Esztergom és Vidéke, 1885
1885 / 69. szám
iatónak s különösen lei kell emelnünk Tauber M. urnák a távozóhoz intézett beszédét, mellből kitűnt, hogy itt nemcsak a tanulást tudják megbecsül' ni, hanem tisztelik a tanítót is. S tessék elhinni, ez nagy haladásra vall! M. i1r helyébe aztán uj, jobbnál jobb tanerőt választottak, mely díszére válhatnék akármely városi iskolának, az illető tauitó úr nemcsak elemi, hanem polgári iskob.kra is lévén képesítve. Ismételjük, a bátorkeszi iskola díszére válik községének. Kívánjuk, hogy mindinkább fel virágozzék hazánk java ra ! Hirn Lajos tanár. *) Magyar Franczia biztosító r. társaság. Az 1884 ilc é\re kiadott üzleti jelentésből örömmel győződtünk meg, hogy ez intézet műveletei ez év folyamában kedvező sikerrel jártak s hogy az intézet üzletköre az intézet emelkedésével lépést tartva jelentékenyen terjeszkedett. A társaság tevékenysége összes ágaiban nevezetes haladást tett és egészben úgy, mint az egyes üzletágakban kielégítő sőt részben kitűnő eredményeket mutathat fel, díj tartalékai ismét jelentékenyen növekedtek és kártartalékai bő javadalmazásban részesültek. Az elemi- illetve a tűz-, szállítmány és jégágbau a bruttó-bevétel 7.091. 827 frt 04 kr. rúgott, (az előző év 6,371.161 frt 62 kr. bevétel ellenében), vagyis 720, 665 frt 42 kiral több mint tavaly. Az életbiztosítás az 1884. év végével 8859 db kötvéuynyel 17,888 263 frt 12 kr. tőke és járadék biztosítási állagot mutat fel. A társaság 1884. decze.nber 31-én az elemi biztositó ágazatokon 1,168* 852 frt 17 kr., az élei biztosítási ágazatban 1.084,020 frt 24 kr. együtt. 2,225.872 frt. 41 krt tevő minden in^ííterlieléstől ment díjtartalékok és 1,311 976 frt 27 kr. ágió- árfoljara kfilömbözet-. nyereség- és különleges tartalékok felelt rendelkezik. Ennélfogva a múlt évhez viszonyítva az összes tartalékok 780 800 frt 53 krral szaporodtak. A társasági alapbetét^k 5,274,469 frt 80 xxaoooooooccocxx JI 9 ft ® tenyósz kan- és koczasertósek, tiszta kiß-jeiiöi fajból, úgyszinto hizlalásra is kaphatók Hartman Márton gyivai gazdaságában. Pósta és vasúti állomás Köbölkút. xxxxxxxxxxxxxxx Egy GYAKORNOK és egy tanuló, felvétetik Greff Gyula fiiszerkeroskedŐnól ESZTERGOMBAN. knői 6.164.791 fit 03 krva tehát 890.321 frt 23 krt tevőtekintélyes összeggel emelkedtek. Az 1883-iki mérleg 635.875 frt 31 kr tiszta nyereséget mutat ki. A jelentésben foglalt adatok bű és kedvező képet nyújtanak a társaság üzleti és pénzügyi helyzetéről. A társaság 5 évi fenállása óta 26,982,924 frt, 79 kr. dijakat vételezett be és károkéit 18,384.030 frt 59 krt tevő te- kimélyes összeget fizetett ki; ezen felül 4,357.567 frt 90 krt helyezett vissza különböző tartalékokba. * „Kárán tanúi az ember“ ez tartja egy régi közmondás, s ez intésül szolgálhatna mindazoknak, kik rá engedik magukat venni, hogy a valódi, a tudomány kitűnőségei által kipróbált, Brandt R. gyógyszerész-féle svájezi labdacsok helyett, melyek az alhasi szervek zavaraiban oly kedvező hatást gyakorolnak, más szert alkalmazzanak. Minden valódi dobozon (a gyógyszer- tárakban 70 kron kapható) czégjegyiil: egy fehér kereszt vörös mezőben s Brandt R. névaláírása látható. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. KŐRÖST LÁSZLÓ. T~" ~ ~ '— HIRDETÉSEK. Magyar-Franczia biztosító részvény-társaság. Részvénytőke 4 millió forint aranyban. tAInpitolt I h 79 b. n ) Kimutatás 1884. évi deczember 31-ről. Boflsfta'Ott részvénytőke aranyban .................................................. A gio tartaléktöke ........ Kendelnezésl és nyeremény-tartalékalap ..... Árfolyam különbözeti taitaiékalap.................................................. g le mi biztosi'ások díjtartalék» V.................................................. letblztositásl díjtartalék...................................................................... D ljváltö.táreca . . . . Értékpapírok. íSt.OCO frf #•/,-oi magy. északkeleti vaaat eUötrbs. aranyb. . frt: 4.0ö0,0W>.— . 796.503.82 a 480,5/4.9« . 1l-,t:0.38 . 1.168, SM.17 , 1 0<4,020.24 . 4.760,186.SS 15(1,200 184, 00 17 9,60; l 117,400 11.9H0 50 000 80 000 81 300 71.000 5,000 10.000 10,000 5%-Ot 5*/. os f»/«-o* 5%-oe 5*1. nyugoii galíciai 127,75 99.— . 99. — . 9 1 70 . 97.— 96.95 90.95 . 97‘ — 101.50 1 0.— 100. 0 98 75 . 1 6 — 751'— 297,765.— 158,619.— 19 •/»?.— 17 ,061.90 16,87 107 5 45,475.— 77',i 0 >•.— 31.76 .*.50 sí ,,..n— 6.01-5 — 9. 75.— 10.6 0.— 17.068.— 235.— 28,941 30 1v58í-2S7,0 Amerikába legolcsóbb utazási jegyek kaphatók Becsben I., Pestallozzi-gasse no 1. alatt. A legrégibb iroda e téren. FelviJágositások és kimerítő tudósítások ingyen aranyjáradék . . . pápirjáradék , , . i»/,-os oB7.tr. pápirjáradék ... ÖVa'/rOB íöldbiu-lint. zálogl. 5*1.-oe . . ... «•/•-os magyar jelzálogbank kötvények . 5*/,-V Pent viro»i kölcBÖn . . .. C'/.-o» . .... 68 db tiszavidéki vaauti részvény . . . 1 , Deés-Bexzterczel vasúti részvény........................................ 60,000 o. L. olaszjáiadék á 99.25 o. L. = 59,5.r0 o. L< . 48.60 Kttlömböxö biztositó társaságok részvényéi .... Az életosztály értékpspirjil; 111,400 frt 5*/, o. alföld.flumei vaenti elsőit«. 1. . 99.50 frt 110.843.— 50, 00 . te/.-os kasaa oderbergi „ „ I, . . . 99.70 . „ 49,8 0—. ln.OOO . os/trák magyar t ank -zálogl. . 10.’. 0 . . lO.W — 2(0,000 . f0/*.«B pesti maryar kereskedelmi bank zálogl. . 99.— . . 198,000.— 60/tO . 5'/,*/,-os kiét irtokosok fölnhitelintéaet zálogl, . ICO.— . , 50.ut0—. 6.000 , 4,1» oá osztrák pápirjáradék.........................................8 10 . . 4,"2«_ 5.000 , ja,/.« . . ......................................... 97.- . 4.850— 10,0 „ ta/,-o» magyar pápirjáradék . 90. 5 . . ' 0 50 9.500 . i./,-on magyar aranyjáradók.........................................‘6 95 . . 9.1 5,?fi A fenti értékpapírok után az ev végéig Czedékez kamatok és osztalékok , 60;588.45 3.782.760.7J Értékpapírokra adott kölcsönök . . ......................................................................62.191.54 J elzálogkölcsönök ............ 2'.990,28 Pénzintézeteknél elhelyezett tőkepénzek......................................................................531333.14 Váltótircza .........................................................................................*.'... 230.791.14 É rczváltők ...................................................................... . .58.00'.— A társaság házai Budapesten és Bécaben...................................................................... 1/07.495.27 Pénztái jegyek.......................................................................................................................80s .000.