ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-11-09 / 160. szám
szárazelemek és telepek, zseblámpa és anédtelepek számára. Teljesítményük felülmúlhatatlan! Minden szaküzletben kaphatók. A tej árválságának kiküszöbölésére a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara beható vita után magáévá tette dr. Ormándy János igazgató javaslatát, melynek főbb pontjai között érdekes az, hogy a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara a tejfeldolgozó ipar decentralizálásának álláspontjára helyezkedett. Ennek következtében szükséges, hogy a vidéken ipari feldolgozásra kerülő és onnan exportálandó tejtermékek a budapesti tejtermékektől eltérő külön kedvezményekben részesittessenek. Halaszthatatlan most már a változott köz és mezőgazdasági viszonyokra való tekintettel a vidéki városok tejellátásának törvényes rendezése is. A vidéki városokban a tej forgalmára vonatkozó szabályrendeletek minél előbb való megalkotása és érvénybeléptetése szintén sürgős szükségesség. De nem maradhat rendezetlenül a községekben uralkodó jelenlegi állapot sem. A községi tejgyűjtésre és forgalombahozatalárá nézve eddig elégteleneknek és meg nem felelőknek mutatkozó intézkedések reformja szintén sürgősen szükséges. Ipar,- telep,- és gyűjtési engedélyek kiadásának a szigorítása szükséges, illetőleg különösen a tejtermelők érdekeinek megvédése szempontjából való alkalmazás és mérlegelés az elsőfokú iparhatóság részéről elengedhetetlenül szükséges. Elveszett egy tiszta barna rövid szőrű féléves vizsla. A becsületes megtaláló vigye Kossuth L. u. 32. szám alá. A líázinyúltenyésztéshez most a legalkalmasabb hozzáfogni, mert most sok szép kifejlett nyúl akad s úton útszélen még mindig sűrű a fű, gaz és lomb, amelyek kiváló nyúltakarmányul szolgálnak s föl nem használásuk esetén kárba vesznek. A házinyúitenyésztéssel pedig bárki úgyszólván ingyen kiváló fehér húst, drága prémet és értékes állati -trágyát produkálhat ebből a gazból. Igy két anyanyúl egy család évi hússzükségletét fedezi, ami a mai húsárak mellett nem megvetendő tétel. Mind a húsból, mind a prémből termelt feleslegét kiki jó pénzért értékesítheti. A trágyájáért egyedül is érdemes a nyúltenyésztéssel foglalkozni. A gépüzemi munkagépek és közlekedő eszközök elszaporodásával ugyanis alig áll állati trágya rendelkezésre, pedig az nélkülözhetetlen a mezőgazdaságban és kertészetben. A Házinyúltenyésztés Értékesítés című szaklap szerkesztősége Budapest Csillaghegy, minden házinyúltenyésztési ügyben olvasóinknak díjtalanul rendelkezésére áll. A tenyészteni óhajtókat pedig a Nyúltenyésztő Mintelep tenyészanyaggal látja el, sőt biztosíték nyújtása esetén visszaszolgáltatási kötelezettséggel is ad tenyészanyagot. Quo Vadis, Csehszlovák köztársaság? A Szlovák című lap az egyre ijesztőbb méreteket öltő gazdasági külpolitikai krízissel foglalkozva, éles szavakkal támad rá a kormány két szlovák miniszterére. Szlávik belügyminisztert többek között a következéképen aposztrofálja: „Szlávik miniszter úr, Szlovenszkóból nem engedjük mamelukok és buták országát csinálni. Szlovenszkő jól megjegyzi magának az ön eljárását és ha eljön az ideje, meg is kapja majd válaszát a maga módja szerint, mert az alap, amelyen önök dolgoznak, immorális és szlovákellenes. A szlovák nép felelősségre fogja önt vonni, miniszter úr, hogy abban az időben, amikor gazdasági érdekeit kellett volna védenie, inkább hallgatott a Szlovákország elnöke ellen irányuló intrikákra. Önök, Dérer miniszterrel egyetemben