ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-07-10 / 28. szám

ban. Igaz, hogy ezekből a felhőkből nem jég kopogott a lágyfejű és elszántságukat, nemes felbuzdulásukat könnyen sutbadobó polgárok fején, hanem pénzeső ütötte be mindenütt a fejeket s nem zúgó vizár, hanem pálinka- és borpatakok mosták le az ellenzék sok fáradtsággal dolgozott termőföldjét. De ez a dolgon nem sokat változtat ; végeredményben mégis csak azt kell mondanunk, hogy a magyar népnek politikai éretlensége az ezidei választáskor is meghozta keserű, mérges gyümölcsét: a jobb ügy mindenfelé elbukott a pénzzel és hatalommal szemben. Ebből is világos, hogy a koaliciós választások fényes eredménye nem magán a választó közönségnek politikai érettségén mult. Ügy járt a korrupt rendszerrel az örvendező ország, mint Petőfi versében a rossz feleség halála fölött örvendező atyafi: „Három izben volt már félig holt, — Jaj Istenem de jó kedvem volt! — De az ördög sohsem vitte el, — Oly rossz, hogy az ördögnek sem kell!" Nálunk is korai volt az öröm és korai volt az országban a korrupt rendszer halálának örömére a halotti tor. Az ország szinte elfeledte, hogy tele van oly emberekkel, akiknek minden idegszálába belenőtt a régi rendszer romlottsága, s csak pénz kell és alkalmas ember hozzá, hogy a régi állapotok újra feltámadjanak. S hála a rólunk mindenkor testvériesen gondoskodó Ausztriának, a jó ügyet készségesen szolgáló zsidóságnak és Magyarország furfangos financ-kapacitásainak, pénz volt a választásokra bőven, amint azt az eredmény fényesen igazolja. Az aranyosmaróti kerületben számbeli kisebbségben maradt néppárt becsületes, tiszta harcot harcolt. Elbukott a kerület, mint sok más, de az a tény, hogy majd teljes 1500 szavazó szavazott le a néppárti jelöltre, mutatja, hogy a kerület egyike a néppárt legjobb kerületeinek. A bukás okozta szomorúság azokat az önzetlen, derék polgárokat érte, akik rendületlen kitartással küzdöttek a kétszer is diadalra juttatott zászló becsületéért, a győzelem szégyene és gyalázata pedig azoké, akik mindenféle személyi és kicsinyes önző okokból odaálltak a kormánypárt soraiba, hogy egy kétes értékű politikai irányzat prédájául dobják oda az országot. Itt legfőképen a lelkészi kar azon tagjaira gondolunk, akik, tudja a jó Isten! milyen okokból — mert hiszen meggyőződésre ők maguk sem hivatkoznak és nem is hivatkozhatnak ! — cserben hagyták a néppárt lobogóját. Sajnálattal kell konstatálnunk, hogy az aranyosmaróti kerület papságából többen kerültek ki, mintsem gondoltuk. Hárman nemcsak leszavaztak a néppárt ellen, hanem még agitálni is jártak, hárman vagy négyen pedig egyáltalában nem kívántak részt venni a választási mozgalomban, ami egyértelmű azzal, hogy szabadon hagyták folyni azt a néprontó munkát, amelyet a kormánypárt tisztességes korteskedésnek mer nevezni. A maróti kerületben tehát nemcsak a megye intelligenciája nem támogatta a néppártot, mint az egyedül posszibilis ellenzéket, hanem még a lelkészi kar számottevő hányada is az ellenség számát szaporította. Tekintetbe véve azt, hogy az aranyosmaróti választó-kerületben a munkapárt jelöltje József főherceg ő fenségének egy kedvelt embere volt, akinek föllépését állítólag maga a fenséges úr kívánta — bár mi ezen híreszteléseknek, mint ismételten kijelentettük, sehogysem tudunk hitelt adni — a választás eredménye ez alkalommal előreláthatóan a néppárt bukása volt. Egy dologra akarnók ez alkalomból a figyelmet irányítani, ami igen sok tanulsággal szolgálhatna a kerületbeli intelligencia azon hazafiasán és ellenzékiesen gondolkodó tagjainak, akik nem tartják politikai meggyőződésükkel összeegyeztethetőnek azt, hogy más ellenzéki párt hiányában nyíltan a néppártot támogassák. Megnyugtató dolog egyrészt az, hogy a megye fényes múltú intelligenciájából számosan vannak, akik következetesen távoltartják magukat azon egyénektől, akiknek a kormánypártiság már szinte üzletág és ezen hazafiasán gondolkozó férfiak nem is kaphatók arra, hogy megyéjök ősi fényes tradícióival szakítsanak és a kormány szekértolóivá alacsonyuljanak. Ily négykéz-lábra ereszkedő egyén alig akad a megye régi intelligenciája köréből, de sajnos, másrészről nem számol a megye intelligenciája azzal sem, hogy a hazának szinte