ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-07-06 / 27. szám

ról-napra ott látni alakját, szinte beékelődik a tenni valókba s értékes tapasztalataival hosszú éveken át szerzett gyakorlati ismereteivel a főegyházme­gyei direktoroknak megbecsülhetetlen segítségét képezi. Negyedszázados szolgálatának jubileumán melyet csendben a jól végzett kötelességek lelki­megnyugvást nyújtó tudatával ünnepel, dr. Csárszky István irodaigazgató és dr. Brey er István érseki titkár üdvözölte őt nem csak az aula jelenlegi tagjainak nevében, hanem a régebbi aulisták, Machovich, Klinda, Walter és Andor prelátus ka­nonokok nevében is, kik visszaemlékezvén az együtt töltött udvari szolgálatokon meleg szeretettől át­hatott üdvözletet küldöttek jelentős dátumon Fekete Árpádnak. Az üdvözléssel egyidejűleg dr. Csárszky István ugyancsak a jelenlegi és régi aulisták nevé­ben egy értékes dísztárgyat nyújtott át a jubiláns­nak, hogy látható jele és emléke legyen hivatalos elöljárói és munkatársai elismerésének. Fekete Árpád e kedves figyelemből származó meglepe­tésért meghatottan mondott köszönetet. * Esküvő. Gyarmathy Dénes rendőr alkapi­tány mult hó 28-án vezette oltárhoz aráját: Oláh Ilonkát Nagykálnán, Barsmegyében. * Űj érsekvizivárosi káplán. Dr. Csernoch János hercegprimás a tavasszal plébánossá kineve­zett Pomothy Gábor helyébe érsekvizivárosi káp­lánná Schwarcz Arthur dorogi káplánt nevezte ki. A kiváló pozícióba jutott fiatal pap, mint halljuk, szép képzettségű férfiú s a theologiai doktorátus előtt áll. Működése a hitbuzgalmi és szociális tevékenységnek is hasznára fog lenni * Főegyházmegyei hirek. Wéber Mihály tallósi és Pintér József muzslai káplánok kölcsö­nösen felcseréltettek. Schwartz Artúr dorogi káplán esztergom-vizivárosi segédlelkész lett, Az újmisések a következő helyekre disponáltattak: Sztovicsek Béla Dorogra, Katula Antal Ekecsre, Győri Vilmos Esztergom-Bajnára, Bachrati Fülöp Ud­varnokra, Havrán Károly Sopornyára, Horecsny József Máriavölgyre, Tihanyi Aurél Pozsonyná­dasra, Majoros Károly Ipoly tölgyesre, Petrek József Óbarsra, Buchna Vilmos Wittenzre. — Nádor Imre pozsony-belvárosi káplán a pozsonyi Szent­háromság plébánián adminisztrátor lett. Janotta Nándor pozsonyi liceumi hittanár ugyanott káplán lett a belvárosi plébánián, Kuller Ferenc komáromi hitoktató hittanárrá neveztetett ki a pozsonyi lí­ceumhoz, helyébe Komáromba Horváth József ujmisés került. * Társulati ájtatosság. A Jézus Szentsé­ges Szivének Tiszteletörsége társulat vasárnap, mint a hó első vasárnapján tartja meg a vízivá­rosi plébánia templomban szokásos ájtatosságát, melyre a társulati tagokat ez úton is meghívja az igazgatóság. Reggel fél 8 órakor szentséggel sz. mise s közös áldozás, délután 5 órakor alkalmi beszéd s litánia lesz. * Tanítóból pap. Megható ritka primícia folyt le Péter-Pál napján a budapest-ferencvá­rosi plébánia templomban. Ekkor tartotta első sz. miséjét Pálfí Lajos esztergom-főegyházmegyei áldozópap, aki a tanitói pályáról lépett a papi hivatás pályájára. Esztergomban végezte kitűnő eredménnyel a tanítóképzőt. Közben mint másod­éves növendék a református hitről áttért a kath. hitre. Kiváló tanitói oklevelet szerzett 7 év előtt, első tanitói állomása Tóalmás volt Pestmegyében. Onnan egy év múlva Budapestre került s 2 évig a székesfőváros iskoláiban működött. Ezen idő alatt fogamzott meg benne a papi pálya iránti hivatás tudata hogy ezt elérje, neki fogott a