ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922
1922-10-08 / 112. szám
HIREK. I * A hercegprimás Budapesten. A herceg- i primás pénteken délután automobilon Budapestre , utazott, ahol a katholikus nagygyűlésen és az j azzal kapcsolatos ünnepségeken fog elnökölni. * Október 6. Az aradi vértanuk gyászos kivégeztetésének évfordulóján, pénteken délelőtt 9 órakor a város kegyúri plébánia-templomában gyászistenitisztelet volt, amelyet Mátéffy Viktor prépost-plébános, nemzetgyűlési képviselő tartott. A misén a városi, megyei és katonai hatóságok, a városi képviselőtestület tagjai és az iskolák növendékei is megjelentek. A templom alkalmi énekkara Hajnali Kálmán vezetése mellett szép gyászénekek előadásával emelte az áhítatot. A requiemet a „Himnusz" eléneklósóvel fejezték be. * Az Oltáregyesület ma, vasárnap tartja közös szentsógimádó ájtatosságát a zárdatemplomban. Reggel fél 7 órakor szentségkitótel ós szentmise. 8, 9 órakor szentmisék. Délután 5 órakor szentbeszéd ós litánia. — A 10 órai szentmise és a hétfői választmányi ülés személyi akadály miatt ez alkalommal elmarad. * Adomány. Dr. Drahos János hercegprimási irodaigazgató 3000 K névértékű hadikölcsönkötvényt adományozott az esztergomi érs. tanitóképző segitőegyesülétének. Nagylelkű adományáért ezúton is hálás köszönetet mond az intézet igazgatósága. * A Szeszfőző Szövetkezet közgyűlése f. hó 8.-án, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a városháza tanácstermében. * A Tanult Férfiak Kongregációja f. hó 8. napján, vasárnap, a Magyarok Nagyasszonyának ünnepén délelőtt 8 órakor tartja rendes közös szentáldozását a Szent Ferencrendiek templomában. Szives megjelenést kér a vezetőség. * Március végéig mindenféle mulatság jövedelméből adni keil az inségenyhitö-akcióra. A m. kir. belügyminiszter körrendeletet adott ki, amelyben felhivja az illetékes hatóságokat, hogy a rendelet kézhezvételétől kezdve jövő évi március hó végóig mindennemű táncvigalmak ós egyéb mulatságok tartására, továbbá záróra meghoszszabbitásra csak az esetben adjanak hatósági engedélyt, ha kérelmezők jövedelmük arányában előre meghatározandó összeget a Kormányzó Úr őfőméltósága által kezdeményezett inségenyhitö mozgalom coljaira adományoznak. * Az esztergomi szeminárium jótevői. A biboros hercegprimás legutóbb kiadott körlevelében az esztergomi szemináriumról, amely gazdagon megalapozott intézet az idegen foglalás révén ma anyagi válságba jutott s nem tudja eltartani növendékeit a következőket közli: „Azt a súlyos gondot, mely az esztergomi szeminárium birtokainak ós azok jövedelmének a csehek által jogtalanul történt lefoglalása miatt a papnevelőintézet fenntartása révén reám szakadt, újabban adományaikkal a következő jótevők enyhítették: Dr. Machovich Gyula érs. ált. helytartó 50,000 koronát, Dr. Mészáros János budapesti érs. ált. és kamrái örömmel, készségesen nyilnak meg, ha a kis emberkék egészsége, épsége, virulása kivánja. Nagy létünk könyzáporral és vórpatakokkal áztatott temetőjében bámulatos hősiesseggel villogtatta annak idején fegyvereit a nemzet megtizedelt disze ós virága a veszélyben forgó haza szent határainak — fájdalom — meddő védelmére. Ugyanoly lelkesedéssel, odaadással és tettvággyal kellene ma öregnek és ifjúnak, szegénynek ós gazdagnak, palotának és kunyhónak sikra szállania a jövő reményeiért. A családok leendő oszlopaiért és büszkeségeiért. A haza új dicsőségének ós nagyságának majdan vitéz bajnokaiért. Becsülni, védeni, erősiteni kellene a gyönge kezeket, hogy Botond-karokká izmosodva, összezúzzák a rémesen csörgő bilincseket, amelyek a nemzet kegyetlen megaláztatását, siralmas szolgaságát, vigaszt nem találó boldogtalanságát hirdetik. E gondolatok és érzelmek kapcsán az egyesület legforróbb köszönetének adóját van szerencsém leróni a Stefánia-Szövetség m. t. középponti képviselői előtt szives megjelenésükért és becses irányításaikért. Hasonlókép kérem a m. t. Hölgyeket és Urakat, fogadják a nagyrabecsült érdeklődésért, amelyet tanúsítani méltóztattak, az egyesület őszinte köszönetét. ! helytartó szintén 50,000 koronát, Dr. Breyer 1 István kanonok, min. tanácsos 30,000 koronát, a balassagyarmati