— K özponti pónaké zlet.................................................. frt 71.857.99 P énzkészlet a képviselöaégeknél...................................................................... 76 368 40 K észpénzdijberétel! 99.2:6.39 1880-ik évb. 19.cl.|k évb. 889-i>- évb 18'3-ik évb, 1884-ik évb'B tűzbiztosításokért frt I 294,729.87 2,188,891.70 3,079 i 87 29 3,474 54385 3,915.842-80= frt 13,953.195.8) szállítmány . , 392,120.73 I 387,290.63 2.260 914 1.494.335.98 1.659.76130= , 7,194.422 14 Jég , . 643,337.91 815,055,32 769,411.27 573.570 40 900,003.05= , 3,801.377.95 Öizzet-en tn 24,748.996.20 Kifizetett károk: 1880-ik évb. 168'-ik évi. lP8?-ik év-. 1683-ik évb. l^M-lk évben tUrhlztosttáiok után frt 698.884.01 2 227,247.02 2,143.719.14 2-188.410.45 2 447.838.23= frt 9,706 099.75 azállitm. bizt. sin , 135 736 70 669.183 38 I 577 If G 59 1865 657 8i 1,302 337.85= . 5.550.102.43 jég . , . 866 840 82 573,201.45 590 394 52 499 322.11 512.248.88= . 2 841.907-86 összesen frt 18,098 110-03 Függőben lévő károkért tartalékba helyeztetett........................................ frt 792.719.»2 A társaság házalnak jövedelme a az értékpapírok é* betétek ntáni kamat . . „ 26!.693.73 Az életbiztosítás átlaga........................................................................................................................ 17,883.263.— A z „ évi árja.......................................................................................................................... 6t2.272.35 A z életbiztosítások o'án kifizetett károk összege......................................................................„ 131.682.21 A z életbiztosítások függőben levő károkért tartalékba helyeztetett ... . 24.975.— Az 1884-ik évi nyereség . . ........................................................................ 635 875-3! a ) Osztalékképpen, a 4. száma szelvény beváltásira, fizettetett részvényenként SO franc aranyban, összesen 600.000 franc ... frt 242.300.— fc) Egy külön, az ls8>-iki jégüzlet javara szolgáié ta tralék alap. fordlUatott . 50,0.— C) Az életüzletben törlesztendő szerzéei költségekből leíratott . . . . ÍOO.O'O.— dj A tisztviselők nyugdíjalapja megterem betésének czéljáből adományoz« . . 20.0'0.— •) Az értékpapírok árfolyamának emelkedéséből származó nyereség . . . 40,809.18 az árfolyumkülönböaeti tartalékhoz csatoltatott. Az ni a u ti Esziergomi ügynökségek elfogadnak tűz-, jégkár és élotbiztositási ajánlatokat «a legszolidabb feltételek mellett. Blau Miksa, Kohn Gábor, Rudolf Mihály. a»** VIDATS-EKBB ^*1 Vidats-féle egyéb gépek és a/,ok pótrészei ezentúl az eredeti Vidats-féle minták (modell) szerint csakis az alább irt gyárban kaphatók, moly az összes mintákat a Vidats-féle csődtömegtől megszerezve, «azokat is gyártja. A Schlik-féle vasöntöde és gépgyár-részvénytársaság gazdasági osztálya. 99 Legújabb javított patent Hungária _ ,/W f/ SOBVBTO&SPIIIf úgyszintén mindennemű GAZDASÁGI GÉPEKET ajánl a legolcsóbb árakhoz és legkitűnőbb kivitelben FRIEDMANN & WÜRSCHING gépgyára VÁG SZEREDEN, [»mit eladók niíiíras jutalékot nyernek. ingyei es Laptulajdono? és kiadó özv. Betényi Zsigmondnó és Lírsa. Nyomatott özv. Berényi Zs.-nó és társánál.