Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 92. szám
UI Városi s megyei érdekeink közlönye. EGJEI EN1K HETENK1NT KÉTSZER! VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évié.......................................6 fit — fél évre ...........................................H w n egyedévre.......................................1 „ 50 E gyes szám ára 7 kr. kr. hová SZERKESZTŐSÉG: J_.ŐR!NCZ-UTCZA 30 , lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: SzÉCHENYI-TÉR 35hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyiltlérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reclamálások intózendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK MAGÁNHIRDETÉ8EK 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr.1 megállapodás szerint lehető ] 00—200-ig . 1 „ 50 „ 1 legjatányosabban közöltetuek. 200—300-ig . 2 „ 25 „ j ’ Bélyegdíj 30 kr. 1 NYlLTTEtR sora 20 kr. Egy humánus eszme. Tűzoltóink iránt a közönség még nem volt teljes elismeréssel. Minden pnrczbeu készeit állanak a csapás elhárítására, nem nézik a vész nagyságát, csak a kötelesség és hivatás nagyságát. Odahagyják hivatalukat, vagy mil- lndyöket, hogy a vész szinhelyén azonnal ott teremhessenek s ostromot indítanak az elemek egyik legrombolóbb hatalmassága, a pusztító lángok ellen. Gondolnak is akkor arra, hogy odahaza a család aggódva várakozik reájuk, törődnek is akkor mindazzal, a mi a maguk legközelebbi és legszentebb érdeke. A jó katona s a jó tűzoltó a vész pillanatában még maga magáról is elfelejtkezik, annyira át vau hatva kötelessége tudatától s ezer veszélylyel szemben is megfokozza, erejét s elűzi minden aggodalmát a hivatás szózata. A rokkant katonát biztos jövő fogadja ápoló karjaiba, a sebesült har- czost keblére öleli a gyógyító irgalom s gondoskodik mindazokról, kik az ő nyomorúsága által szintén nyomorúságba sodortattak. A munkaképtelenné lett tűzoltóval vajmi kevesen törődnek. Maga is koldussá nyomorodhatik, családja is Ínségben pusztulhat el, mert társadalmi felfogásunk szerint az nem is elösme- résre méltó érdem, ha egy tűzoltó emberségesen teljesiti kötelességét s ha önzetlen feláldozása után nyomorékká lett, az magán szerencsétlenség, a min lehet szánakozni, de fölösleges könyörülni. Hova jutunk, ha tovább is igy gondolkodunk ? Nem eszelős-e az a polgár, a ki a vész színhelyén emberfölötti erővel oltja a lángokat, minden megfősz i tósó vei elhárítja a vészt s megmenti a mások vagyonát és életét, bogy, azután ráessék egy gerenda és bénává legye, vagy rá ömöljék a tető s maga alá temesse ? Miért tenné ? Ha nyomorékká lesz, senkise törődik vele. Ha elpusztul, koldussá válik egész családja. Ne tartsuk azután azt megfogha- tatlannak, ha tűzoltóink nagy része vagy bravouroskodásböl jelenik meg a. publikum előtt, vagy csak igen lanyhán végzi kötelességét, mert visszatartóztatja a túlságos óvatosság. És azt ne tartsuk érthetetlennek, ha azután a közönség az ilyen anyámasszony bősök fölött csak rósz élczeket ereszt meg s az egész intézményt lenézi. Az a humánus eszme, hogy tőkét kell gyűjteni a megsérült, vagy nyomorékká lett tűzoltók számára, sőt azok utódjai segélyezésére is, minden tekintetben keresztülvinni való és pedig mentői előbb. Végtelenül üdvös hatása lesz annak egymás iránt való elismerésünkre nézve, végtelenül üdvös hatása lesz a tűzoltók serkentésére s ez által a tűzoltó intézmény gyarapodására nézve. Azok a fillérek, melyeket kiki az alapra szán, a legnemesebb oltárra kerülnek, mert az elismerés nyújtja be általa hálaadóját az önzetlen buzgóság- nak és feláldozásnak. A Bátorkeszi phylloxera tanfolyam. Lapunk 78. és 7 9. számában megjelent Kolpaszky Pál czikkére igen szakavatott részről a következő sorokat vettük : A nyílt levélben az állitatik, hogy a tanfolyamra behívott birtokosok közül többen nem vehettek abban részt, mert az eredetileg