Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 71. szám

indokok miatt experimcntálni és szórakozni vajmi gyakran ellátogatnak.

Az első rohamot szaktekintélyeink álláspontja ellenében azon tényből ki- indulőlag intézem, hogy azon időtő fogva, midőn dr. Málnay szőlőiskolájába legutoljára franczia vesszőket hozatott, azon időpontig, mikor a tahi-tótfalusi promontóriumon az első fertőzött, phylloxeras foltok felfedeztettek, teljes tiz évi időtartam tolt be.

Mely tény annyival inkább kell, hogy megragadja figyelmünket, mivel di. Málnay ur már évek óta csatakészen, gór- és távcsövekkel fölfegyverezve, a szakirodalom teljes apparátusával investiálva, folyton figyelő állásban várta, leste, kémlelte a phyl- loxerákat.

Ha a fraucziák tiz év múlva jut- tottak az őket megsemmitő vésznek ismeretére, arra meg azt válaszolhatják a mi nagyérdemű bölcseink, hogy azok nem ismerték a vész természetét, nem voltak jártasok annak ismérvei consta- tálásában.

Tágas tér, mező és alkalom kínálkozik a kibeszélésre; de a most érintett tahi-tótfalusi tény kegyetlenül megszorongatja őket, elfojtja a hangot torkukban, megsemmisíti a védekezést első conceptiójukban.

Bármennyi gyűlölettel logye'>ek is egy vagy más okból dr. Málnay iránt eltelve, de annak szakismeretei a tapasztalat által sok oldalukig képzett mély belátása, gyors és h?talmas lángesze előtt megsemmisülve horpadnak össze.

Vele szemben a kikacagtatás veszélye nélkül nem állíthatják, nem vitathatják, hogy a vész már évek előtt jelezte magát, csak nem volt, a ki felismerje.

Ott ember állt a gáton, még pedig nagy feladatok megoldására született éber és bölcs férfiú eléggé képes arra, hogy tudományos fegyvereivel bármely téren a biztos diadal teljes kilátásával mérkőzzék meg a mi világlátott szak- tekintélyeinkkel.

Vájjon mikép lehetséges mégis, hogy nagy phylloxeristáink egy ily nagy horderejű, saját álláspontukat anuyira megingató ténnyel szemben csak a hallgatás köpenyegébe burkolózva vélik magukat legjobban megvédhetni ?

Azt hiszik, hogy magas bölcsészeti reputátiójuk óva marad, ha az ellenük támadó tényeket ignorálják. De e tények nem maradnak elszigetelten, maguk köré csoportosítanak újabb jelenségeket, melyek velők közös természettel bírnak és közös erővel intézik szekercze csapásaikat, az amúgy is megingatott, alapjaiban megrázkódtatott szerencsétlen álláspontra.

Csak egy megfontolt pillantást kell Tahi-Tótfalun a phylloxera terjeszkedés irányvonalaira vetnünk, ismét uj, megoldhatatlan jelenségekkel találkozunk.

Tahi-Tótfalu népe erős, sebes lüktetésű érintkezéssel, egybekötéssel és forgalommal bir Vácz városával. A hajnal első óráitól az est beálló szürkületéig ott sürög-forog a tótfalusi ember termosztményoivel a váczi réven, a váczi piaczon.

Vácz élelmezéséről nagy részben Tótfalu gondoskodik.

Tótfalusi tejjel, vajjal, babbal, krumplival, baromfival és gabonával minden lépten-nyomon találkozhatol a váczi piaczon, a tótfalusi zsupos szekerek minden irányban kérésztül-kasul szelik a váczi határt, a Nógrádmegye déli helyiségeiből beözönlő napszámosok először a tótfalusi szőlőket munkálják be és csak azután látnak dolog után a váczi szőlőkben és mégis, daczára ily szünetlen, minden oldalú, önmagát ezer és ezer ponton keresztező, valóban átalános forgalomnak a phylloxera terjedés mégis nem Váczuak hatolt — mert a váczi infectió N.- Marosból eredett — hanem hatolt egyenesen Szent-Eudre felé, egy oly községnek, melynek idegeu ajkú, más vallásu, merőben szőlőtermeléssel, tehát egy ugyanazon gazdálkodási üzelemmel foglalkozó lakossága — úgy szólván — semmi érintkezési pontokat sem tart fenn Tótfaluval.

Vegyük még hozzá, hogy Szent- Eudre közönsége teljes horderejébeu felfogva a vész súlyát, mely Tótfalu irányából fenyegette, szigorú ellenőrzés alá vétette, még azt a csekély forgalmat is, a mely határán Tótfaluról keresztül huzódottt.

Egy másik eeclatans bizonyítékot szolgáltat a phylloxeristák álláspontja ellenében Esztergom, mely három irányban tart fenn nagy forgalmú érintkezési pontokat fertőzött, phylloxorás helyekkel és máig ment maradott a vésztől.

Az esztergomi gyiimölcspiaczot majdnem egész nyárszakán sűrűén látogatják a tótfalusi gyümölcsös kocsik, maga az

Hírével van, hogy nálunk nagyon sok az eladó szép leány. Csupán a végből ráudúlt ide.

E fölvillanyozó bír tökéletesen fölverte a békés egyszerű várost néma csöndjéből.

Egyik-másik eladó leányokkal megáldott családapa ekkor így szólt kedves élete párjához :

— Hallottad már édesem ?

— Mit, lelkem ? — viszontkérdó a

feleség felköltött kíváncsisággal.

— Tudod az a gavallér meg akar nősülni.

— Meg ? kit vesz el ?

— Eddigelé még csak keresi „azt“.-— Nem gondolnád ?

És jelentőségteljesen nézett rá.

— Hogy egy kis liázimulatságot rendezzünk és hívjuk meg őt rá ?

— Azt, azt, édes lelkem. Lásd, hogy mindig egy gondolaton vagyunk, Szilárdan hiszem, hogy ha Mariskát meglátja az új ünneplőjében, azonnal —

— Amáliát veszi el az ócska ruhájában, — vág közbe a férj boszaukodva, ösz- tüuszerüleg érezve, hogy zsebe elleu nagy merénylet terveztetik.

Ilyen és ehhez hasonló beszélgetések folytak aztán majduem minden eladó leányokkal biró családban.

A fiatal gavallér egyszerre olyan kapós lett, mint tél idején a rózsa.

Egymást érték nála a meghívások. Egyik küldöncz a másiknak adta kezébe a kilincset. Voltak olyan esték, a hol két- három helyen is kellett megjelennie. És ő minden mulatságra elment, — puhatolózás! czélból, Miudeoütt figyelmes vizsgálódást

folytatott. Saját szemeivel akart meggyőződést szerezni, hogy merre lehet több péuz- magra számítani.

A mi a pazarlást és fényűzést illeti, azt mindenütt föllelte, hanem neki volt annyi józau esze, hogy azt készpénznek ne vegye. Nem is vette. Sokkal reálisabban gondolkozott.

— Való, hogy a világ a látszat után ítél, — ekkép okoskodott — csakhogy jó magam mitsem adok rá. Nálam a péuz beszél, semmi más.

Egy szép reggel valami házasság közvetítő, agyafúrt vén zsidó állított be hozzá, s tüstént előadá neki jövetele okát.

— Tudok éu uraságod számára sok igeu helyre leánykát, — ajáulgatá magát a furfangos zsidó.

A fiatal gavallér valóságos isten ál- dásuak tekiuté az öreg zsidót.

— No hadd halljuk, mit tud, —szólt éléuk érdekkel.

A vén zsidó feleletre készen állott.

— Itt vau kérem első sorban Máj er Ilona. Nem annyira szép, mint kedves leány.

— Es mennyi a pénze ?

— Bizony az édes-kevés.

— Tehát nem számit. Másnak való.

— De kérem alássau, nagyon kedves leány.

— Meghiszem ; de kérem folytassa.

— Másodsorban : Csillagosi Etel.

— Szép név.

— Még szebb a leány. Igazi angyal Épen arra való, hogy egy fiatal embert boldogítson.

— Van mivel boldogítuia?

esztergomi borászati egyesület, mely szőlőhegyen fészkel, jelentékeny bevásárlásokat tett a fertőzött tótfalusi begyeken, a nagy-marosi szőlőluifárok évek után szedik-yeszik az esztergomi szőlők terményeit, az esztergomi szőlők között forognak kosaraikkal, szállítókocsijaikkal, ezeken kívül köztudomású dolog, hogy a phylloxerától ellepett Bátorkeszi és Kiskeszi községek törvénykezési, közigazgatási, kereskedelmi, pénzinüveleti központja Esztergom és ba mégis ennyi oldalú, oly nagy terjedelmű, oly áthatott intesivitásu forgalom daczára, egy ily roppant terjedelmű szőlőpromontorium, mint Esztergom vészmentes maradt: ez már

akkor maga uutig elegendő megczáfol- hatlan bizonyíték arra nézve,bogy a phylloxera rohamos terjeszkedésének főve- liiculuiuát semmikép sem szabad és lehet az átalános forgalomban keresni.

Fogadd sat,

Dr. KISS JÓZSEF.

Felhívás.

A newyorki magyar egyesület a következő felhívás közlésére kért föl bennünket :

A new-yorki magyar társalgó és önsegélyző egylet.

A magyar közönséghez !

Egyletünknek harminckét évi fen- állása, valamint azon tény, hogy tagjai között még most is vannak olyanok, kik azt alapítani segitének, bizonyítékai annak, hogy a magyar, bármennyi időre és bármily távol legyen is hazájától elszakítva, nemcsak szívben, de nyelvben is magyar marad.

Sőt számos eset vau, hogy oly magyarok, kik idejöttükkor uem voltak e kincsnek: a magyar nyelvnek birtokában, azt itt elsajátiták. és hogy ez egyletünknek róható fel érdemül, minden szerénytelenség nélkül mondhatjuk, annál inkább is, mert tekintve kis könyvtárunkat melyek nagyobb része szintén idegen nyelvű a szellemnek vajmi kevés tápot nyújthatunk.

És ez az, miért a müveit magyarok hazafiságához fordulunk habozás, és szégyen érzető nélkül.

Honfiak ! Honleányok !

Azon magyarok nevében, kik szeretett hazájuktól oly igeu igen távol vaunak, kérünk titokét segítsetek könyit- setek a magyarságot idegen földön is

— Van — nagyon jó szíve.

— Engem csak pénzzel boldogíthat.

— Azzal ugyan nem igen bir; de szívjósága sokat ér ám. Teszem, hogy van neki vagy ezer forint készpénze és szívjósága megér kétanuyit, eszerint az már háromezer forint.

— Lehet, hogy még többet is megér, de megveszi ön tőlem csak kétezer forintért is... Úgy-e bár, hogy nem ? ... No lássa!... Nekem péuz kell, nem nagy szívjóság...

— Pedig kár ; istenemre, igazáu kár. Épen uraságodnak való leány volna, aztán meg úgy tudom, hogy szereti is.

— Bohó beszéd. Hát ki ne szeretne eugein Hanem folytassa.

— Harmadsorban Mélyvölgyi Paula, Ezt ajánlauám legiukább uraságoduak. Egészen megfelel ízlésének. Szép is, művelt is, meg, a mi a fő, gazdag is.

— Készpénz ?

— Semmi ; de egykor majd szép nagy örökség száll rá.

— Ha édes szülői uem akarnák a Mat- huzsálemi kort elérni, akkor uem báunám, hanem így ?... Inkább ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

A vén zsidó aztán még vagy öt szép leány hóditó bájairól szólt neki, véghetet- len jóságukról regélt csodás dolgokat és egekig magasztalta őket a fiatal gavallér előtt, a ki oda se hallgatott, midőu erről fecsegett, csak akkor vált csupa füllé, mikor a pénzre került a szó.

Egyik sem bírt annyival, mint a menynyit ő kívánt tőlük.

Az öreg zsidó azután a fiatal gavallér mindennapos vendége lett. — Mindúutalan

fenntartani, azáltal hogy szellemének hazai táplálékot nyújtotok.

Hiszen mindenkinek van egy-két könyve melyet nélkülözhet.