r. k. egyházközség 10,000 koronát, Madaras Aurél máriauosztrai plébános 1000 koronát adományozott a szemináriumnak. Természetben segélyezték a szemináriumot: Gróf Berchtold Antalné, aid 10 mm. lisztet ós Eckert Péter nagybérlő, aki ugyancsak 10 mm. lisztet > és azonfelül egy szekér burgonyát ajánlott fel a nehéz anyagi viszonyok között levő szemináriumnak. Midőn ezt ezúton közzéteszem és nyilvánosan is köszönetet mondok a nemesszivű jótevőknek, egyben jelzem azt is, hogy a magam részéről a folyó 1922. évben eddig 2.000,000 koronát fordítottam a szeminárium céljaira." * Esztergom képviselete a győri tűzoltóJubileumon. A győri önkéntes tűzoltótestület f. hó 8.-án ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját diszgyűléssel és gyakorlattal s ez alkalommal a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség is Győrött tartja ülését. Városunk képviseletében Országh Kálmán tűzoltótiszt és Zalába József tűzoltósági jegyző küldettek ki a győri jubileumra. * „Bethania Egylet Esztergomi Biblia Kör" cimmel Kőszeghy Károlyné elnök és Batár József titkár vezetésével városunk református hivei körében egyesület alakult, amelynek működését az alispán a beterjesztett iratok alapján engedélyezte. * Adomány. Vitéz SZÍVÓS-Waldvegel József vitézi szókkapitány szülővárosa iránti szeretettől I indíttatva szép levél kíséretében 1000 koronát küldött a város polgármesteréhez a Horthy-fóle esztergomi nyomorenyhitő akció céljaira. * Tisztviselők, katonatisztek és felnőtt családtagjaik felkóretnek, hogy saját érdekükben f. hó 8.-án azaz vasárnap — délelőtt 11 órakor a vármegyeház nagytermében — mentül számosabban — megjelenni szíveskedjenek. Andrássy Mariska. * Kirabolták a szigeti sporttelep raktárát. A betöréses lopás még mult hó 4.-ón virradóra történt, de eddig a vizsgálat érdekében nem lehetett nyilvánosságra hozni. A kár igen jelentős, mert nemcsak a sporttelep felszerelését, hanem egyesek drága fürdőköpenyeit és Nemesszeghy Győző értékes nagy sárga politúros cseresznyefa fényképező gépét is ellopták. A nyomozás erősen folyik. Aki az ügyre vonatkozólag valami felvilágosítást tudna adni, jelentse a magy. kir. államrendőrség detektív osztályán, vagy Csernoch János-út 8. sz. alatt, ahol illő jutalomban részesül' * Katonai sportünnepély. A 3. honvéd kerékpáros zászlóalj f. hó 8.-án tartandó sportünnepélye keretében katonai harcgyakorlat is lesz bemutatva. Bemutatják a rougby-játékot is. — A versenyeket egy 150 emberből alkotott gula rekeszti be. * Felhívás a „B" listásokhoz! A „B" listás közalkalmazottak Országos Védő- és Önsegélyző Szövetségének vezetősége felszólítja a „B" listás közalkalmazottakat, hogy mindazok, akik sérelmekeit a vezetőségnek Írásban még nem jelentették be, azonkívül akik fizetésüket, illetve kedvezményes ellátási jegyeiket, valamint egyéb járandóságaikat nem kapták meg, végül akik az államtól, illetve államvasutaktól bérelt, vagy természetbeni lakást birnak ós e lakásukat nekik felmondták, esetleg abból őket kilakoltatták, j szóval mindent pontosan részletezve a legsürgősebben jelentsenek be Budapest, V., Arany János utca 34..szám alatt lévő helyiségükben. Egyszersmind külön felhivja a vezetőség a „B" listások figyelmét arra, hogy tartsa mindenki hazafias kötelességének azt, hogy a fentemiitett beadványában adja a vezetőségnek tudomására azoknak a névjegyzékét, szolgálati beosztását és minden egyéb pontos adatát, akik annak dacára, hogy különféle szabálytalanságokat, vétségeket ós bűnös cselekedeteket követtek el, ezidőszerint mégis teljesítenek állami vagy államvasuti szolgálatot. * A földadótörvény végrehajtása. A nemzetgyűlés által legutóbb megszavazott, a földadó felemeléséről szóló törvény alapján elkészített végrehajtási rendelet szerint a törvényben újonnan •szabályozott földadókivetós és az azzal kapcsolatos kérdések új rendezése 1922. július 1.-től 1925. június 30-ig marad érvényben. E három év alatt az egyesitett állami földadót és földtehermentesitési járulékokat buzaórtékben vetik ki, még pedig úgy, hogy az 1909. évi V. t.