ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-09-12 / 70. szám

adta, hogy pénze nincs, tehát nem fizet, noha 35.000 K fizetnivalója lett volna. A főpincér rendőrt hivott ós a kedves vendéget bevitték a rend­őrségre, onnan pedig átkisérték a kir. járásbirósághoz. A bíróságon az­után negédesen előadta, hogy külön­böző városokban hasonlóképen csele­kedett és ötizben csalásért büntetve volt. A bíróság azonban a büntető eljárást megszüntette bűncselekmény hiányában, de csavargás miatt vissza­adta a rendőrségnek további eljárás végett. Értékes állami adomány. Kellemes leirat érkezett városurk iskolás/óké­hoz, mely szerint a vallás és köz­oktatásügyi minisztérium 1 drb Mi­nerva vetítőgépet ajándékozott a vá­ros községi elemi iskolái részére 695 drb diapozitív sorozattal. A 24 millió értékű adomány Langer Ignác minisz­teri osztálytanácsos kíséretében pén­teken meg is érkezett s azt a h«lyi iskolai hatóság nevében Mátéffy Vik­tor prépost, iskolaszéki előadó vette át s a Deák Ferenc-utcai fiúiskolá­ban elhelyezve közös használat céljá­ból átadta Neraónyi Károly intézeti igazgatónak. E szép adomány szíves kieszközlésében Mátéffy Viktor pré­post, nemzetgyűlési képviselőn kivül érdeme van egy, a szülővárosát mó­lyen szerető miniszteri főtisztviselő­nek is. A mostoha fiú hálája. Rudolf János csepeli vándorköszörűs a dorogi csend­őrségen feljelentést tett. hogy mostoha fia, Snáger János, aki már többszörö­sen büntetett előéletű, a napokban dorogoa minden külön ok nélkül elő­ször bottal támadt rá és megverte, majd késsel ment neki, hogy leszúrja. Ebben a szándókában azonban a szom­szédok megakadályozták. Mire azon­ban a csendőrök a tett színhelyén megjelentek, a vádlott megszökött a faluból. Testi sértés miatt a bűnvádi eljárás megindult a járásbíróságon. Virág és Szántónál utóidény-kiárusitás. Olaszországban eltemetett hőseink hazaszállítása. Folyó év októberében Olaszországban eltemetett hőseink földimaradványainak hazaszállítása terveztetik. A hozzátartozók által a hadizónában eltemetettek után mint­egy 8.000,000 K lesz fizetendő, még­pedig szeptember havában, A hadi­zónában eltemetettek után a távol­ságnak megfelelően nagyobb összeg fi­zetendő. A hazahozatalra vonatkozó bélyegmentes kérvény (amelynek az e'halt összes személyi adatait, a halál időpontját, a jelenlegi sirhely adatait, a szándékolt itthoni eltemetni hely megjelölését és költsógvállalási nyi­latkozatot kell tartalmaznia) a m. kir. belügyminisztérium III. osztályának háborús veszteségeket nyilvántartó csoportjához legkésőbb folyó évi szep­tember hó 15-éig nyújtandók be, ahol az érdeklődők hétköznapokon 12—14 óráig e tárgyban felvilágosításokat kaphatnak (Budapest, I. ker. Buda őrsi-út 51. Károly király laktanya.) A mult évi egyezmény azon része, mely szerint a hozzátartozók (szülők, Özvegy, testvér, gyermek) a sírokat évenkint egyszer meglátogathatják, s úgy a magyar, mint az olasz vas­utakon alacsonyabb kocsiosztályon fél­jeggyel utazhatnak, továbbra is ér vényben marad. Virág és Szántónál utóidény-kiárusitás. A Duna titka. Vasárnap reggel a honvódtemető alatt a Dunából isme­retlen f­; rfihullát fogtak ki a halá­szok. A rendőri nyomozás megállapí­totta, hogy a hulla fején körülbelül 5 cm hosszú nyitott sebhely látható, amely éles tárgytól ered. A hulla a felismerhetetlenségig eltorzult. A ruházata fekete mellény, nadrág, sárga harisnya és sárga fűzős cipő. Meg­motozáí alkalmával semmiféle iratot vagy tárgyat nem