Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 78. szám

Ívivüli szereplési viszketegüknek ily jó alkalom adtán eleget nem tehettek.8) Jó lesz azért a saját hibájukat nem másra tolni akarni s egy kissé hátrább menni az agarakkal és jövőre a függet­lenségi párt irányában több tisztolotot tanúsítani, mert a ki mást meg nem becsül, az nem érdemli a becsülést s s az csak egy lépésre van ám a meg­vetéshez ! Tanácsoljuk jó lesz azt ki­kerülni.5') Végül azon megjegyzésre, hogy „en­nek jövőre nem szabad ismétlődnie“ válaszoljuk, hogy oly fényes nap rende­zése, mint a Kossuth estély volt csak becsületére válhatik a rendezőségnek, s azért sem értelme sem jogos alapja nincs azon kijelentésnek, hogy ennek ismétlődnie nem szabad, mert igen is fog ezen'ul is minden évben ismétlődni s legyen meggyőződve a névtelen czikk- iró, hogy, valamint ezúttal, úgy jövőre sem fog a függetlenségi párt az ő tanácsa után eljönni s tőle megkérdezni, hogy minek szabad és minek nem is­métlődnie ?10) Ennyit a rendező bizottság nevében, a párt közgyűlésére hagyván fenn ma­gának az érintett hallatlan durvaságu czikkben foglalt sértésekért kellő elég­tételt követelni és szerezni!11) Kelt Esztergomban 1882. Septem­ber 22. BELICZAY GYULA r. b. elnök. 8) A távolmaradtak nevében egyszerűen visszautasítjuk a könnyelmű vádat, melyből különben is kiérzik az a felfogás, bogy a ki nem függetlenségi, az kivétel nélkül pe- csovics. 9) Tanács nélkül is tudjuk, hogy mi­vel tartozunk a függetlenségi pártnak. Tisz­teljük azt az eszmét, mely zászlójukra van írva s nem esünk azon túlzásba, hogy né- háuy ur elhamarkodó intézkedése miatt egész függetlenségi pártunkat kisebbítsük. Lapunk nem politikai lap, de mint raiudeu nevezetesebb mozgalmat, úgy a független­ségi mozgalmakat is sine ira szolgálja. 10) A szerény hangú kinyilatkoztatást a czikk szerzője aligha fogja fájlalni. H) Hogy hol födözni fel a szóban levő czikkben durvaságot, hallatlan durvaságot, azt olvasóink szives figyelmébe ajánljuk. Az érzékenykodés e téren nincs helyén. Még egyszer ismételjük, hogy nem a független­ségi pártot, hanem csak a Kossuth ünne­pély néhány rendezőjének elszigetelő ten- dentiáját érintette az incriminált czikk. mely­ről különben higgadtabb kritikusok más vé­leményt fognak táplálni. kozményeit. A vádlott nem fizetheti meg önnek a kívánt összeget, legfeljebb bünte­tést szenvedhet, ön pedig igényét nem kö­vetelheti. Utoljára kérdezem : nem vonja vissza panaszát? — Nem! határozottan nem ! Épen a mikor a biró kihirdetni ké­szült az ítéletet, a közönség köréből egy hang kiáltja : — Rendelkezésére bocsátom a kívánt összeget a vádlottnak ! Egy fiatal, csinosan öltözött ifjú utat tört magának. — Én gróf R. vagyok és kérem az összeget egyelőre mint kölcsönt tőlem el­fogadni, — szólt a huszártiszthez fordulva. — Öli, gróf ur, hogyan fogadhatnám el öntől ez összeget, hisz nem tudhatom, hogy mikor vagy egyátalában vissza fizet­hetem-e — felelt a huszártiszt elérzéke- nyülve. — Fogadja csak el, a többit majd elvégezzük e jelenet után, szólt a gróf, egy­úttal néhány szót súgott a huszártisztnek. — S most azt hiszem asszonyom, hogy rendben vagyunk — rnondá a huszártiszt a nőhez fordúlva s átadá az összeget. Kárörvendő mosolylyal vette