulatott, meglátott egy szebb lányt mint Kata, s kérdezősködésére elmondták, hogy a szép Örzsének van is mit aprítani a tejbe, meg van ám olyan hatalmas atyafisága, hogy csak az lehet a biró a faluban, kit azok pártolnak. Pistának mind ez szeget ütött a fejébe s észre sem vette, hogy a helyett, hogy oda haza töltené a vasárnap délutánt, még az este is alig vetette haza. Kata pedig hiába várta, hogy Pista a szokott időben haza menjen, s oly szomorúan töltötte a vasárnap délutánt, amilyen vidám és boldog volt máskor. Amint Pista haza jött, a leány mindjárt észre vette rajta a változást, s hogy a való ki ne derüljön, egy mentséget gondolt ki a leány elámitására, de Kata nem hitt szavának, hanem másnap átment a másik faluba egy ismerőséhez, kitől megtudta, hogy Pista miért nem volt előző este odahaza. Midőn este haza ért és Pistának szemére hányta hűtlenségét, ez beismerte hibáját, de egyúttal megígérte, hogy többé Örzsére gondolni sem fog, hanem hű marad Katához. A leány megengedte, s annál boldogabbak vol tak, hisz az emberek között is úgy van, mint a termesze bon zivatar utáu derültebb az ég; szerelmesek, ha va lamin összeszólalkoznak, annál boldo gab bak azután, akkor érzik, hog mennyire szeretik egymást. Az idő telt, jött az ősz s elhatározták, hogy miután Kata tizennyolczadik évét betöltötte, farsangra meg fogják tartani a lakodalmat. Kata ne velő szülői is szívesen bele egyeztek az eljegyzésbe, mert tudták, hogy a fiatalok szerelme régi keletű , s csak örültek ezek boldogságán. Pista egy ideig meg is becsülte magát, de néhány hónap múlva kezdett hazulról eltűnni, s senki sem tudta hová lett; ő akkor rendesen Örzsénél volt, de ha Kata feleletre vonta, — még ő hányta szemére, mily féltéken természetű s igy a leányt aunyira el ámította, hogy midőn már mások is suttogtak Pista hűtlenségéről, még Kata fogta pártját és védelmezte őt, mert szentül meg volt győződve, hogy kedvese hozzá soha sem lesz hűtelen. Midőn már az egész falu Pista uj ismeretségéről beszélt, Kata egyet gondolt s elhagyta nevelő szüleit s elment egy távolabb faluba egy rokonához lakni. Gondolta, ha Pista szereti, majd elmegy utána. Pista szinte sajnálta a leányt, d€ ez érzés nem jött szívből, hanem csak inkább a pillanatnyi benyomás vett rajta erőt, mert amint a leány elment s nem látta többé, rá sem gondolt sőt jól esett neki azon tudat, hogy ezután bátran járhat Örzséhez nem lesz kitol félnie, s nem lesz ki számon kérje tőle ha eltávozik hazulról. Járt is ezután bátran Örzséhez, csal az a tudat bántotta, hogy Kata meg jöhet; de midőn látta, hogy hónapol multak s Kata még csak nem is hal látott magáról, végre egészen elfeledt' szegényt és megtartotta Örzsével kézt'ogóját. Kata mindent tudott, mert nevel anyja kit tervébe beavatott, sokszo meglátogatta titokban s mindenről ói tesitette. Kata föltette magában, bog ha szive megszakad is még akkc sem megy addig haza mig a Pista lí kodalma meg nem lesz. Megjött a farsang, kitűzték Pista lí kodalmát; arra a napra Kata is meg érkezett de senki sem tudta, hogy faluban van, mert már hajnalban ot hon volt. Mikor a lakodalmas nép templomba érkezett, már akkor Kai szemére húzott kendővel ült egy ZUÍ ban és várta a lakodalmasokat. Még akkor sem akarta elhinni, ho£ abban az emberben csalódjék, s k megszokott gyermeksége óta maga k rül látni, hogy az, aki évekig mindi nap s minden órában hűséget esk dött, most Isten házában másnak h zudjék örök hűséget. Mikor látta, hoj az esküvő megtörtént, úgy érez mintha szivét jég közé tették voln — mindene elzsibbadt a rémülettől azt hitte mire a lakodalmasak a tei plomból kivonulnak, meg kell, ho haljon. Már majd az egész nászn kint volt a templomból, midőn Pis nak egy jó barátja, ki szintén juhi volt, meglátta a leányt és fölismer lehet nem rossz szándókból tette, o ment a leányhoz s a fülébe sugl látod e Kata más lett a Pista felesé nem te! — a leány nagyot sikolt és eszméletleuül terűit el a földi Nevelőanyja a leányt haza vitte, ápol orvosolta, de többé sohasem nyerte vi sza eszméletét. Folytoa azt kiabált bele kiáltott a juhász a fülembe!