találtak. Minden kétséget kizárólag bűntényről lévén •zó, törvényszéki boncolást rendéit el az ügyészség és szerdán délelőtt fel is boncolták az ismeretlen áldozatot. A nyomozás megindult. Gyógyfüvet lopott. Kocsis Józsefné dömösi földmivesnő a csendőrségen feljelentést tett, hogy a záratlan pad lásan elhelyezett 300.000 K értékű gyógyfüvet valaki ellopta. A csend­őrség a tettest ifj. Vérségi József személyében csakhamar kinyomozta. Vérségi a lopást beismerte. A kir. járásbíróság Vérségi ellen lopás vét­sége miatt a büntető eljárást meg­indította. Megverte a sógorasszonyát. Perger Lászlóné bajnai asszony a napokban betért Kapp Jánosné sógorasszonyá­hoz. A két asszony mihamar össze­kapott, olyannyira, hogy Kappné az asztalról felkapott egy fanyelű kést és azzal rontott Pergernére. Kapp János azonban kicsavarta a felesége kezéből a kést, de azért Pergernét a balarcán mégis megsértette, A sértett panaszára a harcias sógorasszony ellen testi sértés vétsége miatt a bíróság az eljárást folyamatba tette. Az iparostanonciskolába a beirások szeptember 13.-án hétfőn, l4-én ked­den és 15-ón szerdán d. u. 4—6-ig történnek. Minden tanuló korára és iskolai képzettségére való tekintet nélkül tartozik beiratkozni. A túl­korúak és főiskolai készültségű ta­nulók a felmentés iránti esetleges ké­relmüket írásban, a beírás alkalmá­val nyújthatják be. A tanulók a be íráshoz a születési anyakönyvi kivo­natot, az ellenörzőkönyvet és az utolsó iskolai bizonyítványt hozzák maguk­kal. Tanítási dij nincs Azonban ellen­őrző könyv-, könyvtár- és tanszerdij. cimén mindenki 85 ezer koronát kö­teles fizetni. Szeptember 13 án, hét­főn a IV. és III o. tanulók, kedden a II. és szerdán az I. és előkészítő osztályba iratkozó tanulók jelentkez­zenek. Az eladás az „A" osztályok­ban 16-án, csütörtökön a „B" osztá­lyokban pénteken, 17-én d. u. 4 óra­kor kezdődik. Aki kellő időben be nem iratkozik, súlyos büntetésben ré­szesül. Az építőiparosok, bár részükre az előadások csak november l-én kez­dődnek, szintén most tartoznak be­iratkozni. Mezőgazdasági munkások félárú me­netdijkedvezményének november hó 30­áig való érvényessége érdekében a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara — miként az előző években, most is felterjesztést intézett a kereskede­lemügyi miniszterhez, ahonnan 85.502/ 926. VIII. szám alatt Mátray állam titkár augusztus 30-án kelt rendele­tével a kedvező elintézés megérkezett. E rendeletet a mezőgazdasági summá­sokkal biró gazdaságok figyelmébe ajánljuk. Különös öngyilkosság. Janzó András volt molnármester akiről | nemrég megírtuk, hogy a Sötétkapu tetejéről akart öngyikossági szándékkal leug­rani, de felesége és a gyorsan oda­siető rendőr még idejekorán megaka­dályozták sötét tervében, pénteken délben Balassa Bálint-utcai lakásának kertjében, mialatt felesége a szom­szédban volt, egy fejsze élével úgy fejtetőn vágta magát, hogy rövidesen belehalt Állítólag gyógyíthatatlan­nak hitt betegsége vitte a 66 éves embert a borzalmai cselekedetre. Virág és Szántónál utóidény kiárusítás. Munkásbujtogatás Tokodon. A tokodi csendőrség megállapította, hogy Zol­tán Lajos 39 éves tokod-altárói lakos, a szociá'demokrata-párt ottani szer­vezetének pénztárnoka, Tokodon és környékén a napokban a „Népszava" egy rendkívüli számát terjesztette, amelyben „ítélet után" cimmel a Rákosi-féle per elejétől-végig le van irva s a cikk tartalmában oly izgató hangon emlékezik meg a bíróságról, a nemzetről, hogy a