át Rez­gőiné az összeget, moudván: — Igenis rendben vagyunk ! s elakará hagyni a ter­met. — Oh kérem asszonyom ! szólt a hu­szártiszt. — Kíván még valamit ? — kérdező a nő. — Csak tulajdonomat. Miután önnek az összeget átadtam, tehát követelem tu­lajdonomat és pedig a ruhát Herczegprimásunk s a kath. egyetem. A „Pozsonyi lapok “-ban olvassuk e nagyérdekű sorokat: A harmadik egye­tem ügyében tartott tanácskozás leírá­sában többek közt az vau mondva, hogy a katholikus klérus általában óhajt-e egy egyetemet fölállítani s kü­lönösen Pozsouyt kiváuja-e annak székhelyévé tenni, a herczegpriinás ha­tározottsággal igenlőleg válaszolt. Amint egy jól értesült budapesti levelezőnktől halljuk, a prímásnak erre vonatkozó s a főispánhoz intézett levele folyó hó 12-dikéről szól s éppen nem titkolja azon akadályokat, melyeket ezen eszme foganatosítása elé részint annak ellenségei részint pedig a nagymérvű költ­ségek gördítenek, melyekbe annak ke­rülni kell. Lőwenben, Liliében, Amerikában — igy szól a levél — vannak ugyan katholikus egyetemek, hanem ezeket a katkolikusok áldozatkészsége teremtette s ugyanaz tartja is fönn. Hogy ilyen áldozatkészség fog-e mutat­kozni Hagyaroszágban is, azt egyelőre meghatározni nem lehet, hanem egy katholikus főiskola felállítására és fen- tartására okvetetlenül az összes kato­likusok áldozatkészsége szükséges. Ami azonban az általános főelvet illeti, hogy kell-e egy katholikus fő­iskolát felállítani, arra a prímás hatá­rozott igennel nyilatkozik, egyszersmind azonban azt is megjegyzi, hogy hiszen tulajdonkép a budapesti egyetem is katholikus főiskola, még pedig előbb egészen az volt, most még legnagyobb részben szintén. Annak alaptőkéje kezdetben egészen katholikus volt s az állam később csak toldásokkal járult hozzá. Azért a kato­likusoknak a budapesti egyetemhez elévülhetlen joguk van.— Ez a lényeges tartalma a herczeg- primás levelének, melyet a főispánhoz intézett. Mindezekhez még hozzátehotj ük hogy a levél tartalmáról Trofort mi­niszter is értesült s a főispánhoz f. hó 16-án kelt iratában szintén teljesen méltányolja azon nehézségeket, melyek­ről a primási levél szól. — Kérem czimét és lakását s azon­nal elküldöm. — Oh kérem, a mit veszek, azt ren­desen azonnal át is veszem. Ismételve ké­rem tehát a ruhát. Hangos kaczaj hallatszott a közönség köréből. — Csendet! — parancsolá a biró. — Mily őrült követelés! —moudá az elhalványodott férj, csak nem gondolja, hogy nőm itt a közönség előtt . . . — önnel nincs semmi dolgom, hanem a panaszos nővel. Kérem asszonyom a ru­hát azonnal átadni, mert nincs kedvem s időm még tovább várni. — Kérem hagjjon föl a kemény tré­fával, a ruhát rögtön elküldöm. — Nagyon sajnálom, de a törvény nevében követelem a kifizetett ruha azon­nal való átadását. — Asszonyom ! a huszártiszt jogában van a ruhát azonnal követelni s önnek kö­telessége azt átadni — moudá a biró. — Hisz csak nem... uraim kérem., ah mint mennék végig az utczán... — Azt előbb meg kellett volna gon­dolnia. Nincs időt vesztegetni. Tessék át­adni, vagy — Egy pillantásra két törvéuyszolga lé­pett előre. A megrémült nő azonnal átnyujtá a huszártisztnek a kapott összeget. — Itt a pénze, s hagyja meg nekem a ruhát. I)e ez nem fogadta el az összeget, mondván; — Óh kérem, ez a ruha többet ér ne­kem most, mint az 1200 forint. Nyílt levél (melyben a bátorkeszi phylloxera tan­folyamon kívül másról is említés történik.) Ács, 1882. szept. 