ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-04-04 / 14. szám
látogatni. A protestáns missió hat tagját még fogságba is vetették. Kamerunban, mely szintén a Guinea-öbölben fekszik, a dualai missió központot a betörő francia-angol hadak szinte teljesen feldúlták, a katedrálist pedig istállónak használták. (Ráismerünk a franciakra !) Edeabom teljesen kifosztották a templomot, a hithirdetők egy részét száműzték Fernando Po spanyol birtokban levő gyarmatra, másik részét pedig Angliába vitték. A délnyugatafrikai német gyarmat hithirdetői szintén fogságban vannak, a missió-telepből pedig angol erődítmény lett. Kiaucsauban az összes missióállomások szintén tönkre mentek és majdnem az összes hithirdetők japán fogságba estek. Magában Japánban és Koreában letelepedett hithirdetőket azonban semmi bántódás sem érte. A tokiói német jezsuita főiskola az idén is megnyílt, sőt hallgatóinak száma még meg is nőtt. Magán az egyetemen pedig P. Hoffmann és P. Dalhmann S. I. mint a német irodalmi tanszék tanárai működnek. Az angolok azonban majdnem kivétel nélkül mindenütt üldözik a német hittéritőket. Bombayből pl. 37 német jezsuitát vittek fogságba. Zanzibárból négy hithirdető atyát Indiába hurcoltak. A török birtokokon és Kínában remélhetőleg kárpótlást fognak nyerni a német hittéritök, mert a török kormány felszabadult a francia gyámság alól és Kina is jó szemmel néz a németre. A helyzet általában az, hogy a legtöbb missió, más nemzetbeliek is anyagiakban nagy szükséget szenvednek, a pogányságból megtért keresztények pedig szintén nem épülnek azon, hogy az európai keresztény népek még a gyarmatokban is véres harcokat folytatnak. L. I. * Magos Sándor főhadnagy — él! A háborús világnak egyik különös jelensége ez az örömhír. Magos Sándor ny. kúriai bíró kétségtelen bizonyítékot kapott arról, hogy fia, ifj. Magos Sándor 3. honvéd gyalogezredbeli főhadnagy, kinek elestéről maga az ezredparancsnoksága értesítette — él! A fiatal honvédtiszt kelet Szibériából sürgönyözött atyjának, hogy orosz fogságban van és egészséges. Képzelhetjük az örömöt, melyet a már fél év óta gyászolt fiú sürgönye keltett a köztiszteletben álló család körében. * Az államsegély és a mezei munkák. A kormán 888 res. M. E. sz. alatt rendeletet adott ki, melyben akként intézkedik, hogy elveszti a segély iránti igényét minden olyan mezőgazdasági munkára alkalmas segélyezett egyén, a ki a mezőgazdasági munkák megnyíltával nem él az igy kínálkozó kereseti alkalommal s ha hívják is, nem megy el napszámba vagy nem fogad el neki megfelelő gazdasági munkát. * Adományok. Sebesültjeink istápolására és az általam megjelelendő célra, a mult hét folyamán a következő adományok érkeztek be: "Porgesz Sándor szikvizgyárostól 100 üveg szikviz árának elengedése, Perényi Árpádnétól és Szkalka Iréntől (Nána) tépés, Degelné-Brutsy Jolántól 30 narancs és citrom, dr. Katona Sándorné utján 50 tojás és citrom, Bukovszky fötanitótól (Ebed) 15 tojás és egy nagy kenyér, Becse József és Csurgay Mihálynétól (Ebed) 4 liter tej, özv. Takács Gézánétól 2 üveg bor, 2 bokavédő és 2 kalap, Adolf Edénétől (Tát) 100 drb. tojás, 6 doboz tea pasztilla és 1 üveg rum, Horváth Andrásnétól 6 üveg befőtt, 2 üveg bor, 4 üveg paradicsom és 6 pár harisnya, Bors Kálmánnétól bor, 100 cigarettli, sütemény és befőtt, Csupor Istvánnétól 200 cigarettli, 1 doboz szivarvég, játszókártyák és 10 korona, Porgesz Bélánétól tea és játszókártyák Csernák Emilnétöl (Lábatlan) 2 németnyelvű napilap, Rámér Reginától (Lábatlan) lengyel újságok, Erős Rezső főkáptalani jószágigazgatótól 35 kor. 28 fillér, Dukáth Kálmántól 5 kor., Preszler Jánosnétól 5 kor., Berán Károlytól 1000 cigarettli. Fogadják a nagylelkű adakozók hálás köszönetemet. Esztergom, 1915. márc. hó 31. Perényiné. * Dijnokot keresnek. Az esztergomi m. kir. államépitészeti hivatalnál katonai szolgálatra való bevonulás folytán a dijnoki állás megüresedvén, ezen állásra pályázatot hirdet a hivatal vezetője. A kezdőfizetés napi 2 korona 10 fillér, mely egy évi megfelelő szolgálat után 2 korona 50 fillérre emelkedik, s a véglegesítés is akkor vagyis egy év után következik be. A bélyegtelen kérvények április hó 10-éig a nevezett hivatalhoz nyújtandók be. * Hadifoglyok a győri ágyugyárban. Az ágyúgyár részvénytársaság munkaerő pótlásra 300 hadifoglyot kért a kormánytól. A földm. minisztérium ez ügyre vonatkozólag most kikérte Győr város véleményét is. A tanács azt a kikötést tette, hogy a hadifoglyokat csakis a járványokra nézve teljesen immúnis helyről hozzák, továbbá, hogy a hadifoglyok élelmezéséhez a kormány adjon lisztet, mivel a város lisztkészlete a polgári lakosságnak kell. * Adakozások a segélyakcióra. A hadbavonult önfeláldozó katonáink visszamaradt családtagjaik segélyezésére a mult kimutatásunk idejétől következő nemeslelkü adományok érkeztek : Esztergomi Főkáptalan 150 K, mely összeg a gyermekotthonok konyhaszükségletére fordíttatott; Leimdörfer Nándortól Párkányból 25 K, továbbá adakoztak a helybeli főreáliskola leány-tanulói hőseink árvái javára Grúsz Ede igazgató névünnepe alkalmával csokor megváltás cimén 15 K-t; végre Putz Pál Amerikából küldött az elesett katonák özvegyei és árvái javára 10 K-t. A jószivü adományokat köszönettel nyugtázza Bleszl Ferenc, a segélyakció pénzkezelő elnöke. * Nyilvános nyugtázás. A Köbölkuton megtartott háborús délután alkalmával felülfizettek: 10 K: Császy Gyula ; 7'50 K : Stampay János ; 4'80 K: Kurc Lajos ; 4 K : Gerenday József; 3'80 K: Tóth Vince; 320 K: Szauder István; 3 K: Glázer Zsigmond, Klinda Aranka, Nohel János, György József; 2"80 K: Négyessy István; 2'20 K: Székesváry Erzsébet, Béres Béláné; 2 K: Székesváry Imre, özv. Zách Józsefné, Bradács József, Budik Miksáné, Wiesenberg Dávid, Schöhnvetter Ottóné, Hejtejjer Lőrinc, Knely Károly, Takács Károly ; T80 K : Berényi József, Vas Józsefné ; 1 K: Zsembery Rezső, Weltner Gyula, Knöpfler Márkus, Dubány István, Karácsonyi József, Czirbusz Pál, Bognár István ; 90 f: Stohl Ferenc ; 80 f: Szakállas Karolin, Gerhát Mátyásné, Kaszner Mihályné, Máté Márton, Bábindeli Márton, Jakii István, Vértes Pál, Varga Benedek, Süli Mártonné, Máté Pál ; 60 f: Bernét Vince, Cserepes Józsefné, Bajza József, Drechler Fülöp, Hortai Ferenc, Berényi Kornélia, Béres Ede, Máté Ferenc, Barta Vilmos ; 40 f: Szauder Borbála, Vas Károlyné, özv. Szauder Andrásné, Béres Károlyné, Muszela István, Kovács Sándor; 30 f: Linter István ; 20 f: Sztanyó Kálmánné, Valent Mihály, Török Boltizsárné, Halbauer Istvánné, Holler Károlyné, Majercsik István, Valent Jánosné ; 10 f: Holler Mihály, Bircsák Károlyné, Barta Vilmosné. * A húsvéti műsor kiválóan érdekesnek ígérkezik a Korona-moziban. Nagyszombaton és húsvétvasárnap „Az utolsó tánc" c. érdekfeszítő társadalmi színművön kivül egy rendkívül szellemes, humoros slágerdarab kerül bemutatóra, melynek cime: „Móric és Napoleon". E két napi műsort ezenkívül több szép film teszi vonzóvá és érdekessé. De kiválóan hatásos műsor kerül vászonra húsvéthétfőn, A német irók egyik legkiválóbbjának, Voss Richárdnak „A bűnös" c. európahirü drámája után „Az elátkozott család" cimen átdolgozott filmdráma kerül bemutatóra. A mű átdolgozása kitűnően sikerült, mert a mélységes emberi tragédiák lélekzetfojtó erővel elevenednek meg előttünk. Ugyancsak a húsvéthétfői műsorban a harctéri híradóban látható lesz a pozsonyi V. hadtest vezérkara Brlogi Puhaíó tábornokkal és több ismerős törzstiszttel együtt, mi különösen érdekelni fogja a helyben állomásozó katonatisztikart is. Általában az ünnepi műsor minden mozilátogató igényét teljesen ki fogja elégíteni. * A párkányi vöröskereszt katonakórház számára f. hó l-ig a következő adományok érkeztek : Bényi templom 20 K, N. N. Kernend, Simonyi Lajos és Drozdy Aladár 10—10 K. Bátorkeszi község 23 zsák burgonyát, 40 drb tojást, baranyavári Ullmann Adolf bélai uradalma és Kőhidgyarmat község 15—15 liter tejet, mely adományokért ez uton mond köszönetet a kórház vezetősége. Tanügyi hirek. Felmentés a katonai szolgálat alól. Pintér József tokodüveggyári állami elemi iskolai tanítót a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter a kir. tanfelügyelő javaslatára a népfelkelői katonai szolgálat alól felmentette. Helyettes kiküldése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter megengedte, hogy a csévi áll. elemi iskolánál Simrák Jolán okleveles tanítónő, mint helyettes alkalmaztassék. Ugyanis ezen iskolától 3 tanerő vonult be katonai szolgálatra. Fizetés átutalás. A barátudvari áll. elemi iskolától szolgálati érdekből a tokodüveggyári áll. elemi iskolához áthelyezett Pintér József állami tanitó illetményei a nezsideri m. kir. adóhivataltól az esztergomi m. kir. adóhivatalhoz átutaltattak. Járvány miatt bezárt iskola kinyitása, A kanyarójárvány miatt bezárt bajnai elemi iskolákat, miután a járvány megszűnt, a vármegye alispánja megnyitotta s az előadások megkezdését egyidejűleg elrendelte. Jutalom-segély. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Istványi Eugenia nyergesujfalui áll. elemi iskolai tanítónőnek 80 K jutalom államsegélyt engedélyezett. Nyugdíjintézetbe való felvétel. Szentmiklósi Mária nagyölvedi rk. elemi iskolai tanítónő az orsz. tanitói nyugdíjintézetbe felvétetett. Katona-tanitó. Esztergomvármegye terüle tén ujabban Tóth Ferenc tokodi rk. és Stefkó Károly csévi állami elemi iskolai tanitók vonultakbe katonai szolgálatra. Báró Sina Simon-féle alapítvány. A vallásos közoktatásügyi m. kir. miniszter az 1915. évi március hó 16-án 153044/1914. VI. el. sz. a. kelt rendeletével a báró Sina Simon alapítvány kamatait Argyelán Mihály nagybányai, Rosenfeld Bódog budapesti, Berger Nándor póniczi és Kiszely János aradi tanítóknak adományozta. Irodalom és művészet. A „Kath. Gyermekvédelem" f. évi márciusi száma következő változatos és szakszerű tartalommai jelent meg: 1. Kereszténység és gyermekvédelem. Dr. Makay L. 2. A háború árvái. Némethy Ernötöl. 3. A magyar nőkhöz. Dr. Hannig Györgynétől. 4. A proletár anya és a proletár gyermek, Krigs-Au Emiltől. 5. Gyermekvédelmi tarlózások. A csavargóhajlam a gyermekekben. A kültelki gyermek s a háború Pesten. Zachratka Józseftől. 6. Tárca. A szegény Iluska első s utolsó szent áldozása. Horváth Sáritól. 7. Külföld. A gyermekmunka Angliában. 8. Egyesületünk. A keresztény szellemű gyermekvédelemnek eme színvonalon álló tartalmas szakközlönyét,, ajánljuk olvasóink figyelmébe és felkarolásába, Esztergomban a Keresztény Gyermekvédő egyesület Központjában jelenik meg Keményfy K. Dániel szerkesztésében. Előfizetési ára csak 2 kor, évenkint. Aki 3 évre egyesületi tagnak jelentkezik, az 2 K. évi tagsági díj fejében ingyen kapja. A dijak „Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve' cimen Esztergomba küldendők. Az egyesület elnöke Rajner Lajos püspök. A keresztény gyermekvédelem támogatása, tekintettel a háború sok árváira, különös erkölcsi kötelessége minden jó katholikusnak s hazafinak. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kiadótulajdonos: Dr. PÉCSI GUSZTÁV. MÜLLER JÓZSEF i KÁRPITOS ÉS DISZITO ESZTERGOM, KOSSUTH LAJOS-UTCA 32. (a Magyar Király szállodával szemben.) Elvállal mindennemű, a kárpitos szakmába *f vágó munkákat és díszítéseket ünnepi alkalmakra úgy helyben mint vidéken. ••CXXXXX30CXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX» o Az újonan átépített és a mai kornak megfelelően berendezett székesfőkáptalani gőz- és kádfürdőben a fürdési idÖ a következő: A kádfürdőben reggel 6 órától, este 7 óráig. A gőzfürdőben férfiaknak hétfőn, csütörtökön és szombaton délelőtt, szerdán és vasárnap egész nap. Nőknek kedden és pénteken egész nap. 8ooaoaocxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx3oB