joga van polgáraitól azt követelni, hogy a boldogulni és győzni képes ellenzékhez csatlakozzanak és ne képviseljenek politikai különvéleményeket, mert különben mindenfelé előáll a Bars vármegyében jelenleg máris beállított helyzet, hogy egy jól finanszírozott és jól szervezett klikk a maga fürge, mozgékony, agilis kifutói által a hatalmat minden téren, legfőképen pedig a megye ügyeinek intézésében magához kaparitja. És ebben rejlik a legnagyobb veszedelem. A hatalom úgyis rossz szemmel nézi régóta a megyei önkormányzat bástyáit. S ha a megye őrseregébe nagy számmal olyanok furakodnak be, akikben nincs készség az iránt, hogy az ősi bástyák védelmére keljenek, akkor csak idő kérdése, mikor omlanak össze az őrfalak, hogy maguk alá temessék Magyarország függetlenségének utolsó mentsvárait. Bars vármegyében különben a klikk emberei állandóan ugyanazok. Teljesen egyre menne az, hogy akár Kossuth-párti, akár Justh-párti, akár néppárti lép föl a kerületben, az ellenzék mindenkor szemben fogja magát találni a hatalmi érdekek szolgálatában már megavasodott klikkel, amely sem pénzt, sem fáradságot nem kiméi, csakhogy a hatalom élvezetében megmaradhasson. Magától értetődik, hogy amint a klikkre nézve egyik-másik megyebeli úr alkalmatlanná lesz, kiadatik a jelszó és sorba kibuknak oly férfiak a megye állandó választmányából, vagy közigazgatási bizottságából, mint dr. Botka Győző, kir. közjegyző, Dombay Vilmos volt megyei alispán stb. Mindenki csak elbámul, hogy miként történhetik az meg. Pedig alighanem még különb meglepetésekben is lesz része Bars vármegye közönségének a jövőben, mert a klikk fürge tagjai csak most kaparitják kezükbe igazán a hatalmat és berendezkednek legalább is 40 esztendőre. Ha valakit tudása, szorgalma, szolgálati évei nem érdemesitnek még arra, hogy pályáján előrehaladjon, nosza beleveti magát a klikk karjaiba és ha rabszolgahüségéhez gyanú nem fér, bizton számithat reá, hogy a klikk öszszehozza részére a többséget. Nem is csodálkozunk már azon, ha Balogh hires megyéjében holmi Bankjudok és Holcjudok verdesik a mellöket, hogy Bars vármegyében ők választják az alispánt és a. tisztikart. Ezen klikknek életérdeke az, hogy Bars vármegye intelligenciája ne közeledjék a néppárthoz, mint egyedül posszibilis ellenzékhez. Sőt azt is sikerült ez ideig megakadályozniuk, hogy a megyebeli régi családokból a néppárt jelöltet ne kapjon. Mintha azon történelmi nevek közt, amelyekkel a néppárt soraiban találkozunk, Bars vármegye ősi családjainak neve talán nem is foglalhatna becsülettel helyet. Annak idején szinte házalva kínálta a néppárt vezetősége a megye intelliges urainak a néppárti jelöltséget, de a klikknek mindenkor sikerült úgy irányítani a közvéleményt, hogy a kerületi néppárt kénytelen volt szégyenszemre kétizben is vadidegen embert hozni a kerületbe. Természetes, hogy a klikk tagjai állandóan szajkó módra azt ismételgetik, hogy a néppárt csupán felekezeti érdekeket szolgál, hogy nem képes kielégíteni azon igényeket, amelyeket a közönség egy számottevő politikai párttól elvárhat stb. No, majd meglátjuk, hogyan elégíti ki őket úgy a megyében, mint az országban a munkapárt, nem fog-e még százszorta inkább felekezeti politikát űzni, csakhogy persze nem keresztény alapon. A tippelés különben már megkezdődött, hogy azon esetre, ha ez a rendszer soká tart, ugyan kik lesznek nemsokára a hires ősrégi ellenzéki megye tisztikarában! Félő, hogy a cinikus találgatóknak igazuk talál lenni! Választó polgár. HIREK, Krónika. Majdnem mindene van immár Esztergomnak, Oda se neki a kormosképű gondnak. Van államtitkárja, lesz új megyeháza, Nem csoda, ha megszűnt ellenzéki láza. Vasútja Nánáig rég meg van igérve, A kis Duna partja össze-vissza mérve, Vízvezeték is lesz, most dolgoznak rajta, Elbújhat mögötte Rába, Rábca, Lajtha. Akinek ez nem kell, az se essék búba, Nem kell fanyalodni a kerekes kútra, Artézi kút vize mellé finom bor lesz, (Az új vizet máris árulja a Porgesz!) A bor, hogy oly finom és kitűnő lészen, Azt is elhiheti mindenki egészen; Hiszen két üstököst láttunk ezen évben És ez mást nem jelent, ki-ki tudja régen! Van aztán színház is, illetve aréna, A lapoknak már egy héttől hálás téma, — Aki nem barátja a nagy tolongásnak, Az bátran veheti