-c. » 30. §-a szerint kivetett földadó minden koronája 5 kg. buza árával veendő egyenértékűnek. Az adó mindenkor készpénzben fizetendő a tényleges fizetés hónapjára megállapított búzaár szerint, amelyet e célra a „Budapesti Közlöny" minden évnegyed utolsó hónapjának 20. napján közöl a minisztérium. Kedvezmények: a földadó vagy terhének könnyebbé tételére idejében küi lön fogják szabályozni a mezőgazdaságok szempontjából a jövedelmi ós vagyonadót. Addig is kimondja a törvényhozás, hog3^ a 100,000 koronát meg nem haladó jövedelem adómentes és a jövedelmi adó legmagasabb kulcsa — évi 40 millió jövedelemnél — 44 százalók. Közben a kulcs progresszív emelkedik. — Az, aki valamely költségvetési óv október 31-ig egész évi földadóját eiőre kifizeti, a kivetett földadó 5 százalékának elengedésében részesül. Ez a kedvezmény az olyan kisbirtokosoknál, akiknek a mezőgazdálkodás főfoglalkozás, ha kataszteri tisztajövedelme a 200 koronát meg nem haladja * 20, ha a tiszta kataszteri jövedelem az 50 koronát meg nem haladja 30 százalékra emelkedik. Érdekes a törvény rendelkezése a földbérletek földadójára vonatkozóan. E szerint az olyan kisbériők, akik 20 kat. holdnál nem nagyobb területet bérelnek, csak az eddigi földadót fizetik. Az új, a búzaár szerinti földadó ós az eddigi adó különbözetét még szerződéssel szemben is a bérbeadó fizeti, ha a bérlő holdanként legalább 1 métermázsa szemesterményt fizet természetben bérül. * A Kere3kedő-lfjak Önképző Egyesületének f. hó 14-óre tervezett műsoros estólyót a rendezőség, közbejött akadályok miatt, 20-ára halasztotta. A szép sikerűnek ígérkező estélyen közreműködik a Turista Dalárda, városunk több közkedveltségű műkedvelője és szinro kerül Bérezik Árpád egyik egyfelvonásos vígjátéka. * Adakozzunk a Horthy-féle nyomorenyhitő akcióra! Az árvizsgáló-bizottság legújabb irányárai. Esztergom vármegye törvényhatósági árvizsgálóbizottsága f. évi október hó 3.-án tartott ülésén a péksütemények ós kenyér, valamint a sütés irányárát, azonkívül a zöldsógnemüek, gyümölcs ós tojás irányárait f. évi október 4.-vel kezdődő hatállyal a következőkben állapította meg: péksütemény darabja 7 korona, sütésdij kg-ként 4 K, félbarna kenyér kg-ként 110 K, fehér kenyér fél kg-os 70 K, fehér kenyér 1 kg-os 140 K. Zöldpaprika I. rendű kgr. 20 K, zöldpaprika II. rendű 18 K, paradicsom 24 K, zöldbab 45 K, kelkáposzta 30—32 K, fejeskáposzta 34 K, vöröskáposzta 40—42 K. Zöldség: sárgarépa petrezselyem kgr. 20—22 K, vöröshagyma I. rendű makói 114 K, közönséges vöröshagyma 100 K, fokhagyma 80 K, uborka 25 K, alma (faj) kgrként 24—30 K, alma II. rendű kg-kónt 10—15 K, alma hullott 8—10 K, szilva 16—18 K, dió idei 120 K, a tojás darahonkónt 30 K. A bizottság lapunk útján újból felhivja a figyelmet arra, hogy aki ezen irányárat átlépi, szigorúan büntettetik. * Nyilvános nyugtázás. A Stefánia-Szövetség által rendezett gyermeknap alkalmával beérkezett felülfizetósek nyilvános nyugtázását helyszűke miatt lapunk legközelebbi számában közöljük. * MikGr szedjük ki az idei burgonyát ? A hosszas szárazság után szeptember hó elején beállott kiadós esőzés következtében sok gazda ós kistermelő áll tanácstalanul abban a kérdésben, hogy kiszedje-e a szárazság által megsanyargatott és kényszerérett burgonyáját, vagy pedig a további gyarapodás reményében a földben hagyja-e azt. Bármerre járunk az országban, a burgonyaföldek a legváltozatosabb képet mutatják. Egyiken a szár teljesen le van száradva s igy a tő a teljes beérós jelét mutatja, másutt az ugyanilyen töveken friss hajtások kezdenek mutatkozni, ismét másutt a lombozat teljesen üde, zöld, mintha annak a szárazság nem ártott volna meg. Ez a kép is jelzi, hogy milyen igen különféle módon viselkednek az egyes burgonyafajták a szárazsággal szemben. A. kimondottan korai fajtákat ez a kórdós kevésbé érdekli, ellenben a középérésű fajták túlnyomó része, amelyik a júliusi csapadókkal fejleszti ki termése tömegét, tartós nyári szárazságra kényszerérésbe jut s ha ennek bekövetkezte után újból csapadékosra fordul az időjárás, újra kezd hajtani, az új gumókat képezve a már meglevők mellett, amit fiadzásnak hivnak általában s amit kívánatosnak semmiképpen sem mondhatunk. Ezzel szemben a határozottan későérésű fajták, amilyenek pl. a Woltmann-félók is, rendes idő-