Bátorkesziben hirdetett tanfolyamod a kiküldött önkényesen Köböl kúton tartotta meg s ez intézkedésről az előbb nevezett községben megjelenteket csak elkésve értesítette. Igaz ugyan, hogy a tanfolyam, mely eredetileg Bátorkeszibe lett hirdetve, időközben Köböl kútra helyeztetett át, azért mert Bátorkesz községnek, ez .a vasúti állomása és mert időközben a phylloxera vész itt is constatáltatott, tehát az experimentatióval járó beok- tatás itt ép úgy keresztülvihető volt, mint Bátorkeszi s e mellett a liosz- s-zu és; költséges kocsiút Köbölkút és Bátorkesz között megkímélhető volt, de ez intézkedésről a tanfolyamra behívott phylloxera biztosok nem csak törvényhatóságuk utján jó eleve értesítve lettek, de sőt a tanfolyam megtartásával megbízott kiküldött a taiuolyam napján reggel 7 és fél órakor küldüncz által felkérte Bátorkesz elöljáróságát, hogy az esetleg kocsin odaérkező phylloxera biztosokat küldje át Köbölkutra. S hogy aztán ily módon a biztos kellőleg értesittetvén a változásról, részt vett a tanfolyamban, bárom ellenben, mert a tanfolyam befejezése után s éppen akkor kocsizott be Köbölkutra, midőn a megbízott, a tova induló vonatra jegyét megváltotta, abban részt nem vehetett, azért sem a kiküldöttet, sem a kiküldő minisztérium eljárását kifogásolni nem lehet. A mi a közlemény végső soraiban foglalt azou megjegyzését illeti, hogy a kormány Bátorkesziben semmit sem tesz a vész elfojtására, hogy küldött ugyan oda le 300 mm. széukéneget, de senki sem tudja miért, tény az, hogy Bálor- keszibe küldetett le még a tavaszszal kellő mennyiségű szénkéneg, de a védekezési munkálatokat a tavaszszal hirtelen beállott növény tenyészet folytán el kelletett őszre halasztani s most még mindaddig nem fog az czéljaira fordit- tatni, míg az érdekeltség a kormány felhívásához képest nem nyilatkozik az iránt, hogy. mily védekezési eljárás követését óhajtja s hogy szándékozik-e az intézkedés keresztül vitelében a kormány által megalapított módon közreműködni ? A zsidókérdés. U ' \ Ily czim alatt Hoffmann Pál ne- nével a napokban egy röpirat jelent meg, melyből néhány igen érdekes részletet mutatunk be. Vannak köztünk, — úgymond —• még pedig úgy számra mint társadalmi állásuk- és személyes tulajdonságaiknál fogva nagyon figyelemreméltó oly egyének, a kiknek neheztelése kizárólag: avagy főképen egynémely zsidó honpolgárok hol merésznek és tolakodónak, hol épen szemtelennek nevezett társadalmi fellépése és szereplése ellen for. ki „EsiUrgom és Vidéke1* tárcsája Mariska könyvébe. Ha szerelmet kívánsz, akkor Isten véled! Szivemből igazán úgy sem szeretnélek, Más vau a szivembe, más van a lelkembe, Kinek képe nem lesz sóba elfeledve. Kiuek emlékéhez, mint a hivő lélek Szeutegyház a keblem, ^oltárkép a képe Ki tépném, hiába, mélyre vau bevésve. Ha szerelmet kívánsz, akkorjsteu véled! Hiába bolygatod, szivem föl nem éled, Ha a szerelemnek napja már leszólott, Nincs mi földerítse a nagy pusztaságot, Ha reszket is némi csillogó fény rajta, Csalfa verőfény az nem szerelem napja, És a fénytől nem kap életet, szerelmed, — Jobb volna a csalfa verŐfényt feledned. Ha szerelmet kívánsz, akkor Isten véled! Nem most. hauem akkor csalnálak meg téged Hogy bajálnok utón megrabolva fényed, Kiégett kebellel játszva ölelnélek; Hogy ha azt hazudnám: „nélküled az élet Örök ingoványba, kietlenbe téved“. , . 