útját a színháznak. Nálunk ősi szokás (nem kinai copf, nem): Minden addig kéne, ameddig meg nincsen, Többek közt egy vágynak látom kora végét, Szemlélve a színház hangos — ürességét! „De hisz más élvezet van elég helyette," — Esztergomnak rája ez a felelete, — „Van Kovácspatak ... hol mulathatunk picit!" Csak a propeller nyög: „Deficit, deficit!" . . . Ezt kiköszörülni is találunk módot, Jobban megcsavarjuk az adózó srófot . . . Hisz a pénzt nem azért veri Körmöcbánya Hogy az ember azt mind zsebébe hányja. Hadd forogjon a pénz, hiszen azért kerek, Tudja nálunk minden férfi, asszony, gyerek; . . . S a közügynél drágább nincs semmise nálunk, A közügy javára adni nem sajnálunk És ami hálából csorran-cseppen tőle, Azon haladunk mi mindegyre előre! — Ezen hitben legyen nyugalma a tollnak, — Hisz majdnem mindene van már Esztergomnak! (-•) Az ipartestület ünnepe. Mindig őszinte örömmel szemléljük, ha a mai önző és széthúzó világnézettel telitett társadalomban alapos és erőteljes életjelenségeket veszünk észre. A mai kor az egyesületek alakításának a kora — igy hozza ezt magával a mostani életviszonyok sajátossága — de a legtöbb egyesületről csak annyit tudunk, hogy megvan és hogy erősen küzd az anyagi gondokkal. Annál örvendetesebb jelenség tehát, hogy az esztergomi ipartestületben oly élénk oly pezsgő az élet, hogy 25 évi fennállás és munkálkodás után, nem a bomlás és elmúlás jelei mutatkoznak, hanem ellenkezőleg az összetartás és a szeretet jelzésére zászlót szerez és szentel, mintegy mutatva, hogy a józan, művelt lelkű iparosság nem hódolt meg a modern láb és fej nélküli szabadságnak, amely korlátokat nem tűr, Istent nem ismer, az erkölcsöt kigúnyolja. Az ipartestület ünnepe az összetartás, a szeretet ünnepe volt — bemutatása annak, hogy a hitvalló lélek és a hazafiúi szellem uralkodik a tagokban és hogy ettől várják a jövő sikereit és boldogulásukat. Jönnek a küldöttségek. A jubileumon a következő ipartestületek képviseltették magukat: Budapest, Győr, Komárom, Tata, Bátorkesz. Budapestről a hentes és nőszabó ipartestület képviselői jöttek mintegy 8—10 taggal. A komáromi ipartestület részéről Boldoghy Gyula ipartestületi elnök 3 elöljárósági taggal érkezett meg. A küldöttség a díszes ipartestületi zászlót is magával hozta. A győri iparkamara dr. Sommer Ernővel, az Országos Iparegyesület pedig Soltész Adolf dr. titkárral volt képviselve. — A küldöttségek fogadására a helybeli ipartestület Kitzinger József elnöklete alatt több elöljárósági tagból álló bizottságot küldött ki. A vendégek részint szombaton a délutáni hajóval, részint a vasárnap reggeli vonatokkal érkeztek meg. Felvonulás. Vasárnap, f. hó 3-án reggel 8 órakor gyülekeztek az ünnepségben résztvevők az ipartestületi házban. Majd 8 és fél órakor a Kossuth Lajos-, Arany János-utcákon és a Széchenyi-téren át megkezdődött a belvárosi templomba való felvonulás, melyben százakra menő közönség gyönyörködött a nevezett utcák gyalogjáróin. Elől a Kath. Legényegyesület zászlóját vitték az egyesület tagjai, majd 36 fehérruhás iskolás leányka, utánuk pedig 50 szebbnél-szebb koszorús leány és ugyanannyi vőfély ment. Ezután a védnökök diszes sora következett, kiknek névsorát egyik múltkori számunkban közöltük. Igen kedves kép volt a védnöknők után lépegető kis Lábadi Ilonka, Kubányi Margitka és Ilonka, kik a felszentelendő zászló remek himzetü szalagját vitték. Őket a zászlóanya Vimmer Imréné úrasszony követte Magyary Lászlóné és Draxler Alajosné között. Majd a komáromi ipartestület zászlója után a küldöttségek, a felszentelendő zászló után pedig a helybeli iparosok impozáns serege vonult. A felszentelendő zászlót Sztahovits Jenő asztalosmester vitte. A templomban. Pontban 9 órakor érkezett meg dr. Kohl Medárd püspök, a hercegprímás képviselője, kit a papság a templom ajtajában fogadott. Bevonulásakor a belvárosi templom kitűnően képzett vegyeskara az „Ecee sacerdos magnus" c. éneket adta elő. A püspök rövid imát mondott a főoltár előtt, mely alatt a hatalmas menet is megtöltötte a virágillat- és fényárban úszó templomot. Ezután ünnepélyes nagy mise következett, mely alatt Táky Gyula karnagy legújabb és a zenei körökben élénk feltűnést keltett négyszólamú miséjét adta elö az énekkar a szerző vezetése