A new-vorki óriási szabad könyvtárakban rendelkezésére áll minden embernek minden nyelvű könyv, csak a magyart kell nélkülöznünk.

A rFíiggetleuség“ szerkesztősége hazafias szívességből a központi gyűjtést elvállalja es az adományozott könyveket hirlapilag nyugtázni fogja e szerint tehát az adakozó minden pézbeli költségtől meg leend kiméivé.

Reméljük , nem ! biztosan tudjuk, hogy e kérésünk nem vész a pusztába és ezért ezer meg ezer magyar nevében köszöuetet mondunk.

Áldja isten, a magyarok istene!

New-York, 1882. Julius havában.

Az egylet megbízásából: Zeisler Sándor, Pál János, Rosenstein Vilmos.

Egy kis figyelmeztetés.

A phylloxera veszélye helyeinket agg sztó mód körülkerítette már s elkészülve lehetünk, hogy rövid idő múlva itt is felüti rémséges tanyáját, legalább mindazon intézkedéseknek, melyek a vész beliurczolása ellen teendők volnának — nyomát sem venni észre, nem a hatóság védelmének lesz tehát köszönhető ha még hosszabb ideig mentek maradunk.

Egy veszélyre hisszük figyelmeztetni phylloxeramontes határaink elöljáróit, ha óvjuk a marosi szőllő kereskedők látogatásától, kik kereskedési czélból -j máris hesétálgatják szőllőinket.

Tudvalevőleg a phylloxera ősszel í kel szárnyra s legkönnyebben elczipel- hető más határokba vésszel ellepett d oly szőllő tulajdonosok ruháin, kik na- - ponta szőlleikben megfordulnak : ilye- - nek különösen a szegény marosiak; ; bár mouynyi részvétellel legyünk is e iparkodó szomszédainak iránt mégis sa- - ját érdekünk első sorban jón tekintet- - be, és meg kell szünuni ez esetben a £ felebaráti részvétnek.

Nagyon kívánatos volna tehát, haß ez irányban a helyi hatóságok óvó in--i tézkedésekről gondoskodnának, de az s, országos phylloxera bizottság is gon--i doskodliatuék módokról, hogy a szőllő--í kereskedés akként szahályoztatnék, mi--i. kép ezen nevezetes jövedelmi forrás kiiJ ne apadjon, de másrészt a veszélyül terjesztését elő ne segítse.

újabb és újabb eladó, férjhez menni vá— gyödó leánykákról tudott neki mesélni, kildbl közül egyik a másikkal vetekedett szépség—§■ ben, jóságban és — pénzhiányban.

A fiatal gavallér jobbadán csak e né-ér hány rövid szóra szorítkozott, a midőn ilyemo , ajánlattételekre volt kénytelen válaszolni:

— Az kevés. Nem nekem való. Miül/ ér minden szépsége, kedvessége, ha niucson tejbe apritui valója ?

így tartott ez jó ideig, miglen csaMsa végre-valahára e szavakra nem nyíltak aj-js kai:

— No ezt már megtekintjük. Ha va-sv lóban hét ezer forint készpénz fölött szaba-adj dón rendelkezik, — mint öu állítja — kópj hét multáu elveszem.

És úgyis történt.

Alig két hét lefolyta után, máris heed gyen-völgyöu lakodalom volt.

Az öreg zsidó örült neki a legjobbancusd mivel jó sck bankó ütötte a markát, amiioi ért olyan gyorsan összeboronálta őket...

Nemsokára a menyegző után, apósieőq szándékosan rávitte a beszédet a nagy bund gyellárisra s többek között édesdedeu moont solyogva jegyezte meg:

— Vájjon mi lehet beune ?

A fiatal ember, ki már jó régen lestlesf e kérdést, egy cseppet sem lepték meg ^ puhatoló szavak. Gondolta, elébb-utóbb mégihp>0 csak mog kell lenni, sőt még örült nekűtarr hogy elvégre alkalom adódott nyilatkoznuxo: eleként hát nyugodtan, lassau elővouta a tol \ bugyellárist oldalzsebéből és jéghideg, kood mór, merev arccal szedte ki belőle az — s értékvesztett „értékpapírok“-at.