lesznek az okai a gazdasági borzalmaknak és jaj önöknek, mert nem fogják tudni kimagyarázni bűnös tétlenségüket". November 15- ől felemelni tervezik a póstatarifát. A posta és távirda által tervezett új díjtételeket az alábbiakban ismertetjük. A levélportó a helyi forgalomban 20 gramig 10 fillér, 40 gramig 14, a távolsági forgalomban 20 gramig 20 fillér, 40 gramig 28 fillér. A levelezőlapok bérmentesítési dija helyben 6, vidékre 10 fillér. Az ajánlási dij helyben 20, vidékre 50 fillér. Pótautalvány dija belföldi forgalomban 20 pengőig 20 fillér, 100 pengőig 60, 500 pengőig 1 pengő 20 fillér. — A csekkbefizetések után ezentúl szintén dijat kell fizetni. 50 pengőig 6, 100 pengőig 20, 100 pengőn felül 40 fillért. Az állami csekkszámlákra való befizetéseknél ez a dij nem jár. A postautalvány és csekk kézbesítési dija 10 fillér. Az utalvány és csekkösszeg kifizetési dija 40 pengőig 10, azon felül 14 fillér. Expressdij 60 fillér, térti vevény feladáskor 50, utólagosan 80 fillér. Szállítólevél 4, értéklevélboriték 8, póstautalványürlap 2 fillér. Nyomtatvány szállítási dija 10 gramig 2 fillér, 50 gramig 4, 100 gramon felül 8 fillér. — A távirat szódija helyben 6 fillér. Díjminimum 60 fillér. A szódíj vidékre 10 fillér, díjminimum 1 pengő. — Aki a fölemelt díjtételek mellett a telefonállomást nem akarja megtartani, annak egy hónapon belül ebbeli szándékát be kell jelentenie a postahivatalhoz. Cigányiskola nyilik Székes fehérváron. A székesfehérvári cigánygyerekek részére iskolát állította k fel, amely folyó hó 13-án megnyílik egyelőre 22 cigánycsemetével. Állítólag a cigányok nem fogadták idegenkedve az iskolát. G. F. B. selyem- és flor harisnyák és soknik lényegesen olcsóbbak lettek és kaphatók nagy választékban SCHWACH-nál. Népmozgalmi adatok. Esztergomban 1930. október 24-től nov. 7-ig bejelentett születések • Majtényi Sándor rk. földmíves fia. Fekete József rk. szobafestősegéd fia. Esperger Mária rk. földmives leánya. Kribusz Károly rk. szénbányamunkás fia. Laczkó Ferenc ref. géplakatossegéd fia. Szőlősi Margit rk. földmíves leánya. Bíró Gizella rk. honvéd szakaszvezető leánya. Barmos Irén rk. államrendőrfelügyelőhelyettes leánya. Ország Mihály vegyészmérnök fia. Krieschneider Ferenc rk. hivatalszolga fia. Házasságkötések : Pékár Pál rk. kőmívessegéd és Szladicsek Anna rk. — Sáska János rk. földmíves és Estéli Erzsébet rk. — Molnár Lajos rk. szabósegéd és Tingyela Rozália rk. — Szklenár László rk. napszámos és Babai Terézia rk. — Szabó János rk. cipészsegéd (Budapest) és Szél Anna rk. — Porubszky József rk. napszámos és Bánóczki Mária rk. — Halálozások Kovács Mauritia rk. ápoló irgalmasnővér 46 éves. Özv. Szathmáry Endréné szül. Plichta Julianna rk. 76 éves. Reznik Pálné sz. Velmovszki Ilona rk. 48 éves (Kesztölc). Janicsek Lajos rk. szobafestősegéd 30 éves. Cserép Jánosné sz. Gerendás Julianna rk. 41 éves. Meszes Mihály rk. földmives 28 éves. Panák András rk. csizmadia 72 éves. Ortmann Mihály rk. cipészsegéd 30 éves. Mekler Erzsébet rk. 7 éves. Nagy Tóth Jánosné sz. Prekánszki Anna rk. 19 éves. (Tábor.) JOT TESZI! önmagával és rádiójával, ha csövet használ. Ne fogadjon el mást I A Roykó-féle Tiszaujlaki bajuszr pedrő mindenütt kapható." Ingatlanforgalom. Esztergom város területén az elmúlt héten a következő ingatlanok cseréltek gaz dát: Vétel jogcímén: Kovács Sándor és neje Fodor Juliannától Kovács Sándorné sz. Lelkes Erzsébet ajándék. — Budapest-Esztergom Almásfüzitői h. é. vasút r.-í.