csendőrség véle­ménye szerint a röpiratot bizonyára ügyészi engedélyezés nélkül terjesz­tik. Kihallgatásakor Zoltán bevallotta, hogy a röpiratokat még a mult hó 8-án a budapesti központtól kapta s a terjesztésében Prokes János és Kapa József bányászok is segédkeztek. A fovabbi vizsgálatot a járásbíróságon folytatják. Felhívás a nyugdijasokhoz. A köz­alkalmazottak országos nyugdíjas szer­vezeteinek megbizásábóí felkérem úgy a katonai, mint polgári — különösen az 1925. évi július 1. előtti — nyug­dijasokat, hogy f. évi szeptember hó 19-én d. e. 11 órakor a főgimnázium dísztermében a nyugdijasok tömörü­lése coljából tartandó előkészítő érte­kezleten lehetőleg teljes számmal meg­jelenni szíveskedjenek. Tisztelettel Tamássy s. k. ny. altábornagy. Zongoratanitás zeneiskolákban szoká­sos csopo trendszer szerint. Azon ta pasztalatból kiindulva, hogy iskolás­gyermekek nem fordíthatnak elegendő időt gyakorlásra s a magánórákat ki nem használják, Brenner Juliska a folyó tanévben csoportokat is tanít. A 3 as és 4-es csoportba osztott nö­vendékek egy-egy óráig vannak jelen a tanításnál s egymást hallgatva is tanulhatnak. Érdeklődők felvilágosí­tást nyerhetnek Brenner Juliska oki. zongoratanitónál S'ssai-utca 1. sz. a. Az Új földesúr. A városházán a na­pokban megjelent egy közismert nyug­díjas úr és ott a városi uraktól föl­det kért a ripáriában. M egkérd ezt a k az új földesúr jelöltet: „Aztán mit vet a földbe?" — A váratlan fe'elet pedig emigyen hangzott: „Mit? Hat bukfencet." A Kultúr Mozgó tisztelettel értesiti a nagyérdemű közönséget, hogy az új szezon kezdetévé 1 az amerikai film­gyártás legnagyobb produktumait és a berlini „Ufa" filmgyár válogatott nagy világfilmjeit szerződésileg már biztosította, melyeknek sorozatos be­osztását a mai nappal meg is kezdte. Egyébként arról is értesítjük a n. é. közönséget, hogy minden szerdán, szombaton ós vasárnap tartunk elő­adást. Köznapokon 7 és 9 órakor, va­sár- és ünnepnap pedig egyelőre 5, 7 és 9 órai kezdettel. Minden műsort csak egy napig játszunk, még a leg­nagyobb világattrakciókat is. Ujitás a zongoratanulás terén. A Faluszövetség programmjában első­helyen áll a magyar zenének széles mederben való propagálása. E cél­nak megfelelően a Szövetség legújab­ban egy olyan zongoratankönyvet ál­lított össze, amelyből bárki rövid né­hány hónap alatt megtanulhat zongo­rázni minden vezető me-ter nélkül. Az, aki a faluhoz van kötve, vasry városban is nagy elfoglaltsága miatt nem szánhat hosszú időt a nehéz zene alapos tanulására, ebből a tankönyvből alig észrevehető idő alatt elsajátíthatja azt az alapot, ami a magyar zene zongorázásához szüksé­ges. A könyv ára 10 pergő, megren­delhető a Faluszövetsógnél, Budapest V. ZoUán utca 8. A jószívű közönség figyelmébe ajánl­juk dr. Baán Géza ügyvédjelölt, rok­kaüt főhadnagyot, aki betegen, neu­raszténiásan, epilepsziásán került haza hosszú orosz fogságból s most művei­nek elárusitásával biztosítja megélhe­tését. Müvei tiszta jövede'méből 5 °| 0-ot a vak katonák javára ajánl fel. Népmozgalmi statisztika. Esztergom­ban, 1926. szeptember 3—10 ipr beje­lentett születések : Mihalik Mária rk. cipész leánya. Adorján Anna rk. vasúd munkás leánya. Üveges Juli­anna rk. komi vessegéd leánya. Po­rubszky Ferenc rk. bérkocsitulajdonos fia. Dogossy Károly rk. gépészkovács fia. Jülich Kornél rk. vendéglős fia. Kovács Ottó városi megbízott szám­tiszt fia. Horváth Szeder István rk. földmives fia. Házasságkötések: Szi­mion Sándor gkel. bányamunkás és Kalácska Ilona rk. — Makkos Kál­mán rk. földm. és Kemenczik Bor­bála rk. — Csáki Lajos ref. állami dijnok (Bpest) és Horváth Teréz rk, járásbirósági kezelőnő. Gubovics István rk. földm. és Nóvák Julianna rk. — Halálozások: Saabó Béla rk. 12 éves. Özv. Bábszky Jánosné <# sz. Gerendás Erzsébet rk. 73 éve3. Özv. Kertész Ferencné sz. Gyurovics Klára rk. 79 óves. uzv. Schönbrck lgnácné sz. Palkovics Mária rk. magánzónő 65 éves. Virág és Szántónál utóidény-kiárusitás. Vermes az összes nyári árúkat, va­lamint a női- és férfiszövet maradé­kokat feltűnést keltő olcsó árakban árusítja. Az árak határozottan ol­csóbbak, mmt Budapesten. Virág ós Szántónál utóidény-kiárusitás! A nöi ruhadivatot bemutató őszi é3 téli divatlapok Krick Károly nőiruha készítőnél Esztergom, Kossuth Lajos­utca 34. sz. megtekinthetők ! Turisták figyelmébe. „Cerinol" cipő, bakkancs, csizmabőr impregnáló él vizhatlanitó szer kapható. Ara üve­genkint 12.500 K. Megrendelhető Kemény Miklós osztály jegyző útján a M T. E -nól a/s ár előzetes lefizeté­sével. A Magyar Úriasszonyok Lapjának leg­utóbbi számában kedves esztergomi képeket találunk a Stefánia Szövet­ség nagyboidogasszonynapi gyermek­korzójáról. Szerkesztőség és kiadó­hivatal : Budapest, VI. Gyár utca 37. Kérjen mutatványszámot! w" mm •^^mmmmmmmmF^w a m , «^üT EGÉSZSÉGÜGY A lúgkömérgeiésekrol. Irta : Dr. Oravecz Gyula orvos, Esztergom. (Folytatás a mult vasárnapi számunkból.) A lúgkőmérgezett a fájdalmon és hányáson kivül már kezdetben nehe­zen ryel, ez azonban a második, har­madik napon megszűnik, a nyelés ismét lehetséges folyékony, majd szi­lárdabb ételek számai a is. A javulás azonban csak ideiglenes, mert éppen akkor, amidőn az említett felmaródások már begyógyultak, hatek, néha hónapok múlva ismét oly súlyos tünetek jelentkeznek, amelyek a mér­gezést látszólag szerencsésen kiállott eseteknek újabb nagy százalékában halálos kimenetelűeklehetuek. Ugyanis a nyelőcsőben a fölmaródások helyén a gyógyulás alkalmával heg keletke­zik, amely később zsugorodva a nyelő­csövet annyira ösízefzűkiti, hogy a nyelés igen nehéz, szinte teljesen lehetetlen lesz. Mig a beteg csak igen kis falatot nagy óvatosság mellett szinte görcsösen, a fej előre hajtása, majd oldalt mozgása mellett tud le­nyelni, a táplálék nagy réssse a szű­kület fölött összegyűlvén, nem a gyo­morba, hanem ismét visszajut, azaz hányás következik he, s mig kezdet­ben valami csekély táplálék mégis csak lejut a gyomorba, a heg fokoza­tos zsugorodása következtében a szű­kület oly nagyfokú lesz, hogy a be­tegnek még a folyadék lenyelése is nehézséget okoz. Természetesen ez hiányos táplálkozást, majd nagyfokú erővesztéssel járó lesoványodást okoz, úgy hogy a beteg a teljes kimerülés­nek és a szó szoros értelmében vett lassú éhenhalásnak van kitéve. Csak hosszas, igen gondos orvosi kezelés mellett lebet javulást elérni s mig a gyermekkorban a szülők állandó ret­tegése kiséri szerencsétlen gyermekük sorsát, a felnőtt korba is kihat a sú­lyos mérgezés következménye, ameny nyiben ilyenkor is gyakran fordulhat elő nyelesi nehézség annak öss?es sú­lyos tüneteivel. A gyomorban pedig vagy fekélyesedési folyamatok léphet­nek fel a régi marások helyén újabb átfúródási veszéllyel, vagy pedig a gyomor befogadóképessége az előre­haladó zsugorodás következtében annyira megkisebbedik, hogy táplálé­kot befogadni egyáltalában nem képes, s csak súlyos műtéti beavatkozások

Next

/
Oldalképek
Tartalom