ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-03-17 / 11. szám

az ügyeket intéző párt, meg nem valósították, a keretek üresen maradtak. Kiszolgáltattak minket összekötözött kezekkel Ausztriának egyszerű gyarmatsorban, csak azért, hogy hűséges udvar-cselédekként tovább szolgálhassanak, de egyúttal tovább hatalmaskodhassanak. A nemzet kívánságait fölényes mosollyal illúzióknak, délibáboknak sajnálták le és ha túlhangos volt az ellentmondás, az örök korrupcióval, sőt mikor kellett, példátlan parlamenti brutalitásokkal némították el. Ezek azok, kik most jónak látják felölteni a nemzetiszínű tógát és a magas kothurnusról mohácsi vészről beszélnek. Holott még akkor is, mikor már lángokkal lángolt az egész ország izgalma, nehéz és áldozatos nemzeti küzdelmeinek csupán előkelően hűvös szemlélői voltak, valahányszor alkalom kínálkozott, titkos lesből gáncsvetői, végül mikor végre lehetett, nyilt megbuktató!. Mint akkor is, most is csak a pártérdek kérdése támasztja igazi izgalmaikat, mint akkor is, most is csak pártérdek esetleges veszélyeit érzik, mint mindig, most is csak a pártérdekük eszközét, vagy akadályát látják • a válosztójog kérdésében. Ertetlenül és idegenül állanak szemben az uj eshetőséggel, hogy a közélet ezután csak a tiszta eszmék tiszta harcainak szintere lesz és rémülettel sejtik meg a politikai élet kétfejű zsarnokának, a mindeddig mindent eldöntő pénznek ós erőszaknak kiválását a magyar közélet tényezőinek sorából. Nem arra gondolnak, hogy éppen az évtizedek óta tartó közelógületlenség fogja biztosan végzetes válságba sodorni a magyar nemzeti szupremáciát, hanem elsősorban és kizárólag politikai uralmukat, dus lakmározásaikat féltik közéletünknek e nagy ós falánk ragadozói. Nem más, csak ők tévesztik össze önmagukat a magyar nemzeti szupremáciával. Ám a szupremácia nem a választójog kérdése, a magyar nemzeti szupremácia a nemzeti kultúra, a szociálpolitika, a gazdasági politika, a közigazgatás pillérein épül és nyugszik. Ezek a nemzeti hatalom intézményes biztosítékai. Egyetlen mértékük nem egy máról holnapra élő politikai pártnak, hanem az ezeréves nemzetnek érdeke. A végrehajtás mai jellegének intézményes biztosítékaival igenis megalkotjuk a választói reformot, fogadalmat téve, hogy bármint legyen is, az egyszer kitűzött zászlót be nem vonjuk többé soha sem ! A békén, a renden felül kenyérre van szükségünk. A kormány mindenki számára takarókos, de azzal, hogy a háború nélkülözéseiből mindnyájan kivesszük részünket. Senki ne legyen mentesítve. Mi is legyünk takarékosak; legyünk takarékosak, legyünk mértékletesek. Hovatovább elnémulnak az ágyuszörnyetegek és a magyar barázdáé leszen a szó. Ha neki akarjuk vetni a kaszát az érett kalásznak, elébb törjük a rögöt! Akkor aztán a meddő évek ínsége után élvezni fogjuk az áldott évek fölöslegét és mindenkinek terítve lesz az éhség asztalánál. Vérünket elhullattuk, most verejtékünkön a sor. A köd, mely a láthatáron szemeink előtt gomolyog: nem az alkony — a hajnal köde az. Belevilágítunk hitünknek lobogó fáklyatüzével jövendőkbe. Homerosnak egyik halhatatlan hasonlata mondja : olyan az emberi nem, valamint a levél a faágon. Földre zilálja a szél, de helyén más lomb fakad újra a viruló erdőn, ha fuvall a tavasz fuvallatja; igy születik, pusztul az emberiség is. Tisztelt Uraim, valóban elmúlunk, de az avar is termékenyit ós azzal a megnyugvással fogunk békés sírunkba hanyatlani, hogy nem voltunk a nagy idők törpéi. Vas volt a vérünkben. A billikomban a remény tüzes borával köszöntjük az eljövendő nemzedéket, gyermekeinket, kik holnap a nemzet sorsát tovább fogják irányítani : a béke, a szabadság, a rend, a tiszta erkölcsök népe! Ok tisztelni fogják emlékezetünket, mert véreztünk és dolgoztunk 'érettük ! A főispán beszédét nagy figyelemmel, többszöri élénk helyesléssel fogadta a közgyűlés közönsége s befejeztekor háromszoros „vivát" közben a vármegye négy legifjabb tisztviselője ősi szokás szerint a főispánt székével együtt háromszor a levegőbe emelte. « Ezután a vármegye tisztikara nevében dr. Szilárd Béla főjegyző az alábbi poétikus és nagy figyelmet keltő szónoki beszédet intézte a főispánhoz. A főjegyző beszéde. Méltóságos Főispán Ur ! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! A sasmadár, mely ezredév előtt figyelt a hazátvédő, büszke Barsnak magas ormán ós amely századok után, a daliás idők emlékezetére, a dicső ősökre visszanéző hálás nemzedéknek cimerpajzsára ült — az elmerengés varázslatára hatalmas szárnycsattogással magasra lebben újra. Mintha csak fiait féltené, néhányszor merész íveléssel körös-körül repül, aztán nekilendülve, a Garamnak ezüstös fodra felett szép hazáját végigszeli. Berzence, Léva, Saskő és Eevistye bástyáit szélesen övezi körül és ezeróvet lát, amint itt is, ott is elvonul. . . . Oroszlánsörónyű paripák dübörögtetik a földet, amint a honfoglaló nép diadalról-diadalra mámorosan halad . . . Lelkes tömeg gyülekezik a hős Koháry alatt, hogy a kárhozatos félhold uralmát szüntesse 'meg .. . Tárogató hangja ódesbúsan rezgeti a levegőt a Kuruc Fejedelemnek tapolcsányi széke felől. . '. Csatakiáltás a nagysallói sikon: a. vitéz barsi zászlóalj szuronyszegezve rohan a fényes győzelemre ! . . . Mindez csak pillanat. A sasmadár szédületes hasítással oda ér, ahol a kanyargós folyó fenséges tájak előtt a hömpölygő Duna árjába vész. Átellenben szent kereszt ragyog és ősi Koronának fénye fakad! Ide száll a sasmadár és pihenni térve, a testvérhazának szentelt bástyájára ül, hol Isten, Király és Hazának hármas jelszava született meg egykoron. A sasmadár elindul; — a Pilisi- és Gerecsehegyek felől mindenüké szélesen betekint, viszszanéz — és aztán megnyugodva leszáll a cimerpajzsra ismét, mert Barsnak fia méltó helyre jő. Igy végzó munkáját a Barsi Géniusz, amidőn Felséges Királyunk és Urunknak választása Móltóságodra esett. Szent esküvés után, taps vihar és lelkesedés közepette foglalta el Méltóságod az imént Szent István vármegyéjének történelmi nevezetességű főispáni székét. Az örömzajnak harmonikus egyvelegéből a vármegye őrtálló tisztjeinek üdvözlő szava csendül. Az érzés valódiságát és melegségét a lelkesedésnek ^önkéntelen kitörése tolmácsolja, a szót pedig szerénységem, amidőn azt kiáltom Móltóságod ' felé: Isten hozta közénk, Isten tartsa közöttünk. * i Ha a dicső Hazának sokat sajgott, de erős szive ott dobog szüntelen, hol a Nemzet hatalmát és jogait kifejező Szent Koronát őrzik, örökéletű lelke bizonyára azon a helyen szókel, hol az önálló Magyarország kialakult és ezeréves létének csirái hajtottak ki. E parányi vármegyében tehát, mely melengető tűzhelye az Ur imádatának, és a Magyar Szellemnek, vezérnek lenni nem kis feladat. Most pedig, amidőn — hála a jóságos Istennek — a kegyetlen zivatar gyorsuló lólekzettel halálos kimerülésben van, amidőn a szélfogó dombok völgyeinek balzsamos csendjében a keleti napsugár a béke termőföldjének erősödő zöldjét érleli már és a Hon ujrafoglalásának és megtartásának dicső munkája befejezéshez közeledik, a nagy átalakulás pedig kezdetét veszi, a feladat kétszeresen nehéz, de annál magasztosabb. Erős a reménységünk, hogy Méltóságod a nagy hivatásnak meg fog felelni. Bízunk, nemcsak azért, mert a Koronás Magyar Király kijelölésébe vetett hitünk szilárd, hanem mert becsületes ós hozzáértőén munkás múltja után Móltóságodban csalatkozni nem lehet. E biztos tudattól indíttatva, amidőn Móltóságodat e diszes helyen a Tisztikar nevében örömmel és a jövőbe vetett bizodalommal üdvözlőin, a fáradságos, de egyúttal megtisztelő vezéri munkálkodásához odaadással ajánlom fel mindannyiunk kitartó segítségét, nem az előirt kötelességteljesítés parancsoló hidegségével, hanem a lelkesedés meleg tüzével. Elbizakodás nélkül, büszkén mondhatom, hogy e készséges odaadásunk értékes tényezője lesz annak a nagy munkának, amelyet Méltóságod itt közöttünk kifejteni fog. Bírálatot magunkról nem mondhatok, de annyit önérzettel mégis kijelenthetek, hogy a nagy földindulások és viharok idején helyünket becsülettel és tisztességgel állottuk meg . . . Azóta a sasmadár szüntelen mondja otthon : Átellenben, hol Szent Kereszt ragyog és ősi Koronának fénye fakad, lelkes és megértő csapat követi a vezért! A féltésnek tüze szűnik itt is, ott is, lassan kialszik mindenütt és örömtüzek lobognak majd, mert megértik ők, hogy ahonnan a Hazának lelke figyel, a t méltó vezér és buzgó serege reájuk is vigyáz. — Éljen a Főispán! A törvényhatósági bizottság s a vármegye közönsége nevében dr. Kohl Medárd felszentelt püspök a következő, igen tartalmas s figyelemreméltó szavakkal üdvözölte a főispánt. Kohl Medárd beszéde. Méltóságos Főispán Ur! Tek. Törvényhatósági Bizottság ! Azon lelkes szavak után, melyekkel az alispán úr Móltóságodat üdvözölve, a megye közönségének úgyszólván bemutatta; azon szép ós nagy lelkesedéssel fogadott programm után, melylyel Méltóságod jövő működésének irányát jelezte, azon megnyugtató kijelentések után, melyekkel a vármegye tisztikara e programm sikeres keresztülvitelére odaadó közreműködéséről biztosította: legyen szabad, hosszú idők tiszteletreméltó hagyományának megfelelően, e vármegye törvényhatósági bizottsága s igy közvetve e vármegye közönségének nevében Móltóságodat üdvözölnöm beiktatása alkalmával. E vármegye közönsége az ő főispánját mindenkor annak tekintette, aki „megbízás alapján bizonyos értelemben a király személyét és hatalmát képviseli" (Timon), ez kölcsönzött fényt és tekintélyt a főispáni tisztségnek, ez parancsolt tiszteletet és engedelmességet a vármegye közönsége részéről. Voltak is idők, amidőn a főispáni szék birtokosa hivatali állását inkább fényben és- méltóságban tölthette el, ámde azon a mérlegen, amelyet most Méltóságod maga elé állított, sokkal több van a kötelességekből, mint a méltóságból. Mert ma, amidőn négyéves háború után állami ós társadalmi berendezkedésünk 'minden alkotása megrendült, amidőn már kifogyunk anyagi erőnkből és erkölcsi s szellemi erőnk utolsó erőfeszítésénél vagyunk: akkor a kötelességek be nem látható végtelen sora nehezedik azokra, akik a vármegyék ólén állva, a rekonstruálás programmját fogják keresztülvinni. A háború nemcsak az egyén személyes szabadságát tüntette el, midőn beállította a közös cél szolgálatába, hanem kisajátította bizonyos értelemben a tulajdoni jog sérthetetlenségét is, felfüggeszti, mint legújabban olvasható, a másoktól bérelt s drágán fizetett lakás háborithatlan használatát is. ' Ma e legértékesebb jogokkal való rendelkezés a közigazgatás kezébe van letéve. Amig e jogokkal élni kell, addig a legnagyobb erkölcsi felelősség terheli a közigazgatási hatalom minden gyakorlóját, hogy e nemzet testén ne üssön oktalan sebeket és ha a háború után vissza fogunk térni az egyéni szabadságos magántulajdon vágányaira, ugyancsak a közigazgatási hatalom gyakorlóit fogja terhelni a legnagyobb erkölcsi fegyelmezettség, hogy a hosszú éveken át gyakorolt rendkívüli hatalomból semmit se vigyenek át a békés élet közigazgatásába, mert a nép a háborús élet után áhitozza a közigazgatás szeretetteljes gyámolitását. Csakis ezzel ós minden rendelkezésre álló erőnek egyesítésével fogjuk tudni előállítani ama vagyoni és gazdasági értékeket, amelyeket a háború során elvesztettünk s amely veszteségek a mi hazánkat is gazdaságilag súlyos helyzetbe sodorták. A már közismert és egyedül célravezető többtermelés csakis a közigazgatás szeretetteljes gyámkodása mellett virulhat. Számosak e feladatok, amelyek ez irányban a közigazgatásra nehezednek. Tálmennék e gyűlés feladatának keretén, ha azoknak részletezésébe akarnék bocsátkozni; nem mulaszthatom azonban el hangsúlyozni s különösen kiemelni a népoktatás ügyének soha nem szűnő és lankadatlan istápolásának szükségét főleg most, midőn a választói jogosultság minden politikai színárnyalat szerint (jól-e Vagy nem, nem tartozik ide) elsősorban és feltétlenül megadandó mindazoknak, akik rendelkeznek a magasabb elemi ismeretekkel, midőn minden jó elemi iskola nemcsak a vallás, az erkölcs, a gazdasági élet, hanem a politikai magyarságnak is hatalmas fegyvertára. De az iskolán kivül mérhetetlen arányokban szükségünk van vármegyénkben a közgazdasági élet helyes szervezésére, de különösen az erkölcsi erők szaporítására, amelyek az előbbiek s a fennforgó szükségletek megnyugtató kielégítésének tulajdonképeni alapjai. Es ha ezen egyetemes nemzetboldogitó vágyaink közé beiktathatjuk azon közismert \ óhajtásokat, amelyek különösen e vármegye és város érdekeit szolgálnák, meg vagyunk róla győződve, hogy Móltóságod szívesen fog ezen jogos érdekek szolgálatába állani.