gim­nazialis tanulmányoknak; Letette a külömbözeti s a VlII-ból az osztály vizsgát az V, kerületi állami gimnáziumban s mint bene maturus azután felvé­telre jelenkezett 4 év előtt az esztergomi konkur­zuson. Felvéve a theologusok sorába, vas és er­nyedetlen szorgalommal győzte le első évben a latin nyelvbeli nehézséget, ugy hogy a későbbi években egyike lön osztálya jeles tanulóinak. Primiciáján az ő felkérésére egykori tanítóképző tanára Keményfy K. Dániel, a jelenlegi eszter­gom-vizivárosi plébános volt a manuduktora s szó­noka, aki az alkalomhoz mért beszédben méltatta a papi és tanitói pálya között létező párhuzamot. * Klinda Péternéf. Súlyos gyász érte dr. Klinda Teofil prelátus-kanonokot, szeretett édes anyjának elhunytával. Hosszú és nehéz betegség­gel SZÍVÓS szervezete sokáig küzdött, mig végre a gyönge testet a halál pénteken éjjel megváltotta szenvedéseitől. Halála olyan volt, mint élete. Csen­des, türelmes s keresztényi hithűséggel teljes. A megboldogult gyakran vette fel a kegyelmi vigasztaló szereket gyóntatójától Fehér Gyula pre­látus-kanonoktól. Élete a hitvesi hűség és szere­tet, jóság örökös példaképe marad. Temetését vasárnap délelőtt 10 órakor a belvárosi Jó pász­tor kápolnából, a megelőző requiemmel Rajner Lajos püspök, érseki általános helytartó fogja végezni. A gyászesetröl, amelyhez részvétünk ben­sőségével csatlakozunk, a család a következő gyász­jelentést adta ki: Klinda Péter ny. máv. főellenőr, ugy a maga, valamint alulírottak nevében fájdalomtói sújtottan jelenti, hogy felejthetetlen drága felesége, a jósá­gos és gondos anya, nővér, anyós, nagyanya és dédanya Klinda Péterné szül. Famler Karolina keresztény béketűréssel elviselt hosszú szenvedés után, az anyaszentegyház kegyelemszereivel is­mételten megerősítve, életének 78-ik boldog há­zasságának 60-ik évében, f. hó 3-án esti V2II órakor nemes lelkét visszaadta teremtőjének. Az idvezültnek hült tetemét vasárnap, f. hó 6-án dél­előtt 10 órakor a Jó Pásztor kápolnában mon­dandó ünnepies püspöki szentmise után fogjuk ugyanott örök nyugalomra helyezni. Esztergom, 1913. július 4. Nyugodjék Krisztusban; Teofil, Gyula, Béla, Irma, özv. Eser Willibaldné, József, Janka, özv. Vaczulik Károlyné, Paula, férj. Litto­mericzky Jánosné, Nelli, férj. Koch József né gyer­mekei. Klinda Gyuláné Valcsek Róza, Klinda Bé­láné Fuchs Katica. Klinda Józsefné Turcsányi Ottilia menyei. Littomericzky János, Koch József vejei. * Egyetemre küldött theologusok. Ő Emi­nenciája a hercegprimás a következő jelesen érett papnövendékeket küldte a következő évi tanfo­lyamra egyetemi kiképzésre a Wieni egyetemre (Pazmaneum) Mátrai Gyula, Tyukos Gyula, Janko­vics Ferenc és a bpesti Szt. Imre-kollegium egy növendékét. A budapesti egyetemre : Artner Edgár, Frenner Béla, Körper Károly és Szaszinek József. * Az idei konkurzus eredménye. Az esz­tergomi papneveldébe való felvételre a jun. 30-án és jul. 1-én tartott konkurzuson pályázott 112 ifjú. Dr, Csernoch János hercegprimás személyesen vezette a felvételi vizsgát, melynek eredményekép felvett az első évi theológiára tizenkettőt, névsze­rint: Soka József, Szaszinek József, Tanos Árpád, Schatz Miklós, Valach Mihály, Pozdech Ágoston, Funczik Emil, Máté Márton, Kecskés Pál, Skrábik Oszkár, Knebl Miklós. A VIII. gimn.oszt.