8 meghasonlott szívvel, nem kiméivé álmod ÖIéltetnék véled csalfa délibábot. Ha szerelmet kívánsz, akkor Isten véled! Fájva látom kínos, gyászos ébredésed ; Tanulj elfeledni, inig a szenvedések Éles körmeikkel nem kiuozuak, tépnek; Tanulj elfeledni, augyal szelíd lelked Minek volna csalfa bábjátékul vetned. . . ? Maradj te a mi vagy, ringasson az álom : Tarka kis pillangóm! nyíló kis virágom! LÉVAI SÁNDOR. Megint SzcitoTSzky Jánosról. Az 1857-dik év tavaszának egyik délutánján szokatlan élénkség volt észrevehető Esztergom utczáin. A várfok árboczáu büszkén lengett a fehér és kék szinti primási zászló. A város lakossága, céhek és testületek ünnepi ruhába öltözve siettek a Duna- parta, váraudók a bécsi gőzhajót, mely a szeretett „hercegatyát“ vala körükbe visszahozandó. A főkáptalan Németh György nagyprépost vezetése alatt, a megyei tisztviselők Jagasics megyefőnökkel az élén foglaltak állást a kikötőn. Egyszerre mozgás támadt a hullámzó sokaság között. Egy négy fogatos diszhatár porzott előre ünnepélyes trappban. Kocsis, csatlós és szolgák 14-ik Lajos korabeli parókát és livréet viseltek. A hintóbán báró Baldácsi ült. Megéljenezték. Ezalatt más vendégek is érkeztek a Dunához. Apponyi György, Cziráky János és Károlyi István grófok, kik ez időtájt igen gyakori vendégei voltak Esztergomnak, s a primási palota termeiben nem egyszer adtak egymásnak titkos találkát, hogy megbeszéljék egyikét másikát azon terveknek, melyeket a szegény haza felszabadítására, az elkobozott alkotmány visszaszerzésére célszerűnek találtak. Egy izgékouy, mozgalmas kis ember köré csoportosult a papság egy része. Ez Török János volt, az elmaradhatlau ki Scitorszkyuak tolla volt nagyobb dolgokban, és aki az időtájt Dem csekély befolyással bírt a prímás elhatározásaira. Miért mehetett Scitovszky Bécsbe ? Mi jóliirt fogóimét hozni? Mikor hívja össze az uralkodó az országgyűlést? stb. stb. Ezen és hasonló kérdések képezték a beszélgetés tárgyát, mig a gőzhajó füstje láthatóvá lett a táthi szigeteknél s általános sorakozás váltotta fel a különféle kombinációk és jövendölések konvencionális időtöltését. A hajó megérkezett, kikötött, s mosolyogva szállt ki abból a bosszú fíirtü, kis zömök alakú főpap, ki ha Bécsbe ment, mindig köcsögkalapot tett fejére, és sötét zöldszinü felöltőbe bujt, de letette mindkettőt, mihelyt székhelyének határára ért. Hogy piros sontáuja alatt zsiuóros és szijas magyar nadrágot hordozott, az iránt auuál kevésbé lehet kételkednünk, minthogy 1861-ben, midőn Besze János Pestről Esztergomba jövet Scitovszkyt meglátogatná,— valóságos Besze János-i páthoszszal beszélt az uj divatról, az uj életről, mely most tartá bevonulását hazánkba; a magyar nadrágról, a sujtásos atilláról, meg a sarkau- tyus csizmáról. Scitovszky látszólagos érdeklődéssel hal- gatá végig az újdonságot, de nyugodt arcán egy sugara sem villant át a meglepetésnek. Besze János e közönyt zokon vette s csodálkozását fejezte ki a magyar prímás ezen egykedvűsége fölött. Mire az öreg Scitovszky fölemelte reverendáját, s igy szólt Beszéhez : — Nézze én nálam a magyar nadrág nem újság mert én mindig ilyent viselek. Abbau tehát kételkednünk sem lehet, bogyScitovsky most is magyar nadrágbau járta meg az osztrák fővárost, mely az akkori időben ép oly gyűlölt volt a magyarok előtt, mint a mily népszerűtlenné tette azt a de- legácziós politika mai napság. A kikötő hidou előbb a főkáptalan üdvözletét fogadá, aztán a politikai hatóságokét. Válaszából csak annyit tudtunk meg, hogy Bécsbeu volt, látta a fejedelmet, akinek a szive igen jó és szereti a magyarokat. Különös volt az Scitovszkymil, hogy valahányszor Bécsből haza érkezett, az uralkodót magát mindig dicsérte, s az abszolutizmus legsötétebb napjaiban sem szűnt meg a fejedelem lovagias, nemes leikétől várni, remélni ügyeink jobbrafordultát. Most is ilyen reményekkel jött haza. Meg volt győződve, hogy az uralkodó előbb utóbb az alkományosság ösvényére fog térni. E remény volt az agg főpap éltető ereje. Hitte, hogy ő fogja magyar királylyá fölkenni Ferencz Józsefet. Pedig be sötét felbők borultak a reményre akkor még. Hisz csak az imént múlt el az esztergomi bazilika fölszentelési ünnepélye, melyen Bártakovies egri érsek olyan toasztot mondott, hogy „audiendum verbum regi um“ lett annak vége. Mindennek dacéra Scitovszkynak megmaradt egy nagy hite. Az