-tól Genersich Béláné sz. Perger Eszter 28 P. — Ifj. Cserődi István és neje Tóth Teréztől Benke Gyuláné sz. Gergely Ilona kenderesi szőlő a rajta lévő épülettel 1500 P. — Mohácsi Ferenc és társaitól Petró Mihály Simor-utcai ház és kert 7500 P. — Kömley Károly és neje Takács Maritól Esztergom házhely 4040 kor. — Esztergom várostól Kocsányi Ferenc és Major Erzsébet szántó 363 P 60 f. — Szíán János és neje Rozoniís Máriától Cservenák János és neje Kocsis Franciska kolozsútontúli szántó a rajta épült házzal 3600 P. Özv. Spóner Mihályné sz. Dajcs Fánitól Schremsz József Horthy Miklós-úti ház, kert és udvar 3000 P vételár mellett. JL A. foglalkozik l A legmodernebb gyártmány, legkitűnőbb kivitel! Gravitációs központi melegvízfűtés! Automatikus meleg-szabályozás, párologtatás és szellőztetés. Tojások forgatása kívülről, egy pillanat alatt! ir K aaiatorgy; Gyár: X., Gyömrői-út 76—78. Városi iroda és mintaraktár : V., Kálmán-u. 18. Tel.: 197-08. JSíaRszeríí oktatás J Alacsony árak, kedvező fizetési feliételek! mmtmmtmámmmmmgaasmmmme Mü&nyák, Gíak, baromfitenyésztési eszközök. — Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlott élelmiszerek idéznek elő, a természetes „Ferenc József" keserűvíz azonnali használata fontos segédeszközt képez. Híres orvostudományi könyvekben felsorolják azt is, hogy a Ferenc József víz többek közt ólommérgezésnél mint specifikus ellenszer kitűnően beválik. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Meghalt Jókai Mór kocsisa. Ekei községben meghalt az öreg Szabó Ferenc, aki Jókai Mórnak volt a kocsisa, s aki a régi Pesten a svábhegyi lakásáról a pesti lakására hordozta a nagy írót. Szabó Ferenc, aki az 1925. évben Komáromban rendezett Jókai centenáriumi ünnepségeken is résztvett, 89 évet élt. Képmását Harmos Károly festőművész megörökítette és azt a Jókai Egyesület képtára őrzi. Nagy részvét mellett temették el Ekelen Szabó Ferencet. Háborús készülődés és nagy katonai előléptetés a csehszlovák hadseregben. Az október 28-iki ünnep alkalmával háromszáz tisztet törzskapitánnyá, 260-at kapitánnyá, 300-at főhadnaggyá, továbbá 1000 őrmestert zászlóssá és 800-at törzsőrmesterré neveztek ki. Ugyanezen alkalommal a hadsereg állományát is felemelték és nagy katonai berendezkedéseket eszközöltek. M. A. H. Szégyenletes magyar tankönyvek Szlovenszkóban. A Prágai Magyar Hirlap rámutat arra a botrányra, amely két magyarnyelvű tankönyvben észlelhető. Á „Kertfalu" című, — botrányos sajtóhibákkal teli elemiiskolai tankönyvnek méltó társa „A csehszlovák nemzet rövid története" cimű könyv, amelynek 98 oldalán 700 hailatlanabbnálhallatlanabb sajtóhiba van. A két könyv a íegordítóbb tanügyi botrány s méltó dokumentum a magyar nemzet kulturális semmibevevésének." A Prágai Magyar Hirlap megírja, hogy egész Szlovenszkó területén egyetlen magyar tanfelügyelő sincs és követeli, hogy hét szlovenszkói magyar tankerületet szervezzenek. M. A. H. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen drága jó férjem, illetve íiunk, testvérünk végtisztességén megjelentek, koporsójára koszorút, vagy virágot hoztak s ezáltal mélységes fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki. Külön is köszönetet kell mondanunk a Kath. Legényegylet ifjúságának és a festőszakosztálynak részvételéért. Esztergom, 1930. nov. 8. Janicsek-család. Kiszedték a méregfogát... Erős méreg a nikotin, szívnek, tüdőnek, idegrendszernek konok ellensége Védje egészségét és szívjon nikotintól mentesített dohánygyártmányt A NIKOTEX-szivar és cigaretta minden trafikban kapható