-ra felvétet­tek: Harangozó László, Scsepkó József, Csókás Ká­roly, Hanzlik István, összesen 4-en. A VII. osztályra felvétettek: Szűcs János, Karmas Gusztáv, Sebestyén Pál, Uhrovics Alajos, összesen 4-en, Á VI. osz­tályra : Juszkó János, Brandt Antal, Boldizsár László, Gyurek Ferenc, Bartal Gyula, Hugyecz Orbán, Oszwald József, Maurer Jenő, Fieszl István, Keil Károly, Kunszt Frigyes, összesen 11-en. Az V. osztályra: Tamási Lajos, Vavrovits Szilveszter, Pilsák György, Tóth János, Kohl Gyula. Csigi Vince, Vanek Imre, Kreskó Lajos, Király József, Szokoly István, Lestár István, Andrási Nándor, Hlavathy József, Mikuska Aladár, Tóth Aladár, Pásztor Ferenc, Petreszelli János, Fuhrmann Ernő, Fischer Lajos, Pálmay Béla, Kelecsényi Rezső, Pulmann János, Ourednik Mihály, Biharcz János, Mészáros Károly, Stermenszky József, Kovács Izi­dor, összesen 28-an. A konkurzus eredményekép tehát összesen felvettek 59 növendéket, egyet kon­kurzuson kivül, tehát 60-at. Ezek közül a nagy­szombati szemináriumba küldettek: Harangozó, Scsepkó, Uhrovits, Karmas, Pamási, Pilsak, Hla­vathy, Pásztor, Fuhrmann, Pulmann, Kovács, Bi­harcz, Stermenszky, Kovács. Végül ugyancsak az esztergomi konkurzuson Kalocsa-egyházmegye szá­mára felvettek 5 érettségit végzett ifjút u. m.: Bohus Rezső, Privrel Gyula, Worák Lajos, Bartek István, Virsik Sándor. * A propeller űj állomása. A esavargözös a magas vízállás miatt ideiglenesen a Kolos-hid alatti pótállomásán köt ki. — Itt emiitjük meg hogy a propeller reggel 5 óra 40 p. menete csak szombat, vasárnap és ünnepnapon közlekedik. * Huszonöt év után. Az esztergomi főgim­náziumnak egykori növendékei, akik 25 évvel ez­előtt, 1888-ban maturáztak, július 1-én találkoztak a FürdŐ-vendéglőben. A megjelentek névsora a következő: Hlavaty József istvánházai plébános, Búzna Sándor ny. plébános, festőművész, Buran­dik István nagykovalói plébános, Brutsy László főmérnök, Janda József dr. nyitrapereszlényi esp.­plebános, Klacsánszky József kistapolcsányi esp.­plebános, Fődy Károly törvényszéki biró, Forgó Kálmán dr. váczi ügyvéd, Simkó János füzesgyar­mati plébános, Erdossy István bátorkeszii plébá­nos, jruerk József magaslaki plébános, Ottinger Gyula fővárosi hitoktató. Mint vendég megjelent Ernszt Sándor népszövetségi igazgató. A megholt osztálytársakért a sz. Ferendcrendiek templomában Búzna Sándor ny. plébános mondott requiemet. A hálaadó misét dr. Janda esperes mondta. A szent misék meghallgatása után tisztelegtek a ben­cés tanároknál, hol Dombay Nárcisz fogadta és szívélyesen megvendégelte őket. Az összejött osz­tálytársak lefényképeztették magukat, délben pedig vidám hangulatban banketteztek. Végül kirándul­tak Kovácspatakba. A hercegprímásnál is óhajtot­tak tisztelegni, tekintettel azonban azon körül­ményre, hogy a főpásztor hosszú út előtt állott és számos teendőkkel volt elfoglalva, a tisztelgés elmaradt. * Lelkipásztorok nyári szabadsága. Taná­rok és hitoktatók nagy előnye, hogy kijár nekik u nyári két hónapi vakáció, mig ellenben a lelkész­kedő papságnak — legalább nálunk — semmiféle hivatalos vakációi szabadsága nincs. A nyári mun­kától ugyan elmehetnének, de a vasárnapi isten­tisztelet leköti őket, mert helyettest nem kapnak. A szomszéd Ausztria egyes egyházmegyéiben ugy segítettek a dolgon, hogy a lelkészkedŐ papság a nyári két hónapra általános binandi fakultást kap és igy az ugyanazon kerületbeli papok egymásközt felosztják a helyettesítést mint a hivatalokban szo­kás, és kiveszik a 2—3 heti szabadságot. Betegek fürdőzni, egészségesek impresziókat szerezni men­nek külföldre, s igy elkerülik az örökös helyhez kötöttség testi-lelki hátrányait. Jó volna ha már nálunk is mozogna valami okos ujitás e téren! * A kitérített albán katholikusok vissza­térése. Most hogy felszabadult Albánia a durva montenegróiak elnyomása alól, első dolguk volt a télen a montenegrói katonák által az orosz hitre erőszakosan kitérített katholikus ezrek visszatérése az egyházba. Az ünnepélyes aktus Prizrend-ben történt, a sokat szenvedett albán katholikusok a prizrendi kath. püspök kezébe tették le a hitszokást. * Húszéves találkozó. A helybeli főgimná­ziumnál husz év előtt érettségizett 48 növendék 37 élő növendékei közül egybegyűlt egyházi és világi férfiak szerdán folyó hó 2-án tartották ösz~ szejövetelüket a Fürdőben. A jelenvoltak közül sikerült feljegyezni a kővetkezőket; Dr. Katona Sándor ügyvéd (Esztergom), Túri Béla főszerkesztő (Budapest), dr. Pécsi Gusztáv theol. tanár (Eszter­gom), Erdélyi Béla mérnök (Budapest), Juriga Nán­dor képviselő (Pozsony-Szőllős), Bargár György dr. fővárosi káplán. Zwillinger Ferenc dr. ügyvéd (Esztergom), Mezey Bertalan technológiai tanár (Budapest), Mattyasóvszky Bertalan magánzó (Esz­tergom), Merényi Kálmán intéző (Galgagyörk), stb. A helybeli tanári karból jelen voltak: dr. Molnár Sulpic igazgató és Prikker Marián. Az összegyűl­tek táviratilag üdvözölték még élő tanáraikat (Boro­say, Panghy, Rózsa, Schédl, Horváth Mátyás), kegyelettel emlékeztek meg elhunyt tanáraik közül kivált Acsay Ferencről, kinek emlékére gyűjtést rendeztek, ezenkívül 100 koronát adtak össze a diákasztalra. Végül elhatározták hogy 5 év múlva 25 éves találkozóra egybegyűlnek. * Az esztergomi érseki kisdedóvónő-képző intézet felvételi szabályai. Az intézet fentartó­jának, Csernoch János dr. hercegprimás ő fő mél­tóságának 1913. évi május 12-én kelt 3156. számú leirata szerint az 1913—1914. iskolai évben csakis az I. osztály, az 1914—1915. iskolai évben csak a II. osztály fog fenállani. Az I. osztályba való felvételért folyamodhatnak oly nők, (legfeljebb 30) akik az óvónői pályára kedvet, hajlamot és képes­séget éreznek s akik valamely polgári vagy felsőbb leányiskola IV. osztályát, vagy a felső népiskola II. osztályát legalább is jó sikerrel végezték, 14. életévüket betöltötték, tiszta hangjuk, ép, egészsé­ges testalkatuk van. A felvételt kérő rendes tanu­lók a hercegprimás ö foméltóságához, a magán­tanulók pedig az esztergom-főegyházmegyei főtan­felügyelői hivatalhoz intézzék folyamodványukat, amelyhez melléklendők: a) keresztlevél; b) a leg­utóbbi két tanévről iskolai bizonyítvány; c) orvosi bizonyítvány a testi épségről; d) a második véd­himlőoltási igazoló bizonyítvány; e) ha a folya­modó megelőző évben iskolába nem járt, erkölcsi bizonyítvány a saját plébánosától. Ezekkel az eredeti vagy hiteles másolatban kiállított mellék­letekkel felszerelt folyamodványt július 31-ig az igazgatósághoz küldjék be. Később érkezett folya­modvány tekintetbe nem vétetik. Szept. l-jén reg­gel 9 órakor, minden külön felszólítás nélkül, kötelesek a felveendők személyesen megjelenni az intézetben, hol először az orvos által vizsgáltat­nak meg, vájjon egészséges test alkatuak-e s alkal­masak-e a kisdedóvónői pályára, azután az ének­tanár minden jelentkező hangját és zenei hallását vizsgálja meg s csak abban az esetben vétetnek fel, ha e vizsgálaton zenei hallásuk testi szerve­zetük kifogás alá nem esik. Magántanulók máskor is jelentkezhetnek, de magánvizsgálatot évenként

Next

/
Oldalképek
Tartalom