25. (K. P.) A nagyméltóságú m. kir. földművelés-, ipar - és kereskedelmi mi­niszter f. évi junius hó 17-ón. kelt leiratából mindama phylloxera biztosokat kik a múlt évben bármi okból elma­radtak a phylloxera tanfolyamról, egy, f. évi szeptember hó 18-án. esztergom- megyei Bátorkeszi községben tartandó phylloxera tanfolyamra hívta meg s az azon való megjelenést szigorú köte­lességévé tette az egyes törvényhatósá­gok biztosainak. A ki csak némileg ismeretes e kérdéssel és tudja annak nagy hordó­erejét szőlőgazdaságunkra vonatkozólag megbecsülni, csak köszönettel vehette a miniszter úrnak ezen bölcs intézkedé­sét, mely hogy sikerre nem vezetett, azt csak sajnálni tudjuk s e sikertelen­séggel s annak okával közelebbről akarunk foglalkozni. Már sept. 17-én azaz vasárnap érkeztek meg a távolabb vidékekről a phylloxera birtosak Bátorkeszire, igy például Szakolczáról, Hakowitzról, Tata vidékéről, legnagyobb rószök azonban hétfőn reggel érkezett volna meg, de a kikből egynéhányat, a vasúton jövőket, a kiküldött miniszteri felügyelő már a köbölkúti állomásnál föltartóztatott s nem engedte őket Bátorkeszire menni. Délelőtti 9 óráig hasztalanul vártak a biztosok a phylloxera tanfolyam előadójára Bátorkeszin mig végre 9 óra után oda jött a vendéglőben a községi jegyző úr kinek addig az ideig szinte nem volt tudomása az egész ügyről valamint senkinek a községben — s egy névjegyet adott át a biztosoknak melyet egy gyarlagi ember épen akkor hozott Köbölkutról s a melyről irón- nal Írva következőt olvastunk : „Ha Bátorkeszire esetleg jönnének phylloxera biztos urak, — kérem őket Köbölkútra a szőlőhegyre küldeni. Blaskovits Ödön phylloxerát figyelő ál­lomási főnök.“ A biztosok ezen eljárás felett meg- botránkoztak és pedig méltán, mert a ministen leirat őket nem az onnan egy óra távolságra eső Köbölkútra hívta mog, hanem Bátorkeszire; ha pedig időközben történt volna változás a tanfolyam megtartási helyére vonatko. zó lag, úgy illett volna azt a biztosak. — Mennyit kér érte ? — 5000 forintot! felelt a huszártiszt, illedelmesen meghajtva magát. — Kifizetem önnek az összeget, szólt közbe a férj, — itt van 3000 forint kész­pénzben és egy utalvány 2000 írtról ban­károm részére, ki önnek az összeget ki fogja fizetni. Ezzel eltávoztak. A huszártiszt ott hagyta az összeget a bíróságnál, hogy sze­gény asszonyok ruházatára fordittassék. Hát a finnyás nagyúri nő viseli-e még azt a drága ruhát ? ZUNFT ANTAL. — Színházi játékrend. Csütörtö­kön, szept. 28. Berzsenyi Adél és Berzsenyi Margit javára: „A hol unat­koznak“. Szellemes vigj. 3 felv. Irta: Pailleron, fordította: Huszár Imre. — Pénteken, 29. A színház zárva marad. — Szombaton, 30. Kövessy Albert, a székes-fehérvári színtársulattól szerző­dött komikus felléptével: „A furcsa háború.