ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-03-20 / 32. szám

A Credo-egyesület alakuló gyűlése elé a legnagyobb remény­séggel nézhetünk. Erre mutat az is, hogy az esztergomi vasutasok tiszti­kara és összes szolgálattevők, élü­kön Csenke Alajos állomásfőnökkel, testületileg belépnek a szövetségbe. Követik őket a postások is, élükön Laping Miklós posta- és távirda­i'őnökkel. Az alakuló ülés f. év március 22 én (vasárnap) délután 4 órakor lesz a Belvcárosi Katholi­nyésztési és irály tani ismeretek nép­szerűsítését is felölelte. A vizsga végén a gazdaszervezetek propa­gálása céljából egy gazdagyűlés lefolyását is előadták. A növendékek igen szép előmenetelről tettek tanú­ságot. A megjelent vendégeket a község nevében Nagy Kornél ref. .tiszteletes üdvözölte s egyben kö­szönetet mondott a tanfolyam meg­JÖJ idézőinek és előadóinak. 4 .bajóti barlang és az észter gomi gimnazisták. Legutóbb a fővárosi * lapok foglalkoztak a híres bajóti haranggal abból az alkalom­hói, hogy n/osi sikerült megtalálni a barlang nu^jén a jégkorszakbeli ember nyomaiX Ezzel kapcsolatban érdekes levelet ír egy volt eszter­gomi bencésdiák, Elek János dr., amelyben azt állapítja meg, hogy a barlangot 1910-ben az esztergomi •bencés gimnázium növ3ndékei fe­dezték fel, akik a barlangba 15—20 méter mélyen leereszkedtek és ott az ősember maradványaira leltek. Az ott talált csontok egy részét bemutatták akkor Terlanday Emil e tziergomi bencéstanárnak, aki a te, TOiészetrajzot tanította, továbbá ]l ei víezky Elemér főszolgabírónak és tmnics főjegyzőnek. Ezután Március 15.-e Sárisápon. Impo­záns módon ünnepelte márc. 15-ét a tótnyelvű Sárisáp község lakossága. A Levente Egyesület zenekara ze­nés ébresztővel hivta fel a közönség figyelmét a nagy napra. Reggel V 4 8 kor az iskola előtti téren gyülekeztek: az elöljáróság, az áll. isk. gondnoksága, a Levente Egye­sület s az iskola növendékei zászlóik alatt. A levente zenekar Kossuth nótája mellett vonult fel az ünneplő közönség a templomba, hol Marosi József r. kath. s. lelkész tartott szent­misét és lángoló, hazafias szónok­latot. Istentisztelet után az áll. iskolában műsoros ünnepély volt. Az ünnepélyen feltűnt az iskola kétszólamú énekkara, valamint a gyermekek felkészültsége a hazafias színmű előadása alkalmával. A közönség elismeréssel adózott az ünnepélyt rendező áll. iskola tan testületének. Este fél 7 kor ugyan­ebben a teremben a Lev. Egyesület márciusi ünnepség keretében szinre hozta Székelyné Sólymos Bella „Rabok tovább nem leszünk" című színdarabját. Egy elmezavarodott asszony meg akarta enni a saját gyer­mekeit. Párkányból írják: Megrázó esemény játszódott le a napokban Oroszkán. Pusztai Gézáné 38 éves asszony hirtelen megőrült és mielőtt bárki is észrevette volna, két apró gyermekét megtámadta és súlyosan megsebesítette. A szomszédok a nagy jajveszékelésre betörték a lakásajtót és megdöbbenéssel látták, hogy a zavaros tekintetű asszony ajkai véresek. A szegényes ágyban rongydarabokba burkolva két apró gyermek feküdt nyöszörögve, tes­tükön éktelen nyomai az elborult elméjű asszony harapásainak. Meg­állapították, hogy az asszony telje­sen megőrült. A súlyosan megmart gyermekeket kórházba szállították. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen jó fér* jem és apuskánk temetésén megjelentek, Ot utolsó útjára elkísérték és néma sírját a szeretet virágaival halmoztak el, mind' azoknak továbbá, akik jóleső részvétüknek bármely más formában is tanújelét adták, s igy a bennünket ért pótolhatatlan vesz* teség feletti mély bánatunkat némileg is enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálatelt szívvel igaz, őszinte köszönetet. Megilletődéssel köszönjük meg továbbá a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya Elnökségének és Dalárdájának, továbbá a Polgári Egyesület Elnökségének a gyászszertartásban való szeretetteljes és megható közreműködését, és ha a lelkűn* k"n ütött mély seb fájdalma csak némileg is enyhülni fog, ezt mindig jóleső és felejt* hetetlen visszaemlékezéssel fogjuk betudni drága halottunk minden meghitt, igaz, jó barátjának és ismerősének, akik nehéz per* ceinkben annyi megértéssel és szeretettel igyekeztek elviselhetőbbé tenni nagy fáj* dalmunkai. Esztergom, 1931. évi március hó 17. Brilli-család. Drága Kossuth-kép. Nyitra­megye egyik tót anyanyelvű közsé­gében történt meg februárban a következő jellemző eset: A falu egyik lakosának ingóságai kerültek bírói árverés alá. A csinos bútorok azonban nem igen kellettek a falu­belieknek. Nem is nagyon árverez­tek rájuk. Előkerült azonban egy lepattogott aranyozású rámába fog­lalt Kossuth kép. Egyszerre meg­élénkült az árverés. A jó tót atya­fiak ész nélkül verték fel az árat. Vége az lett, hogy a 70 filléres kikiáltási árat az egykori bíró 220 cs. koronára verte fel s övé is ma­radi a kép. Boldogan vitte haza a képet eme szavakkal: — Világi ké­peim között lesz most már egy igazi úrnak a képe is a mostani urainké között. Komárom—Esztergom megye köz- és vagyonbiztonsága az el­múlt hóban. Esztergom szab. kir. megyei városban az államrendőr­séghez beérkezett 33 kihágási és 35 bűnvádi feljelentés. — A komá­romi államrendőrséghez 38 kihá­gási és 14 bűnvádi feljelentés, míg a tatabányaihoz 35 kihágási és 22 bűnvádi feljelentés tétetett. Eszter­gom szab. kir. megyei város pol­gármesteréhez beérkezett 24 kihá­gási feljelentés, míg Komárom sz. kir. megyei város polgármesteréhez 18. Az esztergomi járási főszolga­bírósághez 72 kihágási, a tataihoz összevontan 257 kihágási és bűn­vádi, a gesztesihez 54 kihágási fel­jelentés érkezett. Linoleum és viasz vászon mara­dékok nagyon olcsón Schwachnál. A gazdafront budapesti vasár­napi nagygyűlése. Az „Egységes Gazdafront" — e nagyjelentőségű napi és pártpolitikamentes gazda­tömörülés — március 22-én, vasár­nap d. e. 10 órakor seregszemlét és országos gazdanagygyűlést tart Bu­dapesten, Rákóczi-út 20. szám alatt az Ostende külön nagytermében. Felhívjuk az országos mezőgazda­sági kiállításra utazó és az „Egy­séges Gazdafront" erőteljes kiala­kulása iránt érdeklődő gazdaközön­ség fig /elmét, hogy a vasárnapi, 22.-Í országos nagygyűlésen ponto­san megjelenni szíveskedjenek, mi­vel a későn érkezőknek megfelelő elhelyezése nem biztosítható. Az Egységes Gazdafront Vezérlőbizott­sága. Friss felvágottak KISS JÁNOS­Till István temetkezési vállalkozó üS : iS e Ä SKSSífs legnagyobb igényeket is kielégítem. — Szükség esetén* félté lenül kérjen árajánlatot, mert áz általam rendezett temetések szebbek, olcsóbbak ós pontosak! Újonnan felszerelt temetkezési vállalatommal és saját új üveges gyászkocsimmal

Next

/
Oldalképek
Tartalom