“ Világhírű új oporetto 3 fel­vonásban. Zenéjét szerzó Strauss. — Vasárnap, október 1. „Millimári“. A népszínházi bizottmány által száz frank arannyal jutalmazott eredeti énekes népszínmű 4 felv. Irta: Almásy Ti­hamér. kai ideje korán tudatni mert hisz nem könnyelmű gyermek játék az ily ügy, mely ezreknek anyagi jólétét és bol­dogságát teszi koczkára. Ha esetleg volnának Írja a minisz­teri küldött phylloxera biztosok Bátor­keszin, tohát ő nem bízott az illetőknek kötolessógérzetébenós ügy buzgalmában, hogy azok egy szigorú miniszteri lei­ratnak engedelmeskedjenak és ne sies­senek közelebbről megismerkedni ama veszélylyol, mely végromlással fenyegeti vidékünket. Ha benne nincs meg a kötelesség érzete az az ő dolga, ámde ne vegye annak hiányát föl oly egyénektől, a kik időt s fáradságot nem kiméivé, eljönnek az ország határ szélérül, hogy csak közelebbről ismerhessék meg e végzetes rovart. Méltó felháborodásban ültek tehát a kocsira, elmenendők Köbölkútra a honnan egy részók már előtte való nap érkezett meg Bátorkeszire a vasútállomásnál bízva, hogy majd ott meghallják a phylloxera ügy lényegét s megismerkedhetnek egy alapos előadás­ból e veszedelmes rovarnak eredetével, ismertető jeleivel, elszármazási és elpusztitási módjával. Gyarló phylloxera biztos tervez és a bölcs miniszteri kiküldött végez; ’igy lett is, annyit nyertek a biztosok Köbölkuton, mint a mit már tanultak Bátorkeszin, t. i. hogy felültették őket. Blaskovits felügyelő úr 18-én reg­gel a vonattal megérkezett Kökölkutra s jónak látta nem elmenni kiküldetése helyére Bátorkeszire, hanem inkább Köbölkúton maradni s az éjen szinte akkor a vonattal megérkezett egy ne­hány biztos urat ott fogni s nekik egy más fél órán át a köbölküti szőlőkben egy bölcs előadást tartani, mialatt őt a többi biztosak Bátorkeszin Messiáskint várták. A Bátorkesziről jött biztosok Blas­kovits urat már nem a szőlőkben, ha­nem az állomás melletti vendégfogadó­ban lelték meg, a hol ez nekik azt a lakonikus kijelentést tette, hogy ő a nemsokára megérkező vonattal tovább utazik, adva mindegyiknek egy-egy példányt dr. Szaniszló Albert „Phyl­loxera“ czimű röpiratából. Egy tiz oldalra terjedő kis röpirat- nak a bírása volt az eredménye és jutalma ama fáradozásnak, mellyel a biztosok távolról és közelről siettek Bátorkeszire, elegetteendők a jóakarat­tal tett miniszteri felhívásnak, meg még az is, hogy nagy nehezen sikerült még is meg látniok színről színre Blakovits phylloxerát figyelő állomási főnök úrnak érdekes arczát. Bizony silány egy jutalom ez egy Szakolczáról Bátorkeszire való fárad­ságos útórt, mert dr. Szaniszló mű- vecskéjét megkeresheti mindenki könyv­árusi utón, miniszteri kiküldöttet pedig csak futtában látni s nem hallani tőle épületes és magvas előadást a phylloxé- ráról, az meg nem képesít senkit som, hogy elpusztítsa a phylloxerát. A miniszteri kiküldött úr tehát nem tárta fel a biztosok előtt phyl- loxorai tudományának nagy tárházát, hanem magával vitte azt, hátra hagyva egy — a phylloxerával való részletes megismerkedésre szomjuhozó — biztos urakból álló csoportot, kik azután tel­jesen magukra hagyattak, nagy zavar­ban voltak, hogy mitevők legyenek. Ekkor Wilhelms úr-egy Pakovitzról jött uradalmi bérlő és szinte phylloxera biztos — megkönyörült a biztos urakon s fölszólította őket, hogy térjenek mind­nyájan vissza Bátorkeszire, a hol a már majdnem teljesou elpusztított — szőlőhegyeken meg fogja Velők ismer- totni a phylloxérát. (Vógo köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom